Korunk › Áprlilis 1998| Áprlilis 1998 Határok között — határok fölött |
Előszó Határológiai kistrakta Lászlóffy Aladár Versek Ken Smith Balkáni történetek Tordai Zádor Franciák, németek — ideológiák Louis Dumont "Gézengúz nép valátok kezdet óta..." Alexandru Vaida Voevod Egy láda maszkószki Zelei Miklós Proletár reneszánsz (I.) Hankiss Elemér A Bárány-Horváth Attila Irodalmi/nem irodalmi Adrian Marino Ha jönne az angyal... Moldova György Tájoló Miért gyilkolt Édes Anna? Lengyel András Toll Határkaland Kántor Lajos Könyvek művésze Czellár Judit Da capo al fine Szabó Géza Műhely/Atelier Párbeszéd a párbeszédről és egy egyszerű "számról", a 22-ről Gabriela Adameşteanu Világablak Privatizációs módszerek Kelet-Európában Réti Tamás Mű és világa Helyszíni tudósítás a törvény kapujából Szilágyi Júlia Téka Az első és a többi média Kelemen-Schittenhelm Attila Életkép a múltból László Noémi Talló Illúziótlan művészet? Vonalak, számok, kövek Szilágysági Limes Olaszok Isztriában Új határok | | Ken Smith Versek Ahol a kasza dolgozik (Where the scythe has been) Ez a zene a nem zenéből. Erősen kell figyelned, ha meg akarod érteni mindet, hogy hallhasd a szélben, a rezgőnyárfán át, erőtlenül, mint a távoli harangszó, mint a hallás élén vonuló madarak, idegen országok kutyái, farkasok, ahogy megpróbálnak átvágni a horizonton. Néhány öreg zsidó temető darabokra tört kövei között kezdődik, valahol egy hosszú utazás során, pár csillag a tér egy ablakában, kiárusított öreg autók darabjai, áttetsző levegő a meztelen téglafal körül egy halott zsinagógán, néhány városban, nevüket nem nehéz felidézni, ahol már nincs iskola, sem Sabbath, nincsenek kétkerekű taligákon érkező sötét ruhás szakállas férfiak, vállkendős asszonyok, gyerekek hosszú ünnepi kabátban, az ülőrudakon mint a csirkék, ahol nincs Kaddish, mondták milliók, akik soha nem tértek haza, ahol már nincsenek összesen tízen, akik elmondhatnák. A zene, ahol zene létezhet egyáltalán: egyedül a magas, szélfújta fűben, elhagyatott udvaron, ahol valaki más kaszája fog elhullani madárdalban, mielőtt vége a nyárnak - fűszálak lágy sóhaja. Peremszínház (Border theatre) Nem, én nem tartok a csempészektől, a lőfegyverektől, kalasnyikovoktól, drogoktól, sem a Minszkből zsinóron rángatott zsaruktól, sem a nukleáris anyagoktól, a testektől, testrészektől, az aranyrudaktól és az ismert betegségektől sem. Igen, el szeretném hagyni a te országod, magam mögött hagyni feldarabolt, összetört útjait és rozsdás emlékműveit, igen, el szeretném hagyni nem egészen másfél nap alatt, mert addig is eltarthat ez az előadás Ungvár határánál. Első felvonás: Az első kapu. A színészek rendőrök, kemény, szíjas bőrű férfiak ráznak kezet egymással, cigarettát cserélnek, az ő részük felcserélhető, egyenruhájuk összevéthető, szűkszavúak, és szemük érintkezése rövid távú, üres arcú emberek, minden, amit mondanak. Nem. Várj. Türelem. Hogy mi történik, nehéz követni. Felhajtás, feltartóztatás, terelő mozdulatok, néhány várakozásteli óra, néhányan egyenesen át. Ez történik az első órában, a cselekmény ideje alatt mi a kalitkában vagyunk, a második felvonásban, melynek címe Várj és nézz, a katonai bejáratnál ahol várunk és várunk, de nem történik semmi, a pénz pénzzé változik újra, egy kék sör oda- és visszapasszolása a második órában, lődörgő őrök lefelé a határsávon a kúszókacsokon keresztül, a szélbetört zászlókat figyelő őrtorony. Hosszú órák, sietni kell, aztán várni a lent elnyúló, forgalmas dombokon, egyenruhák, kipufogógáz, még egy óra az utolsó felvonásból, majd a kijárat és a kijáratnál a pecsét. Igen, ez az én saját arcom, az első, amit általában ilyen alkalmakhoz viselek, igen, az én táskám, igen, ez az én szükségállapotom, ez a doboz szardínia is enyém, mehetünk. Bár nem ajánlatos. Egy önmagába záruló hétórás előadás, de elmondhatjuk, hogy szerencsések vagyunk. És itt nincs helye tapsnak. Jánk Károly fordításai |