A riportban Nagy Lajos olyan műfajhoz nyult, amelyhez csak progressziv író nyulhat eredménnyel miután magyar polgári írónak vagy derogál az ezzel a műfajjal való foglalkozás, vagy ha ezen tul is teszi magát, terméketlen, mert nincs vele mihez kezdenie. Igaz. Móricz Zsigmond és mások is, próbálkoztak a riport műfajával, de csak a pesti lapok keretén belül, ahol a magyar baracktermés dicséretén s a lokális anekdótázáson alig megy tul az író meg — az olvasó. Nagy Lajos három riportja nem a baracktermésről anekdotáz, hanem arról a termésről beszél, amely már rothadón hullónak mutatkozik abban az atmoszférában, amit a tizenötéves magyar mentőpolitika és szélesebb perspektivában a csökkenni sehogysem akaró világkrizis teremtett meg. Nagy Lajosi három tulérett gyümölcsét, három városát a magyar világnak mutatja be szarkasztikus fénnyel. A három városban a magyar polgári rend gazdasági strukturáját és az e mögött tátongó ellentéteket: a külvárost, a temetői tespedésben növő munkanélküliek sorait, a hullaszagot, mely e városokból árad, s a sántaságot, amivel a bürokrata kispolgár biceg és a fonákságot, amelyben ez az egész világ lubickol. — A sorozatban Szolnok az első. Szolnok, ahol az idegen látványosság számba megy, ahol teljesen letört a hajdani nagyforgalom. Ahol a MÁV munkásai hatvan százalékát bocsájtotta el. Ahol az adóvégrehajtó a házak egyetlen de állandó vendége. De ahol mégis él pl. a prostitució, s a legterebélyesebben virágzik a potemkin centrum és templomok mögött a nyomor. — A második város Hódmezővásárhely. Alföldi város — melyben a gabona, bor, szalonna, csizmák, szűrök, vásznak, legelésző marhák, hizó disznó, dús rétegek: illuziók. E képzetek mögött a munkanélküliek serege lebzsel. A lakosság száma csökken. „A megélhetési viszonyok elviselhetetlenek” — regisztrálja a polgár. A gazdák vonalán — vegetálás. Kultura? — Itt nem tartja az egyetlen kávéház sem a Neue Freie Presset, — mert „túl baloldali”. Nyugat, Helikoni, hogy progresszívebb folyóiratokat ne is említsünk, itt ösmeretlenek. Kalandor regény még fogy valahogy. A könyvesboltok összevissza húsz könyvet adnak el havonta. De van azért egy 736 oldalas „(Város) történet a családok tükrében.” Ebben minden „jelentős” polgár neve előfordul. Ez itt az érdekes olvasni való. —A harmadik, dunántuli város: Győr. 52.000 lakos, — 11.000 munkanélküli. A város lakosságának tehát, több mint egy ötöde. Miből élnek Győr munkanélküliei? Abból amiből munkanélküliek a világon mindenütt másutt élnek: egymás kölcsönös segítéséből. De akinek pénze van, az itt is jól táplálkozhatik. A korzón hattól kilencig tilos a jármüveknek járni, hogy zavartalan legyen a séta, a nőkre való vadászás. Olvasással a győriek sem nyugtalanítják magukat. Úgy távozik ebből a városból az iró, hogy vissza, 1900-ba, vagy előre 1960-ba szeretne utazni és szinte reméli, hogy a térbeli távozással az időbeli is megtörténik. Ott tartózkodása utolsó óráját inkább az állomáson tölti, mint a városban... — Ami e riportkönyv dokumentáris értéke mellett első sorban érdemel figyelmet az Nagy Lajos szenvtelen szociográfiai precizitása. Ez a precizitás az olvasó által levonható konzekvenciák számára beton alapot jelent, — feltéve, ha az olvasó hajlandó a konzekvenciák levonására. Jó lenne ha ezt a könyvet Szolnokon, Hódmezővásárhelyen és Győrben is elolvasná valaki. Bár — úgyis mindegy.