A testkultura mozgalom korunk egyik legjellemzőbb jelensége, amelyben mondhatnánk jövő világnézetünk egy előrevetett árnyékát pillanthatjuk meg. Ugyanezen probléma-komplexumhoz tartozik a sport, a tánc óriási erőrekapása s általában minden, ami az eddig háttérbeszoritott test jogait hangsulyozza ki. De leghatározottabb, mintegy elvi megtestesülését e korhangulat a kimondott testkulturmozgalomban nyeri el.

A mozgalom világnézeti jelentőségét legjobban azokban a támadásokban lehet tanulmányozni, amelyek a régi világrend őrei, de elsősorban a mozgalom fontosságát, de nem igazi értelmét felfedező katholikus egyház részéről érik. Ezek a támadások már évekkel ezelőtt megkezdődtek, de különösen az utóbbi időben öltöttek komolyabb és agresszivebb formát, Legutóbb az osztrák püspökök adtak ki egy hosszu és minden részletre kiterjedő pásztorlevelet a testkultur-mozgalmak ellen, amely az eddigieknél részletesebben hozza kifejezésre az Egyház álláspontját a kérdésben s azért annak megitélésénél leginkább vehető alapul.

A pásztorlevél abból indul ki, hogy a keresztyén embernek testét tiszteletben kell tartania, tehát az egészséges testápolás nemcsak hogy nincs ellentétben a keresztyén tanitásokkal, hanem ellenkezőleg egyenesen következik belőlük. De a test feleit áll a lélek. A testkultura tehát nem szabad, hogy testkultusszá váljon s igy a lélek kulturájának ártalmára legyen. Az embernek hajlama van a bűnös élvekre, amelyek igyekeznek áttörni az erkölcsi törvények és a lelkiismeret által vont határokat. Az ember feladata, hogy isten segitségével úrrá legyen a bünös hajlamok felett s helyreállitsa végre a harmoniát. Az egyoldalu testkultur-korok a történelemben mindig a mély erkölcsi elfajulás jegyét viselik magukon. A test és lélek között megzavart harmónia következtében a test ösztöneivel úrrá igyekszik lenni a lelken. A lélek ilyen veszedelme mutatkozik meg a testnek ma mindjobban terjedő pogány tulbecsülésében.

Igy az osztrák püspökök elméleti általánosságban a testkulturáról.

Gyakorlatilag pedig a következő rendszabályokat kivánják a mozgalom ellen. A testgyakorlat nemek szerint különválasztva történjék. A tornaruha ne sértse a szeméremérzéket. Nem szabad fürdőruhát használni sem a fiuk sem a lányok testgyakorlataiban. Meztelenül gyakorlatokat végezni nem szabad. A lányoknál kerülendő minden olyan tornaruha, amely a test formáit kiemeli. Lányok csak a nyilvánosság kizárásával tornászhatnak. Tornaversenyeken és mérkőzéseken lányok és asszonyok nem vehetnek részt. Ugyanezek a rendszabályok mérvadók, csakhogy fokozottabb mértékben, a fürdésre és úszásra. Nők és lányok versenyúszása tilos. A strandokon a két nem szigoruan szétválasztandó ; a fürdőruha illedelmes kell legyen. A sportolásban szintén ugyanezek a szabályok tartandók be. Szigoruan eltiltandó fiuk és leányok együttes kirándulása. Különösen nagy veszedelmet jelentenek az u. n. rithmikus tornaiskolák, amelyek a meztelenség kultuszát hirdetik és a szeméremérzés letompitásán dolgoznak. Ezen iskolákba katholikusoknak belépni nem szabad. A modern táncok,

 még az u. n. finomabb formájukban sem engedhetők meg semmi körülmények között. Minden eszközzel küzdeni kell a mai női divat ellen, amely a test célzatos kitakarásával és kirakatba állitásával végeredményben egy cinikus pogány életfelfogást hirdet.

A pásztorlevél kiinduláspontját, hogy a testkultura nem szabad, hogy testkultusszá váljon és a lélek kulturáját elgáncsolja, aligha fogja bárki is tagadásba vonni. Azt sem lehet kifogásolni, hogy az Egyház a testkulturmozgalommal foglalkozik s vele szemben állást foglal. Nagyon helyesen jegyzi meg Joachim Guenther, a német testkulturmozgalom egyik organuma, a Freude egyik legutóbbi számában, amely több cikkben foglalkozik a vallás és a testkultura kérdésévél, hogy nincs igazi vallásos hit, amely állást ne foglalna azokkal a kérdésekkel szemben, amelyeket a teste vet fel az embernek. Egy vallás, amely szó nélkül átengedné az embert ösztöneinek, nem érdemelné meg a vallás nevét.

Kétféleképen foglalhat állást egy vallás a test problémáival szemben: vagy tagadja vagy felmagasztalja a testet. A nagy vallások között Kelet két elterjedt vallása, a brahmanizmus és a buddhizmus és részben a katolikus kereszténység is a test tagadásának álláspontjára helyezkedett. A másik álláspontot — a test felmagasztaló igenlését — legnagyobbszerüen a görögök vallása képviselte.

Kétségtelen, hogy azokkal a vallásokkal, amelyek a test teljes tagadásának álláspontjára helyezkednek, a testkultura nem egyeztethető össze. A buddhizmus és még inkább az Upanishadok vallása nem csak elméletileg tagadja a testi világot, hanem erkölcstanának alapköve a testiség, a testi élet teljes kiirtása. Indiában tehát aligha lehetne talaja a modern testkulturának.

Kérdés, hogy miképen áll a dolog a kereszténységgel? Ellentétben áll-e a keresztény vallás a testkulturával vagy sem?

Itt kétféleképen lehet a dolgot felfogni. Lehet vitázni azon, hogy a keresztény vallás betüivel ellentétben van-e a testkultura s lehet kérdezni azt, hogy a kereszténység szellemével ellentétes-e vagy sem.

Kétségtelen, hogy Jézus nem volt prüd. Igazat kell adnunk a testkultura német apostolának, Magnus Weidemannak, hogy ha Jézus a meztelenséget és a meztelen emberek látását olyan nagy bünnek tartotta volna, mint némely modern hivatalos képviselője, úgy bizonyára beszélt volna róla s tanitványai feljegyezték volna, amit a kérdésről mondott. Azonban egy ilyen irányu nyilatkozatáról nem olvasunk a Szentirásban. Ellenkezőleg, mindig azt hangsulyozta, hogy a bűn nem a külsőben, hanem a belsőben van. Sőt liliomokról is beszélt s nagy elismeréssel, akik nem öltözködnek s mégis szebbek, mint Salamon az ő királyi pompájában. A tiz parancsolat mindenről beszél, amit nem szabad csinálni. Hol van benne szó arról, hogy az embernek mindig felöltözve kell lenni és szégyelnie kell mezitelen testét? Mózes első könyve második részének 25. versében pedig ezt olvassuk: „Valának pedig ők mindketten mezitelenek, Ádám és az ő felesége, és nem szégyenlik vala.” Igaz, hogy később, amikor ettek a tudás fájának gyümölcséből, megtudták, hogy mezitelenek és szégyelni kezdték magukat.

De épen ez bizonyitja, hogy a Szentirás magasabbrendünek tartja azt a paradicsomi állapotot, amikor az ember még nem szégyelte testét.

Betű szerint tehát a kereszténység nem látszik ellenkezni a testkulturával. Kérdés, hogy szellemével összeegyeztethető-e?

Ha egy vallás szellemének azt a metafizikai világképet vagy világérzést tekintjük, amely tudatosan vagy nem tudatosan az illető vallás gyakorlati erkölcstanát is megdeterminálja, akkor a kereszténységet is a szigoruan monista világnézetek közé kell számitanunk, azon spiritualista világnézetek közé, amelyek csak a szellemi valóságot ismerik el igazi valóságnak s a materiális világot mindenképen kiküszöbölni akarják. Egy hit, egy világnézet teljes tartalmát mindig a szélsőségesek, a túlzók hozzák legjobban kifejezésre. Elég a keresztény misztikusokra és aszkétákra gondolni, hogy a kereszténység anyagot tagadó spiritualizmusát meglássuk. S minthogy a test az anyagi valósághoz tartozik, a test tagadása és elnyomása a keresztény világfelfogás lényegéhez tartozik. Tehát minden testkultura, amely a test jogait akarja érvényesiteni, ellenkezik a kereszténység igazi metafizikai magjából származó szellemével.

Hiszen nem is lehet másként. Testkultura logikusan csak kétféle világnézetben helyezhető el, az egyoldalu materialista monizmusban, amely egyedül a testi valóságot ismeri el és egy olyan, a spiritualista és materialista monizmust magasabb szintézisbe egyesitő világképben, amelynek egyformán valóság a testiség és a szellemiség.

Az osztrák püspökök pásztorlevele a napjainkban mindinkább terjedő testkulturmozgalmakban a materialista- panteista világfelfogás térfoglalását látja s azért itéli el s harcol ellenük. Ha igy volna, akkor az Egyháznak a testkultura ellen folytatott harca nem csak saját szempontjából érthető, hanem a jövő szempontjából jogosult is volna. De nem igy áll a dolog.

Már az az egy észrevétel is gondolkozóba kell ejtsen, hogy ma széles ez Európában eddig soha nem ismert erővel és termékenységgel kelnek életre a legkülönbözőbb, egészséges és egészségtelen spiritualista mozgalmak. Évszázadok óta nem volt oly hatalmas a testin túl levő utáni vágy Európában, mint épen most. Lehetséges akkor, hogy ugyanazon embereket meg tudja fogni egy tisztán materialista beállitottságu testkultura? Nem valószinübb, hogy egy még csak sejtelmekben élő magasabb szintézisnek zavarosan megnyilvánuló eredménye ez a látszólag ellentmondó helyzet?

Egy új szintézisnek, amely eleget fog tenni annak a legszélsőségesebb spiritualizmusok által sem tagadható és ki nem küszöbölhető ténynek, hogy a mi világunkban szellemi valóság soha sincsen anyag, lélek est nélkül. Ennek letagadása, a tiszta szellemiség igenlése volna a szélsőséges spiritualista vallások és metafizikák célja. Tapasztalatainkban azonban a szellem és anyag elválaszthatatlanul összetartozik. Tehát aki akarja a lelket, annak akarnia kell a testet is. Aki szándékosan nem veszi tekintetbe azt a tényt, hogy a lélek mindig csak testtel együtt van s nem gondol arra, hogy a lelki funkciók mindig bizonyos anatómiai alakulathoz és bizonyos fiziológiai funkciókhoz vannak kötve, az idegenné lesz saját testében, nem lesz többé otthon saját énje egy jelentékeny részében.

Ez a meggondolás azonban mélyreható következményekkel jár az élet gyakorlati alakitásában. Mert meggyőz arról, hogy tévedés azt hinni, hogy a lelket el lehet nyerni a test elhanyagolásával s helyébe adja annak bizonyosságát, hogy épen a lélek érdekében nem tagadni kell a testet, hanem urrá kell lenni felette.

Ez azonban csak a testi élet tudatositása által lehetséges. Minden testkultura alapja az a követelés, hogy az ember legyen tudatossá fizikai énjéről is.

Soha sem volt a test tudománya

 oly magas fokon, mint ma. Mégis talán soha sem tudtak az emberek oly keveset testükről, mint épen ma. Tudunk a legtávolabbi csillagködökről, ismerjük az atóm szerkezetét, tudjuk olvasni a hieroglifeket, de nem ismerjük azt az anyagdarabot, amellyel egész életünk alatt a legszorosabb egységbe vagyunk kötve, amely akár akarjuk, akár nem, énünknek egy jelentékeny részét teszi ki.

Szeretjük úgy tekinteni testünket mint egy jól berendezett automatát, amely minden további nélkül elvégzi dolgát, amelyei nem kell törődni, amelyet magára kell hagyni s amelyhez csak ha hibája esik, kell elhinni mesterét, az orvost. Ez az álláspont tartható egy ideig. Azonban nem alkalmas arra, hogy a testet legmagasabb teljesitőképességére emeljük s a lélek céljaira is a legjobban kihasználjuk.

A test is tökéletesithető. S ha tökéletesithető, tökéletesitése kötelesség. A civilizált élet természetellenes viszonyok közé helyezi a testet, nagyobb feladatok elé állitja. Tudatosan ellensulyozni kell a természetellenes helyzetet s fel kell fegyverezni a testet a magasabb szellemi kultura által igényelt nagyobb követelményekre.

Minden morálnak végeredményben az a célja, hogy a lélek és az akarat uralmát biztositsa az ösztönök felett. A kényelmes és felületes morál egyszerüen azt parancsalja, hogy tagadjuk le ösztöneinket s ne tegyük azt, amit azok kivánnak tőlünk. De, hogy miképen tud eleget tenni azután az ember ennek a feladatnak, azzal nem törődik. Ennek következménye, hogy az ember szégyenli ösztöneit (amelyeket bünösöknek tart s még sem tud elnyomni egészen), miáltal igen nagy fontosságot nyernek azok életében. S minthogy az akarat legfeljebb elnyomni, de kiirtani nem képes az ösztönöket, a tudattalanba kerülnek ezek le s innen mételyezik meg a tudatos életét, anélkül, hogy a tudat ezt bevallaná magának (sőt ellenkezőleg minden eszközzel tagadni igyekszik). Az ösztönéletnek e tudattalan tulértékelése lassanként annyira fokozódik, hogy az ember végül testében csak az ösztönök szimbolumát látja s egyáltalában csak ezek eszközének tudja azt tekinteni. Igy fokozza az ösztönöket elnyomni akaró morál mindinkább magasabbra a test szexuális jelentőségét s juttatja odáig az embert, hogy szégyenli testét és elrejteni igyekszik azt önmaga és mások elől.

Amit azonban szégyel, elrejt és titkol az ember, afelett nem lehet urrá. Igazán urrá lenni az ösztönök felett csak a nyilt porondon lehet. Ide kell megvivni az ösztönöket s itt kell velük megvivni a döntő csatát. Csak az igy aratott győzelem lehet végleges.

Ezt akarja a testkultura. Mindenek előtt levetkőzteti a testet s ezzel hozzászoktat ahhoz, hogy a mezitelen test jelenléte nem jelent szükségképen szexualitást. Elveszi a meztelenségnek ma természetellenesen felfokozott szexuális varázsát. Megszoktat ahoz, hogy tudjuk látni saját magunk és más nemüek testét szexuális mellékgondolat nélkül. Nagy dolog ez, épen azt szünteti meg természetes és egészséges módon, ami ellen évszázadok óta hiába küzdenek a püspöki pásztorlevelek és a pápai enciklikák: a dekoltázsok és a csipkés fehérnemük mesterséges szexuális hatását.

A testkultura megismerteti az embert „bünös” testével. S az ember egyszerre rájön arra, hogy nem is a test volt a bünös, hanem a lélek, amely tisztátlan szemekkel nézett reá. Egy testi freudizmus, egy fizió-analizis sok tekintetben a testkultura, amely a tudat napvilágában intézi el egyszerüen és egészségesen azokat a dolgokat, amelyek azelőtt a tudattalan

 sötétségében egészségtelenül s nagy lelki bonyodalmakat okozva intéztettek el.

A testkultura-mozgalmak tehát a jövő fejlődés utjába esnek. Nem szükségképen egy egyoldalu materializmus megnyilvánulásai, hanem ellenkezőleg a materializmust és spiritualizmust egy magasabb szintézisbe egyesitő uj világszemléleti módé. Ellenük pásztorlevelekkel, hatósági tilalmakkal védekezni épen ezért nem lehetséges s nem is célravezető, mivel az ilyenek régi tapasztalat szerint csak ott alkalmazhatók eredménnyel, ahol nem a kor szelleméből, hanem egyéni szeszélyekből fakadó megmozdulásokról van szó.     

  d. 1.