II

A hellén térvarázs, a zárt formatökély, a szilárd bálvány tiszteletének kultusza és az európai gót-keresztény idővarázs, a folymat, a tartam, a történelem kultusza, ellentétjeik dacára is rokonok az Élet, a Boldogság, az elmulástól való félelem, a biológiai kiélés, az előd, az utód, a faj, a család imádatában: bizonyos dinasztikus érzés vágyában. Mint a himpillangók nászröpülése, a méhek rajzása, szarvasok bőgése, siketfajdok dürgése, halak ívása – efféle bennük az ember tartalma A biológusok fölismerték és kimondták az Ember ezen animális tulajdonságait. Ebbenállott a 19. század materializmusának hallatlan büszkesége. Bergson és Spengler szerint viszont e tény kiélése értékesebb tudományos megállapitásánál. Ez filozófiájuk lényege. Az egyházi filozófiák is okultak és nagy sulyt fektettek a föld gyakorlati politikumaira is a tulvilági boldogság hirdetése mellett, ezzel támogatván a Tőke pogány kultuszát a Munka kereszténységével szemben. Az egyik álláspont szerint a létért való küzdelem a szerves világ tartalma, amelynek az ember, tekintettel majorai eredetére, legkiválóbb tagja. A másik szerint e tartalom szülte tett fontosabb és értékesebb annak felismerésénél, annyival is inkább, mert a logika erőtlen e tartalom helyes elemzésére, míg a kiélés, a tett érzése spontán kimenti a lényeget magát. A harmadik szerint, legyen egyházi, vagy spiritista felfogás, ez az Élet zajlik nemcsak nedvvel töltött szilárd lények birodalmában, hanem hypergázalakú lények tulvilágába azonos sexuálethikai tartalom mellett. Ennek megfelelőleg a nyers erő, az ösztönök arisztokráciájának jogaira, vagy isteni rendelésre hivatkoznak. Mindez azonban a földi lét sexuálhorizontja, a napi társadalmi tények tér-, idő- és halmazállapotbeli extrapolációja. Mindezekkel szemben a Marxi metafizika a legszínesebb, a legreálisabb és valamennyiből érdekesen tevődik össze. Vállalja a küzdelmet, az erő jogát és igen következetesen széttöri az irott normákat, folytatja a küzdelmet és a tömegek erejének jobb hatásfokát a jobb szervezettségben keresi. Vállalja az előjogokat, csakhogy a termelés, a munka arisztokratikus érdemeire hivatkozik és visszavág a dologtalanság erényének. Vállalja a hitet, a vallást is, csakhogy fanatizmussal hiszi egy a földön is elérhető utópia mennyei ábrándját. Valóban, a szerszámkészítő állat előtt porba hullott az egész filogenetikai alaptörvény, ha meg meri appellálni azt a determinizmust, meg meri appellálni szexuálsorsát, ami rajzó méhnek, lepkének, szarvasnak, vagy más állatnak nem jut eszébe. Fellázad a konzervatizmus természetes sexuálrendje ellen. Valami fölszabadul benne, ami szembeszáll az állati tradícióval. Tiltakozik a küzdelem, mint öncél ellen. Ez a követelés isteni, krisztusi, a szeretet, a könyörület vallásának, az intellektuális zsidó-kereszténységnek a maradványa. Méltóság van benne a neopogánysággal szemben, ennek a neokrisztianizmusnak a fensége mindennap készül az utolsó itéletre. Ez az álláspont – talán mégis egy tett az intellektuálhorizont felé – mégis nagyon messze van attól, hogy egy világnézet tökéletes fundamentuma legyen, bár ennek a társadalomban tudatalatti elősegítője lehet. Az osztályharc az általános sexuális küzdelem egyik szimptomája. Az emberi intellekt fellázadt az inferiorisabb animális sexuáljogok ellen. Az intellekt e támadása transcendens eredetű, oka, célja, értelme van.

Az osztály hasonló sorsú családok csoportja. Kapitalista és proletár ellentéte alapjában véve csak különböző sexuálkasztok nyilt, vagy latens küzdelme. A társadalom sociálmechanikailag termelőkből és fogyasztókból, viszont sociálethikailag családkomplexumokból: sexuálkasztokból áll. Nehezebb és hálátlanabb termelő ágak művelése, az alárendelt, a szolga, a cselédi szerep a sexuális küzdelemben levert családokból eredő egyéneknek jut, akár a feudalizmus és a rabszolgaság idejében. A ma u. n. demokratikus társadalmában kimondották ugyan a kasztvándorlás szabadságát, sőt hivatalosan kasztok nincsenek, családi, faji, osztály, felekezeti, vagy nemzetiségi szempontból az egyenlőség elve volna irányadó, ámde a statisztikai valóságban igen kis százalék egyénnek sikerül csak az elnyomottak sorából az elnyomók közé tolakodni. A parasztság, a munkásság, a középosztály, a nagytőkés osztály statisztikai átlagban megtartja kasztszerű mivoltát. Apáról fiura száll a jog és a kötelesség, a szabadság és szolgaság. Az intellektuális követelés elég erős ahhoz, hogy a fennálló társadalmi rend – saját érdekében – leplezni igyekezzék ezt a tényt és a kasztrendszer fennállását hivatalosan tagadja. Banálisan ismert dolog, hogy egy nagytőkés gyermeke a termelés és fogyasztás korlátlan urává családi származása, születése és nem veleszületett adminisztrációs képességei folytán válik. Ha a családok permanens jogait nem is védi annyi misztérium és tradíció, mint az ó- és középkorban, a ma törvénye, ha tűri is – a szabad játék: a demokrácia nevében – egy-egy családtag lerothadását a dinasztikus ágról, egy-egy betolakodó, parvenü idegen-osztályjövevény benősülését, kalandor szerencsés kasztkapaszkodását, ámde pedáns szigorusággal védi a javas és üldözi a javnélküli családokat. Az osztályközvélemény pedig még elfogultabb, mint az örökösödés törvénye. Kasztgőgben az asszimiláns parvenü családok nem egy ókori kényurat, vagy középkori nemest felülmúlnak.

India, Egyptom, Róma kasztrendszere nyilvánvalóan a sexualitás elvén épültek. Munkának és munkásnak nem volt becsülete. A hellén korszak jellemző tünete, hogy Archimedes egyik művében mentegetődzni kénytelen, hogy az arany fajsúlyát kísérletileg meghatározta és ezáltal egy rabszolgának való munkát sajátkezüleg elvégzett. A korát jóval megelőző Archimedes, a geometria és a hydrostatika mestere, aki később Syracusában egy barbár római katona lándzsájának esett áldozatul, e mentegetődzéssel akarta elkerülni kartársai lenézését, amellyel egy fizikai kísérlet elvégzéséért illették volna. A rabszolga, az emberi motor gazdaságtani jelentőségét csökkentette a szélmalom és a vitorla feltalálása és a technika fejlődésével egészen napjainkig a termelési rendszer lassanként nagy átalakulásokon ment keresztül, ami a társadalom képére, elnyomók és elnyomottak viszonyára is erősen visszahatott, ámde a családok permanens jogához való ragaszkodáson lényegében alig változtatott. A rabszolgákat jobbágyok, a jobbágyokat proletárok váltották fel. Rabszolgatartó kényúr, hűbérúr és kapitalista makacsul ragaszkodott saját dinasztikus érzésükhöz és e tekintetben a libertinus, a városi polgár és fölszabadult jobbágy sem voltak különbek. Az osztályeltolódás egyáltalában nem jelentette az ember sexuálhorizontjának atmoszférájában létrejött sexuáletikájának lényeges megváltozását.

A zsidóság és a kereszténység alighanem az intellektuális igazságok nevében kirobbant forradalmak voltak Egyptom és Róma sexuáldogmái ellen. Találó a bibliai szimbólum, amely szerint a Faraó a zsidó fiúgyerekeket, mint felesleges himeket, a Nilusba dobatta. Meg is történhetett, de mindenesetre jellemző ez a radikális numerus clausus arra, hogy az ókori politika leplezetlen nyíltsággal tiltakozott a sexuáljogok egyenlősége ellen. Mózes, Hillel, Jézus mondásai kétségen felül elárulják, hogy a sexuálhorizont felé emelkedés zsidó és keresztény kötelesség volt. „Hagyjad el apád, anyád, fiad, leányod és kövess engem!” Ez a közismert mondás azt akarja kifejezni, hogy a sexuáletika igazságai fölé egy más horizont igazságait superponálta az őskereszténység. Hogy a szülők iránti tiszteletért csak hosszá élet jár ki a földön, mig a felebaráti szeretet jutalma örök élet a földön, hogy a felebaráti szeretet, mint valamilyen asexuális rokonszenv, a testamentumok lényege és számos más prófétai kinyilatkoztatás azt bizonyítja, hogy a zsidóság és kereszténység nemcsak ismeretelméleti, de ethikai vonatkozásban is a sexualitás feletti metafizika hive volt, legalább is szellemi virágzásának csúcsain. A család permanens jogaival szemben az egyének és a kollektivitás jogait szegezte szembe. Kifogásolta a kasztrendszert, a hatalmi túltengést, egy szóval forradalom volt a sexualitás alapján fölépülő társadalmi rend ellen. Nem apáról fiúra, hanem mesterről tanítványra szálljon a hatalom, amely az intellektuális kulturközősség és lelki (asexualis) tevékenység nevében irányítsa a társadalmat. Ez volt a programmja, jóllehet a régi nyelvhasználat sexuális terminológiáját megtartotta. Ezért sok úgy a zsidó, mint a keresztény irodalmi termékekben a szórói-szóra vett, konkréten felfogott, tehát félremagyarázott szimbólum. Régi zsidó iratok gyakran vitatják, hogy felebarát alatt az ember másik fele, a lelke (az intellektuálhorizont) értendő, amelyet a legtöbb ember hellén-római szokás szerint elhanyagol és csak testiségével törődik. E felfogás szerint az intellektuális emelkedettség amugy is garantálja a társadalmi jóindulatú kölcsönösséget. A zsidó-keresztény ethika éles kontrasztban állt a hellén-római világgal, éppen úgy, mint a legújabb kor forradalmi mozgalmai a kapitalizmussal.

A zsidó-keresztény gondolat kétségbevonhatatlan emelkedettsége Európát formáló hatása ellenére mindmáig sem aratott győzelmet a túltengő sexualitás fölött. Kétezer évvel a tan keletkezése után, a 20. században, Abessziniában keresztény szerzetes rendek keresztény zárdákban foglalkoznak eunuch-termeléssel és az apró néger gyerekek ezreit (90%-os halandósági statisztika mellett) küldik az egyház más világára, mig a többi (10%), mint eladott rabszolga, a háremőri hivatásnak lesz szentelve. Ugyanebben a században a rabszolgakereskedés a kapitalista rendszer formáinak megfelelően egész országok elkótyavetéléseként folyik. Kongóban koponyahalmok, a fazendákon puskaropogás, keleten vérrel itatott föld, Európában a fehér – gazdasági – rabszolgák ellen vezetett szemérmetlen fináncháború jelzik a magasabb értelemben vett kereszténység teljes leépítését és a sexuáljogok egyenlőtlenségét. Az ókor, középkor és újkor gazdaságtörténete egyaránt bizonyítja, hogy az uralkodó rend gazdasági rendszere, eszményei, erkölcse, sőt szellemi megnyilatkozásának minden formája az örökösödés megtámadhatatlanul szent dogmájával függ össze. Mind e társadalmak alapját a családok permanens joga, illetőleg a legáltalánosabb értelemben vett sexualitás mindenhatóságában való hit képezi. Magasabb értelemben vett individualizmusról, vagy kollektivizmusról nem lehet szó. E társadalmak eleme a Család. A család mindenesetre élettani tényező, ebből azonban nem következik, hogy a társadalmak gazdasági és szociológiai értelemben vett eleme is csak a család lehet. Theokratikus államokban néha megnyilatkozott az intellektuális követelések halvány sugárfénye, hogy a családok uralma felé valamilyen intézményt emeljenek. Az ilyen kísérletek hatalmas családok, dinasztiák erején előbb-utóbb hajótörést szenvedett és a nemes szándékú papság csakhamar az új sexuálhatalom vak eszközévé sülyedt. A társadalmi rendszernek azt a formáját, amely a családok uralmán és elnyomásán épül, amely valójában egyéniséget nem tűr, amelynél a személyiség csak, mint a családi tipus megnyilvánulása jön tekintetbe, ahol a jog, a tulajdon gazdasági és társadalmi vonatkozásban a családok permanens örökösödésén, a termelés és a fogyasztás az örökölhető javak kiaknázásán, illetőleg a javnélküli családok munkájának kizsákmányolásán alapul, sexuális társadalmi rendszernek fogjuk nevezni, akár a kasztrendszer hivatalosan elismert, akár el van törölve és csupán hallgatagon a javak fölötti tényleges rendelkezési, birtoklási, vagy csupán formális tulajdonságoktól függően létezik. Az ókori rabszolga-, a középkori hűbéri és az újkori kapitalistarendszer, bár termelési technikában, szerszámokban, energiaforrásokban, adminisztrációban, intézményekben, közjogi és magánjogi vonatkozásokban egymástól különböznek, mind a három a sexuális társadalmi rendszer kategóriájába tartozik. Szerszámok, gépek, erő- és munkamotorok, az anyagról, a természetről való nézetek változtak, de a kapitalizmus társadalmi rendszere éppen úgy épül fel a sexuálhorizont ethikáján, mint akár a hűbéri, akár a rabszolgarendszer. Elvben, sőt gyakorlatban is számos koncesszió történt ugyan az intellektuális követelésekkel szemben, ami részben a mentalitás szükségképpeni változásának, részben az elnyomott osztályok viszonylagosan megnőtt hatalmának volt köszönhető, viszont igaz az is, hogy a közvélemény ma már kevésbé egyöntetű, mint volt a letűnt századokban. A sexuálautoritás kezdi lejárni magát és vannak helyek, ahol az öntudat a hatalommal szembeni éles kritikára kész. Közismert, hogy a társadalmi igazságok mérlegébe faji, felekezeti, nemzetiségi szempont, társadalmi pozíció, osztályhelyzet, családi származás, vagyon, pénz szugesztiv ereje is beleszól. A konzervativizmus védi a sexuálhorizont ethikáját, a forradalmiság egy másik ethikára hivatkozik. Harc esetén az eszközökben sem válogatósak, elnyomó és elnyomott kész saját ethikai normáin is változtatni, mert a magasabb igazság számára abszolútabb érvényű. Az ókor és középkor úr és szolga között törvénykezésében is nyíltan különbséget tett, az újkor elvben vállalja – bizonyos kivételektől eltekintve – a közjogi egyenlőséget, ámde ahogyan fest az a gyakorlatban, akár egy gyarmatban, akár egy civilizált kapitalista államban, az igen távol áll a krisztusi tanoktól. Gazdasági tekintetben is előfordúl, hogy a termelő csoport a tényleges hatalmat gyakorló tőkés, politikus, arisztokrata, vagy egyéb uralkodó családok érdekeire néha vissza tud hatni és a tételes alkotmány reformokra kényszerül, ámde eltolódások esetében a döntő szerepet az éppenséggel kialakult sexuálhatalmi viszony és nem egy autónom intellektuál-ethika fogja játszani. Egy államot, ahol ilyen eltolódás történt, a progresszívek a „demokratikus” dicsérő, a konzervatívok a „dekadens” ócsárló jelzővel szokták illetni. A családok, illetőleg családcsoportok: osztályok sexuálhatalma nemcsak szerzett és örökölt animális erőtöbblet, de konjunktura, kedvező körülmények eredménye is lehet. Nemcsak rablással, erőszakkal, de ravaszsággal is juthattak a sexuális hatalmi többlethez. A pénzgazdaság nemességét ugyan rövid múlt parvenű patinája ragyogja be, azért sexuálgőgben nem marad a középkori rablólovagok utódai mögött. Az ókor nyíltan hirdette, hogy a származás az egyedüli komoly társadalmi Tőke, a középkor az ősiséggel védett családi ingatlan birtokhoz kötötte a magántulajdon kultuszát, míg az újkor kapitálistája minden ingó és ingatlan érték zsetonjával, az ármérő pénzzel méri le, vagy kikompenzálja a családfa történelmi hosszát. Az idő pénz és megvásárolhatja az idők empteriumát. Nemtelenebb nemessége nem volt a történelemnek a parvenű pénzoligarchiánál. Az a körülmény, hogy az újkor elnyomó családjai sok ezer év tudományos és technikai eredményét is kizsákmányolják, hogy a milliók elnyomására racionális szervező eszközeik is vannak, hogy az intellekt szellemi termékei is prédájuk, nemcsak a bérrabszolgagenerációk élete, ez csak még ellenszenvesebbé teszi őket, mint amilyenek az ókori kényurak voltak. A középkori cavaliere-nek sincs mit szégyelnie az újkori automobiliere előtt.

A magántulajdon dologi és jogi természete különböző. Jogi lényege nem az, hogy valakinek a birtoklás lehetősége fizikai értelemben megadott, hanem, hogy valaki számára valami fölött való korlátlan rendelkezést a fennálló társadalmi rend biztosítja, míg fizikai lényege az, hogy valakinek ez a rendelkezés – a társadalom minden segítsége nélkül – tisztán egyéni erő folytán is hatalmában áll. A magántulajdon azon fajtája, amely a jogászt érdekli, nem is létezik, mihelyt a rabszolgarendszer, a szó általános értelmében, tehát a sexuálrendszer megszűnt. Magántulajdon fizikai értelemben a legszélsőbb individualizmusban, mint kollektivizmusban is léteznék, viszont a sexuálrendszerek jogi értelmében a magántulajdon csak sexuális hatalmi többletet jelent és semmi mást. A tulajdon a termelés és fogyasztás mérlegének döntő rugójává akkor válik, ha nagymennyiségű akkumulált munka (kisajátított természeti energia, vagy felhalmozott munkatermék) akár mint iniciális, akár mint produkciós érték az egyes kezébe kerül, aki azt mint elidegeníthetetlen családi és örökölhető tulajdont kezelheti tekintet nélkül a társadalom többi részeinek érdekeire. A régi közgazdaságtan iskolafrázisa szerint a termelés tényezői a töke, a természet és a munka. Ez a megállapítás helytelen. Egy termelési tényező van: a munka, amely mint ilyen három komponensből áll és pedig az akkumulált munka (nyersanyag, szerszám, gép, segédtermék, stb.) az iniciális energia (a nyersanyagforrás, energiaforrás) és a produkciós energia, azaz a kérdéses termelőág szerepéből folyó további energiarendezés. Az utóbbi az aktuális társadalmi teljesítmény, míg a két elsőnek a tőke és a természet egyáltalában nem mintegy rövid, egyszerű és velős megjelölése. A tőke és a természet két termelési akadály. Az egyiknek a munkás, a másiknak az ember adózik vérrel és verejtékkel. A termelés szertartása a tőkéért és a természet ellen küzd. Ha a vasércet felhozzák a bányák mélyéből a gravitáció ellen, a fémet kizavarják az oxyd sokkal stabilisabb egyensúlyi helyzetéből, ha a vizek árját gáttal akadályozzák meg természetes folyásában, mindez csak nem a természet segítsége? Csak a biologizmus sexuálhorizontja találja ezt természetesnek. Ez nyilvánvaló küzdelem a természet ellen, mert van valami bennünk, ami több mint a biológiai természet. A legelső szerszám és ismert keletkezése nagyobb empterium, mint az emberállat, sőt a sejt származásának titka. A fejlődéstan eddigi eredményei nem köteleznek arra, hogy ismereteink és technikánk összeségét maradék nélkül az állat biológiájából deriváljuk. A töke lényege pedig nem az akkumulált energia (árú), vagy az iniciális energia (ingatlan), hanem ennek kisajátítása. Nem az energia-értéken, hanem a tulajdon jogi tényén van a hangsúly. Ez a tény pedig családok nyers” erőszakával, vagy ravaszságával elért hatalom és mint ilyen, ez az állatvilágban természetes jelenség, de a szerszámkészítő ember világában nem szükségszerűség, az ember intellektuálhorizontjában pedig értelmetlenség számba megy. A Tőke a sexuális hatalom szimbóluma. A töke zsákmányolás, az elnyomás, a munkáltatás, a munkanélküli fogyasztás, elsősorban való szaporodás nemzedékről-nemzedékre szálló joga. A tőke konzervativizmusa sexualitás: az állatiság durva biológiai igazsága.

Ezzel szemben mindig akadtak ábrándok, amelyek a sexuálmámor ellen vétót jelentettek be. Az első ilyen forradalmi tett a lélek fogalmának megalkotása lehetett. Sokkal forradalmibb, mint a gondolkodó anyag, vagy mint a materializálható szellem fogalma. A régi hébereknél háromféle lélekfogalom létezett. Az egyik az életet, a másik a psychét, a harmadik az intellektet jelentette, sőt volt egy negyedik is, amelyet többféle vonatkozásban is használtak. A japán vallásfilozófia kilenc lélekről tud. Mind a kilenc csak Buddhának, 7–8 csak nagyon előkelő és értékes emberi lényeknek, 3–5 jóravaló derék embereknek van meg, de két lelke a legszimplább emberi lénynek, viszont egy darab lelke minden állatnak van. Az európaiaknak és amerikaiaknak immáron még ez az egy sincs többé meg. Az ázsiaiak e lelki szimbólumai mély jelentőségüek. Tekintet nélkül a többtagú skálára nyilván elismerik, hogy az emberi lélek nem monovalens. Végeredményképpen itt is csak egy sexuál- és egy intellektuállélekről van szó, a további osztályozás a népizlésnek megfelelő részletmanifesztációk szerint történik, amelyek az érdeklődést különösen felkeltették. Ha a Spengler szerinti életnyugtalanságot tekintenők a léleknek, akkor a sexuálléleknek félelem, az intellektuálléleknek kiváncsiság volna a vulgér neve. Csakhogy a lélek, mint puszta életnyugtalanság, túlságosan biológiai és egyoldalú felismerésnek tekintendő. Ugyanezen joggal a lélek politikum is. A kasztrendszer elnyomottai reménytelen sexuálsorsuk vigaszaként biztosan megkomponálták azt az álomvilágot, ahol az egyén felszabadul a familianizmus sexuális béklyóiból és az egyed osztályozása nem származási érdemek szerint történik. Ha ennek az álomvilágnak a halál a kapuja, kész a lelkek életen túli birodalma. Egy szendergő forradalom a sexuáljogrend ellen. Igyekezett is a mindenkori papság fáráok és maharadzsák parancsára a lélekvándorlás túlvilági erkölcsi menetrendjét a föld zónaidejéből pedáns gondossággal szabályozni.

A sexuálpolitikai rendszerekkel szemben az idők folyamán két intellektuálpolitikai rendszer kristályosodott ki az ember fantáziájában. Az egyik az individualizmus subjektiv, a másik a kollektivizmus objektiv államformájának az elképzelése, az egyiknek anarchizmus, a másiknak kommunizmus a neve. A jogtudományokkal együtt művelt szociológiák hihetetlen felületességgel nagy ellentétet látnak köztük, amelyek közé a sexuálrendszert, mint a helyes középútat igyekeznek beállítani. Pedig mindkettő ugyanaz a forradalom a familianizmus ellen. Mindkét rendszer eleme az egyén, mindkét rendszer tulajdonjogi felfogása kollektiv, csakhogy az egyik birtoklás fizikai tények és a felelőségnélküliséget, a másik általános felelősség mellett a tulajdonközösséget élezi ki. A sexuálrendszerek ethikai tartalma azonos, különbségük termelés technikai természetű. Ugyanez áll az intellektuálrendszerekre is. Pl. ha atomenergiával rendelkezhetnék mindenki, szükségképpen anarchizmus állna elő, míg ha elektromos centrálberendezések a kollektiv kooperáció állandóságát követelik, az intellektuálrendszer nem az első, hanem az objektív kommunista formáját venné fel. Vagy egy másik példa: aszerint, hogy a táplálkozáshoz szükséges fehérje és szénhydrátok szintézise egyénileg elvégezhető operáció lenne-e, vagy differenciált munkabeosztást igényelne-e, nyilvánulna meg ugyanazon ethikai program láthatóan az első, vagy a második társadalmi formában. Más szóval, szerszámok, technikai fegyvertár döntenek egy-egy rendszer alakja fölött, de a rendszer lényege, tartalma attól függ, vajjon a sexuálhorizont, vagy az intellektuálhorizont szempontjai szerint igazodik-e inkább a társadalom szervezete. Hogy a konzervatív sexuálrendszer, vagy a forradalmi intellektuálrendszer álljon-e meg, az csupán ethikai követelés kérdése, de hogy milyen alakban, az viszont kizárólag a termelési eszközöktől függ. Vagyis elképzelhető az emberektől mozgatott gálya akkor is, ha nem rabszolgák, hanem önként vállalkozó szabad emberek hajtják, viszont látjuk, hogy a mai kapitalista rendszerben a termelés hatásfokának jelentékeny növekedése dacára, tömegek pusztúltak éhen és egyáltalában nem mindig jutnak hozzá a civilizáció gyümölcseinek fogyasztásához és technikai eredményeinek használatához. A sexuálhorizont mindenkor és minden tekintetben konzervatív, az intellektuálhorizont pedig mindenkor és minden tekintetben kész forradalmilag széttörni az előbbi korlátait. Ennek köszönhető a tudományos, a technikai és az ethikai fejlődés egyaránt. Jellemző, hogy a szerszámok forradalma intenzivebb hatású, mint az elméleteké és az erkölcsé. E lassú folyamat lényege az, hogy a sexuálhorizont hamarabb és inkább vállalja a „hasznosságot^”, mint azt az értelmet, aminek ez az utilitarizmus csak eszköze. Célnak tekinti az eszközt, sőt kisajátítja saját önző céljaira.

A kapitalizmus tipikus esete annak a sexuálrendszernek, amely kulturmegértés nélkül fogékonyságot tanusított a kulturának köszönhető civilizációval szemben. Annyira ment, hogy saját filozófiájával szentesíteni is igyekezett azt a fogyatékosságát, amelyet a 19. és 20. század biologizmusa a rendszer gyakorlati erényének deklarált. A kapitalizmus, mint a többi sexuálrendszer, az erős állat sexuáldiktaturája. Az individualizmus és a vele ethikailag azonos tartalmú kollektivizmus viszont az intellekt diktaturáját óhajtja. A demokrácia a sexuállélek és az intellektuállélek politikai fegyverszünetének rút hazugsága. Az individualizmus, a kollektivizmus és a familianizmus quasi fogalomháromszöget alkotnak; formailag a tézis, az antitézis és a szintézis látszatát keltik, lényegileg azonban az első kettő azonos követelés a harmadikkal szemben, amely minden sexuálrendszert kimerít. Az első kettő valójában nem az egyének, hanem a családok sexuálegyenjogúságát követeli. Amikor a kapitalizmus védői a kollektivista rendszertől az individualizmust féltik, nem az egyén, hanem a család individualitását értik. A sexuálrendszerekben magasabb értelemben vett egyéni szabadság nem létezik, ezek a rendszerek a családi kollektivizmust védik minden intézményükkel. A család egyénisége, a család kollektivizmusa a sexuálrendszerek egyidejű velejárói. A kommunizmusban személyi és nem a tipus értelmében vett egyéniség szabadabb, mint a kapitalista rendszerben, viszont az anarchizmus személyi tekintetben kollektivebb, mint a kapitalizmus. Az anarchizmus a kölcsönös segítség kollektiv elvét nem zárja ki, a kommunizmus az egyén szabad érvényesülését pedig nem gátolja, csak a sexuálszármazás jogosulatlan előnyeitől fosztja, vagy hátrányaitól kiméli meg. A kollektivizmus, mint falanszter, az anarchizmus mint szabálytalan társtalanság csak rosszhiszemű korlátoltság erőszakolt beállításai, amelyet a sexuálhorizont formáilogikája terjeszt el irodalmában, hogy dezavuálja azt, ami zsidó ígéret és keresztény álom, a Munka szabadságának vallását, Konfutse, Mózes, Jézus költészetét, az intellektuálléleknek a sexuáldiktaturát fenyegető álmai. A 19. század egész biológiai materialista irodalma nem tudomány, hanem a delelő pontján levő, emlősállati kiválóságától megmámorosodott győzelmes polgárság nárcisszizmusa. A 20. században, a burzsoázia kuvikdalos alkonyán, szinte felburjánzott ellenforradalmi irodalom (Bergson, Spengler, Chesterton, stb.) kétségbeesés tanácsolta eszközökkel kel a sexuálhorizont védelmére. Ezzel párhuzamosan a politikai reakció terrorját szenvedi el az emberiség. Az antiintellektuális dühöngés súlyos hisztériás kórtünete a kornak. Mellékes, hogy Freud, vagy Adler állítja fel a helyes diagnózist, Marx képviseli a helyes therápiát, noha proklamációja pusztán a sexuális sorscsere jegyében készült. Fölösleges a vita akár az elnyomás felszisszenő prófétáival, akár az elnyomottakkal, akik a társadalmi rémmel az osztályharc nevében néznek farkasszemet, bizonyos, hogy az agy- és az ágy-diktatura harca lényegében az emberiség egyetlen kulturmozgalmának társadalmi megnyilvánulása. Amióta társadalmi igazságok védelmére és elnyomására, igazságtalanságok megsemmisítésére és fenntartására vallások és társadalomfilozófiák keletkeztek, amióta a vélemények harca rivalizál a fegyverekkel, azóta „destruktiv” munkát végez az Intellekt a sexuálhorizont dogmáinak szent oltárain. Tanulságos ennek a felismerése, mert a tiszta és józan ész vitája két különböző horizont elemeiből merítik érveiket. Az emberi történelem időkaravánútján eszmék és érdekek harca csak szimptomái, de nem okai egy mélyebb fenomennek, amely világnézetnek egyedüli fundamentuma lehet. Ennek a fenomennek az értelme magából a történelemből ki nem olvasható. Sexuálhorizont annyi lehetséges, ahány égi test lényeinek biológiai élete létezik. De intellektuálhorizont csak egy van, noha a földi ember saját sexuálhorizontján kivül az előbbinek csak egy igen kis darabját tudta részleteiben is áttekinteni. Az intellektuálhorizont igazságai ábszolutak, tértől, időtől, geometriai axiomáktól, történelemtől függetlenek, viszont minden sexuálhorizont saját tér- és idő-érzékének a rabja, következésképpen a sexuálhorizont minden igazsága relativ érvényű. Az embertől eddig müveit tudományok közül ezért a fizika alkalmas, a biológia alkalmatlan segédeszköz világnézet kontsruálására. Valószínű, hogy más bolygók élete nem szükségképen a karboniumvegyületek kémiáján épül fel. Rendezett energiával töltött szervezett anyag élethordozó lehet akkor is, ha szenet pl. nem is tartalmaz. Még az sem fontos, hogy a szaporodás tulajdonsága legyen, vagy hogy a szaporodása az idő periódikus függvényeként mutatkozzék, amint ez a föld, állat- és növényvilágban történik. A sexuálhorizont nyelvén szólva a vasoxyd a vasból és oxigénből származik, de a gyermek egyáltalában nem hasonlít a szülőihez. Az a körülmény azonban, hogy a földi életben a periodikusság, továbbá a fiziológiai hatásoknál, jóllehet csak felületes megítélésnél, általában az arányosság dominál, még nem jogosítja fel és nem kötelezi az embert arra, hogy az arányosságot és a periodikusságot mindenáron az egész Világegyetemre oktrojálja, különösen nem akkor, ha intellektuális készsége, ha nem is a sorsa, e szűk korlátokon már messzire túl van. Ha ez a felismerés érvényes filozófiai szempontból, akkor pedig kétségbe vonható a gazdaságtörténelem sexuálethikájának mindenható érvényessége is, kifogásolható az örökösödés elvén épülő sexuáldiktatura perverz kultusza és az emberi kultura s civilizáció számára más természetű ideáloknak is kell létezniök, mint a kiélés lénye és az öröm (Lustprinzip im sexualirdische a Sinne). Az énfelettiség (Über-Ich): az intellektuálhorizont énje független lehet a sexuálhorizont énjétől. A temporer kölcsönhatás még nem jelenti, hogy az előbbi az utóbbinak mintegy véletlen terméke, a sexuálrezignáció fluoreszkálása kell hogy legyen. A zsidó-keresztény világnézet, az exakt tudomány ismeretelmélete egyaránt visszautasítja a zoológia rémuralmát. Az amerikai yankee és az ázsiai yoghi ellentéte fölött a zsidó-keresztény mágia forradalmi újjászületése várható, az anyag és erő negációjáig jutott fizika filozófiai következményei a biologizmusra kiheverhetetlen csapást mértek. Filozófiai és szociológiai téren csakhamar végsőt lobban a sexuális túltengés áldozati tüze, lomtárba kerül a sok üres életbölcsesség. Mindenki be fogja látni, hogy nem a gép veszélyes, hanem minden, ami fegyver lehet a sexuáldiktatura elnyomó családjainak a kezében. Nem az embert kell a géptől, hanem a gépeket a kapitalizmustól, a sexuálrendszer visszaélésétől megmenteni. Nem a sexuálhorizont logikatipró érvei, hanem a sexuálrendszer összeharácsolt és egyelőre még birtokolt, az intellektuális és a fizikai munka kizsákmányolásából szerzett fegyverei veszélyesek.

* Lásd a tanulmány első részét a Korunk októberi számában.