(Világpolitikai problémák)

Az európai sajtóban időnkint felbukkanó tervezetek az Oroszország elleni felvonulás megvalósítását illetően, azt bizonyítják, hogy a Szovjetunió megtámadása nem a polgári kormányok akaratán múlik. Hogy ezek a hírek mégis mindig rövidesen letűnnek, annak lehet más oka, mint az, hogy az oroszok ellen tervezett háború megindításának oly nehézségei vannak, melyeket a nyugati nagyhatalmak (legalább is egyelőre még) nem tudnak legyőzni.

Különösen a francia vezérkar gyártja szenvedélyesen az ötletes plánumokat, a Szovjet leigázására. A legújabb nyilvánosságra jutott haditerv Le Rond tábornok fantáziáját dicséri. És ez a szellemes stratagéma is a sülyesztőbe került már, pedig e terv szerint Franciaország nagy hadsereget, Anglia pedig flottáját küldte volna a lengyelek támogatására. Sőt a franciák nagylelkűsége, mint a Berliner Tageblatt megírta, odáig ment, hogy Németországnak felajánlották a lengyel korridor visszaadását abban az esetben, ha a németek beleegyeznek abba, hogy területükön átutazhassanak a francia csapatok az orosz frontra. Ebben az esetben Lengyelországnak úgy biztosítottak volna kijáratot a tengerhez, hogy Litvániát hozzácsatolják a megalakulandó Fekete tengerig terjedő nagy Lengyel Birodalomhoz. Mivel Litvánia semmi hajlandóságot sem mutat függetlenségének önkéntes feladására, ez a megoldás annyit jelentett volna, hogy Litvániát az oroszok karjaiba taszítják. Ha pedig Németország viselkedik elutasítóan, akkor csak a hosszú hajóúton, Danzigon keresztül szállíthatják a segítséget Pilsudskinak a franciák. Mindkét feltevés más-más katonai helyzetet jelent és más-más okokból teszi lehetetlenné a hadviselést. Úgy, hogy Le Rond tábornok tervéből is már csak a tanulság maradt meg: Hogy az előfeltétele a szovjetelleni háborúnak az, ha a német-lengyel és a litván-lengyel ellentéteket megoldják.

Litvániát azért kell megnyerni az egységfrontnak, mert a litvánok és Oroszország között megállapodás van a lengyelek ellen. Háború esetén a két hadsereg együttműködne. Szovjetoroszország kötelezte magát, hogy az elfoglalandó vilnai kerületet átengedi majd Litvániának. Litvániát csak úgy lehetne elszakítani az oroszoktól, ha Lengyelország engedékenynek mutatkozna vele szemben. És ez az engedékenység nélkülözhetetlen lenne ahhoz, hogy a siker kilátásával lehessen megtámadni Oroszországot. Mert a litván-orosz szövetség annyira megkönnyítené a vörös hadsereg helyzetét, hegy szó sem lehet addig háborúról, amíg Litvánia magatartása megbontja a balti államok és Lengyelország egységes szovjetellenes tömbjét. Ebben az esetben Oroszország azonnal Vilna felé támadna, egyesülne a litvánokkal és az ekkorra megérkező francia segítségnek (melynek realitásához egyébként sok szó fér, mert ellentétben a francia vezérkarral, mi nem hisszük, hogy Franciaország mai viszonyai mellett lehetséges lenne ez a segélynyujtás) már a Varsó felé irányuló előnyomulás feltartóztatása lenne a feladata. Nem tulságosan kecsegtető elgondolás, nem is lett belőle háború.

De ez a helyzet csak elméletileg lehetséges, mert Németország ragaszkodik semlegességéhez. Tehát tegyük fel, hogy a blokk a szovjet ellen egységes Finnországtól Lengyelországig, de az esetleges francia segítség csak a tengeren jöhet. (Mindig csak francia katonaságról van szó. Hogy ilyen célra angolokat fél lehessen használni, arra még csak nem is gondolnak. Anglia adhat „pénzt, paripát, fegyvert”, de katonát egy szálat sem.) Ebben az esetben a háború akadálya az, hogy míg Franciország mozgósít, behajóz, megérkezik Danzigba és onnan a frontra jut, addig az oroszok megszállnák a védtelen Baltikumot. A háború kitörésekor Oroszország nyilvánvalóan a legkisebb ellenállás, Lettország felé támadna. Lettország felől az esztek sem rendelkeznek védhető határokkal, a litvánok sem. A Baltikum megszállására elegendő volna az orosz hadsereg két-háromszázezer embere, annyi, amennyit a szovjet könnyen tud összpontosítani – még a háború kitörése előtt a Duna völgyében. A keleti fronton Oroszország addig, míg mozgósítása befejeződik és hadserege a nehéz közlekedési viszonyok mellett felfejlődhet, ami legalább is egy héttel tovább tart, mint a lengyel mobilizáció, védekezésre szorítkozna. A lengyel előnyomulás természetszerüleg csak addig tarthat, amig a lengyelek túlerővel rendelkeznének a gyorsabb hadseregszervezés révén. És ha az oroszok megszállják a Balti államokat, akkor Lengyelország kénytelen lenne hadseregét Északlengyelországban tömöríteni és nem kalandozhatnának kelet felé, mert Vilna és Grodnó felől Varsót fenyegetné veszedelem. Hogy a keleti-tengeri orosz inváziót fel lehessen tartani, a Baltikum védelmére nagy antant-hadseregre volna szükség. De a franciáknak vagy a lengyeleknek még háború előtt kellene ott lenniök, mert amíg a hajóút tart, az oroszok Rigába és Kovnóba szerveznék meg a Baltikumi Föderatív Szovjetköztársaságot, mely az Unió hetedik tagállama lenne. A háborúba a balti államok csak úgy egyeznének bele, ha Anglia és Franciaország meg tudja védeni őket az orosz megszállástól, ami egyértelmű lenne a Baltikum bolsevizálásával. De a nyugati kormányok ezt a biztosítékot nem tudják megadni és a peremállamok félelme az inváziótól a szovjet elleni háború egyik legnagyobb nehézsége. Oroszország a háborúban megszállaná a Baltikumot még „semlegesség” esetén is, mert ez a mentalitás annyit jelentene, hogy semlegesen támogatják a lengyeleket. De e félelemtől eltekintve is, tény az, hogy a Baltikum birtokában Oroszország abba a kedvező helyzetbe kerülne, hogy nyugodtan kivárhatná, amíg ellenségeinek belső viszonyai úgy alakulnak, hogy a háború befejezése kívánatos lesz részükre, még akkor is, ha a Grodnó-Vilna-vonalon sikerülne az orosz támadást feltartóztatniok. És végül, ami fő nehézsége a lengyel-francia haditervnek: Ha az orosz csapatok megteremtik a területi összeköttetést Németország és a Szovjetunió között, ez oly perspektívát nyit meg a németeknek és az oroszoknak, hogy ezért az eredményért igazán nem érdemes a franciáknak és a lengyeleknek háborút indítaniok. Mint ezt utóbbiak már be is látták nyilván, mert e szép tervből sem lett háború. Nem is lesz azért sem, mert már tél van. Tavasszal pedig választásokra fog készülni Anglia. De akárhogy dőlnek el ezek, akár megbuknak, akár maradnak a konzervatívok, ez a körülmény nem változtathatna a vázolt katonai helyzeten.

Azonban képzeljük el azt a lehetőséget, hogy Németországot valamely módon sikerül megnyerni az oroszok elleni háborúhoz és Litvánia is kiegyezik a lengyelekkel. Ezt ugyan nehéz elgondolni, mert ezért Franciaországnak oly engedményeket kellene tennie a németek részére, melyeket épp azok nem hajlandók megadni a francia politikusok közül, akik egyébként hívei az oroszokkal való szakitásnak. Akik pedig Franciaországban a megértést hirdetik a németekkel, azok meg nem hívei a szovjetelleni hadbavonulásnak sem. Lehetséges lenne-e a háború ebben az esetben, ha Franciaország hajlandónak mutatkozna ezeket az engedményeket Németországnak megadni? Igen, ha a háborút Oroszország is akarná. Mert ha a Szovjetunió nem tartaná elérkezettnek az időt ehhez, oly eszközök állnak rendelkezésére, melyek értéktelenné tennék Németország csatlakozását a szovjetellenes hatalmakhoz. Ez az oka annak, hogy Németország mért nem mondhat le Oroszországról. Az orosz diplomáciának vannak még ki nem játszott kártyái, ha nem akar háborúskodni. Németország hűtlenkedése esetén az oroszok a francialengyel orientációval válaszolhatnának végső esetben. Ami azt jelenti, hogy Oroszország felkínálná a lengyeleknek és a franciáknak azt az eredményt, amelyért ezek háborúskodni akarnak és így kockázat és a németeknek teendő engedmény nélkül érnék el ezek célukat, ami lényegileg nem más, mint az, hogy Németország mellől elszakítsák azt a támaszt és hátvédet, amit részére a Szovjetunió barátsága jelent. Oroszország ha akar, semlegességi szerződést köthet a lengyelekkel Németország rovására. Ez csak az oroszoktól függ, mert a lengyel kormány állandóan indítványozza ezt nekik. Ezt tudják a németek is. Paul Sch�äffernek, a Berliner Tageblattt munkatársának beszélte el egyszer Volkov, varsói orosz követ, hogy valahányszor a német és orosz kormányok között valami incidens támad, a lengyelek néhány órán belül már megjelennek nála ajánlataikkal. Ha Németország mellől távozik az orosz hátvéd, és Lengyelország adott esetben minden erejével a németek ellen fordulhatna, anélkül, hogy orosz támadás fenyegetné, akkor Franciaországnak és a lengyeleknek nem volna többé szükségük arra, hogy Németországhoz közeledjenek, akkor Franciaország oly magatartást tanusíthatna ismét Németországgal szemben, amilyenről a lelke mélyén minden francia reakcionárius álmodozik. Ez a lehetőség többet érne nekik minden „polgári egység”-nél. Ha a német-orosz együttműködés fenyegető veszedelme megszűnne, akkor Németország külpolitikai jelentősége arra a fokra csökkene le, melyen állott a rappalói szerződés előtt. Tehát Németországnak jól felfogott érdeke az, hogy szilárdan ragaszkodik a rappalói és berlini szerződések megállapodásaihoz. A német kormány jól tudja, hogy Németország páratlan újjászületésének alapjait ezek vetették meg.

Mindezekből láthatjuk, hogy az európai polgári államokból a lehetet lenséggel határos egységes blokkot létrehozni a Szovjetunió ellen. A nemzeti önzés megbosszulja magát. Ezért az Oroszország elleni újabb és újabb haditerveket azzal az érdeklő déssel olvashatjuk, amelyre például a perpetuum mobile soha ki nem haló feltalálóinak megoldásai tarthatnak igényt. (Budapest)