Tudományos szempontból teljesen lényegtelen a nemzetiségi kérdés legujabban divatos fölosztása: — a nemzet, nemzetiség, kisebbség fogalmainak sablonossá vált elkülönítése. Ennél sokkal fontosabb a nemzetiségi vonatkozások tartalmi analízise s történelmi értékelése. A nemzet fogalmát analizálva, arra az eredményre jutunk, hogy az részben természeti, részben társadalmi jellegű determinánsok eredője. Ezt kifejezi a nemzetiség általában elfogadott definíció formulája is, mely szerint: a nemzet közös földterületen élő, közös multtal, szokásokkal egybekötött, azonos nyelvet beszélő embertömeg, mely össze-tartozandóságának s külön társadalmi létének tudatára ébredt. E definíció — az első pillanatban rögtön megállapítható — nem analitikus hanem leiró jellegű; tudományos értéke nem több, mintha valaki az embert úgy akarná meghatározni, hogy az ember az fej, nyak, mell, törzs stb. Minden a kifejtésen, az egyes összetevők értékelésén s egymáshoz való viszonyuk helyes megállapításán mulik. S éppen e ponton mondják föl a polgári szociológia módszerei teljesen a szolgálatot. A polgári tudósok a nemzet fogalmát statikussá merevítették s nem képesek annak sem társadalmi, sem történelmi összefüggéseit kellőképpen megvilágítani, se a nemzeti valóság társadalmi szerepét megfelelő módon analizálni.

A polgárság föllépéséig a nemzetfogalom csak természeti formájában volt tényezője a társadalmi alakulásoknak. Mivel ilyenformán a kérdésnek aktiv társadalmi vonatkozásai nem voltak: nemzetiségi kérdésről, mint problémáról, nemzeti ideológiáról, mint társadalmi történések hajtóerejéről nem beszélhetünk. Igaz: az emberiség akkor is egységes földterületen élő, azonos nyelvet beszélő, közös szokásokkal egybekötött népcsoportból tevődött össze, de társadalmi változások tényeit e tisztán természeti adottságokra vezetni vissza épp oly naivság, mint mondjuk a 100 éves angol-francia háborút a szembenálló felek testszinének különbségével magyarázni meg. A középkori rendek összetartozandósági tudatát épp úgy nem tekinthetjük a nemzeti érzés kifejezési formájának, mint ahogy egy ipartestület, szakszervezet vagy bármilyen más érdekszövetség tagjainak szolidaritásérzete sem az. Ilyen alapon nehéz volna eldönteni, hogy az 1514-es parasztlázadás alkalmával egymással szembenálló felek közül kit tekintsünk nemzetnek: Dózsa seregét vagy Zápolya híveit. A közös terület, nyelv, szokások stb. addig amíg csak mint tiszta természeti adottságok jelentkeznek, a társadalmi fejlődésnek csak föltételét, de nem aktiv irányító tényezőjét jelentik.

Lényegében változik a helyzet a polgárság föllépésével. A polgárság egyre fokozódó gazdasági erejének és növekvő társadalmi jelentőségének megfelelően a politikai irányításra tör. Ennek útja: a középkori hatalmi tényezők: a nemesség és egyház társadalmi és politikai pozíciójának likvidálása. A cél nagyságához mérve a polgárság számbeli ereje csekély. Szövetségeseket keres, melyeket természetszerüen a társadalom többi elnyomott osztályaiban talál meg. Összekötő kapocsra van azonban szüksége maga s eme rétegek között s ezt a nemzetiségfogalom természeti elemeiben: a közös nyelv, közös szokások, közös szülőföld tényeiben leli föl. De ez nem elég: hogy a harci szövetséget erősitse s a győzelmet a maga számára biztositsa: e tények alapján megkonstruálja a társadalmi és politikai együvétartozandóság fogalmát, melyet természeti törvénnyé emel. Nem az egyes dönt arról, hogy milyen közösségbe akar bekapcsolódni, ezt a természet már eldöntötte helyette. Aki mást tesz: áruló, renegát. És tényleg: a nacionalista ideológia ilyen értelmű kialakításával sikerült a polgárságnak a középkori feudális hatalmak elleni harcában a társadalom összes elnyomott osztályait a maga oldalán egységes harci sikba sorakoztatni.

A polgári demokrácia első ténye épp abban jelentkezik, hogy a nemzeti lét természeti tényezőit társadalmi formáló erővé emelte vagyis a nemzeti adottságokat — statikus jellegüktől megfosztva — dinamikus fejlődéstényezőkké avatta. Ami eddig puszta tény volt: nyelv, szokások stb., most programmá, organizációs alapelvvé, tehát: politikai kategóriává válik.

A nemzeti eszme politikai tartalmának lényege éppen az egységesitő erejében fejeződik ki, vagyis hogy különböző társadalmi osztályok érdekellentéteit fogja át egy magasabbnak hitt eszme nevében. Amíg a polgárság a nemzeti forradalmak (nem háboruk!) formájában a feudális hatalmak ellen tényleg harcolt: ez a cél reális valóság volt s a nemzeti ideológia összekötő ereje e harcokban a győzelem biztositékát jelentette. Amint azonban a polgárság a gazdasági hatalma mellé a politikai hatalmat is megszerezte: a nemzeti ideológia társadalmi funkciója lényegesen megváltozott. Harcos karakterét elveszti; a polgárság nem akar többé harcot, békét akar, konzerválni azt. amit megszerzett, A politikai hatalmat azonban igazolni kellett azok előtt, akik őt e hatalom élvezetéhez segitették s kiket e hatalomból kizárt. A nemzeti ideológia harci ideológia helyett osztályhatalmat igazoló ideológiává lett, melynek nevében az uralkodó osztályok föltétlen odaadást és engedelmességet követelhetnek — s mivel erkölcsi kategóriáról van szó: különösebb indokolás nélkül — az adott társadalmi rend, s annak saját maguk által konstruált hatalmi szerve: az állammal szemben. Az állam mesterséges hatalmi konstrukciója, mint a nemzeti egység legmonumentálisabb kifejezője jelentkezik. Ezáltal a nemzeti ideológia népi irányát teljesen levetkőzve merev államnacionalizmussá változott.*

A polgárság ideológiájában tehát — osztályérdekeinek megfelelően — a nemzetfogalom természetes adottságai (nyelv, szülőföld, szokások) mint társadalmi hatóelemek jelentkeznek (összetartási tudat, állami lét tudata) viszont a társadalmi adottságok természeti tényezőkként szerepelnek.

A nemzetalkotó fogalmak polgár-értelmezésben jelentkező fordi-tott relációja s e fordított reláció föl nem ismerése folytán a polgári tudomány e téren csaknem teljesen meddő maradt. A polgári szociológusok képtelenek a nemzetfogalmat természeti és társadalmi összetevőire bontani s a nemzetiségi problématika ebből adódó fogalomzűrzavarát tisztázni. Céljuk nem a tudományos analízis, hanem — ha néha csak tudatalatt is — egy határozott irányú osztálypolitika ideológiai igazolása. A nemzetfogalom természeti és társadalmi elemeinek összekeverése révén azt a látszatot iparkodnak kelteni, mintha ez társadalmi formáktól független, örökösen ható mozgató eleme lenne a történelmi fejlődésnek. A természeti elemek ténylegesen abszolut jellegével akarják leplezni a nemzetiség társadalmi fogalmának korhoz kötött jellegét. Azzal viszont, hogy a nemzetiség természeti tényeit társadalmi valóságként tüntetik föl s mint szociális kategóriát kezelik: bizonyos természeti jellegű s önmagukban véve társadalompolitikai szempontból jelentéktelen tényekből — nyelv, szokások biológiai alkat — társadalmi érdekpluralizmust áthidaló, tehát: osztályuralmat igazoló, egységes társadalmi ideológiát teremtenek.

A nemzetfogalom e lehetetlen konstrukciója az osztálytársadalom ellentmondásaiban gyökerezik s éppen ezen ellentmondások elkendőzése a célja. Az adott társadalmi Überbau ideológiai fogalmainak tudományos fölfejtése nemcsak e fogalmak tartalmi lehetetlenségéről, de az őket szülő társadalmi létforma életképtelenségéről is meggyőz bennünket.

* A kezdeti és a modern polgári-nacionalizmus tartalmi ellentétére dr. Nejedly prágai egyetemi tanár mutatott rá a legpregnánsabban. Utnyitó fejtegetéseinek rövidre fogott vázlata kb. ez:

Kétféle polgárság:

Harcos polgárság                                              Józan (modern) polgárság

Kétféle nacionalizmus:

harcos, fölszabadító                                                     uszitó, pusztuló

nacionalizmus                                                                 nacionalizmus

Jelleg:

népi, internacionális                                      üvöltő, szükkörű sovinista,

                                                                                          nemzetellenes

Funkció:

társad. egységesítő kapocs a feud.      a szociális reakció eszköze. min
intézmények elleni harcban                            den reakciós mozgalom főtáma-

                                                                        sza, a nemzetek közti gyülölet
                                                                              ébrentartója és hevesitője

Megvalósulási forma:

nemzeti forradalom                                               imperialista háború

Megszemélyesítők:

önzetlen politikusok, alkotó írók,                 bankvezérek, nagykapitalisták

művészek