A történeti valóságban adott kapitalizmus különbözik a „tiszta kapitalizmus” elméleti rendszerétől, amelynek feltevései alapján a termelési ágak arányosságának és az értéktöbblettermelésnek és realizálásának összefüggéseit és a tőkés termelés előrehaladó menetét bemutattuk. A kapitalizmus történeti előrehaladása nem egy csapásra az egész földkerekségen létrejött, csak tőkésekből és bérmunkásokból álló, egyedül tőkés módon termelő zárt társadalom keretei között játszódik le. A tőkés termelés fokozatosan fejlődik ki és pedig egyes, a többiektől különálló országokban, amelyeknek különleges, történetileg kialakult termelési módjuk van, s amelyek egymással kereskedelmet folytatnak. A kapitalizmust történetileg megelőző termelési mód a felbomló, árutermelésbe átmenő természeti gazdálkodás. A természeti gazdálkodásnál a termelő maga termeli a szükségletei kielégítéséhez szükséges termékeket s nem a piacon vásárolja őket, mint az árutermelésnél. A gazdálkodásnak ennél az alakjánál ennélfogva a mezőgazdasági termelés sem vált még el az ipari termeléstől. A termelő, a paraszt nemcsak a szükségleteit kielégítő élelmiszereket, hanem a szükséges iparcikkeket is saját gazdaságában, a saját maga által termelt nyersanyagokból, a saját maga által készített munkaeszközökkel állítja elő. A paraszt nemcsak buzát, húst termel a maga számára, hanem például kendert, lent is, amelyekből ő maga fonja-szövi szükséges ruhaanyagát s faekéjét is maga állítja elő. A tőkés termelés megjelenésének történeti korszakában a természeti gazdálkodás annyiban van bomlófélben, hogy egyes ipari termelési ágak részben, vagy egészben kiszakadtak már a mezőgazdasági és ipari termelés korábbi egységéből és kézművesek, pld. takácsok, többé-kevésbé kizárólagos munkakörét képezik, akik ipari termékeiket már árualakban a piacra termelik, elsősorban a parasztok számára és szükségleteiket kielégítő cikkeket is, elsősorban élelmiszereket a parasztoktól, már mint árukat vásárolják meg a piacon. Ezen a fokon tehát megindult már az árútermelés úgy a parasztok, mint a kézművesek részéről, kezdetét vette már az árúcsere elsősorban a parasztok és a kézművesek között, úgy azonban, hogy míg a kézművesek már többé-kevésbé teljesen árútermelőknek tekinthetők, addig a termelők túlnyomó többsége, a parasztok megmaradtak még a természeti gazdálkodás keretében és csak kis részben váltak árútermelővé. S ez az árútermelés, a mellett, hogy még csak szórványos alakja a termelésnek, egyúttal még csak „egyszerű” árútermelés, abban az értelemben, hogy az árútermelő itt csupán azért termel árút, egyedül a kifejlődő társadalmi munkamegosztás alapján, hogy az általa termelt árúért a cserébe kapott árúkkal szükségleteit kielégíthesse. Az egyszerű árútermelésnél a termelés továbbra is a termelő szükségletkielégítését biztosítja és biztosíthatja is, mert itt a termelő, habár a hűbéri, vagy félhűbéri kizsákmányolást magában foglaló jogi alakban is, de tényleg birtokában van még a termelés nélkülözhetetlen feltételeinek, a földnek és a termelőeszközöknek, amelyek még nem változtak át tőkévé, idegen, leigázó hatalomként kerülve szembe a termelővel. Ezen a fokon a termelési technika is hosszú időn át még nagyjában változatlan s a külkereskedelem is csupán az egyes országok termelése különböző természeti feltételeinek kiegyenlítését célozza, a termelés természeti feltételeinek különbözőségében gyökerező nemzetközi munkamegosztáson alapul.

Amikor a tőke megjelenik az egyes országokban, az eredeti tőkefelhalmozás történeti folyamata során megfosztja a termelők egyrészét a földtől és a termelőeszközöktől és az utóbbiak birtokába helyezi magát. A tőke azután az így proletarizált termelők földjének és termelőeszközeinek birtokában arra kényszeríti a proletarizált termelőket, hogy mint bérmunkások az ő hasznára termeljenek árúalakban bizonyos termékeket. Ekként az önállónak megmaradt parasztok és kézművesek termelő osztályai mellett megjelennek most már a tőkések és a bérmunkások új osztályai, a természeti gazdálkodás és az egyszerű árútermelés mellett megjelenik a tőkés árútermelés. Kérdés, hogy az így meginduló tőkés árútermeléssel kapcsolatban hogy jön létre a! tőkés árúpiac a meginduló tőkés árútermelés nem-tőkés környezetében?

A tőkés termelés megindulásának és a tőkés piac kialakulásának összefüggései különbözők. És pedig aszerint különböznek, hogy a tőkés tenne lés kifejlődésével kapcsolatban a termelők mely rétegei változnak át a tőkés termelés elemeivé, már árútermelő kézművesrétegek, vagy parasztrétegek, amelyek még nagyrészt a természeti gazdálkodás keretén belül termelnek? Ettől függ, hogy a tőkés termelés kifejlődése teremt-e egyáltalában új piacot a régivel szemben, vagy csak a régi piacnak tőkés piaccá való átváltozását vonja maga után és hogy csak annak a termelési ágnak tőkés árúi számára teremt-e piacot, amelyben a tőkés termelés éppen megindult, vagy pedig más termelési ágakban termelő tőke számára is?

Ha árútermelő kézművesek helyén jelennek meg a tőkés fejlődés folytán a tőkések és a bérmunkások osztályai, akkor a tőkés termelés megindulása csak korábban is meg volt piacnak tőkés piaccá való átváltoztatásával jár és pedig egyedül annak a termelési ágnak tőkés árúi számára, amelyben a tőkés termelés éppen megindult. Ez a piac úgy jön létre, hogy a tőke elfoglalja a bérmunkásaivá sülyesztett, azelőtt önálló kézművesek volt piacát és ezenkívül, tovább terjeszkedve a kérdéses termelési ágban, magához ragadja az ugyanabban a termelési ágban önállónak megmaradt kézművesek piacának egyrészét is s ezeken az elsősorban parasztokból álló piacokon helyezi el áruit. Ez a folyamat hozta létre például részben a tőkés textilipar piacát. A tőkés termelés kialakulásának ez a módja azért nem teremt új piacot, mert nem érinti a természeti gazdálkodás fennálló rendjét. És éppen, mert ebből az okból nem teremt új piacot, más termelési ágakban termelő tőke számára sem hoz létre piacot. Tőkés piac hasonlóképpen csak a tőkés ipar számára jöhet létre, éppen mert feltétele a természeti gazdálkodásból már kivált iparüző kézműveseknek a tőkés termelés elemeivé való átváltoztatása.

Ha ellenben nagyrészt még természeti gazdálkodást folytató parasztok helyén jelennek meg a tőkés fejlődés folytán a tőkések és a bérmunkások osztályai, akkor már a tőkés fejlődés megindulása, amellett, hogy korábban is fentállott piacnak tőkés piaccá való átváltoztatásával is jár, új piac teremtését is maga után vonja, és pedig nemcsak annak a termelési ágnak tőkés árúi számára, amelyben a tőkés termelés éppen megindult, hanem más termelési ágak tőkés árúi számára is. Ez a folyamat ugyanis abban áll, hogy a tőke a mezőgazdasági és ipari termelés egységén alapuló, az árútermelés addigi fejlődése által még csak kevéssé érintett természeti gazdálkodást felbontja: kivonja belőle az egyes ipari tevékenységeket és a tőkés ipari árútermelés elkülönített ágait létesíti belőlük és a mezőgazdasági termelést is oly tőkés mezőgazdasági árútermelési ágakra szakítja szét, amelyek nem foglalkoznak többé az összes mezőgazdasági termékek előállításával, hanem elsősorban egyes mezőgazdasági termékeket termelnek árúalakban s ezek termelésének a többi mezőgazdasági termék termelését alárendelik, A régi piacnak tőkés piaccá való átváltoztatása itt is úgy jön létre, mint az előbbi esetben: a gabonatermelésbe benyomuló mezőgazdasági tőke például elfoglalja a bérmunkásaivá sülyesztett azelőtt önálló parasztoknak és a még önállónak megmaradt parasztok egy részének az ipari termelőkben adva volt gabonapiacát. Uj piacot pedig a termelésbe benyomuló tőke éppen azáltal teremt magának, hogy felbontja a természeti gazdálkodást: a mezőgazdasági és ipari termelés korábbi egységéből kiszakadt tőkés iparágak piacot létesítenek maguknak a mezőgazdasági termelésre korlátozódott termelőkben. Igy például a textilipari tőke, amely az azelőtt saját szükségletre szövő-fonó munkát végző parasztok egyrészét is bérmunkásaivá sülyesztette le, textil árúit az önállónak megmaradt parasztoknak is eladja, akik most már felhagynak a házi szövő-fonó munkával. S végül új piac, megint a természeti gazdálkodás felbontásának következményeként, azért jön létre nemcsak a termelésbe éppen benyomuló tőke árúi számára, hanem más termelési ágakban termelő tőke árúi számára, mert a tőke, azálta, hogy a termelésbe benyomul, az azelőtt önálló parasztokat, akik szükségleteiket korábban saját termelésükkel természeti gazdálkodásuk kereteiben elégítették ki, árútermelő, tehát egyben árúfogyasztó bérmunkásokká és tőkésekké alakítja át. A természeti gazdálkodásba bezárkózott parasztok helyén megjelent mezőgazdasági és ipari bérmunkások, vagy ipari tőkések szükségleteiket már a piacon vásárolt árúkkal fedezik és a már csak meghatározott termékeket termelő mezőgazdasági tőkések is szükségleteik nagyrészének kielégítésénél a piacra vannak utalva. Minthogy a tőkés termelés megindulásának ez a módja a természeti gazdálkodás mezőgazdasági és ipari egységét felbontja, ezen a módon a tőkés piac nemcsak a tőkés ipar, hanem a tőkés mezőgazdaság számára is létrejön. A bérmunkássá változott önálló paraszt az élelmiszereket is a piacon vásárolja meg.

A tőkés termelés megindulásának tőkés piacot teremtő hatásai nem korlátozódnak arra az országra, amelyben a tőkés termelés kezdetét vette. A tőkés árúk elhatolnak idegen országokba is s a tőke ezekben is terjeszkedve teremt magának piacot az ott talált önálló termelők egyrész-ének piacukról való kiszorításával. Igy teremtett például piacot magának az angliai tőkés textilipar Indiában is, az indiai takácsoknak az indiai piacról való kiszorításával.

Láttuk, hogy a tőkés termelés megindulása egyes termelési ágakban, azáltal, hogy piacot teremt más termelési ágak számára is, létrehozza, illetve, magasabb fokon, megnöveli az utóbbi termelési ágakra vonatkozólag is a tőkés termelés egyik feltételét, az árúpiacot. Igy a tőkés termelés megindulása továbbfejlődésének feltételét is megteremti. A tőkés termelés megindulásának ez a hatása sem korlátozódik arra az országra, amelyben a tőkés termelés éppen kezdetét vette. A tőkés textilipar kifejlődése Németországban piacot létesített az angliai tőkés textilipar által termelt fonalárú (félgyármány) számára is De a tőkés termelés megindulása más vonatkozásban is megteremti továbbfejlődésének feltételét és pedig ebben a vonatkozásban is úgy abban az országban, amelyben a tőkés termelés éppen megindult, mint más országokban, azokban, amelyek a meginduló tőkés termelés számára piacul szolgálnak. A tőkés termelés ugyanis, mint láttuk, kiszorítja az önálló termelőket régi piacukról. A tőkés termelés megindulásának ez a hatása azonban létalapjaikban támadja meg az önálló termelőket és proletársorsba taszítja őket. Ezáltal pedig létrejön a tőkés termelés előrenyomulásának további feltétele a most munkaerejük eladására kényszerített, azelőtt önálló parasztokban és kézművesekben. Igy teremtett például az angliai tőkés termelés árúpiac mellett proletárokat ia nemcsak Angliában, hanem Indiában is s vetette meg ezek által nemcsak a tőkés termelés továbbfejlődésének alapját Angliában, hanem a tőkés termelés létrejöttének alapját Indiában is,

A tőkés termelés megindulása egyes országokban és egyes termelési ágakban létrehozza tehát a tőkés termelés továbbterjedésének feltételeit nemcsak azokban az országokban és azokban a termelési ágakban, amelyekbe a tőke már benyomult, hanem a többi országokban és a többi termelési ágban. is. A tőkés termelés feltételeinek létrejöttét pedig nyomon követi a tőke betörése ezekbe az országokba és termelési ágakba. Ennek megfelelően a kapitalizmus története a tőke folytonos előrenyomulását mutatja az egyes termelési ágakban, az egyik termelési ágból a másik termelési ágba, az egyik országból a másik országba, a kapitalizmus folytonos növekedését legalább részben még nem-tőkés módon termelő termelési ágak és országok rovására. Ennek a folyamatnak eszmei végpontja azután a „tiszta kapitalizmus” megvalósulása, annak az elméleti rendszernek történeti valósággá válása, amelynek feltevései alapján a tőkés termelési ágak arányosságának és az értéktöbblet termelésének és realizálásának összefüggéseit bemutattuk. De ez a folyamat még ma sem fejeződött be, ha, részlegesen, egyes termelési ágakban és legalább nagyjában, egyes országokban is, — annyiban, hogy az önálló közvetlen termelőket kiküszöbölte a termelésből, — meg is valósította már a „tiszta kapitalizmus”-t. A tőkés értéktöbblet termelése és realizálása, a tőkés termelés történeti előrehaladása még ma is nem-tőkés környezetben játszódik le. Szükségképpen felvetődik tehát az a kérdés, hogy a tőkés termelési ágak arányosságának és a tőkés értéktöbblettermelésnek- és realizálásnak összefüggései hogy alakulnak ebben a fokozatosan tőkés termelésbe átmenő nem-tőkés környezetben?

Nézzük a kérdést egyelőre, egyszerüsítés kedvéért, az országok között folyó árúcserétől elvonatkoztatva, tehát oly feltételezett zárt társadalomban, amely más társadalmakkal nem folytat kereskedelmet. Ebben a társadalomban a termelés a „tiszta kapitalizmus” feltevésétől eltérőleg, de viszont a történeti valóságnak megfelelően, csak részben folyik tőkés módon, részben azonban még nem-tőkés kezekben van: egyes termelési ágakba a tőke már benyomult, de ezekben is mellette ott találjuk még az árútermelő kézműipart és a saját szükségletre termelő természeti gazdálkodást is, más termelési ágakban viszont már csak az egyszerű árútermelést és a természeti gazdálkodást; a termelés tőkés magva körül az egyszerű árútermelés keskeny s e körül a természeti gazdálkodás széles sávját. Ebben a társadalomban már az árúcsere sem csak tőkések és ill. bérmunkások között folyik, hanem — a természeti gazdálkodás széles alapján —, ezek között és az egyszerű árútermelők között is, akár teljesen kiváltak már, az utóbbiak a természeti gazdálkodásból, mint a kézművesek, akár még nem, mint a parasztok. Itt tehát a tőkés piac nem szorítkozik a tőkésekre és a bérmunkásokra, hanem kiterjed az árútermelő kézművesekre és a parasztokra is, amennyiben árútermelők. De a tőkés piac e más jellegénél fogva ebben a társadalomban már a tőkés termelési ágak arányosságának is más jelentősége van, mint a „tiszta kapitalizmus”-ban. Itt annak, hogy az egyes termelési ágak tőkés részei az általuk piacra termelt egész árúkészletet a piacon eladhassák és teljes piaci árúszükségletüket a piacon fedezhessék, már nem feltétele a termelési ágak tőkés részeinek arányossága. Ha az egyik termelési ág tőkés része a többi termelési ág tőkés részében adott piacához képest túltermelésben is van, vagy ha árúszükségletéhez képest valamelyik termelési ág tőkés része elégtelen termelésben is van, az ebben a vonatkozásban túltermelt árúkészletet még mindig eladhatja az árúfogyasztó nem-tőkés elemeknek és az ebben a vonatkozásban nem fedezett árúszükségletét még mindig kielégítheti az árútermelő nemtőkés elemeknél, ha ezek a tokás elemekkel szemben túltermelt árút felvenni, vagy a tőkés elemek termelése által nem fedezett árúszükségletet kielégíteni képesek. Itt tehát a maradék és hiánynélküli tőkés árúcserének nem a termelési ágak. tőkés részeinek arányossága a feltétele, hanem csupán a termelés tőkés és nem-tőkés árútermelő elemeiből képezett termelési ágak arányossága. Igy itt a tőkés és nem-tőkés elemek között folyó árucsere kiszélesíti azt a síkot, amelyen az arányosságnak érvényesülnie kell, hogy az árúcsere maradék és hiány nélkül lebonyolítható Jegyen. De ebben a társadalomban az árúcsere a „tiszta kapitalizmas”-tól eltérő módon folyik a tőkés termelés előrehaladó menete szempontjából is. A termelési ágak tőkés részeinél ugyan a tőkefelhalmozás és a technikai fejlődés itt is elkerülhetetlenül aránytalanságokat hoznak létre, éppúgy, mint a „tiszta kapitalizmus”-ban, csak persze nem egyedül a termelés tőkés elemei viszonyában, hanem az árútermelő nemtőkés elemekre is kiterjedő keretben. Be itt, a „tiszta kapitalizmus”-tól már eltérően, a termelési ágak adott tőkés részeinél előrehaladó tőkefelhalmozással és technikai fejlődéssel párhuzamosan, a tőke benyomulása a termelésbe is álandóan előrehalad a nem-tőkés környezet rovására A tőkés termelés benyomulása a nem-tőkésen termelő környezetbe pedig, mint láttuk, új tőkés piac teremtésével jár együtt. Ennek azután az árútermelő termelési ágak arányossága szempontjából az a következménye, hogy ha az egyik termelési ág tőkés része egyébként túltermelésbe is kerülne ahhoz a piachoz képest, amely számára & tőkés termelés továbbterjedése nélkül adva volna, vagy ha árúszükségletéhez képest a tőkés termelés továbbterjedése nélkül elégtelen árútermelési is mutatkozna valamelyik termelési ág részéről, nála túltermelés; vagy rája vonatkoztatott elégtelen termelés még sem fog beállani, ha az egyébként túltermelt árúkészletet képes a tőkés termelés továbbterjedése által megteremtett új tőkés piacon eladni, vagy ha egyébként nem fedezhető árúszükségletét képes a tőkés termelés továbbterjedése által megnövelt árútermelés segítségével kielégíteni. Igy például a tőkés gyapjuárúipar nem fog túltermelésbe kerülni, ha az egyébként túltermelt árúkészletet képes azon a piacon eladni, amelyet a textilkézművesektől hódított el, vagy a természeti gazdálkodás felbontásával az azelőtt saját szükségletre textil ipart üző parasztokban teremtett meg, vagy amely végül a természeti gazdálkodás felbomlásával bérmunkásokká és tőkésekké átváltozott parasztokban létesült a számára. Éppen így nem fog a tőkés gyapjuárú-iparral szemben a nyersgyapjú tekintetében sem elégtelen termelés mutatkozni, ha az egyébként nem fedezett nyersgyapjuszükségletét képes annak a tőkés nyersgyapjutermelésnek a segítségével kielégíteni, amely a természeti gazdálkodás keretében saját szükségletre nyersgyapjut termelő parasztok helyén jött létre. Itt tehát a maradék- és hiánynélküli tőkés árúcserének nem a nem-tőkés környezettel szemben változatlanul adott, tőkés és nem-tőkés módon árútermelő termelési ágak arányossága a feltétele, hanem a tőkés termelésnek a nem-tőkés környezet rovására történő továbbterjedése által tőkés irányban kiszélesedő árútermelésben foglalt termelési ágak arányossága. Igy itt a tőkés termelésnek a nem-tőkés környezet rovására történő továbbterjedése is kiszélesíti azt a síkot, amelyen az arányosságnak érvényesülnie kell, hogy az árúcsere maradék és hiány nélkül lebonyolítható legyen.

A tőkés termelés továbbterjedése a nem-tőkés környezet rovására tehát pótolja a termelési ágak adott tőkés részei hiányzó piacát. Azonban a tőkés termelés továbbterjedésének ez a hatása csak bizonyos határig érvényesül. A tőkés termelés továbbterjedése ugyanis éppúgy a termelési ágaik adott tőkés részei termelésének növekedésére való tekintet nélkül játszódik le, amint ezek termelésének növekedése sem alkalmazkodik az adott árútermelő termelési ágak arányosságának követelményéhez. Az például, hogy a tőkés textilipar az adott árútermelő termelési ágak keretében túltermelt árúkészletét milyen mértékben képes eladni a tőkés termelés továbbterjedése által teremtett új tőkés piacon, először attól függ, hogy milyen mértékben képes kiszorítani a textilkézműveseket piacukról, másodszor pedig attól, hogy milyen mértékben képes a parasztok természeti gazdálkodása felbontásával ezeknek árúit eladni. A tőkés textilipar előretörésének az így tényleg elérhető mértéke pedig egyáltalában nem esik szükségképpen össze az előretörésének ahhoz szükséges mértékével, hogy egész túltermelt árúkészletét eladhassa. A helyi piacra dolgozó textilkézművesek ellenállást tanusítanak a szállítási költségekkel is megterhelt tőkés versennyel szemben, megnövelik munkaidejüket, leszállítják áraikat s ezeknek az eszközöknek a segítségévei, ha éhbérre szorulásuk árán is, egyideig megállják a helyüket. Ép így különleges akadályokkal találja magát szemben a tőke akkor is, amikor a saját szükségletre termelő parasztokat akarja árúi fogyasztására kényszeríteni. A paraszt ugyan munkaidőt takarít meg, ha ruhaanyagát a tőkés piacon veszi meg ahelyett, hogy saját maga szőné-fonná. De a tőkés árúért fizetnie kell, a megtakarított munkaidejével pedig termelő erőinek korlátoltsága mellett esetleg mit sem tud kezdeni, úgy, hogy a természeti gazdálkodás felhagyásával rosszabb helyzetbe is kerülhet. Mindazonáltal ezekben az esetekben a tőkés piac kiterjesztésének lehetősége legalább még összefügg a piacot kereső tőke saját tevékenységével. De már az új tőkés piac létrejöttének harmadik módja és a tőke piacszükségletének mértéke között még ez a korlátolt összefüggés sem áll fenn. Az a folyamat, amellyel más tőke a természeti gazdálkodás felbontásával a saját szükségletre termelő parasztok helyén árúfogyasztó tőkéseiket és bérmunkásokat teremt, a piacot kereső textilipari tőke piacszükségletének mértékétől teljesen függetlenül folyik le.

Annak azután, hogy a tőkés termelés továbbterjedése folytán ugyan a tőkés piac a nem-tőkés környezet rovására kiterjed, de nem terjed ki szükségképpen a piacot kereső tőkés termelés piacszükségletével arányosan, az a következménye, hogy bár a túltermelés, vagy az elégtelen termelés később következik be, mint bekövetkezne a tőkés termelés továbbfejlődése nélkül, végül mégis csak bekövetkezik. Az értéktöbblet termelésének és realizálásának, a tőkefelhalmozásnak, a termelés megnövelésének a különböző termelési ágak arányossága által megvont korlátjai ugyan továbbtolódnak, de nem hárulnak el. A tőkés ipari ciklus szempontjából a tőkés termelés továbbterjedésének a nemtőkés környezet rovására így az a jelentősége, hogy a fellendülési időszak tovább tart, mint egyébként tartana. De a fellendülési időszak azért itt is túltermelési válságba torkollik. Éppen ezért válik a kapitalizmus története a nem-tőkés környezet fokozatos tőkés átitatása ellenére is ép oly szükségszerűen az egymást követő ipari ciklusok és túltermelési válságok történetévé, amilyen szükségszerű a tőkés termelés válságokon át vonuló ciklikus előrehaladása a „tiszta kapitalizmus” feltevése mellett.

De a nem-tőkés környezet fokozatos tőkés átitatásának tőkés piacot teremtő hatásai egymagukban még nem határozzák meg elegendő pontossággal a tőkés termelés előrehaladásának folyamatát a történeti kapitalizmusban, szemben a „tiszta kapitalizmus”-sal. A tőkés termelés történeti kifejlődésének legfontosabb tőkés piacot teremtő hatása a termelési technika forradalmi átalakításában áll, mely, a tőkés módon előállított fogyasztási cikkekkel szemben a tőkés módon előállított termelőeszközök számára teremt piacot. A termelési technika forradalmi átalakítása pedig a nem-tőkés környezet tőkés átitatásától bizonyos mértékben függetlenül folyik le.

A tőke benyomulása az egyes termelési ágakba nem jár szükségképpen együtt a termelési technika forradalmi átalakításával. A tőkés termelés történetének évszázadokat átölelő első korszakában a termelési technika nagyjában változatlan maradt. Ebben a korszakban, a tőkés háziipari és manufaktura-rendszerű termelésnél, a termelésben hasznosított munkaeszközök és természeti erők nagyjában még ugyanazok, mint a tőkés termelést történetileg megelőző kézműves rendszerű termelésnél. S másrészt, ha a tőke benyomulását az egyes termelési ágakba nem is kiséri a termelési technika forradalmi átalakítása, azért egyedül a tőkés termelés megindulásával kapcsolatban is nemcsak a fogyasztási cikkeket, hanem a termelőeszközöket előállító tőkés termelés számára is létrejön piac. Mig a paraszt a természeti gazdálkodásban a saját maga által készített munkaeszközökkel termel, addig a termelésben helyébe lépő tőkés már a piacon vásárolja meg a munkaeszközöket. Itt azonban ezzel ki is merül a tőkés termelés kifejlődésének a termelőeszközök számára piacot teremtő hatása. Mihelyt azonban a tőke, akár egyidejüleg egy meghatározott termelési ágba való benyomulásával, akár ezt követőleg, a gőzzel hajtott gépek alkalmazásával bevezeti a nagyipari termelést s ezzel a termelési technikát is forradalmositja, a tőkés termelés kifejlődése már egészen más jelentőségre tesz szert a termelőeszközök piacát illetőleg. A nagyipari technika bevezetésének az a következménye, hogy az ezt bevezető tőke az egész termelőapparátust gyökeresen megújítja. Itt már nem arról van szó, mint a tőke előrenyomulásának a technika forradalmosítása nélküli esetében, hogy fokozatosan elkopó ugyanolyan termelőeszközöket a természeti gazdálkodás termelése vagy az egyszerű árutermelés helyett a tőkés termelés pótolhat fokozatosan. S általánosabban, ügy a fogyasztási cikkeket, mint a termelő eszközöket illetőleg, nem is arról van többé szó, hogy egy meghatározott termékmennyiséget, amelyet azelőtt a természeti gazdálkodás vagy az egyszerű árútermelés keretében állítottak elő, most a tőke termelhet. A nagyipari technika bevezetése következtében a tőke az addigi termelőeszközöket teljesen kiküszöböli, és a régebbiekhez képest sokkal nagyobb tömegű termelőeszközt állít be egyszerre a termelésbe. A nagyipari technika bevezetésének következményeként tehát sokkal nagyobb piac létesül a termelőeszközöket előállító tőkés ipar részére, mint egyébként, s mint amilyen nagyságú piac egyáltalában létesül tőkés árúk számára csupán csak a nem-tőkés környezet tőkés átitatása következtében. A különbséget világosan látjuk, ha arra gondolunk, hogy például a vasuti árúszállítás mennyivel nagyobb termelőeszközökből álló és pedig azonnali állótőke befektetést tesz szükségessé, mint a tőkés üzemmé váló országúti igásfuvarozás s hogy másrészt azáltal, hogy a paraszt egyszerűen bérmunkássá változik át, élelmiszer szükséglete még egyáltalában nem lesz nagyobb. Ezért azután a történeti kapitalizmusban a termelési technika forradalmi átalakítása, amely a tőkés termelés kifejlődésével magasabb fokon épp úgy együtt jár, mint a nem-tőkés környezet tőkés átitatása, az új tőkés piac megteremtésének legfontosabb tényezőjévé válik.

A kapitalizmus egész története igazolja, hogy a tőkés termelés kifejlődésének legfontosabb új tőkés piacot teremtő hatását a termelési technika forradalmi átalakítása, s nem, egyszerűen a nem-tőkés környezet tőkés átitatása hozza létre. Eltekintve az1825. és 1836. évi válságokba torkolló angliai ipari ciklusoktól, amelyeknél a fellendülést az angliai tőkés textilipar által a maga számára Amerikában teremtett új piacokra lehet visszavezetni, az egész 19. században, az öszszes tőkés országokban a fellendülési időszakokra a termelési technika forradalmositása és pedig, közelebbről, a kézműves alapokon (tőkés, vagy nem-tőkés módon) folytatott szállítási iparnak a tőkés nagyipari technikán alapuló vasuti iparrá való átalakítása üti rá a bélyeget. A szállítási technika forradalmi átalakítása előbb Angliában és Franciaországban, majd Európa egyéb országaiban és az amerikai Egyesült Államokban, végül Dél-Amerikában és Ázsiában hatalmas új piacot teremtett a termelőeszközöket előállító tőkés ipar, a tőkés szén-, vas-, acél- és gépipar számára s ezeknek innen kiinduló fellendülése vonta elsősorban maga után a többi tőkés iparág, a fogyasztási cikkeket termelő tőkés iparágak fellendülését is.

S a termelő eszközök tőkés termelésének a termelési technika forradalmi átalakítása következtében beálló fellendülése módosítja a történeti kapitalizmusban, a „tiszta kpitalizmus”-hoz képest, a termelőeszközöket előállító I. osztály és a tömegfogyasztási cikkeket előállító II. osztály között folyó árúcsere lehetőségeit is. Láttuk, hogy a „tiszta kapitalizmus”-ban a tőkés termelési ágak között létrejövő egyik legfontosabb aránytalanság az, amelyet a. technikai fejlődés a II. osztály termelésének nagysága és a II. osztályban termelt tömegfogyasztási cikkek részére a többi osztályban adott piac nagysága között tendenciája szerint előidéz. A technikai fejlődés, tendenciája szerint, a történeti kapitalizmusban is előidézi ezt az aránytalanságot. De minthogy itt a termelési technika előrehaladó forradalmi átalakítása kíséretében állandóan hatalmas új piac jön létre a tőkés módon előállított termelőeszközök számára ennélfogva itt az I. osztály termelése is sokkal gyorsabban növekszik, mint egyébként növekedne s ennek megfelelően sokkal gyorsabban növekszik az I. osztályban alkalmazott bérmunkások száma is. Az I. osztályban gyorsan szaporodó bérmunkásságban pedig új piac jön létre a II. osztályban termelt tömegfogyasztási cikkek számára. Ez viszont azt jelenti, hogy a. termelési technika forradalmi átalakítása következményeivel ellensúlyozhatja azt a történeti kapitalizmusban is érvényesülő tendenciát, amely a II. osztályban a tőkés termelés szerkezeténél fogva szükségszerűen túltermelésre vezet. Igaz ugyan, hogy a technika forradalmi átalakítása azokban az árútermelő termelési ágakban, amelyekben a tőke éppen keresztül viszi, viszonylag csökkenti a munkások számát és ezáltal a tömegfogyasztási cikkek piacát, de az ennek innen előálló csökkenése alatta marad onnan származó megnövekedésének, hogy a termelőeszközök termelése a technika előrehaladó forradalmi átalakítása következtében gyorsan növekszik. Igy végeredményben a történeti kapitalizmusban, szemben a „tiszta kapitalizmus”-sal, a II. osztály termelésének aránytalan nagysága a többi osztályban adott piacához képest már tendencia szerint sem szükségképpeni alakja a túltermelésnek.

Az egész 19. században a nem-tőkés környezet tőkés átitatásának Különböző módjai egymagukban, — ép úgy, mint egyébként a már korábban bevezetett nagyipari technika tökéletesítései is, — csak alárendelt szerepet játszottak a fellendülési időszakok jellegének meghatározásánál a termelési, különösen a szállítási technika forradalmi átalakítása mellett. A kapitalizmus történetében a tőkés piac kiterjesztésével a fellendülési időszakok meghosszabbítását s ennek következményeként az értéktöbblet termelésének és realizálásának, a tőkefelhalmozásnak és a termelés növelésének megkönnyítését elsősorban nem az idézte elő, hogy a tőke árúi fogyasztóivá tette (a se nem tőkés, se nem bérmunkás) „3. személyeket”, mint Luxemburg Róza állítja, se az, hogy a tőke a 3, személyeket a tőkés termelés elemeivé változtatta át, mint Varga Jenő hangsulyozza, hanem az, hogy a tőke a kézi munkaeszközök helyett gépeket vezetett be a termelésbe. Még maga a nem-tőkés környezet tőkés átitatása, a 3. személyeknek tőkés árúfogyasztókká és tőkés árútermelőkké való átalakítása is, nagymértekben csak akkor vette kezdetét, midőn a termelési és különösen a szállítási technika forradalmositása lényegesen leszállította a tőkés árútermelés és különösen az árúszállítás költségeit. A vasutak és gőzhajózás nagymértékben csökkentették a tőkés árúk szállítási költségeit és az ennek folytán olcsóbbá vált tőkés árúk könnyebben kiszorithatták a kézművesek árúit, könnyebben felbonthatták a természeti gazdálkodást, könnyebben létesíthettek a természeti gazdálkodásba bezárkózott termelők helyén árúpiacot és proletárokat. Igy a tőkés termelésnek az egyik országból a másikba való átterjedését is nagy méretekben a szállítási technika forradalmi átalakítása tette lehetővé.

De persze a termelési technika forradalmi átalakítása is csak meghosszabbithatta a történeti kapitalizmusban a fellendülési időszakokat, csak kitolhatta a túltermelési válságokat, de a tőkés termelés anarchiája mellett, az utóbbiakat nem küszöbölhette ki. A termelési technika forradalmi átalakítása is csak kiszélesítette a termelőeszközök új hatalmas tőkés piacának a megteremtésével azt a síkot, amelyen az arányosságnak érvényesülnie kell, hogy az árúcsere maradék és hiány nélkül lebonyolítható legyen, de a tőkés termelésnek a termelési ágak arányossága által megvont korlátait nem távolíthatta el.

Látjuk tehát, hogy az értéktöbblet termelését és realizálását, szemben a „tiszta kapitalizmus”-sal, a történeti kapitalizmusban nem egyszerűen a nem-tőkés környezet tőkés átitatása, hanem elsősorban az — ezzel mindenesere történetileg kapcsolatban levő — technikai forradalom könnyíti meg. De ellentétben a nem-tőkés környezet egyszerű tőkés átitatásával, amely folyamatnak a befejeződése hozza éppen létre a történeti kapitalizmusból a „tiszta kapitalizmus”-t, a technikai forradalom nem kizárólagos sajátossága a történeti kapitalizmusnak a „tiszta kapitalizmus”-sal szemben. A nem-tőkés környezet tőkés átitatása egyszeri, szükségképpen véget érő folyamat, vele szemben a technikának forradalmas fejlődése nem véges folyamat. Nem állíthatjuk, hogy a technikai forradalom, amely a 19. században lejátszódott, új tőkés piacot teremtő hatásaival s ennek az értéktöbblet termelését és realizálását megkönnyítő következményeivei a „tiszta kapitalizmus”-ban magasabb fokon nem ismétlődhetne meg, amint egy, mindenesetre kisebb méretű, technikai forradalom, a gőzerő alkalmazásáról a villamoserő alkalmazására valló átmenet, éppen a kapitalizmus mai történeti korszakában szemünk előtt tényleg le is játszódik. De ha ez így van, akkor azt is meg kell állapítanunk, hogy a „tiszta kapitalizmus”-t a nem-tőkés környezetben termelő történeti kapitalizmustól az új tőkés piac létrejöttének legfontosabb módját illetőleg nem. minőséginek, hanem legfeljebb mennyiséginek tekinthető különbségek választják el. Helytelennek bizonyul tehát az a felfogás, (Sternberg és Varga felfogása), amely szerint a tőkés értéktöbblet termelése és realizálása a „tiszta kapitalizmus”-ban lényegileg más és pedig sokicai nagyobb akadályokba ütközne az új tőkés piac létrejöttének kizárt volta miatt, mint a nem-tőkés környezetben termelő történeti kapitalizmusban.

* A Korunk októberi és novemberi számában közölt Kapitalizmus és külkereskedelem című dolgozat önállo 3. közleménye.