A külföld számára Selma Lagerlöf reprezentálja Svédországot. Ez mindenesetre igen hízelgő a szépirodalomra. Ily módon aztán igazi romantikus képet alkot magának az idegen erről az országról: régi ősi falusi birtokok, megható bolondok, szerelem, vagy túl etherikus vagy túl kedélyes, de minden esetre szerelem. Ez a kandalló Svédországa, nem az ország maga, hanem ennyi meg ennyi, főleg ifjú korban olvasott könyv.

E hivatalos képviselet mellett van azonban egy másik. A világ összes fővárosában jól ismernek egy svédet. Ez nem Gösta Berling. Hanem egy egészen valóságos, eleven ember. Még nem több, mint negyvenkilenc éves. Meg tudja menteni Görögországot, sőt Lengyelországot is. Ki tudja segíteni a győzedelmes Franciaországot pénzzavarából. Ugy van Egyptomban és Chilében, mint odahaza. A nagy és kis hatalmak pénzügyminiszterei róla álmodnak álmatlan éjszakáikon. Talán vannak, akik még el is felejtik, hogy svéd. Hiszen Svédországnak mindössze hat millió lakósa van. De azt mind jól tudják, hogy ő a gyufakirály: trösztjének alaptőkéje ´892 millió svéd korona. Azonban nem csak ragyogó üzletember, aki egyformán otthon van. az orosz fában és az amerikai morálban, hanem egyben svéd is, igazi svéd Kolmarból, egy kis gyufagyárosnak s természetesen konzulnak a fia.

XII. Károly álmaiból fennmaradt: egy emlékmű Stockholm egyik terén, egy pár fejezet a történelemkönyvben, a svéd gyermekek kínja vele, talán még néhány nyugállományba lépő őrnagy hetvenkedő felköszöntője egy pohár puncs mellett. Nem harci győzedelmi jelvényekkel, hanem az évi mérlegek számaival kevélykedik a 20. század. A romantikus király helyét ma egy igen szerény kinézésű férfiú foglalja el, közönséges zsaketben, kard nélkül, sőt udvari költők nélkül. Poincaréval a frank megmentésről és a latin kultura fényéről beszélget, a német munkások képviselőinek elmagyarázza, hogyan harcoljanak a munkanélküliség ellen, Moszkvában kölcsönre tesz célzást, amely a Szovjetek indusztrializálását segíthetné. Ez az ember egy egészen olcsó, semmi árúval kereskedik: gyufával. S évről-évre egyik országot a másik után vágja ügyesen zsebre. Neve rövid s prózai: Ivar Kreuger.

Az összefüggést Kreuger úr egészen privát üzletei s Svédország sajátossága között nem nehéz eltalálni: elég egyszer körülszaglászni az országban. Ha Dánia sertés-ól és tej-szagtól bűzlik s Norvégia tőkehalszagú, úgy Svédországban az utast el nem hagyja a rothadó fa szaga. Ez nem lírai hallucináció, hanem az ország költségvetése. Európában a fa líra. Svédországban mindenekelőtt kenyér. Az ország több, mint fele erdővel van borítva.

Svédország fái adják meg a világnak jellegét: belőlük valók Westfália országutjain a telefonpóznák, belőle van a csónak, amelyben a köztársaság elnöke horgát a remélt fogás után kiveti, belőle a papir, a szürke rossz papir óriási báljai, amely hamarosan megint szétmegy. Svédország erdei gyufák, kicsi, kedves skatulyák, sárgák, kékek vagy vörösek, hajócskával, címerrel, vagy tűzgörbével rajtuk, szépenhangzó nevekkel: Solo, Helios, Aurora. Árvagyermekek, invalidusok, sánták, a természet szerencsétlen roncsai vagy a haza kétes nyugdíjú hősei kiabálják viharos, esős estéken minden kapualjból: gyufát, svéd gyufát!... Andersen meséje, de ugyanakkor az emberiség mindennapja. Mint ahogyan illik, fellángolnak a gyufák; az olasz nő meggyujtja vele szegényes tűzhelyét, a varsói zsidó szombati gyertyáit, a „Viktoria” szálloda fűtője az óriási központi fűtést s Ivar Kreuger úr egyptomi cigarettáját. A gyufa ég pár másodpercig. A lírai költők szívesén s érzékenyen mesélnek rövid életéről. Ami Ivar Kreuger urat illeti, ő csak adja a világnak, minden szimbólikus költészetet messze elkerülve, a gyufát és veszi magának cserébe — a világot.

Egy kis ország fiának születni, mily példás szerencsétlenség egy zseniális költő számára! A versek nem börze-árfolyamok, nagy nehezen másznak csak túl a határokon. A költészet meghal a nemzeti öltözettel. Univerzális és általános emberi azonban a börze, a gyárak, a részvénytársaságok új romantikája. Számukra nem léteznek népi és nyelvi határok. Itt a vidéki is játszhat fő szerepet. Mit jelent a görög nagykövet Párisban vagy Londonban? Egy diplomata-reggelit s folyton ismétlődő érdeklődést a szóban forgó kölcsönt illetőleg. A jövő történetírói Európa viharos korszakát századunk első negyedében nem csak Lloyd Georges beszédeiből s a francia radikálisok határozataiból fogják tanulmányozni, hanem több mint egyszer a görög Basil Zacharow erőteljes alakjára fognak bukkanni. Chamberlaintől joggal elvitatható az orosz forradalom Pitt-jének szerepe a holland Deterding javára, aki pedig nem is diplomata, hanem petróleumkereskedő. Az amerikai légionáriusok az ismeretlen francia katona sírjára egy száz dollár értékű koszorút helyeztek s a newyorki városi kormányzat Mac Donaldot egy első osztályú ebéddel tisztelte meg. Mégis egy európainak sem sikerült könyedebben a vad Wall-Streetet megszelídíteni, mint a félig anonim svédnek.

Mielőtt a Kreuger-regime jött, Svédország pénzarisztokráciája zárkózott, kedélyes és bizalmatlan életet élt. Szomjazott rá, bogy mielőbb degenerálódjon, hogy ebben se maradjon az igazi arisztokrácia mögött. Voltak vacsorák gyertyafény mellett, réggi éremgyüjtemények, ügyes csalóknál összeállított családfák, felköszöntők a svéd fegyverek győzelmére, vadászat cikkekre, Whist izgatott királyokkal, sőt vadászat képzeletbeli fácánokra is. Stockholm; egyik legjelentékenyebb bankára nem régiben egy mauzoleumot építtetett. S most minden reggel kimegy a temetőbe, hogy legvégső ingatlanában gyönyörködjék. Ez nem egy bolond véletlen szeszélye, hanem Svédország öregségének bizonyítéka.

Kreuger azonban fiatal és egyszerű, mint kora. Nem aszkéta s nem pazarló. Az ideológiát életörömmel pótolja. Tud festészetről, sőt Freudról is csevegni, de lelkesedni csak egyért tud: számokért. Mint ahogyan egy költőnek félálomban hirtelen asszociációk jutnak eszébe, úgy alapít Kreuger egy korty bor mellett, két kötelező mosoly között, valami új társaságot: egy trösztöt Bolíviában, vagy egy titkos szindikátust svájci gyárak felvásárlására. A legmodernebb diplomácia híve: az üzletben, éppen úgy mint régen, a titkos megegyezést szereti; a közvélemény számára pedig — kártya az asztalon, olcsó gyufa, általános jólét, röviden: nem gyufacsászárság, hanem segítség a szenvedő emberiségnek. De nem esik a filiszterség hibájába. Nem Ford, Egy régi kultura és gazdaság által tultáplált nép fia, [nem helyesli sem a tengerentúli mormonok vallásos őrületét, se filantrópikus gazdálkodásukat. Ugyan hajlandó hivatásában hinni, de ez nála nem elbizakodottság, hanem fatalizmus: én, Ivar Kreuger álmodom egy — üzleteim kibővítéséről; ma a tröszt a világtermelés 80 százalékát tartja kezében, azt akarom, hogy mind a száz a kezében legyen. Önzésem, vágyam összeesik az emberiség üdvével. A gyufaipart káotikus állapotban találtam s rendet teremtettem benne. Természetesen egoista vagyok, de egoizmusom az emberiség ügyét szolgálja.

Kreuger hisz egy valamiben: a tőkében, a tőke világot átfogó, misztikus egységében. Taktikája változatlan: minden országban felvásárolja évről-évre a gyufagyárakat. Nem erőszakolja a svéd importot. Állítsák elő a gyufát Japánban vagy Belgiumban, hívják ne svéd, hanem cseh vagy finn gyufának, mindegy, a pénz hozzá, a svéd Kreugerhez folyik be. Kikémleli, hol vannak szükségben. Ha egy konkurensnél rosszul megy az üzlet, Kreuger megbízottai már ottan vannak: ennyi a gyárért, ennyi a raktárért, ennyi lelépéspénz, mind jó valutában, készpénzben fizetve, nem fösvénykedünk. Ha az ellenfél makacskodik, Kreuger kiéhezteti: leszállítja az árakat. Az ő trösztje tud várni, egy évig, két évig, öt évig, a konkurensek nem tudnak várni. Felizgulnak, dolgoznak tovább veszteséggel, megpróbálnak lármásan tiltakozna hogy azután hamarosan csődöt (mondva a mindenható tröszt megbízottjánál leadják névjegyüket.

„Mind ez azonban csak belső ügy, a nyereség elosztása, az erősebi) joga, normális ´börzeőrület, egy versengővel több, egy erős fickó, aki a kisebbeket lenyeli”, mondja talán a boszszankodó olvasó. És hol marad XII. Károly kardja s a fecsegés a világ meghódításáról? Egyik kereskedik nagyban a gyufával, a másik kicsiben s ennyi az egész... Tényleg, a modern Károlyok kerülik a nagy gesztusokat. Kreuger trösztje óvatosan elrejti győzelmi jelvényeit. Közbeiktatott személyek, kitalált elnevezések idegen ajtófelírások s felemelt vámtételek a nemzeti ipar védelmére. A vevő ennyi és ennyi centet, Pfenniget, centimet fizet a gyufáért s a kis bótosnak fizeti a sarkon vagy a mezítlábas kis lánynak az utcán. Tudja, hogy kinek fizette? Csak néha, amikor új részvényeket bocsátanak ki, emlékeztet a tröszt legújabb győzelmeire: Mexikóban vagy Dániában, Portugáliában Jugoszláviában vagy Lettországban.

Egyébként a legszkeptikusabb olvasó is bizonyára mosolyogna, ha láthatná, mily nyugodtan, lakonikusan és parancsolólag beszél Kreuger úr nem csak a gyufagyárosokkal, hanem a miniszterekkel is: még ma is uralkodik az a hit, hogy az állam, valami más, mint egy részvénytársaság ennyi és ennyi tőkével s ennyi és ennyi adóssággal. Ha kell, Kreuger tud klasszikus liberális is lenni: nézzen csak oda, milyen buzgó híve a szabad kereskedelemnek s mily heves ellensége minden monopóliumnak. Svájcban a kormány sokáig támogatta a belföldi gyufagyárosokat. Kreuger úr fel volt háborodva: éljen a tisztességes verseny. Egyébként azonban nem dogmatikus. Ugyanakkor Peruban igyekezett megszerezni a gyufamonopóliumot, kétszer százezer fontot számolva le készpénzben a poétikus s meglehetősen tapasztalt köztársaság vezető politikusainak.

De nem csak gyufagyárosok szokása, hogy néha megbuknak. Kreugernek jól jött a háború, a versaillesi béke, az inflációs krízis. A lapok lelkesedik írnak Lengyelország gazdasági újjászületéséről: a lengyel missziók attaséi az újságírókat nem zlotyval, hanem a legelőkelőbb valutával vendégelik meg. Amikor már elég sokat olvasott a „Recsi Poszpolita” újjászületéséről, tudta Kreuger, hogy elérkezett az ő ideje. Hat millió dollár — kell, hogy hozzátegyük, hogy a lengyel pánok nem tudtak ellenállani? Miután Kreuger Lengyelországot lenyelte, a franciáknak kezdett udvarolni. Poincaré úrral már meg is állapodott, de a Választási cédulák, a kabinetcsere s a váratlan győzelemtől ittas radikálisok jakobinus ömlengései megtévesztették. Herriot nem akart Kreugerrel szóba állani. Nem baj, Kreuger tud várni. A frank esett. És Herriot vele együtt. S Poincaré úr felvette a félúton megakadt tárgyalásokat a szimpatikus svéddel.

De miért ráncos mégis Kreuger úr homloka?... Mondják, van egy ország, amelyik nem akar neki behódólni. Talán Argentinia ez? Nem, Kreuger úr lenézi Argentiniát: a tangótáncosok és leánykereskedők nem ismerik el a svéd gyufát: úgy látszik csak a viaszgyufa tetszik nekik. Legyen, egyáltalában ne is beszéljünk Argentiniáról. De Kreugert egy másik ország bosszantja, mindjárt ott Svédország szomszédságában! Ennek ugyan kevés pénze van s gyárai is rosszul vannak felszerelve, hogyan is versenyezhetnének Kreuger trösztjével! De ennek az országnak nagyon makacs jelleme van s azonkívül — rezgő nyárfája.

Erről az országról már nagyon sokat összeírtak. Ivar Kreugernek nem kell messze menni, hogy szivét kiöntse. Például mindjárt beszélgethet róla Sir Deterdinggel. De mi köze mind ennek a rezgő nyárfához? A gyufagyártáshoz rezgő nyárfára van szükség. Sajnos Svédországban alig van rezgő nyárfa. Kerestek s találtak egy keveset Finnországban, a balti tartományokban, Lengyelországban. De a rezgő nyárfa igazi birodalma Szovjetoroszország. Az igaz, hogy Flandriában csodaszép nyárfák nőnek; de a nyárfa nemi rezgőnyárfa: bár egy becsületes, helyes fa. Az igaz, hogy Kreuger egy külön eljárást eszelt ki a svéd fa feldolgozására, amit titokban tart. Olyan mesterséges rezgőnyárfa ez. De mind ez csak a legnagyobb szükség esetére jó, szükségből, kitartani — de a gyufához rezgőnyárfára van szükség, a rezgőnyárfa azonban Keleten nő s Kreuger úr keze nem ér el hozzá.

A makrancos ország harca a világ öthatodának jogszerű tulajdonosával, ez a harc egy kor-eposz, történelem s egyben mintaszerű vígjáték. Intrikák, álöltözetek, a rivális hirtelen megjelenése, veszekedés, ölelkezés, mind ez pezsgőspalackok durrogása mellett — az eljövendő ágyútarackok előizelítőjeként. Micsoda gyermekjáték az „intervenciósok” hadjáratai, akik megpróbálták a történelem páthoszát bajonettekkel kioltani. Sir Henry hadat vezetett a bakui petróleum végett. Ivar Kreuger most a rezgőnyárfáért -csinál háborút.

Voltak békék, amelyek mindig csak rövid fegyverszüneteknek nyilvánultak. A lövések kissé távolabbról jötte, a Kremlből éppen úgy, mint Kreuger stockholmi irodájából, Görögországból vagy Perzsiából. A szovjet-gyufát a világpiacra vetik: nem allegóriát többé, nem a 3. Internacionale gyujtó felhívásait, nem, közönséges gyufát, igazi rezgőnyárfából. Moszkvában fenyegető a neve: „Ultimatum” s a skatulyán pathetikusan büszkélkedik egy ököl. A külföld számára finomabb nevet kap: „Phönix” vagy „Lux”. A lényeges azonban nem a név, hanem az ár: ez a gyufa jelentékenyen olcsóbb, mint a Kreuger gyufája. Ez a tromf! Kreugernek nem vicc egy belga vagy egy svájci gyárost tönkretenni; de itt egy birodalommal áll szemben, amely ugyan a háború és forradalmak által meggyengült, éhségtől kocog a gyomra s ki vannak fordítva a ruhái, de annál makacsabb, annál megátalkodottabb s van neki rezgőnyárfája.

Az első csaták egyikét Görögországban vívták. A várban ült a híres Pangalos, körülötte operettszerű őrség. A kávéházakban rágták a görögök szívós Rachat-Lukumjukat s csak a világpolitikával törődtek. Kreuger megbízottai ezalatt (de helyesebben volna őket misszionáriusoknak nevezni) világosságot hoztak Pangalos lelkébe. Bebizonyították neki, mily keserűek és mulandók a görög korinthok, összehasonlítva például a svéd koronákkal. A szovjetgyufa ára alacsonyabban állott s a Kreuger-trösztök minden ármánykodása dacára eleget tett minden előírásnak. De a misszionáriusok még se fáradoztak hiába, Pangalos rágyujtott egyik legutolsó diktátor-cigarettájára egy Kreuger-gyujtóval. Nemsokára ezután a várból a börtönbe került. De a szerződés már alá volt írva.

De az ellenség még mindig nem nyugodott. Befurakodik Angliába, megkísérelte Kreugert Dániából kiszorítani, sőt egészen Svédországig merészkedett, igen, ezek a pimaszok a rezgőnyárfával megpróbálták vérbeli svédeknek, Ivar Kreuger honfitársainak eladni szovjetgyufájukat! Hallatlan szemtelenség! Egyébként Kreuger urat ezek a szentimentális tréfák nem izgatják nagyon. Legyen meg az örömük! Jelenleg mással van elfoglalva: elérkezett a pillanat, amikor be lehet fejezni Németország meghódítását. Már az infláció ideje alatt felvásárolta, csaknem ingyért, a német gyufagyárak kétharmadát. Minden a legszebben ment volna, ha ezek a bolondok... Oroszországnak Kreugernek kellene rezgőnyárfát eladnia. S ehelyett gyufát ad el a németeknek. Meg akarja hódítani a piacot, valutát akar keresni. S féláron árulja a gyufát. Ez aztán magán kivül hozza Kreuger urat. Fenyegetőzik: majd megmutatom én nektek. A ti gyufa-gyarmatotok Perzsia. Nos jó, majd kiszorítalak benneteket Perzsiából. Nem engedtelek be benneteket Algierba. Megpróbáltatok Egyptomba befurakodni, de még azt sem tudjátok, hogy ezek az ósdiak csak a picike kis skatulyákat kedvelik, játszva kiszorítalak benneteket Egyptomból. Még mindig ellenállotok? Németországban akartok tönkretenni? Nem volna okosabb, egyszer nyugodtan beszélgetni a dolog felöl? A fő dolog a kalkuláció.

Kreuger úr szívesen számol. Jól és gyorsan számol. Soha se halaszt el egy elhatározást. Ennyi és ennyi millió korona, ennyi és ennyi év, ez és ez a kedvezmény. El se telik egy óra, már felel is: Az A) pontot — elfogadom; B) pont szóba se jöhet; C) pont — tizenegy millióra leszállítandó. Miért nem tízre vagy tizenkettőre? Kreuger úr már mindent mérlegelt, mindent a legkisebb részletig kiszámolt. A gyorsaságban és a pontosságban van az ereje.

Javaslata: mondjatok le a konkurenciáról Németországban. Én kapok rezgőnyárfát, ti kaptok kölcsönt. Én nyerek kamatot s hatalmat: ti — életet. S a, makacs ország még mindig nem adja be a derekát. S Kreuger úr el kezd udvarolni Németországnak, éppen úgy, mint Faust a klasszikus Gretchennek. Körülcirógatja a minisztereket, gyárosokat, politikusokat, sőt a munkásokat is. A szociáldemokraták szent elszörnyűködéssel írják: „Csak magas vámok menthetik meg gyufaiparunkat s akadályozhatják meg a munkanélküliség további növekedését”. Talán nem tudjátok, hogy Kreuger úr a proletáriátus jótevője? A veszteséggel dolgozó vállalatok likvidálásánál a munkásnőknek, még a legöregebbeknek is, szép kis hozományt adományoz. Természetesen Hermann Müller szocialista s Kina szovjet-támadásai ellen van. De viszont a munkanélküliség ellen is van. Itt nincs imit csinálni, Kreuger mellett van. Azt mondják, hogy a gyufa drágább lesz? De hiszen minden drágább lesz s a gyufa olyan csekélység, annál is inkább, hiszen a kiskereskedelmi ára nem fog változni: a különbséget a kereskedő zsebéből fogják kiszedni. S Magyarország? Ott a gyufa ára Kreuger győzelme után a háromszorosára emelkedett... Na, majd meglátjuk!... Mindenesetre egy hazai iparágról van szó... S a harc a munkanélküliség ellen minden polgárnak szent kötelessége. Kreuger úr tárgyal a pénzügyminiszterrel: A) pont — monopóliumot kapok; B) pont — ti kaptok 500 milliót... Ilyen pillanatokban a lélegzet elveszti szokásos ritmusát. A miniszter szivarja, német, hazai szivar, kialszik. A kialudt szivar tudvalevőleg nikotin — és halálszagú. Az udvarias pártner átnyujt a miniszternek egy igazi német hazai gyufát, amelyet a svéd Ivar Kreuger egyik gyárában állítottak elő...

Az oroszok számára a Poltavai ütközetet Puskin nagyszerű költeménye jelenti, no meg egy félig elfeledett oldal a történelemből. Elfeledték Poltavát, mert két viharos évszázad következett reá, háborúk tucatjával, vesztett és nyert csaták és a forradalom; más célok, más tempó. A svédek számára azonban Poltava még élénk emlékezetben van, egy tegnapi veszteség, egy szomorú kiábrándulás. Poltavánál végződött e nagyhatalom története. Utána már csak egy európai határállam csendes boldogsága; gazdag farmerek, szelíd királyok, mintaszerű gyárak, elsőrangú köpülőgépek,- küzdelem a csecsemőhalandóság ellen, egyszer egy évben a Nobel-díj s az ősz Branting békeszerető beszédei. XII. Károly — már csak egy szobor egy téren.

Ivar Kreuger nem fél Poltavától. Az ő munkatársai fiatalok, bátrak. Széles amerikai cipőjük van s egy hatodik érzékük a kor számára. Ezek a napoleoni tábornokok. Az európai Kreuger ismeri Európát. Nem ósdi fegyverekkel akarja meghódítani, nem, amerikai tőkével bilincseli le.

Zúgnak a Selma Lagerlőf erdői. Mese turisták számára s vasárnapi szórakozás a svéd munkásnak. Az erdőben fekszel” az ég magasan feletted, a nedves föld némán és bölcsen illatozik s halhatatlanul örök a levelek suttogása: ez az orgonista mindig ugyanazon kottából játszik. Megszületünk, virágzunk, meghalunk, elrothadunk, hamú és por leszünk, új erdő és új halál. Várjatok csak, igen tisztelt fák! Itt egy új változata ugyanennek a témának. Átváltoztok gyufává, számokká s Ivar Kreuger úr nagy álmatlanságába.

A folyón úsznak fatörzsek, a fűrészmalmok csikorognak, a hajók füstölögnek. Mi tartsa vissza?... A rezgőnyárfa? Nem, átváltozik, az egyszerű vidéki, a konzul úr fia, gyufakirállyá; tehát minden fát rezgőnyárfává is át fog alakítani. De mi lesz. akkor, ha a gyufa hirtelen eltűnik, ha a tudománynak nem tetszik többé egy és ugyanazon találmánnyal megelégedni s egy újat talál ki? Most azután elég volt a vizözönelőtti skatulyákból? A Prometheus-szikra nem kell hogy feltétlen svédgyufa legyen! Mi lesz, ha Kreuger trösztje egyszerre oly nevetséges lesz, mint a tapló és a tűzkő? Nos akkor, a feltalálót meg lehet vásárolni, vagy őrültnek lehet nyilváníttatni, esetleg bele lehet vonni a dolgot a kalkulációba: egy új patent s ennyi és ennyi év s ennyi és ennyi millió... Hiszen Kreuger csak kezdette a gyufával. A gyufa csak az ifjúsága s a címe. De emellett gyárai vannak és bankjai, mindenfelé, Párisban, Varsóban és Bostonban; vannak bányái és érctelepei; bányái Algierban, érctelepe Kirunban; gyárt telefont, csapágyat és papirost. A gyufával kezdette. Mivel fogja végezni?... Az ujságírók felelnek: a termelés megszervezésével, az értelem győzelmével és uralmával. És a fák, amelyek éjjel és nappal zúgnak, a még le nem vágott fái a komor svéd erdőknek, ők csak egyet tudnak: megszületünk, virágzunk és meghalunk.... Korhadás, hamú, por....