Munkáskulturáról csak a szocialista mozgalom kialakulása óta beszélhetünk. A munkásosztály politikai akcióba lépésével egyidejűleg, megteremtette magának (azt a kulturális formát, amelyben a politikai mozgalmon kivül, emberi érzésvilágát, gondolatait, életideáljait kifejezte. S amely egyedül lett volna hivatva arra, hogy a lehetőségekhez mérten a szocialista társadalmi formát, annak jellegzetességeit már ma, a kapitalizmus keretén belül is az élet minden területén alkalmazza és hogy az uj életideálnak a régitől való elkülönbözését dokumentálja. Mert a politikai mozgalom, különösen első idejében, a nyolcórai munkaidő, a béremelések, az általános választójog és hasonlók követelésében merült ki, s így az adott helyzetben a munkásság messzebbmenő társadalmi céljaira nem is gondolhatott. Ezt a munkáskulturmozgalomnak kellett elvégeznie, amelynek kialakulását természetesen erősen befolyásolta a politikai mozgalom is. Arra azonban, hogy a kulturmozgalom a politikaira is kihatással van, csak később gondoltak.

A munkáskulturának ebben a politikailag sokszor igen aktiv idejében két jellegzetes vonása van. Az egyik a tiszta polgári kultura eluralkodása a munkásosztály mozgalmi területén, a másik a német misztikus szentimentalizmus befolyása a munkásság gondolkodására.

A belső szellemében és külső formáiban polgári kultura, amellyel a munkásságot nevelték, sem tartalmában, sem megjelenésében nem fejezte ki a munkásság céltudatos törekvéseit és nem fejezte ki magát a munkást sem. Mert ezek a mondanivalók, ezek a formák polgári gondolatok ´és polgári formák voltak még akkor is, ha a tárgyuk a munkás vagy a szocializmus volt. A munkásság kulturszempontból idegen szemmel nézte és látta magát, idegen szemmel látott képet alkotott magáról.

A munkásság céltudatos törekvéseivel csak a másik, az úgynevezett proletkult kulturforma kezdett intenzíven foglalkozni. Ez a kulturforma már kizáróan a szocialista célokat állitja középpontjába és sok mindenen kivül megteremti az úgynevezett szocialista tendenckulturát is, amelynek a lényege a munkásság proletár mivoltának a kidomborítása, a művészetben pld. a politikai gondolatok, a politikai megmozdulások, a politikai követelések művészi kifejezése. Ez a kultura próbálja először szeparálni a munkásságot a többi osztályoktól és ez a kultura teremti meg a művészetben például azt a rengeteg verset, képet, stb. amely vers, kép stb. majd mindegyike igen szentimentálisan a munkás, illetve a proletár helyzetéről panaszkodik, a végén vagy tendenciájában pedig az egész vers, kép stb., egy felhívásban kristályosodik ki, a nyolcórai munkaidő kiküzdésére, a sztrájkban való kitartásra, a választójog kivívására. Ennek a propaganda művészetnek, vagy méginkább tendenckulturának bizonyos helyeken, bizonyos körülmények között még ma is meg van a maga nagy jelentősége, habár korántsem annyira, mint azt sokan hinnék. Mert a film, a rádió, a szuggesztív typográfía, a fali, a házi, az élőujságok és nem utolsósorban a fényképezés kialakulásával az eddigieknél sokkal hatásosabb eszközök állanak az agitáció rendelkezésére. Azonkívül, a proletkultnak esetleg elismerhető jelentősége mellett megvoltak a maga hátrányai is. Rengeteg dilletánst tenyésztett ki. Nem vonta meg szigorúan a határokat a proletár és a szocialista, kultura között, mert nem látta meg, hogy a proletár fogalom egy osztályhelyzetnek a megjelölése, amelybe gondolkodásától függetlenül is beletartozhat valaki, míg a szocializmus egy szemlélet, amely ezt a helyzetet meg akarja változtatni, ezért a proletárság osztályhelyzetéből, de szocialista világszemléletből kell kiindulni.

Tehát a tiszta proletárkultura helyett szocialista kulturát kell csinálni, épen a proletár osztályhelyzet érdekében. Nagy hátránya volt, hogy elművésziesítette a politikát, a művészetet pedig azzal, hogy egészen a politika szolgálatába állította, elvonta eredeti hivatásától. Elfelejtette azt, hogy a művészet, a kultura az erőforrása, a kiegészítője a politikai mozgalomnak és nem eszköze, hogy a munkáskulturának és a politikai mozgalomnak egymásmellett, egy időben, egy síkon kell haladnia. Végül pedig nagy hátránya volt az is, hogy a forma, amelyben megjelent a tegnapi, illetve a polgári forma volt. Csak a tárgyában, a mondanivalójában akart ujat adni.

Mindent egy cél szolgálatába állítani, ebben az értelemben minden összemosását jelentette, ami úgy a politikai mozgalomra, mint a munkásság kulturális felemelkedésére nagy hatással volt. Nem engedte a munkásság politikai mozgalmának az eszközeit úgy kifejlődni, mint ahogy az szükséges lett volna, a politikai aktivitást, bizonyos mértékben más síkon, a kulturmunkában éltette ki. Másrészt, miután a munkásságot egy irányba állitotta be, nem sikerült a kulturális érdeklődési körének, formáinak a kibővítésével az igényességét megnövelni, ami a politikai mozgalmat is jobban előre lendíthette volna. És végül bensejében, szellemében nem változtatta meg olyan mértékben az egyént, amint az szükséges lett volna. Holott tudvalévő dolog az, hogy a szocializmus nem csak uj tartalom, hanem uj forma is. A társadalmi életközösség nek a megváltozását és uj összetételét jelenti, amelyben a társadalmi felépitmény és a társadalmi alépítmény is szükségszerűen megváltozik, de amely egész? szerkezetnek a megváltozására illetve a változás elősegitésére egy uj formában megjelenő kulturmunkát is igénybe kell venni.

Ez a csak külsőségeiben szocialista kultura, ha alaposan megvizsgáljuk, ha kivesszük belőle a jelszavakat, semmiben sem különbözik a polgári kulturától. Csak szólamok vannak behelyettesítve. A legélesebben megfogalmazott tendencversben például a „szocialista” szavakat kicserélhetjük akármilyen más szavakkal, ezzel a vers felépítésében, megjelenésében, lényegében semmit sem változik. Pedig a szocialista vers, mint a szocialista, tehát az uj ember érzésvilágának a kifejezője, szerkezetében, lényegében is más kell hogy legyen.

Mindez csak azt bizonyítja, hogy a munkáskultura sokáig idegen elemekből táplálkozott. A városi szocialista proletáriátus például nem tudott egy olyan eredeti, belső szellemében és gondolatvilágában is reprezentatív műfajt kitermelni, mint a falusi a népdalokat. Az a munkáskultura amely a céltudatos munkásságot, törekvéseivel együtt, az élet minden területén és a leghétköznapibb élet megnyilvánulásában is maradéktalanul visszaadja és amelynek a keretei között leginkább tudja uj életét az életideálnak megfelelően berendezni már ma, csak most van kialakulóban.

Ennek a munkáskulturának a jellege az anyagszerű demonstráció, a munkásságnak, mint a misztikumoktól, a szentimentális nyavalygásoktól, a dekadens szimbolumoktól, főleg a dilletáns művészkedéstől (nem művészettől) mentes erőtényezőnek a kifejezése, nevelése és megjelenitése.

Az uj munkáskultura nem panaszkodik, nem utánoz, nem szenveleg, hanem van és kijelent. Az uj munkáskultura alapelemei anyagszerű tényekből tevődnek össze, az uj munkáskultura egy uj formai szintézis.

Azok tehát akik a munkáskultura formai megváltoztatásával nem törődnek és akik azt vallják, hogy a munkásságnak nincs ideje a formákkal bíbelődni, azok még ma is tisztára polgári álláspontot hirdetnek, még ma is idegen szellemet képviselnek. Mert ez az uj forma a ma adottságainak a terméke, ezt nem kell tudatosan és mesterségesen létrehozni, ezzel nem kell bíbelődni, csak fel kell ismerni és alkalmazni kell. (A mai sokhelyütt megnyilvánuló moderneskedés sohasem hozott valóban ujat, ezek a formák csak giccsek voltak). Aki egész lényével, körültekintően és az élet eredményeit figyelve a mában él és a munkásság mai adottságaiból indul ki, az önmagától adódóan ebben az uj formában nyilatkozik meg. Amely formát mondom, a történelmi szükségszerűségek hozták létre és kialakulásukat az izmusokon kivül, főleg a munkássport előrelendülése segítette elő.

Az izmusokban az uralkodó rend formái kitermelték a maguk ellentéteit és ha sokhelyen az úgynevezett modern formák ma még polgári célokat vélnek szolgálni, mindez nem jelenti azt, hogy tevékenységükből ne a munkásság húzzon,hasznot. Mert hiszen az izmusok, mint az uralkodó formák reakciói végeredményében romboló munkát végeztek az uj munkáskultura érdekében. Mintegy lehetetlenné tették azt, hogy a munkásság az uralkodó rend számára is tarthatatlan formákat alkalmazza.

Az izmusok lehiggadása, megtisztulása után fennmaradt értékeket a munkásság fel is használta. Egyik legszebb bizonyítéka volt ennek a sok közül a kölni sajtókiállitás, a Pressa és a stuttgarti Film und Fotoausstellung orosz pavillonjai, amelyek a legegyszerűbb eszközökkel, a leghatározottabb kifejeződései voltak az uj orosz munkáskulturának.

Az izmusokon kivül azonban még nagyobb szerepet játszott anyagánál fogva a munkáskultura kialakulására a kollektiv munkássport.

A munkássport beleavatkozása a munkáskulturába a demonstrativ lehetőségek elmélyítését, az anyagszerű tények kidomboritását jelentette (mert amikor tornázott nem szavalhatott, nem elegyíthette össze a formákat és az eszközöket) a tömegnek, mint uj adottságnak, mint uj viszonylatnak mint uj egységes erőnek a kifejeződését eredményezte, másrészről a munkáskultura szellemét céltudattal és kollektiv szellemmel telítette meg, ami az egyén belső átalakítására is nagy hatással volt, ott, ahol igazi valójában a munkássport kialakulhatott.

A munkássport mint tömegmozgalom, mint a racionalizált modern munkaformák egyoldalú fejlődése elleni reakció, vagy védekezés, mint testápolás, még nem a szocialista kultura elmélyülése, illetve megnyilvánulása. A munkássport csak akkor válik azzá, amikor tudatára ébred tömegi erejének, amikor tudatossá válik előtte osztályhelyzete és amikor ennek a két ténynek szocialista szempontból levonja a konzekvenciáit.

Az adott helyzet realis felmérése vetette fel a munkássportban a versenynélküliség gondolatát. Az a megismerés, hogy a verseny az individuális kultura terméke, amelyet a munkássport, ha be akarja tölteni nevelő hivatását nem használhat fel, mert hiszen a szocializmus a kollektív egységek életformája, ez a megismerés határolta el előszőr a munkássportot a többitől. A munkássport elhatárolódása és a verseny mellőzése, magának a sportnak, mint testfejlesztésnek a szakszerűbb és gondosabb megmunkálását, a tömegnek, mint erőtényezőnek, mint elmozdithatatlan fix tényn e k, a kidomborodását és az egyén átalakításának a szükségességét vonta maga után, ha csak sport, torna, tömegkép, és nem művészet akart lenni.

Ebben az esetben már nem arról volt szó többé, hogy a munkásság csak munkássportegyletekben tornázzon, mert ezzel a célt még nem fogalmazták meg pontosan. Hanem individualis és kollektív sportról volt szó, és ez már nem csak szavakban, hanem egész szerkezetében is mást jelentett. És mást kellett, hogy jelentsen általában a munkáskulturára vonatkoztatva is.

Természetesen ez a frázismentes, kijelentő, a tények demonstratív erőtényezőiből összetett kollektiv ás a belső lényeget is átformáló munkáskultura sok mindennél fogva, még nem áll előttünk teljesen kialakult formában. Megvalósulása a műveltség különbözőségein és az adott politikai helyzeten kivül, sokban függ attól is, hogy mennyire ismeri fel a munkásság, különösen a fiatalja, önmaga helyzetét, mennyire érzi a talaj mélyebb megmunkálásának a szükségét, mennyire látja meg a tudomány eredményeit, mennyire tanul meg a tényekből következtetve reálisan, logikusan, elmélyülten gondolkodni és mennyire tudja magát felszabadítani azok alól a reá nehezedő gondolatok alól, amelyek csak pillanatnyi érzelmeire apellálnak, de nem egy szisztematikus, alapos és komoly munka megnyilvánulásai s így végeredményében elhomályositják előtte munkája és élete célját. (Budapest)