Korunk 1934 Február.
Ben Hepburn hagyatéka
......
aki tehát megtalálja e lapokat, olvassa el őket
és vigye el őket a Szent Jeromos csapszékbe.
__ Minden néger megmondja, hogy merre van.
Ott ösmernek engem
és tudják, hogy ki az a Ben Hepburn.
Oda járnak a barátaim:
a sánta Jim,
kinek szeméből verseim hallatára
oly' sokszor csordult ki könny.
És oda jár Mary is,
ki három évig szánalomból táplált.
És ott vannak a többiek is, mind barátom,
s becsületes munkás.
Adja át a megtaláló e lapokat nékik,
mert öreájuk hagyom e verseket,
melyeket ők majd tovább adnak:
szájról-szájra, ajakról-ajakra,
amig csak Haarlem
__ ez az óriási vérző szív__
gyárak és hajók szirénáit is túlharsogva
a világba nem énekeli, hogy:
ember a néger is,
az arab is, a zsidó is
és ember minden dolgozó és minden elnyomott,
és, hogy ez életben a lényeg az,
hogy ember légy és tudd, hogy mit akarsz!
Ezért:
az öklömet is őreájuk hagyom!
*
Negyvenet mutat a hőmérő.
Talán mégis kibirom.
Nagyon szomjas vagyok.
Ceruzám alól elfutnak a zöld mezők
és pupillámban kinyilnak az égő napraforgók....
ÖNARCKÉP
Ifjú vagyok.
Ötvenhat kilós.
És nincsen rokonom.
Nyáron a strandon
__ ahol lakom __
bordáimat bárki megszámolhatja.
A rend őre is csontjaimon tanul anatómiát.
Két éve lógok munka nélkül.
Részt vettem az éhség marsban,
pénzemért rekedtre ordítottam magam .
és combomba golyót kaptam a Capitólium előtt.
A múlt télen, hogy Canadában jártam munka után
lefagyott fél fülem.
Tudok banjozni, kockázni, inni, kártyázni
__ ha van munkám, természetesen dolgozni is __
és szeretem a nőket,
de azért mindennél többre becsülök egy furkósbotot,
mellyel bezúzhatok egy jókora kirakatot,
vagy fejbevághatok
egy zsirosnyakú yenkit.
Mert ifjú vagyok,
ötvenhat kilós,
proletár
és. költő.
NYOMOR
Három napja nem láttál már egy falat kenyeret.
Hidak alatt alszol.
Piszkos vagy.
Lerongyolódtál.
Nem kerülhetsz szeretőd szeme elé.
Három napja nem láttál már egy falat kenyeret.
Nem tudod hová, merre.
A Hudsonba?
A Sing-Singbe?
Szédülsz.
Felhőkarcolók, felvonóhidak, országútak széditő
sebességgel keringenek szemed előtt.
Nem tudod hová, merre.
A Hudsonba?
A Sing-Singbe?
Már három napja nem ettél...
BIM-BAM
(Jimit meglincselték. — Gyűlöljük Amerikát.)
I.
Bim-bam...
kondul a Lincoln-templom harangja,
meglincselt négerek menybéli dalkara dicséri az Urat.
Bim-bam...
Dicsérjétek az Urat, dicsérjétek,
szegény Jim testvérünk lelke útban van felétek.
Ó, szegény Jim!
Néked már véged van.
Elkékült hulládat
csak a szél himbálja.
Bim-bam...
Jimit már csak a szél himbálja,
a lámpavason ide-oda.
Jim nem evett három napja.
Banánt lopott; felhúzták a lámpavasra.
Bim-bam. Bim-bam...
Banánt lopott.
Meglincselték.
Felhuzták a lámpavasra,
mert nem evett három napja...
II.
Gyűlölünk Amerika.!
Gyűlölünk mert szemeink elől elfeded a csillagokat
és gyilkos tempód acélszimfóniája gyászinduló osztályunk feje fölött.
Jaj, mint a láva tör ki szívünkből a keserűség.
Jaj, hiába bimbambozik a Lincoln-templom harangja,
meglincselt Jiminknek kékülő hullája szemünkbe lobogva ég!
Ó, gyűlölünk téged, utálunk Amerika!
mert bóditó jelszavad a „szabadság”
— hazugság és csalás!
Mondd hát,
a dolgozónak mi marad itt más, mint éhenhalás?
— Ha még hozzá néger is, a linchhalál a ráadás,.
Bim-bam. Bim-bam. Bim-bam...
Vészesen kondul a szivünk, verése bömböl.
A Lincoln-templom harangjának hangja mellette eltörpül,
mert gyűlölünk Téged Amerika és egyetlen vágyunk: a szabadság.
MOZIBAN
Tam. Tam. Tatam.
Tam. Tam. Tatam.
Pereg a film. Pereg a film.
Most látlak először Afrika.
Mint a Niagara,
úgy zuhog bennem a vágy a Kongó után...
De lyukas a zsebem
és kihullott belőle utolsó öt centem is.
... Ha nem szán meg Mary
nem lesz ma vacsorám.
Tam. Tam. Tatam.
Tam. Tam. Tatam.
Pereg a film.
Pereg a film.
Most látlak először Afrika.
Mint a Niagara,
úgy zuhog bennem a vágy a dzsungel után...
szomszédnőm combján
végig fut az ujjam.
... Holnap a dokkok közt nézek munka után.
Tam. Tam. Tatam.
Pereg a film, pereg...
Most látlak először Afrika.
Mint a Niagara,
úgy zuhog bennem a vágy a trópus után.
Huszonkét éves vagyok,
éhes.
Mire hát a vágy,
a romantika?
__ Tévedés volt:
elérzékenyedtem.
... Semmi közöm hozzád Afrika!
TANULD MEG, BEN
Hiába voltál életedben jó fiú, Ben.
Hiába pártoltad a sarki nőket.
Hiába bujtattál él gonosztevőket.
Hiába adtad oda utolsó cented is.
E társadalom hálát nem ösmer.
Étlen-szomjan kódorogsz már három napja
és falatját nem osztja meg veled senkisem.
Hidak és kapuk alatt alszol
és hajlékát nem osztja meg veled senki sem.
Talán akadna...
de, aki adna, az nem adhat, mert nincs neki,
aki meg adhat, azért nem ad, mert van neki.
Igy hát tanuld meg öregem,
hogy hiába voltál életedben jó fiú,
mert önző az ember és gonosz,
akinek meg szive van:
__annak régen rossz.
POST SCRIPTUM:
Szíve csak addig van az embernek, míg vagyona nincs.
ESIK AZ ESŐ
Esik az eső.
Sikolts, rijj, zokogj, Óceán.
New-York expresszionista vastraverzei egymáson átsivitanak.
És én üt állok.
Letisztulton.
A legmagasabb building tetején.
Csont és bőr vagyok.
Ruhátlan, kifosztott, vértelen senki.
Fekete arcomon csorog a könny
és idegeimben a lebilincselt őserdő tombol.
Szememben tótágast áll a Szabadságszobor.
Fáklyája régen kialudt...
Csak a dzsungelek égnek még.
De hiába...
A világot eltemeti kiömlő szolgavérem.
Süket sineken
hiába száguldanak az expresszek,
hiába menekülnek a Wall-Street, urai
az átok,
a bosszú
a vér
kiömlő, egyre ömlő, szolga vérem,
kiszivott
égető embervérem
utóléri őket
és torkukat harapja át,
hogy mint a Számum üvöltsön bennem,
HURRÁT
Afrika
zokogó ősanyám!
LOUISIÁNA SZERETLEK
Jaj de fekete a szemed, Louisiána.
Kondor a hajad, mint őserdei inda.
Fogad fehér mint a kagyló béle.
Bőröd bársonyos és barnasága szédít.
Kezeid a surolástól durvák.
Két hegyes melled mint két bronz-torony.
Combjaid kerekek és rajtuk a délöv napja lángol.
Jaj nagyon szeretlek, Louisiána.
Ha ősz gazdád a hét végén a birtokára rándul
tollas ágyban hálunk mi is...
és jaj nagyon szeretjük egymást, Louisiána!
Gyermekünket elhajtottuk
s e nagy gondnak most már vége.
__ Te mégis bánkódsz érte?
Jaj de szeretlek, Louisiána és fáj a nyomoruság.
Combjaid kerekek és rajtuk a délöv napja lángol.
Verseimet ugyan nem érted Te meg,
de oly gyönyörűen dalolod a bluest,
hogy meghasad belé a szivem is
és véled együtt sírok én is. .
Jaj nagyon szeretlek, Louisiána.
Combjaid kerekek, vadit bőröd barnasága
és sajnálom a gyermekünket.
FALI FELIRAT
Ezek a sorok Haarlemben a St. James csapszék
falán olvashatók, ahova 1930. XII. 5-én, egy
szombaton este irtam fel őket.
E helyen üldögélt könnyezőn
Ben Hepburn néger munkás és költő,
kit cimborái
béréből kockán kiforgattak
és akinek szeretőjét elrabolták
fehér gangsterek.
Te, ki e csapszék falán
olvasod irásom
Ben Hepburnt ne szánd meg,
mert még fiatal ő
és hisz abban, hogy eljő
a fizetés órája.
Ámen.
Vissza az oldal tetejére