Főoldal

Korunk 1927 Április

„A Láthatár”

 


A Budapesten utóbbi hónapokban nagyszámban meginduló folyóiratokról írván, már előző számunkban megállapítottuk, hogy Magyarországon a fiatalság körében határozott erjedés jelei mutatkoznak, amelyek már annyira megértek, hogy kifelé is megnyilatkozást tudnak találni. Néhány hét és egy újabb havi szemle megjelenése megerősíti az ott mondottakat. Rubin László szerkesztésében „A Láthatár” címen ismét új folyóirat indult útjára Budapesten. „A Láthatár” társadalmi, világpolitikai ős irodalmi szemlének mondja magát. Programmja: új társadalmi és politikai orientációk, szellemi és szociális mozgalmak ismertetése, különösen azoké, melyek a közkeletű doktrínákon túlnőttek, világpolitikai beszámoló a kor nagy célkitüzéseiről, a hatalmak törekvéseiről, a népek testvériségéről, a demokratikus erők helyzetéről. Az első szám e programmból leginkább a politikai részt valósítja meg. A cikkek csaknem kivétel nélkül politikai problémákkal foglalkoznak. Szász Zoltán Nitti könyvét ismerteti a bolsevizmusról, fascizmusról és demokráciáról. Kiss Dezső az angol világbirodalmi rendszer átalakulását úgy amint az a birodalmi konferencián megnyilatkozott. Mencze Béla figyelőjében szintén a bolsevizmus és fascismus kérdésével foglalkozik Franciaországgal kapcsolatban. Feldmann Sándor pszichoanalitikai szempontból vizsgálja az osztályelhelyezkedést. Leközöl a szemle Macaulay Anglia történetéből egy részletet „Ellenforradalmi képviselőválasztás a 17-ik században” cim alatt, nem minden célzás nélkül a legutóbbi magyar választásokra. Bánóczi László ír kisebb cikket a színház válságáról, mely mellett Illés Gyula verseit, Révész Béla miniatürjét, Német Andor és Rubin László novelláit találjuk. Érdeklődésre tarthat igényt „A Láthatár” szerkesztőségének pályázata arról, hogy mi az oka annak, hogy az ifjuság a szabadságot cserbenhagyta, mi az oka annak, hogy az ifjuság jelentős rétegei ma szabadságellenes politikai és szellemi irányzatok hivévé szegődtek, vagy azokkal rokonszenvező álláspontot foglalnak el.


Dogmák bukása cim alatt „A Láthatár” szerkesztősége programmot is ad. A programmot vázoló cikk abból indul ki, hogy a háboru ledöntötte a dogmákat, amelyekből addig az emberek Európában éltek „A háboru kitörésének éjszakáján a jámbor emberek, a jóérzésü polgárok és a proletártömegek hite egyazon máglyán hamvadt el”. S mégis írja „A Láthatár- szerkesztősége: ma hitet kell tenni. S hitet tesz nagyjából ugyanazon dogmák mellett, amelyeket a háboru előtt a progressziv liberalizmus vallott a magáénak: emberiség egysége, racionalizmus, természettudomány, demokrácia. Ami a háboru után más irányban, új történt, azt nem látszik kedvelni „A Láthatár” szerkesztősége. Korunk legnagyobb szellemtörténeti problémáit, amelyek ma mindenkit legközelebbről érdekelnek, egy jegyzetben, lekicsinylő gesztussal, mint misztikát, misztifikációt és filozófálást intézi el. – d.


 


Vissza az oldal tetejére