Korunk › Áprlilis 1998| Áprlilis 1998 Határok között — határok fölött |
Előszó Határológiai kistrakta Lászlóffy Aladár Versek Ken Smith Balkáni történetek Tordai Zádor Franciák, németek — ideológiák Louis Dumont "Gézengúz nép valátok kezdet óta..." Alexandru Vaida Voevod Egy láda maszkószki Zelei Miklós Proletár reneszánsz (I.) Hankiss Elemér A Bárány-Horváth Attila Irodalmi/nem irodalmi Adrian Marino Ha jönne az angyal... Moldova György Tájoló Miért gyilkolt Édes Anna? Lengyel András Toll Határkaland Kántor Lajos Könyvek művésze Czellár Judit Da capo al fine Szabó Géza Műhely/Atelier Párbeszéd a párbeszédről és egy egyszerű "számról", a 22-ről Gabriela Adameşteanu Világablak Privatizációs módszerek Kelet-Európában Réti Tamás Mű és világa Helyszíni tudósítás a törvény kapujából Szilágyi Júlia Téka Az első és a többi média Kelemen-Schittenhelm Attila Életkép a múltból László Noémi Talló Illúziótlan művészet? Vonalak, számok, kövek Szilágysági Limes Olaszok Isztriában Új határok | | Gabriela Adameşteanu Párbeszéd a párbeszédről és egy egyszerű "számról", a 22-ről (Beszélgetés Gabriela Adameşteanuval, a 22 főszerkesztőjével) Kérdezett Szabó Géza — A Társadalmi Párbeszéd Csoport folyóirata, a 22 meglehetősen szép kort ért meg. Megjelenésének nyolcadik évfordulóján a 22-ben interjút olvashattunk Stelian Tănaséval, a folyóirat első főszerkesztőjével. Rengeteg érdekes műhelytitkot tudhattunk meg a folyóirat múltjáról. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy 1996-ig, a választásokig a 22 az ellenzék folyóirata volt. 1996 végén nem a lap váltott gazdát, hanem az egykori ellenzék vette át a hatalmat. Befolyásolta-e a folyóirat életét ez a változás? Beszélhetünk-e valamiféle törésvonalról? — Érdekes kérdés. 1997 folyamán — többé vagy kevésbé jogosan — azzal vádoltak minket, hogy a hatalom lapja vagyunk. Való igaz, hogy lényegesen visszafogottabbak voltunk másoknál a hatalom bírálatában. Másrészt úgy érzem, ha változtatunk, az logikus következmény. Nem öncélúan írunk, nem azért szerkesztjük ezt a folyóiratot, hogy a rólunk kialakult képet minél szebbé tegyük. Mi egy bizonyos programot kívántunk támogatni. Néha éppenséggel egymással is vitatkoztunk, ugyanis másként vélekedtünk arról, mennyire jó politikus egyik vagy másik személy. A jelenlegi ellenzéktől azonban mindenkor elhatároltuk magunkat. — Milyen belső viták voltak a szerkesztőség életében? — Kezdetben például feszültség alakult ki Nicolae Manolescu és Emil Constantinescu támogatói között. Bevallom, eleinte én is Manolescut támogattam, miközben Constantinescunak kevés híve volt a szerkesztőségben; egy bizonyos pillanatban csak Gabriel Andreescu állt ki mellette. Mindez persze nem azt jelenti, hogy később nem változtattunk helyet, olykor akár kölcsönösen. Bíztunk bizonyos politikusokban, de különösen egy politikai programban, ezért természetesnek érzem, hogy miután megtörtént a hatalomváltás, nem szabadulunk rájuk csakis azért, hogy bebizonyítsuk: mi vagyunk az éber sajtó, a jó házőrző eb. De a nézőpontok épp elégszer távolságtartásra vallanak. Van, aki inkább a Demokrata Párttal szemben, másvalaki inkább a parasztpárttal szemben kritikus. Ezek nem heves viták, nincs olyan lapszám, amelyben ez ál: "Le a kormánnyal!" Másrészt én, mint főszerkesztő, fizetési listákat, nyomdai számlákat is írok alá, tudom, hogy a papír ára állandóan növekszik, ugyanakkor pedig a példány- számra is figyelek, így aztán megvannak a magam saját csalódásai. — Személyes frusztrációk a 22-nél? — Igen. Sohasem vártunk a hatalomra jutott politikusok támogatásáért pénzbeli juttatást, azonban arra sem gondoltunk, hogy pozitív válasz nélkül maradunk, amikor a Művelődésügyi Minisztériumtól kulturális projektre kérünk támogatást. Néha azt állítják, hogy pénzt kaptunk a hatalom új birtokosaitól, azonban mi egyetlen lejt sem láttunk tőlük. A 22 kéthavonta jelentkező irodalmi mellékletet szeretett volna indítani, azonban válaszra sem méltattak. Nem vagyunk pesszimisták, de optimisták sem lehetünk. Várakozunk, hiszen tudjuk, hogy nehéz év áll előttünk. Nagyszerű a függetlenség gondolata, de ne feledjük, hogy a sajtó világában is vannak politikai erővonalak, érdekcsoportok, gazdasági érdekek. Ezek a legfüggetlenebb kiadvány életében is kimutathatók. Tisztességtelen dolog volna a 22-ről azt állítani, hogy a hatalom lapja, hiszen ugyanúgy saját erejéből tartja fenn magát, mint Iliescuék idejében. Talán furcsán hangzik, de éppenséggel kevesebb pénzből kell megélnünk, mint két évvel ezelőtt. Tavaly csak a Soros Alapítványtól kaptunk támogatást. Az adatok bizonyítják, hogy ez is csak feleakkora volt, vagy kevesebb, mint a România literară-nak nyújtott támogatás, s közel akkora, mint a Dilemáé. Szükségesnek tartom kihangsúlyozni, hogy függetlenek vagyunk. — Mit jelent a folyóirat számára, hogy munkatársai között hatalmon lévő politikusok is vannak? — Semmi újat nem hozott az, hogy néhány munkatársunk a Victoria vagy a Cotroceni-i Palotában dolgozik. Egyesek nagyon elfoglaltak, néha éppenséggel el sem mondhatják a véleményüket, mert visszafogottságra készteti őket hatalmi pozíciójuk. Nem merik egészen kimondani azt, amit gondolnak. Lám, ismét a személyes frusztráció... Elkeserítőnek tartom, és ezt meg is írtam, hogy a 22, amely hasznos lehet a politikai kultúra kialakítása szempontjából, nem szerepel az államigazgatás intézményeinek előfizetési listáján. Miniszteri irodákban járva azt tapasztaltuk, hogy ugyanazokra a kiadványokra fizetnek elő, mint néhány éve. Semmi nem változott. Románia egyetlen követsége sem járatja a 22-t. Csupán a hadügyminisztérium fizetett elő a lapra, viszont ez is csak egy évre szólt. Néhány előfizetéstől nem lennénk gazdagabbak, azonban itt a politikai kultúra hiányáról van szó. Magasrangú tisztségviselők sem kívánják felvállalni azt a minimális fogalomrendszert, amelyet mi hozzáférhetővé teszünk. — Említette, hogy fontosnak tartja a folyóirat függetlenségét. A 22 a TPCS megalakulása után a kritikai gondolkodásmód, az értelmiségi párbeszéd teljes önállósággal rendelkező fórumaként jelent meg. Mennyire valósultak meg a folyóirat célkitűzései? Hol mondtak csődöt, mi nem sikerült? — Nyilvánvaló, hogy sok minden nem sikerült. Ezek egy részéért legegyszerűbb a TPCS-t felelőssé tenni. Bár hasonló helyzetben vagyok, remélem, nem járok úgy, mint Băsescu, aki megbírálta a kormányt. Remélem, a TPCS elnézőbb lesz velem szemben... Be kell látnunk, hogy az erőteljesen induló TPCS sokat vesztett erejéből. Ezt a TPCS legtöbb tagja is így tartja. Nem jött létre a célul magunk elé tűzött dialógusforma. Összetartott bennünket a Ceauşescu iránti gyűlölet, azonban 1989 után ez az összetartó erő egyre gyengült. Az emberek felfedezték, hogy sokfélék. Más-más környezetből származnak, más a sorsuk és az életfelfogásuk, mégis összetartja őket, hogy hisznek a demokráciában, mellette állnak. Mind a piacgazdaság hívei, de erről sem ugyanaz a véleményük. Az eredeti összetartás meglazult. Nem tartozom az alapító tagok közé, 1990 januárjában vettek fel. Megítélésem szerint ők túlzottan értelmiségiek. Írtam is egy cikket, amelyben vitatkoztam velük, saját barátaimmal, arról, amit "az elit arroganciájának" neveztem. Igen, én kissé "populista" vagyok. Részben személyes kudarcomnak vélem, hogy nem tudtam nyitottabbá tenni a folyóiratot. Az eredeti intellektuális alaphang nagyrészt megőrződött. Sajnálom, hogy nem sikerült jó valóságriportokat közölni a lapban. Románia a szociális témák aranybányája. Kegyetlen, bonyolult jelenségek között élünk; ezeket profi nyugati újságírók nagyszerűen kiaknáznák. Lépten-nyomon társadalmi drámákba ütközünk, a mi sajtónkban mégis túlteng a politikai pletyka. Nem neveltünk fel olyan újságírókat, akik ezzel foglalkozzanak, pedig Rodica Palade kolléganőmmel együtt gondoltunk arra, hogy meghonosítjuk az igazi tényfeltáró újságírást. — Miért nem sikerült? — Azért nem sikerült, mert az elmúlt években a társadalmi gondok rétege háttérbe szorult. Aki az átlagosnál értelmesebbnek tartja magát, vagy feltalálja agát az újságírásban, azonnal megpróbálkozik a politikai kommentárral, utána pedig nem akar "lecsúszni". Ellenben ha nem foglalkozunk a társadalmi gondokkal, ha sohasem megyünk falura, ahol az ország lakosságának negyven százaléka él, ha nem vagyunk kíváncsiak arra, hol vannak az igazi konfliktusok és bonyodalmak, akkor hogyan beszélhetünk társadalmi dialógusról? Akkor ez csupán a tanult fők párbeszéde, akik persze szintén többféle álláspontot képviselnek. Sokszor eltöprengtem azon, hogy is állunk a párbeszéddel a Társadalmi Párbeszéd Csoportnál. — A folyóirat helyet ad olvasói visszajelzéseknek. A lap második oldalán kommentárok jelennek meg — levelek vagy vitacikkek formájában. Az olvasótáborral tartott kapcsolat alapján el tudják-e dönteni, hogy a folyóirat megfelel vagy sem bizonyos elvárásoknak? Milyen olvasóréteget céloznak meg? — Fontosnak tartjuk az olvasói levelek rovatát. Minden körülmények között ragaszkodtunk hozzá. Néha tévedtünk; sajtóperbe is keveredtünk... Ezért az oldalért is hamut kellett hintenünk a fejünkre. A bányászlátogatások alkalmával közöltünk egy-két igen kemény hangvételű levelet. Gondot okoz, hogy nem nézhetünk utána minden esetben a levélíró kilétének. Ki vagyunk téve annak, hogy esetleg manipulálnak. Nem tudhatom, hogy a cím és az aláírás valóban létező személyé, vagy minden fiktív. Ezt a kockázatot részben az olvasóra próbáltuk hárítani, azonban végső soron csak a mi vállunkra nehezedik. Ki a levélíró? Jóhiszemű személy-e vagy diverzáns? — Más csatornákon is érkeznek visszajelzések az olvasóktól? — Igen. Felméréseket végeztünk. Egy tavaly kapott támogatás lehetővé tette, hogy átfogó kérdőíves felmérést végezzünk. Az olvasók egytizede válaszolt kérdéseinkre. Arra kértük őket, hogy adjanak érdemjegyet is a lapnak. Meglehetősen jó jegyeket kaptunk. Legtöbb olvasónk azt kérte, ne változtassunk a folyóiraton. Az is igaz, hogy mindig olyasmire vállalkoztunk, amit félig sem teljesítettünk. A csapatunk kis létszámú, ugyanis minden területen igyekszünk alacsony szinten tartani a kiadásokat. Lehetetlen mindennel foglalkozni, mi pedig a politikai élettől a kultúráig az egész palettát be akarjuk mutatni. Valami mindig kimarad. — A 22 olykor élénk reagálást váltott ki a politikusok, illetve az újságírók részéről. A népszerűségnek némiképpen a sajtóper is fokmérője. A 22 több perben is al- vagy felperes. Nehezítik-e ezek a szerkesztőség életét vagy sem? Óvatosabbá vált a 22, vagy erről szó sincs? — Lehet, hogy elfogult vagyok, de engem elégedetlenséggel tölt el a román sajtó jelenlegi állapota. Mindvégig a sajtószabadságot támogattuk. Tudom, hogy sok perbe fogott újságírót ártatlanul ítélnek el, ugyanakkor a sajtóban elfogadhatatlan dolgokat művelnek, és felháborító írások jelennek meg. Meglehet, magam is azután jutottam erre az álláspontra, hogy szintén megjártam. Saját bőrömön tapasztaltam meg a faragatlanság terrorját. Ez a mai román sajtó egyik általános vonása. Túl sok az olyan újságíró, aki neveletlenségével és gorombaságával kérkedik. Akár tudják, akár nem, mintaképük Corneliu Vadim Tudor, ő pedig a két világháború közötti időkből merített. Ha bíróság elé kerül az ilyen ügy, azt fogják mondani, hogy a kérdéses írás pamflet, és Arghezi példájára hivatkoznak. Csakhogy 1998-ban nem kellene modellként Arghezit idézni, jobb mérce lehetne a nyugati sajtó. Az ottani tiszteletre méltó lapokban nyoma sincs a román sajtóban gyakori förmedvényeknek. Milyen mértékben befolyásoltak minket a perek? Nem érintették függetlenségünket. Tanulságosak voltak. Meggyőződésem, hogy sértegetések nélkül is kifejezhetjük véleményünket. A jelző az, ami leginkább sértő lehet. Amikor ott tartottunk, hogy már-már elveszünk a sajtóperek sűrűjében, bebizonyítottam a kollégáknak, hogy ugyanaz a gondolat többféleképpen kifejezhető, nem kell feltétlenül azt mondani, hogy XY bunkó, állat, primitív, hülye. Ilyen kifejezéseknek semmi keresnivalójuk a sajtóban. — Hol tartanak ezek a perek? — Rendkívül kíváncsi vagyok az igazságszolgáltatás működésére. Ha ilyen helyzetbe kerül az ember, nem szabad rögeszméjévé válnia, mert akkor nem tudja többé becsületesen végezni a munkáját. Nekünk "szerencsére" régebb is nehéz életünk volt, megszoktuk azt, hogy ne hagyjuk magunkat. A mi szemszögünkből nézve a Corneliu Vadim Tudor elleni per jól halad, mivel ő nem jelenik meg az idézéseken, nem úgy viselkedik, ahogy kellene. Az én pereim Ion Cristoiuval (Naţional) és Dorin Tudorannal (Adevărul) akármeddig elhúzódhatnak. Szövegeik gyalázkodóak, és nyilvánvaló, hogy nekem kellene megnyernem mindkét pert. Egyetlen tapodtat sem fogok hátrálni. Miért alakult ki ez a sajnálatos helyzet a román sajtóéletben? Azért, mert nincs határozott véleménynyilvánítás, amikor valakit megsértenek vagy gyaláznak. Sajnálom, hogy mások is ugyanebbe a helyzetbe kerültek. Az Adevărul sorra vette az egész szerkesztőséget rettenetes gyalázkodásaival. Eleinte azt hittem, hogy amolyan stílusfordulatok. Amikor Andrei Cornea becsmérlésével Dumitru Tinu túllépett minden mértéket, kemény hangvételű levelet írtam neki. A következmény az volt, hogy én lettem a céltábla. A hecckampány folytatódott; ekkor jöttem rá, hogy tennem kell valamit. Senki sem mondta, mit... A két pert egyedül indítottam el. Csodálkozom a minket körülvevő érdektelenségen; senki sem vág vissza, jóllehet törvénybe ütköző dolgokról van szó. A román társadalomra jellemző a passzivitás. "Úgysem változik semmi." "Disznóság az egész" — gondolják sokan. Ellenben a gyalázkodás leállott, miután perbe fogtam őket. Ezek az újságok felelni fognak a becsületes emberek bemocskolása miatt. — Ha Corneliu Vadim Tudor elveszti az általa indított pereket, akkor Andrei Cornea és a 22 egyfajta "legenda" alapjait helyezi le. Romániának lesz fasiszta politikusa és fasiszta pártja... — Igen. Egyetlen pillanatig sem gondolok arra, hogy Vadim győzni fog. Tetteiben és írásaiban elegendő bizonyíték található a fasiszta típusú gondolkodásmódra. Igaz ugyan, hogy ő nem küldi haláltáborokba az embereket, azonban fenyegetései valósak. Kimondta és kimondja őket. Vadim továbbra is nagy veszélyt jelent. — Említette a nyugati sajtót. A 22 a francia modellt tartja követendőnek vagy az amerikait? Gyakran egyazon oldalon találjuk a kommentárt és az információt. Az amerikai sajtóban ezek szigorúan elhatárolódnak. — Megpróbáltuk az információt a kommentártól elválasztani. E kísérletünk eredményeképpen született meg A hét politikai eseményei — röviden című rovat ("Săptămîna politică pe scurt"). Kár, hogy a rovat elvesztette eredeti lendületét, amikor szerkesztője elment tőlünk. A tévét választotta; ennyit az újságírók vándorlásáról... Jelenleg nem rendelkezünk azzal a logisztikával, amely ehhez a rovathoz szükséges volna. Rövid információkkal helyettesítettük (PS — Pe Scurt, Röviden). Figyelembe kell venni, hogy a lapunkban megjelenő írások nagy része kommentár. Kevés információt közlünk. Ez a szerkezet éppen abból adódik, hogy a 22 hetilap; mintha mindig a temetés végére érkeznénk: mire a lap megjelenik, minden esemény lefutott, vagy az igazi bombák később robbannak. Nem szállíthatunk túl sok információt az olvasónak, így hát jelentősen megnövekszik a kommentár szerepe. Ugyanakkor az is igaz, hogy értelmiségi profiljánál fogva a 22 már indulástól kezdve kommentárlap volt. Nem mérhetjük magunkat az amerikai vagy a francia hetilapokhoz. Azok munkatársai járják a világot, társadalmi vagy politikai riportokat készítenek. Másként informálódnak. A műszaki újdonságok kommentálása?... Ez ismét csak hiányzik. Nekünk nemigen van példaképünk. Klasszikus hetilap és kulturális folyóirat hibridje a 22. Kialakítottuk a magunk hűséges olvasóközönségét — ez teszi lehetővé a jelenlegi képlet fenntartását. Amikor a folyóirat élére kerültem, kevés tapasztalattal rendelkeztem. Francia újságíróbarátomnak próbáltam elmondani, milyen a lap. Azt jósolta, el fogok bukni, mert a 22-ről nem tudni, miféle: nem is tisztán kulturális, de nem is politikai vagy társadalmi folyóirat. — Tulajdonképpen a 22 modellt teremtett a román sajtóéletben. — Én is azt hiszem. A Dilema utánunk jelent meg, és sok hasonló vonást mutat. Nálunk az első években nem voltak rovatok. Később rovatosítással próbáltunk rendet teremteni, azonban megőriztünk bizonyos kezdeti elrendezést. Mindvégig szem előtt tartottuk a folytonosságot. Nem a mindenáron való változtatást, hanem a megőrzést tartottuk fontosnak. A mai Románia épp a folytonosság hiányában szenved. Hol vannak a magukat tartósan elkötelező emberek és intézmények? — A Dilema tematikus hetilap, de néha a 22-nek is van tematikus melléklete. Hogyan állítják össze a "Plus" oldalakat? — Őszintén szólva mellékleteink összeállításának két oka van. Elsősorban bizonyos elvek szolgálatába állítjuk ezeket az oldalakat, másrészt viszont az is igaz, hogy ez anyagi támogatást jelent a folyóirat számára. Hiába ígérne pénzt cigányellenes mellékletre valaki, nem fogadnám el az ajánlatát. Viszont többször is állást foglaltunk e kisebbség jogainak támogatásáért. Néha kétszeres munkát végzünk. Meg kell találnunk és meg kell győznünk azokat az alapítványokat és szervezeteket, amelyek anyagilag támogathatják a mellékleteket. Meg kell értetnünk velük, hogy más is van, nemcsak szemináriumok és értekezletek, ahol sokat beszélnek az emberek, és mindent gyorsan elfelejtenek. Azt is tudjuk, hogy olvasóink ajándékként értékelik ezeket a tematikus összeállításokat, hiszen a folyóirat ára változatlan marad. Minden mellékletre érkeznek visszajelzések. A legszakszerűbb témákra is. Meglepett, hogy az adózási rendszernek szentelt oldalak is kiváltottak olvasói leveleket... — A román sajtóéletben kevés a vita. Kevés az érdemi eszmecsere. Ott vannak az említett társadalmi gondok... Az átmeneti korszak lényeges elemei feldolgozatlanul maradtak. Van-e erre vonatkozóan sajátos politikájuk, stratégiájuk? — Azt hiszem, sok igazság van ebben a kérdésben. Eleinte egyfajta "monolitikus" TPCS-kép alakult ki bennem. A Csoport álláspontját képviseltem, és folyóiratában nem közöltem a "hivatalostól" lényegesen eltérő véleményt. Eltérő álláspontok között vergődtem. Nehezen birkóztam meg ezzel... Beismerek valamit, ami részben e kérdéshez kapcsolódik. A korábbi ellenzék szócsöveként nem kívántuk az egykori hatalom álláspontját megszólaltatni. Ha néhanapján ennek képviselői is helyet kaptak a 22-ben, csak kritizáltuk vagy gúnyoltuk őket. Ez persze nyomot hagyott olvasóinkon is. Mivel pedig piacgazdaságban élünk, kész az ördögi kör: ők meghatároznak minket, s mi meghatározzuk őket. Megjelent a címoldalon Adrian Năstase fényképe — a lapszámot nem vásárolták. Máskor Andrei Corneával kettesben interjút készítettünk Ion Iliescuval, s hát túl elnézőek voltunk. Sok tiltakozó levelet kaptunk, és a lap nem fogyott. Olvasóközönségünk meglehetősen konzervatív e tekintetben; állandosult kategóriákban gondolkozik. Egyetlen példát mondok. Szélsőséges eset. Ha Pruteanu fényképe "vinné" a 22-t (és ez lehetséges!), akkor sem tenném a címlapra. Legfennebb úgy, ahogy meg is jelent, Markó Béla mellett. Három éve annak, hogy Gabriel Liiceanu barátunk írt egy cikket ("Arheul Pruteanu"). Ezt mind a mai napig nem tagadta meg, habár éppen ideje volna. Mellékesen jegyzem meg, hogy Pruteanu csak azután küldött lapunknak cikket, hogy már fontos politikussá vált, így kénytelen voltam megadni neki a válaszlehetőséget. Nem volt korábban munkatársunk. Azért közöltük Liiceanu írását, mert ő az olvasóink egyik legkedveltebb szerzője. Az ő fényképét akartuk a borítóra tenni, azonban arra kért, hogy helyette jelenjék meg Pruteanu, a kép alatt a felirattal: "Arheul Pruteanu". Így, utólag ezt a megoldást melléfogásnak tartom. — Nem volna újabb melléfogás a jelenlegi ellenzék szerepeltetése a 22-ben? Hol húzhatjuk meg a párbeszéd határvonalait? — Egyre gyakrabban gondolkozom azon, hogy az ellenzéknek is helye lehetne a lapban. Nézzenek bele a 22-be! Az ellenzéknek nyoma sincs. Nem tudtunk elszakadni a múlttól. Továbbra is kissé az az érzésünk, hogy ostromlott várban élünk. Félünk, hogy nem elég szilárd még a talaj, vagy igazság szerint még minden meginoghat. El kell fogadnunk olvasóink elvárásait, azonban szeretnék próbát tenni. Vajon mennyire kíváncsiak olvasóink a legkevésbé visszataszító ellenzékiekre? Előreláthatóan lanyha érdeklődést fognak tanúsítani irántuk. A vitáról, párbeszédről pedig csak annyit: egymás között sem alakult ki igazából ennek az igazi közege. Gyakran esik meg, hogy ilyen vagy olyan okból kifolyólag szinte reflexszerűen félbeszakítjuk a párbeszédet. — Hogyan készül a lap? Hogyan működik "belülről nézve" a 22 "konyhája"? — Olykor már-már misztikus érzéseim vannak. Van, mondjuk, három írás, az ezekhez kapcsolódó negyedik pedig éppen akkor pottyan az égből az asztalunkra, amikor legkevésbé vártuk volna. Persze a rutin sem mellékes tényező. Lelkiismeretesebb szerzőink pontos időben szállítják az írásokat a rovatok számára. A hatalomváltás után sajnos ez sem ugyanúgy működik. Megnyertük a csatát, de elvesztettük a háborút... Ilie Şerbănescunál fegyelmezettebb újságíróval sosem találkoztam, őt pedig azóta nem láttam, mióta elindult a parlamentbe, hogy átvegye miniszteri kinevezését. A rovatok alkotják a folyóirat gerincét — akkor is, ha nem egyforma rendszerességgel jelentkeznek. Nem tudtunk jó újságírókat kiképezni, vagy akik jó szakemberekké váltak, már nem dolgoznak nálunk, csupán külső munkatársaink. Igen, a tekintélyes értelmiségiek közreműködése adja a lap gerincét. És ne feledjük a mindennapi, fárasztó, stresszes munkát! Kivel készítünk ezen a héten interjút? Amikor bársonyszékekbe telepednek, az egyszerű halandókat számos határidőnapló és seregnyi titkárnő védi a látogatóktól. Hogyan működik a szerkesztőség? Hétfőn szerkesztőségi gyűlést tartunk, de — a tördelők és grafikusunk bosszúságára — állandóan változtatunk. "Háborúink" java része abból ered, hogy nem közöljük rögtön (amint kiszedjük a kemencéből) az írásokat, hanem még dolgozunk rajtuk. Oldalak változnak, mert jobb anyag érkezett. Stb. — Dan Perjovschi karikatúráit hetente rendelik meg? — A lap grafikai képének a kialakításában Perjónak jelentős szerepe van. Minden alkalommal vitatkoznunk kell vele. A szabad terület a tét. Ő több helyet szeretne kapni a rajzoknak, mi pedig "túl sokat" írunk. Panaszkodik is: "Elkészült egy újabb fekete lapszám; már megint rengeteget írtatok!" Kiváló képi publicisztika. — Tudja, mi a dolga. Elolvassa az írásokat, és ötletei támadnak. Tudjuk, hogy bizonyos oldalak nagyszerűen illeszkednek az ő rajzaihoz. Nyilvánvaló, hogy megkérjük: a nagyon szomorú dolgok mellé ne rajzoljon semmit. — Milyen mértékben alakítja a szerkesztők politikai opciója a 22 arcélét? — Egyelőre mindannyian a barikád ugyanazon oldalán vagyunk. Fogalmam sincs, milyen polgárháborúk lesznek a szerkesztőségben, ha a Demokrata Párt kilép a koalícióból. Túléltük a Polgári Szövetség Pártjának a Konvencióból való távozását is. Most bölcsebbek vagyunk. Remélem, nem lesznek gondjaink. Azt hiszem, mi könnyebben meg tudunk egyezni, mint a kormány tagjai vagy a politikusok. — Amikor 1990-ben a Nemzeti Megmentés Frontja párttá alakult, a Társadalmi Párbeszéd Csoport is megtehette volna ugyanezt. Ön szerint a "TPCS Párt" megjelenése az ország érdekeit szolgálta volna, vagy eleve esélytelenként indult volna a politikai életben? — Oly különböző emberek alkották, hogy politikai pártként nem maradhatott volna fenn. Többségük vérbeli értelmiségi. Ez nem pozitív tulajdonság. Olyan emberek, akik egy szép napon kiállnak a sorból: "Mi ez a sok hűhó? Inkább félrevonulok, írok egy könyvet." Nincs elég akaraterejük ahhoz, hogy a politikai életben tevékenyen részt vállaljanak. — Elefántcsonttoronyba vonulnak? — Igen. Aztán következik az újabb elégedetlenség, hiszen visszavonulásuk után középszerű emberek teszik rá a kezüket a legfontosabb hivatalokra. Panaszkodnak, hogy gondok vannak; de mit tehetnek, ha nincsenek hatalmi, döntéshozatali helyzetben? A partvonalról csak bírálni lehet. — Sok elemző szerint 1990 után a TPCS szerepe jelentősen lecsökkent, a 22 viszont erőteljes dinamizmusával jelentős helyet/szerepet vívott ki magának a román sajtóéletben. Ez a "szerepcsere" veszteség a TPCS számára? — Nem. A folyóirat továbbra is a TPCS alibije. Együtt kell tennünk valamit a túlélésért. Mindig a túlélők lesznek a győztesek. Bukarest, 1998. jan. 22. |