Friedrich Tarberg híressé lett regényével, a Schüler Gerbert hat absolviert szomorú diáktörténetével vádat emelt nemcsak a merev, elzárkozó és rendeletekbe merülő középiskola ellen, hanem a felnőttek ellen is, akik, mihelyt kikerülnek az iskola padjaiból elfelejtik, mit éltek ott át, szabadulni igyekeznek a kellemetlen emléktől, sőt az élet komoly és kemény küzdelme közepette hajlandók csekélységnek minősíteni a középiskolások gondját-baját. Szívesen elismerjük, hogy az élet keményebb megpróbáltatásoknak teszi ki az embert, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a középiskolában serdülő lelkeket, érzékeny, ideálra; vágyó fiatal sziveket sujt igazságtalanság, megnemértés, kiméletlen vagy lekicsinylő bánásmód... És valami, ami mindennél súlyosabb, az a tény, hogy igen kevesen veszik komolyan ezt a forrongó, benső feszültségektől vibráló serdülő ifjúságot, igen kevesen értékelik benne a felfelé törekvő, igazság után vágyó embert, hanem inkább azzal intézik el problémáit: nem neked valók az ilyen kérdések, te még fiatal vagy, hallgass...! stb, A Pozsonyban megjelent Uj szó 1929. karácsonyi számában: Hol van az író? címen tanulmányt közöltem, amelyben kutató szemmel lestem, hol fedezem fel az irodalom részéről a komoly érdeklődést a középiskolások iránt? Azóta ez az érdeklődés mind gyakrabban merül fel és lassanként összeállíthatnék a középiskolásokról vagy általánosabban az iskolát látogató serdülő ifjúságról írt könyvek bibliographiáját. Ez minden nevelő számára hasznos és értékes segédeszközt jelentene, mert a regény életet varázsol elénk, a tudományos pszichológiai vizsgálódás és a pedagógiai tapasztalat illusztrálására, művészi erővel megszólaltatja a valóságot.

Albert Marchon úgy látszik komoly igyekezettel mélyedt a serdülő lélek világába. Most megjelent regénye „Les Demons de l´Aube” folytatása Tchonk-nak, amelyben már szintén a gyermeki léleknek megkapó mozzanataival találkoztunk, de még a felnőttek története háttérbe szorította a kis nebuló kialakuló életvonalát. Ez az új regény, csak a serdülő fiúk világával foglalkozik, az ő történetük egyetlen iskolai évben, a francia középiskola negyedik osztályában, tehát kb. 15 éves korban. Maga az iskola, valamint a szülői ház a háttérben maradnak, amiképpen az ilyen kis serdülő ember tényleg legfőkép önmagával van elfoglalva, viaskodik a nagy rejtéllyel: az ébredéssel. Albert Marchon igen komolyan veszi a kis Raymond démonjait, megmutatja mennyire fogva tartják a kis fiú képzeletvilágát és mennyire ott lebegnek mindenütt, ahol négy-öt serdülő emberke összehajol. A tanulószobában, az uccán, az osztályban. A kis Raymond órákig bujta rejtekhelyén a lekszikont és az orvosi könyveket, végig olvas mindent, ami a nemi ébredéssel, a nemi szervekkel és a nemi élettel összefügg, hiába: a rejtély marad, nyugtalanit és hajt. Az iskolában azalatt nyugodtan folyik tovább a feleletek regisztrálása, a dolgozatok, a házifeladatok, a leckék egymásutánja: az üzem. Az élet a tapogatódzó kis serdülő ember magára-hagyottságában teljesedik, meglepi és elárasztja a bontakozó lelket „titkaival”, amelyek pedig az élők világának legegyszerübb és legtermészetesebb törvényei. De erről nincs szó az iskolában, erről hallgatnak a nevelők, pedig tudhatnák, hogy e z foglalja le az előttük ülők lelki erőit. Hallgatnak, mert nem mernek róla beszélni: egyszerű, frázisnélküli emberség kellene hozzá, a serdülő emberkéket komoly emberszámba vevő igaz barátság. Ez meg veszélyeztetné az iskolai „rendet”.

Az ilyenfajta könyveknek van értelmük. Talán mégis felfigyelnek általuk a felnőttek arra, hogy a kis serdülő gyermek világa komoly emberi élet, amelynek még több figyelmet, érdeklődést és megértést kell szentelnünk, mint a nagyok világának. (Pozsony)