Az Erdélyi Szépmives Céh kiadásában tényleg megjelent a Makkai Sándor tollából egy Ady-tanulmány, amely eleddig a legteljesebb és legtökéletesebb értelmezését adja Ady költészetének, illetve gondolat- és érzésvilágának. A könyvnek ezenkivül van egy külön erkölcsi értéke, amely abban áll, hogy bátor és őszinte bizonyságtétel Ady mellett egy olyan férfiu részéről, aki ezt a hitvallást sok kockázattal és igen kényes helyzetben tette meg. Minden okunk meg van tehát arra, hogy a Makkai tanulmányát elismeréssel és örömmel üdvözöljük. A könyvnek természetesen meg vannak a maga hiányai és fogyatkozásai is, mint minden más emberi alkotásnak. Ezeket a hiányokat azonban csakis az író célkitüzései és a választott műfaj sajátos törvényei szerint lehet és szabad elbírálni.

1.

Gaál Gábor a Korunk júniusi számában haragos kritikával rontott neki a Makkai könyvének, merthogy az író az irodalomelemzésnek nem abban a műfajában dolgozta fel mondanivalóit, amit a kritikus szeretett és várt volna. Pedig Gaál csak hálás lehet Makkainak, hogy könyvével alkalmat adott neki arra, hogy az irodalmi kritika alfajairól érdekes és szellemes elmefuttatást adjon közre e folyóiratban, habár idegen cim alatt is. Makkai persze már kevésbé lehet hálás. Mert még ha 100%-ban volna is igaza Gaálnak a műfaj kérdésben, a Makkai könyve akkor is megérdemelte volna a lelkendezés szavait. Különösen ha arra gondolunk, hogy a könyv megjelenése mennyire felszínre hozta az óvilág sötét hatalmait és mennyi méltatlan támadást idézett fel a szerző ellen. Ha más nem, hát már csak a szolidaritás ildomossága is úgy hozta volna magával, hogy a könyv mellé áll a kritikus és „az irodalmi interpretáció ideális követelményei” cimű dolgozatát külön cikk gyanánt hozza nyilvánosságra s nem üt agyon vele éppen egy tisztaszándéku és elismerése méltó irodalmi vállalkozást.

2.

De Gaálnak tulnyomórészben nincs is igaza Makkaival szemben.

Nincs igaza Gaálnak abban sem, hogy „az interpretáció mindenképen csak áll sem az irodalomtörténet, sem a jelen aktualitás szempontjából. Először is az Ady jelentősége még Hatvany, Ignotus és Schöpflin után sincs tökéletesen felfedve. Gaálnak bele kell törödnie abba a változhatatlan ténybe, hogy Adyról még ezután is fogunk lényegeset mondani, sőt hogy még talán csak ezután fogunk igazában. Ahogyan ezt épen a hivatkozott és –úgy látszik –szerényebb igényü Hatvany maga is megmondja: „Egy nagy és összefoglaló kritikának még nem következett el az ideje”; ahol is szépen sorjában s nagyon meggyőzően sorolja el, hogy mi minden oka van ennek. Még kevésbé igaz a Gaál szava, ha a jelen szükségét vesszük figyelembe, amely szempont lebegett épen Makkai előtt is. Makkai könyve nekünk is, akik jóideje szeretjük és „értjük” Adyt, új világosságot derített nem egy ponton az Ady gondolatvilágára; de hány olyan embernek nyitotta meg a szemét és szivét, akik eddig idegenül és előítélettel álltak Adyval szemben! A könyvnek legalább is ez a pedagógiai értéke és jelentősége kétségtelen. Nines igaza Gaálnak abban sem, hogy „az interpretáció mindenképen csak formai illetve poetikai lehet. Nincs igaza már abban sem, hogy a poetikai egyenlő formai, amelybe nem férne bele a költő gondolat- és érzésvilágának rendszeres feltárása. Nem igaz az sem, hogy a régi interpretáció a mű szépségét magyarázta, az új interpretáció pedig szövegmagyarázat lett; mert ez a megállapitás épugy nem talál a multra, mint ahogy nem áll a jelenre, benne a Makkai könyvére sem.

Különösen jogosulatlan a Gaál vádja akkor, ha meggondoljuk, hogy épen magyar költészetben minden időben milyen jelentős szerepet játszik a (főleg –sajnos –politikumok által határozott) világnézeti elem. Még inkább igy van ez Adynál, akinek költészetében egy eleddig páratlan gazdagságu, új magyar érzés- és gondolatvilág revelálódik.

Maga Gaál is kénytelen megállapítani önmagával szemben a következőket: „Mert van Ady kérdés: ...ez azonban csak egyik tünete egy mélyebb és egyetemesebb kérdésnek: ...a magyar szellemiség XX.-ik századbeli alkatának művelődésbőlcseleti tisztázása, illetve XX.-ik századbeli magyar és emberi valóság egész szerkezetének és tartalmának tudatosítása”.

Nos, épen ennek az igen okos és magas szempontu célkitüzésnek hódol Makkai, mikor fejtegetéseiben lépten-nyomon útal arra az új mentalitásra, amely a XX.-ik század magyarját elválasztja a régi nemzedéktől s amelynek kikiáltó szava lett az Ady költészete.

A Gaál beállitása igaztalan tehát akkor is, amikor Makkai Ady rajzát úgy akarja feltüntetni, mint amely nem számol az elváltozott lelkiséggel, ami Ady mögött áll és amely rajz az Ady gondolatvilágát kizárólag zsenialitásának kivételességéből eredezteti.

Épígy jogtalan azután az a gúnyos vád, hogy Makkai konzervativ tendenciákkal „az iskola számára követeli, magyarázza és tisztázza a százszázalékosan vallás-erkölcsivé transponált Adyt.” Fel kell vetnem a kérdést: Tényleg átolvasta Gaál a Makkai könyvét ? És ha igen, hogyan kerülhette el a figyelmét az, amit Makkai a kétféle: az új és régi nemzedékről, annak kétféle világátásáról és pedagógiájáról mond. (74 1.)

3.

Tulajdonképen a Makkai Ady-tanulmányáról van tehát szó. Amely egy speciális célt tüzött maga elé: Ady költészetének értelmezését az ifjuság számára. El kell ismernünk, hogy ezt a feladatát kitünően oldotta meg. És pedig tényleg nem azt az eljárást követve, hogy Adyt zsugorítja bele a mai nevelési rendszer kategóriáiba, hanem ellenkezőleg az ifjuság és pedagógia látását, illetve szempontjait tágitja ki az Ady megértéséig s közben sok olyat is mondva, ami ránk: az Ady költészetén nőtt nemzedékre is kijelentésszerüen hat.

Mindenekelőtt áll ez az Ady politikai költészetének értelmezésére. Makkait megelőzően még senki sem precizirozta ilyen világosan, kiket kell értenünk amaz ifjabb nemzedék alatt, amelyik az Ady költészetében „az önmaga lelkének szavára ismert” (37. 1.) Amit ott mond Makkai, abból az a vigasztaló és felinditó gyakorlati konzekvencia folyik, hogy az Ady világnézete tulaj donképen eddig még egyetlen szervezetnek, vagy pártnak sem képezte a programmját és így annak kitüzése és megvalósítása még hátra van, mint az utánunk következő nemzedékre szállt szent örökség.

Világos és pontos értelmezést nyer Makkainál az Ady forradalmiságának kérdése is. Bátor és okos babonaoszlatása ez az értelmezés úgy jobb, mint baloldali népszerü hiedelmeknek.

Szintén dicsérettel kell illetnünk azokat a fejtegetéseket, amikkel az Ady szerelmi költészetét taglalja. Itt tényleg az a leglényegesebb, amit Makkai kiemel és ami miatt Gaál szemrehányásban részesiti őt: a zseni sajátos „maga szerelme”. Nem hiszem, hogy ez a kérdés tényleg az ujkori ember egyetemes próblémája volna, bár a Gaál vádja e ponton is jogtalanul éri épen Makkait, aki elismeri, hogy a szerelmi ethosz dolgában „Adyban a magyar lélek az eddigieknél sokkal differenciáltabb, mélyebb és misztikusabb költői öntudat szferájába érkezett”. Kétségtelen azonban, hogy a nő, mint szerelmi probléma, abban a mértékben, ahogyan azt épen a magyar költészet vetette fel az európai gondolkozás számára, Madách, Karinthy és Ady látásában, mégis csak a rendkívüli emberek problémája marad.

4

Még az aránylag legkevésbé sikerültnek az Ady vallásosságával foglalkozó fejezeteket találom. Félre ne értessem: az eddigi értelmezésekhez képes reveláció a Makkai irása; legfőkép pedig bátor őszinte és merész hitvallás Ady mellett. Ady élményeinek a megértésében olyan rugalmasságot árul el a Makkai vallásos intelligenciája, ami az ő dogmatikai iskolázottsága és lelki meghatározottságai mellett alig elképzelhető. Mégis kétségtelen, hogy épen Makkai számára a vallásos Ady tökéletes megértése szinte emberfeletti teljesitmény lett volna.

Egy az, hogy őt csakis oly valaki értheti meg, aki az Istenélményt dogmatikumoktól mentesen élte át. A másik pedig, hogy Ady költészetében az új ember vallásos tudatának körvonalai bontakoznak. Élményeinek nincs még egy más olyan terrénuma, amelyen annyira előttünk járna, mint épen vallásos révületei. Ezen a ponton még úgy kell őt utólérnünk.

Szintén sajnosan nélkülözöm a Makkai könyvében annak a szinte páratlanul álló egyetemes humanizmusnak a kiemelését és jelentőségének hangsulyozását, amit a „Halottak élén” cimű kötet versei manifesztálnak s amelynek a kihangsúlyozása és programmulhirdetése az új magyar ifjúság számára époly aktuális feladata lett volna az írónak, mint ahogyan más vonatkozásokban ezt a felelősséget tényleg érzi és gyakorolja is.

Mindent összevéve a Makkai Ady tanulmánya kétségtelenül új állomást jelent az Ady kultusz történetében. És ezt a tényt a Korunk örömmel és megelégedéssel regisztrálhatja. (Losonc)