A racionalista  fegyelem meglazulása kétségtelenül felnyitotta a legkülönbözőbb babonák zsilipjét is. Abból, hogy komoly tudósok s filozófusok tagadják a logikus értelem mindenhatóságát s elismerik, hogy vannak problémák, amelyek meghaladják a diskurziv értelem kompetenciáját a dolgot félreértő tömegek egy része jogot formál a legexcentrikusabb babonákhoz.

Tényleg ugy van, hogy a tudományos megismerésnek a legutóbbi évtizedekben természetes fejlődéssel bekövetkezett önkritikája, amely szükebbre vonta meg a pozitív. tapasztalati megismerés határait, mint azt az elmult évszázad második felében megvonni megszoktuk, nemcsak, hogy felszabadította az emberben elnyomott irracionális tendenciákat, hanem a lelki élet szokásos ellentétekben mozgásával, különösen a kevéssé iskolázott agyakban, az ellenkező túlzásba lendítette. A racionalizmus nyomása alól felszabadult tömegek nagy része nem tud különbséget tenni az értelem feletti és az értelem alatti irracionalizmus, az intuitív vallásos élmény és a babona között és ennek tudható be, hogy vajúdó korunkban egymás mellett találjuk a legtisztultabb vallási törekvéseket a legzavarosabb babonákkal, a legkifinomúltabb spiritualizmust legotrombább spiritizmussal.

Ez a tisztázattan világnézeti helyzet magyarázza a bordeauxi „Könynyező Madonná”t is épen ugy, mint new-yorki szadista- szektát, megzavarodott korunk e két kóros tünetét, amelyek a legutóbbi hetekben véres atrocitásukkal tették ismertté magukat két világrész ujságolvasó közönsége előtt.

A „Könnyező Madonnái” egy bordeauxi házmesterné találta ki. Még 1909-ben történt, hogy Madame Messnin, egy nagy bérka szárnya özvegy házfelügyelőnője, egy Lourdesból hozott Szüz Mária szobornak porcellán arcán „igazi” könnyeket fedezett fel. Fellármázta az egész várost és a mosolygók mellett hívőkre is talált. Bár az egyház szkeptikusnak mutatkozott a csodával szemben, Messnin aszszonyság hivei napról-napra szaporodtak s hamarosan megalakították a „Könnyező Madonna híveinek” szektáját. És mivel a házmesteri páholy nem volt alkalmas a Könynyező Madonna tiszteletére, egy kápolnát építettek számára a Bouscat bulevardon és oda állították fel a Könnyező Madonna csodálatos szobrát.

A bordeauxi püspök megvizsgáltatta a „könnyeket” a vegytani intézetben. Ott megállapították, hogy a „könnyek” kémiai összetétele pontosan megegyezik a városi vízvezeték vizének összetételével. A vizsgálattal megbízott Clemeur abbé erre megvizsgálta a kápolna menynyezetét és hamarosan megtalálta, amit keresett: a szobor felett egy lyukas vízvezetéki csövet. Más helyre állítva, a szobor könnyei hamarosan felszáradtak. Messnin asszonyságot pénzbirságra itélték s a csodálatos szobrot elvitték a ferencrendiek templomába, ahol ugy látszik jobban érzi magát, mest azóta nem könnyezik.

Messnin asszony azonban hamarosan Milánóba utazott, hogy uj csodát hozzon magával hivei számára. A „Bambino di Milano” egy reprodukciójával jött vissza s néhány hét múlva azzal lepte meg híveit, hogy a szent gyermek képéből liliom- és rózsaillat árad. Egy Szíriából származó papot, Monsignore Sapounghit is megszédített a jó illatokkal. Néhány hét mulva azonban a pap rájött a csalásra és a faképnél hagyta a házmesternét illatos szentjével. Madame Messnin azonban megharagudott és — itt kezdődik a „Könnyező Madonna” szektájának nyilvános szereplése — híveivel úgy elverette a hütlen Monsignorét, hogy egy hónapig nyomta utána az ágyat.

Egy más alkalommal egy fiatal leányt veretett véresre a haragtartó „iíluminált” hölgy, legújabban pedig Desnoyes abbé bántalmazása által vonta magára a közvélemény felháborodását. Desnoyes abbé a Könnyező Madonna elleni vizsgálatban a csoda ellen foglalt állást. Ezért kellett szenvednie. Vasárnap a mise végeztével Messnin asszony illuminált hivei megrohanták, borsot szórtak szemeibe, lerángatták ruháit, megkötözték és kötéllel és bottal csaknem agyonverték. A rendőrség tiz férfit tartóztatott le, akik nemcsak, hogy megbánást nem mutattak, hanem a legnagyobb meggyőződéssel hangoztatták, hogy azt az ördögöt akarták kiverni az abbéból, akinek segítségével megigézte Messnin asszonyt. Ami pedig a legmeglepőbb s legjellemzőbb, a letartóztatottak nagy része az úgynevezett intelligens középosztályhoz tartozik.

A new-yorki szadisták szektáját szintén néhány héttel ezelőtt fedezte fel a new-yorki rendőrség, amikor a hivők éppen halálra kínoztak egy áldozatukat. Mikor a detektívek behatoltak a szekta templomhelyiségébe, márványoltáron fekve egy mezítelen fiatal nőt találtak, aki, kezei és lábai megszijazva, nagy vértócsában feküdt. A szadista szekta áldozata egy Parello nevü fiatal olasz nő, akit egy Musca József nevü ember megtámadott, mikor a templomúl szolgáló lakás ajtaja előtt elment, behuzta a lakásba és két néger segítségével lecibálta ruháját, megkötöztette és bevitette egy olajlámpákkal homályosan megvilágított terembe, ahol már egy elegánsan öltözött urakból s hölgyekből álló társaság várakozott. A fiatal nőt lefektették a terem közepén álló márványasztalra és a ceremóniát vezető Musca igéző mondókákat és imákat mormogott,

 amit a többiek táncmozdulatokkal kisértek. Majd az egyik néger ollót s éles borotvát adott át Muscának, aki előbb levágta a fiatal nő hosszú haját, majd a borotvával felső jobb karján ejtett sebeket. Ezt ujabb imák követték, mialatt a megkötözött nő félig ájultan próbált kötelékeiből kiszabadulni. Mikor a Musca újabb husdarabokat kezdett kivágni testéből, végső kétségbeesésében sikerült kilépnie szájából a rongyot, amellyel mindjárt a támadás alkalmával elnémították és kétségbeesetten kezdett sikoltozni. Egy szolgáló, aki éppen a lépcsőház ablakait tisztogatta, meghallotta a sikoltozásokat s értesítette a rendőrséget. A detektívek éppen akkor léptek az áldozati terembe, amikor Musca a szerencsétlen nő torkát akarta átvágni a borotvával. A főpapot és feleségét letartóztatták, a hivek azonban elmenekültek.

A letartóztatott szadista főpap „ Woodismus”-nak nevezi a kultuszt, amely emberáldozatokat követel. Körülbelül husz évvel ezelőtt alapította egy néger New-Yorkban.

D.