Főoldal

Korunk 1929 Január

A Korunk hírei

Levél az olvasóhoz!


Ezzel a számmal a Korunk negyedik évfolyamának első számát kapja kézhez az olvasó. Ime, ha nagy erőfeszítések árán is, de mégis elértük, hogy a Korunk három éven át nemcsak fenmaradt, hanem – mint hisszük – fejlődött is. Nagy szó ez, mondják a hozzáértők: a mai nehéz időkben, mecenás nélkül, függetlenül, kizárólag az előfizetők hozzájárulására utalva. Különösen egy olyan irodalmi vállalkozásnál, mint a Korunk, mely természeténél fogva nem számíthat csak a magasabb kulturáju olvasóközönségre.


De talán éppen ennek a körülménynek köszönhető, hogy a Korunk negyedik évfolyamát még teljesebb és lelkesebb tevékenységgel kezdi, mint a megelőzőket. A szerkesztőségnek nagy erőtartalékot ad, hogy olvasói, akik megszerették és becsülik a Korunkat, segítségére siettek önzetlen propagandamunkájukkal, amelynek köszönhető, hogy a Korunk eddig is tartotta magát. Régi tanulsága a szerkesztőségnek, hogy a Korunkat akvizitőrökkel terjeszteni nem lehet. A Korunkat csak barátai, hivei és olvasói terjeszthetik, akik tudják értékelni a Korunkat s a Korunk értékét barátaikkal meg is tudják éreztetni.


Ezért most is, amikor a negyedik évfolyamába lép a szemle, meg kell hogy kérjük olvasóinkat: legyenek segítségére a szerkesztőségnek a Korunk terjesztésében. Megkérjük: beszéljenek róla ismerőseiknek, hívják föl rá a figyelmet egy-egy érdekes cikk kapcsán és legyenek azon, hogy minél többen fizessenek elő a szemlére. A Korunk szerkesztősége nem zárkózik el attól, hogy igaz barátait, akik új előfizetők szerzésével mélyítik ki azt a kapcsolatot, mely köztük és a szemle között fennáll, e munkáért tisztelettel ne honorálja.


 


Minden olyan Korunk barátjának, aki legalább négy új előfizetőt szerez, ingyen adjuk arra az időtartamra a szemlét, amely időtartamra a szerzett előfizetők előfizetése szól.


 


A Korunk további fenmaradása ugyanis csak úgy biztositható, ha minél szilárdabban megtartjuk, illetve növeljük azoknak a táborát, akik eddig is szeretettel kitartottak mellettünk.


Azzal is könnyít mindenki a szemle anyagi helyzetén ha előfizetési diját a munkát és postaköltséget igénylő sürgető felszólítás nélkül beküldi. Befizetési helyek: Csehszlovákiában a Szlovák Általános Hitelbank Pozsonyban, Magyarországon az Angol-Magyar Bank Budapesten, Romániában a Mezőgazdasági Bank és Takarékpénztár Kolozsvárt.


E számunkhoz mellékeljük az 1928. évfolyam címlapját és tartalomjegyzékét.


Szeretettel üdvözöljük az olvasót.


A Korunk Szerkesztősége


Vissza az oldal tetejére