Meglepő, hogy még mindig vannak komoly kutatók, akik nem tudnak megszabadulni a mult század második felének rögeszméjétől s azt hiszik, hogy ha a lelki jelenségeket „visszavezették” az organizmus valamelyes fiziológiai funkciójára, azzal meg is magyarázták azokat; komoly, gondolkozó emberek, akik azt hiszik, hogy amikor azt mondják, hogy a „gondolat az agy váladéka”, azzal valami értelmesebbet és közelebbfekvőt mondtak, amely „magyarázza” a gondolat létrejöttét.

A berlini Lélektani társaságban legutóbb előadást tartott dr. Paul Cohn a zseniről, amelyet úgy határozott meg, hogy az nem egyéb, mint női idegrendszer férfitestben. Éppen azért igazi nő zseni nincs is (legfeljebb zseniális nő), mivel dr. Cohn szerint a férfi nemi functio a zseniálitás tulajdonképpeni forrása. A zseni alkotó pillanata a szexuális mirigyek belső váladékának az agyra gyakorolt hatása alatt áll elő, nem egyéb, mint az agynak spermával való elárasztása. Ez egyszerü belső kiválasztás idézi elő az ihlet csodáját. Ez a belső mérgezési állapot felfokozott szexuális izgalmi állapotot teremt, azzal a különbséggel, hogy a szexuális aktus egy felfokozott agyműködésben oldódik fel, nő helyett belső alakulatokra koncentrálódik. A zsenialitás tehát csak az erotikus izgalom szellemi egyenértéke. Ebben egy uton jár dr. Cohn a Freudizmussal, amely szintén csak szublimált erotikumot lát a szellemi tevékenységben, de mig Freud megmarad lélektani alapon, elismerve a lelki jelenségek autonomiáját, addig dr. Cohn egy egész kezdetleges, rég tulhaladott materializmusba esik vissza, amikor a nemi szervek fiziológiai működésére vezeti vissza a legmagasabb szellemi tevékenységet. Csak természetes, hogy ily felfogás mellett dr. Cohn a zseninek az elragadtatás és melankolia végletek közötti folytonos ingadozását is fiziológiai tényezőkre vezeti vissza s a melankóliát meteoropathiának nevezi, ami alatt azt kell érteni, hogy a melankólia nem más, mint a légnyomás belső lelki egyenértéke, azaz az organizmus belső barométere.

A dr. Cohn előadását követő vitában a szexuális élet hires kutatója, Moll is az előadó ellen foglalt állást. Moll szerint általános tapasztalat, hogy a nagy költők és nagy művészek többnyire nem különlegesen erótikus természetüek s vannak az erótikumot teljesen nélkülöző zsenik is (Kant), akikről nehezen lehet feltételezni, hogy „spermanyomás” alatt szenvedtek.