A Korunk novemberi számában” Silbermann Jenő miután nagyon logikusan és világosan bizonyítja, hogy semmilyen árú nem alkalmas — „még az arany sem” — értékemelésre, a következőket mondja: „Egyetlen kvalitás létezik, amely mindenkoron abszolut kvalitatív értékelésre alkalmas, ez pedig nem árú, hanem energia: a munka”. Majd később és másutt, így folytatja: „Ha az árút így fogjuk fel”, (t.i., hogy az árú csak azért értékes, mert rendezett energiát tartalmaz), „akkor nem fetis többé, aminek árát az arany szabja meg a nyerészkedés piacán, hanem társadalmi lényiség, mint a gép, vagy az állat és a növény , amellyel szimbiózisban él az ember. Az árúnak így abszolut értéke, sót élete van. Az árú minőségét kvalitását és mennyiségét kvantitását egyaránt méri a bennerejlő rendezett energia: a munka. Az árú igy a társadalmi energiának egyik potenciális alakja és a piactól függetlenül annyit ér, mint amennyi munkát tartalmaz. — „A megfelelő új pénz tehát nem bizonyos kvalitás bizonyos kvantuma, hanem egyszerűen energiakvantum: kalória, watt, vagy lóerő fedezi. Ez a pénz abszolut érték, nemcsak társadalmi, hanem fizikai értelemben is”.

Ennyit és így Silbermann.

Most pedig nézzük meg, hogy tulajdonképpen hol és miben is téved Silbennann Jenő.

Szerintünk elsősorban abban, hogy a pénznek általános értékmérő hivatást, jelleget és jelentőséget tulajdonit, holott eredetileg és lényege szerint nem más — nem is lehet más! — csak csereértékmérőeszköz. Igy is mondhatnánk: csereértékkifejező-eszköz. Őseredetében a pénz még csak nem is csereérték-kifejező, hanem egyszerűen csereközvetitő, vagy csereeszköz szerepet töltött be. A pénznek ezt a lényegét és jellegét anyagi és alaki átalakulásának számtalan változata fejezi ki a legjobban. A pénz anyagi és alaki tulajdonságaiban, mindig arra törekedett, hogy az árúcserét minél jobban megkönnyítse és minél intenzivebbé tegye. A pénz számtalan anyagi és alaki változatai — az állatbőrpénz alaktól napjaink bankjegypénz alakjáig — világosan mutatják azt az útat, amit az árúcsere a fejlődés folyamán megtett. Hogy azután idők folyamán, az uralkodó termelő-csere- és tulajdonrendszerek folytán a pénz nemcsak csereértékmérő szerepet, hanem vagyonalak, tőkealak és még ezen felül nem csak általános értékmérő, hanem bizonyos vonatkozásban értékmeghatározó szerepet is kénytelen volt betölteni, arról, hogy úgy mondjam, a pénz nem tehet, mert ezt a szerepet és jelleget az uralkodó termelő-, csere- (hitel!) és tulajdon-rendszer kényszeritette rá. Ezt a rajta elkövetett természetellenes erőszakot meg is boszszulja most a pénz. — A pénz jelenlegi válsága igazolja, hogy a pénz, lényegénél fogva alkalmatlan általános értékmérő-eszközként szerepelni.

Silbermann Jenő második alapvető tévedését viszont abban látjuk, hogy új energiapénz rendszerének kiinduló bázisa és feltétele nem. egy kényszerűen másmilyen, tehát új termelési-, csere- és tulajdonrendszer, hanem ellenkezőleg: abból indul ki és végkövetkeztetéseiben is oda tér vissza, hogy az adott termelési-, csere- és tulajdonviszonyok mellett az energia fedezetű pénzrendszer jobban megfelelne általános értékmérő hivatásának, mint az arany fedezetű. Ez a felfogása még abban is kifejezésre jut, hogy pénzének mindenáron egy, az aranynál az abszolut értéket tökéletesebben kifejező és képviselő értékfedezetet, akar adni és ezt az abszolut értékfedezetét az energiában: a munkában találja meg. Silbermann annyira a kapitalizmus hatása és varázsa alatt áll, hogy csak értékfedezettel rendelkező pénzrendszert tud lehetségesként elképzelni. — Kétségtelen: az adott termelési-, csere- és tulajdonviszonyok mellett csak oly pénzrendszer létezhet, (az adott körülmények között mi sem tudunk másmilyent), amelynek többé-kevésbé reálisnak elfogadott értékfedezete van. Sietünk azonban hozzátenni, hogy pl. egy kollektiv termelési-, csere- és tulajdonrendszer mellett egyenesen kizártnak hisszük még csak elképzelni is az olyan pénzrendszert, amelynek értékfedezete van, vagy kéne legyen s amely bármily vonatkozásban is hasonló volna, vagy lehetne a jelenlegi pénzrendszerhez.

A pénz eredete és lényege szerint: csereértékmérő-eszköz, — semmi más. Nem tudunk róla, hogy a hossz-, suly-, ür- és egyéb mérőeszközöknek valamilyen értékfedezetre volna szüksége! Silbermann Jenőt viszont úgyannyira magával ragadta játékos szelleme és a finánc-tőke ellenszenvéből eredő indulat lendülete, hogy észre sem veszi, hogy a ma uralkodó pénzrendszer értékfedezeti kényszere nem a pénz lényegéből, hanem csak a ma uralkodó termelési-, csere- és tulajdonrendszerből ered. A pénz ugyanis ma nem csak csereértékmérő-eszköz, hanem egyben eszköz arra is, hogy az egyed saját tulajdonába értékeket halmozhasson és hogy az így felhalmozott értékek mérvét is — vagyis egy bizonyos vagyonállapotot — pénzértékben fejezhessen ki. Ezenkivül a hitel is — a modern kereskedelem csererendszerének egyedüli bázisa (és ez ugyancsak a dolgok természetéből folyik) — egyenesen feltételezi és megköveteli a pénznek bizonyos értékkel való fedezetét. Mindebből azt hisszük, világosan kitünik, hogy a pénznek értékfedezeti feltétele és kényszere nem a pénz lényegéből — nem csereértékmérő-eszköz jellegéből —, hanem egyenesen a ma uralkodó termelési, csere- és tulajdonrendszerből ered. Ha ezek az alapvető hatótényezők megváltoznának, természetes, hogy a pénz szerepe és jelentősége is változna és másmilyen lenne, lényegtulajdonságaiban is annyira különbözne a kapitalista pénzrendszertől, mint amennyire a kollektiv termelőmód lényege különbözik a kapitalista termelőmód lényegétől. Silbermann Jenő energiapénzrendszere viszont csak abban különbözik a kapitalista pénzrendszertől, hogy emennek konvencionális, relativ aranyérték-fedezetét egy abszolut értékfedezettel: az energiaértékkel helyettesíti. A pénznek, mint csereértékmérő-eszköznek bizonyos értékkel való fedezete — tehát akár konvencionális, akár abszolut értékkel való fedezete! — tisztán kapitalisztikus feltétel. És — „ez a lehetetlen állapot” nem „onnan keletkezett, hogy az emberi korlátoltság még ma sem ismeri fel, hogy a kitüntetett árú, mint kitüntetett kvalitás nem lehet értékmérő” — hanem ez a magántulajdon rendszer kényszerű tartozéka, vele keletkezett, vele él, hal és semmi különösebb összefüggésben nem áll az emberi korlátoltsággal. Ellenkezőleg: — összefüggésben áll azzal, hogy ez az egyedüli mód és eszköz arra, hogy az egyén értékeket halmozhasson fel saját tulajdonába. Viszont: — ha igaz, hogy „Az árú minőségét, kvalitását és mennyiségét, kvantitását egyaránt méri a benne rejlő rendezett energia: a munka” — és ez igaz —, akkor a megcáfolás kockázata nélkül állithatjuk, hogy bizonyos vonatkozásban az arany is a benne rejlő közvetlen és közvetett munkaértéket, vagyis energiaértéket fejezi ki. Silbermann új pénzrendszere tehát nem, hogy kizárná a magántulajdon, vagy magánbirtoklás lehetőségét, hanem ellenkezőleg, egyenesen feltételezi. Mert lényegében az energiafedezet sera lehet más, mint el nem használt és felhalmozott munkaérték, vagyis bizonyos formája az értéktöbbletnek. Mert nézzük csak a következő példát:

Valakinek szüksége van egy ruhára. Elhatározza, hogy felcsap alkalmi takácsnak és szabónak — és tejesen maga készíti el ruháját. Szándékát véghez is viszi. A ruhát elkésziti, de nem viseli, hanem félreteszi s továbbra is kopottan, vagy rongyosan jár. — Mi ennek a ténykedésnek következménye és tartalma? — Elsősorban az, hogy igénybevett munkája teljes ellenértékét nem fizette meg önmagának. Ugyanazt csinálta saját magával, amit egyébként a tőkés a munkásával szokott: bérbevette (az önmaga) munkaerejét, annyiért, mint amennyi elégséges, hogy a munkafolyamat alatti munkaképességét biztosítsa, vagyis táplálja. Tápláltatása azonban kevesebbe került, mint amennyi munkaérték kifejtéséhez tápláltatása képesítette és így a félretett ruha egyrészben feltétlenül értéktöbbletet termelt — önmagának. Igy aztán rendelkezik egy ruha csereértékű értékfedezetre alkalmas valamivel, ami ugyan számára nem érték, hiszen nem használja, de azért mégis érték — fedezeti érték — annál a puszta ténynél fogva, hogy a ruha az ő birtokában van és ő rendelkezik felette szabadon. Már most, ha ugyanazt a ruhát előveszi, felveszi és viseli — tehát ha hasznát veszi! — azonnal megszünik értékfedezeti jellege és képessége és értéktöbblet részében is megszünik értéktöbblet jellege, mert hiszen munkateljesítménye teljes egészének ő maga lett a felhasználója és élvezője!

Ez a példa igazolja és bizonyítja: 1. hogy a fedezeti érték mindig annyi, mint amennyi a társadalmi használatból kivont használati érték; 2. hogy fedezeti érték, csak használati tilalom, vagy használati megvonás (értékhalmozás) árán és utján állhat elő; 3 hogy a fedezeti jelleg alatt megszünik a használati érték érvénye; 4. hogy tehát a fedezeti érték sem mint arany, sem mint energia nem fejezhet ki abszolut, hanem mindig csak relatív értéket; 5. hogy a fedezeti célra kivont (felhalmozott) használati érték értéktöbblet alakot és jelleget ölt, amenynyiben a társadalmi munka fedezeti érték; észének használatától a társadalom megrövidül, illetve megfosztódik; végül 6. minden értékfedezettel rendelkező pénzrendszernek alapja és feltétele a termelési csere és tulajdonrendszernek kapitalista módja, mert csak ebben a rendszerben található fel célszerüségi indokoltsága. — Amint tehát a kapitalista termelő-, csere- és tulajdonrendszer az, ami meghatározza a kapitalista pénzrendszer célját és jellegét, éppen úgy az új pénz célját és jellegét is az új termelő-, csere- és tulajdonviszonyok fogják meghatározni.

Már most tételezzük fel a kollektiv társadalmat, mint meglévőt. — Mi az, ami a két különböző és ellentétes termelő mód lényegtulajdonságaira jellemző? — A kapitalista termelésnek egyedüli bázisa: a profit: szabályozója: a kereslet. A profitlehetőség mérvét mindig a kereslet nagyságának foka mutatja és méri, Ahogy tehát bizonyos körülményi adottságok folytán valamely árú termelésénél a profitlehetőség megszünik, (nincs kereslet) akkor megszünik magának a szóbanforgó árúnak további termelése, vagy oly fokra csökken termelésének mérve, amely a termeléshez viszonyított kereslet kifejezte profitlehetőségét, mégis csak biztosítja. És ez mindig függetlenül attól, hogy esetleg a társadalmi szükséglet távolról sincs még fedezve és kielégítve és hogy esetleg még nagy és reális társadalmi szükséglet mutatkozna a szóbanforgó árúban. És épp abban rejlik a kapitalista termelőmód anarchikus volta, hogy nem a reális társadalmi szükséglet szabályozza és határozza meg az árútermelésének mennyiségét, minőségét stb., hanem az a kereslet, amely egy bizonyos időben esetleg megközlithette, vagy megközelitheti, de sose fejezhette és fejezheti ki a reális társadalmi szükségletet. — A kollektív termelésnek alapja és szabályozója viszont ép´ a reális társadalmi szükséglet. S ez az a momentum, mely a kollektiv termelés szervezett mivoltát fejezi ki. A kollektív termelés módbeli lényegében ugyanis annyit jelent, hogy a termelés mérve mindig annyi és csak annyi, mint amennyi a reális társadalmi szükséglet. Vagyis, mindig csak annyi, mint amennyit a társadalom reálisan felhasználhat. Ez a mennyiség — a társadalmi szükséglet! — az, ami nemcsak a termelés folyamatát, hanem a, termelésnek munkaidőben kifejezhető mérvét is szabályozza és meghatározza. Nos, ha ez igy van, — és így van! — honnan veszi a kollektív társadalom azt az energia, vagy munkatöbbletet, ami Silbermann Jeno energiapénz fedezetéhez szükséges s amely — S. J.-t idézem — „nem lehet stabil, mert nem holt bálvány, mint az arany, hanem organikus, a társadalommal együtt élő valami. Sok van belőle, elszaporodik, ha az emberek sokat dolgoznak és sokat termeltek, de aránylag kevesebbet fogyasztottak és megfordítva”, — és ami mégis csak úgy állhat elő, hogy vagy megvonja magától munkaeredménye, vagyis kifejtett energiája egy részét és gyűjti, halmozza, tartalékolja a szükséges fedezetre, — tehát megfosztja magát munkaeredménye egy részétől!— (a ruha esete nagyban és társadalmi vonatkozásban!) — vagy többet termel, mint amennyire szüksége van, vagy elfogyaszthat és ezt a munkatöbbletet halmozza fel fedezeti célra és lényegében ez esetben sem csinált mást, minthogy megfosztotta magát munkája teljes eredménye fogyasztóképességét meghaladó többletétől.

Itt megjegyezhetné S. J., hogy a társadalom nemcsak egyéni és az egyén által közvetlenül és egyéni módon elhasználható értékeket termel, hanem állandó (az idő relativ értelmében állandó) és nem közvetlenül az egyén, hanem egyetemes társadalmi viszonylatban mért és értékelt használati értékeket is és hogy ezek az értékek képviselik és tartalmazzák az abszolut energiaértéknek azt a részét, ami az energiapénz fedezetét képezheti.

Csakhogy erre azzal válaszolhatunk, hogy valaminek belső értéke képviselheti és tartalmazhatja ugyan az általa feltételezett és meghatározott abszolut értéket, használatiérték-vonatkozásában, azonban mégis csak relativ értéket képviselhet, mert valaminek használati értékét nem a bennerejlő abszolut érték határozza meg, hanem azok a körülmények, amiktől használhatása függ.

Csereérték viszonylatban pedig a használati érték mellett a cserélendő és fedezeti érték mobilitása egyenes elengedhetetlen feltétel.

Arról már nem is beszélünk, hogy a kollektiv társadalomban uralkodó tulajdonrendszer az egyéni értékhalmozás vagy értékgyüjtés minden formáját — a szerénység, vagy takarékosság formájában is — kizárja. Mert ha a kifejlett társadalmi munkája révén az egyén jogot is szerez arra, hogy munkája értékét kicserélhesse hasonló csereértékü más társadalmi munkára, ez csak azt jelenti, hogy az egyén e jogával élhet, de semmiképpen sem azt, hogy vissza is élhet. Már csak azért sem, mert felesleges, hiszen minden egyéni takarékosságnak, értékhalmozásnak, vagy értéktartalékolásnak, társadalmi és gazdasági, okbeli, célszerűségi és értelmi bázisa és indokoltaága hiányzik.

Ilyenformán és ilyen adottságok mellett aztán a pénznek hitelbiztositó, vagyon, vagy általános értékmérő- jellege is szükségszerűen megszűnik. De ha ebben a szerzett és természetellenes tulajdonságaiban meg is szűnik majd a pénz, mint csereérték-mérő és kifejező-eszköz továbbra is meg fog maradni. De csak úgy és annyiban, mint ahogyan és amennyiben, valaminek a sulyértékét kilóval, hosszértékét méterrel, ürmértékét literrel, — úgy mérik majd valaminek a csereértékét is valamilyen egységgel. Azt hiszem a társadalmi munka csereértékének mérésére és kifejezésére legalkalmasabb egység a társadalmi munkaidő: a munkaóra. Mint ahogyan a kilónak, liternek, vagy méternek nincs szüksége megfelelő értékfedezetre, nem látom be és nem értem meg, hogy ép´ a csereértékmérő eszköznek — mondjuk a pénznek, de ép úgy a munkajegy neve is lehetne — miért volna szüksége akár arany, ezüst, rendezett energia, vagy akármilyen más „abszolut” értékfedezetre...?!

Az igazság kedvéért viszont jegyezzük meg, hogy az az általunk megállapított igazság, hogy a pénznek általános értékmérő jellege és értékfedezeti kényszere nem lényegéből, hanem csupán az uralkodó termelési-, csere- és tulajdonrendszerbői folyik sokszor sejtésszerűen a legtöbbször pedig tudatos és világos felismerésben s meghatározásban S. J. cikkéből is mindenütt kicsillan s mint valami fonál végigvonul cikke egész gondolatmenetén; ennek ellenére azonban végkövetkeztetéseiben egész más eredményre jut, mint amire megállapításai után, logikusan és szükségszerűen jutnia kellene.

Ezt a jóhiszemű és önkéntelen elgondolási ellentmondást mi annak tulajdonítjuk, hogy pénzképzetét annyira determinálja a kapitalisztikus pénzforgalom, hogy annak bűvköréből minden ellenszenve ellenére sem bir szabadulni és így energiapénz-rendszere is lényegében mint okozat és hatásaiban mint ok a magántulajdont kifejező és jellemző pénzrendszer tulajdonságaival rendelkezik.

Nem térünk ki külön arra, hogy az energiapénzt oly tulajdonságokkal ruházza fel, amik képessé teszik, hogy „a társadalommal együtt élő valami” — legyen, sem arra, hogy a gép és az árú „társadalmi lényisége” mögött az ember hajlandó valami hatalmas demiurgot sejteni, olyat, ami minden kezdet és vég lényegét magában foglalja és amelynek lényege ép úgy benne van kenyerünkben, amit eszünk és vizünkben, amit iszunk, mint ahogyan a keresztény egyház dogmái szerint a megszentelt ostyában és borban benne van Krisztus teste és vére. Mindezek elemzésére nem térünk ki külön, mert mindezeket csupán oly gondolati képeknek tartjuk, amik csak azt célozzák és szolgálják, hogy az előadásmód élénkségét, szuggesztív és meggyőző hatását fokozzák. — Végeredményben tehát arra a meggyőződésre jutottunk, hogy Silbermann -Jenő energiával fedezett pénzrendszere új társadalmi feltételek mellett ép oly kevéssé felelhetne meg, mint a mai társadalom aranyfedezetű pénzrendszere. (Temesvár) (D. Gy.)