A Kolozsvári Rádió ez év szeptember 25-én fél nyolc tájban sugárzott körkérdésében arról faggatta hallgatóit: ha az EU végre befogad, teljesíteni tudjuk-e a csatlakozás feltételeit?

A hozzászólók véleménye természetesen megoszlott, híven tükrözve a bal-, illetve jobboldali (meg más irányú) nézőpontot, a tanulság így nagyrészt elmaradt, és a maradék nagyon emlékeztetett a Noé hajónaplója ciklusom alábbi részletére:

Bábelnél kötött ki a bárka

a teve csicsereg a bagoly ugat

egyszerű tőmondatok

megbolondult fotocellák

nyitják csukják a karám ajtaját

a szézám szélkakas fejében ül

fehér

piros

fekete

igék ámulatában nem jut erőm

tenni

Földrészünk peremvidékén dúló állapotokat, helyzeteket idéz a szöveg, és pajkos játékra invitál: ha a tenni szót behelyettesítjük a kormányozni főnévi igenévvel, talán el is jutottunk az igazsághoz. S én hiszek az őshajósnak. A bárkát vetélytársak nélkül, egyetlen cél szolgálatára, személyes érdek kizárásával építette és vezette. A későbbi sikeres navigátorok, például Odüsszeusz és társai csak úgy járhatták be a sors által kijelölt, reájuk ruházott életútvonalukat, hogyha veszély idején a legénység  szemét bekötötték, fülét betömték. Így lavíroztak az árbochoz kötözve a biztos vizeken, elkerülve a szirének zátonyait… Aki másként cselekedet, célt soha vagy nagyon későre ért.

Az el-, illetve megtévedetteket manapság is rögeszmék gyötrik, egynémely – különben nagyeszű – miniszterelnök a gyermekmesék világában barangolva elveszíti realitásérzékét, az elégedetlenkedőket huligánoknak bélyegzi, mi több, lemondásra szólítja fel a népet… S hol van már a tavalyi szó, az ígéretek szentségét ki mutatja fel?!...

Körülbelül idáig jutottam morfondírozásomban, amikor újságot lobogtatva berobogott a szomszédom.

– Magának kétségkívül igaza van – ragadta magához a szót töprengésem hallatán. – De legalább ugyanennyire hiteles az az életminőséget vizsgáló nemzetközi felmérés, amelyben megállapítást nyer, hogy „Románia lakóinak közel fele a havi bevételénél többet költekezik, háromnegyedüknek évi szabadságra sem futja, mégis Európa legoptimistább polgárai közé tartoznak”.

– Hogy értik azt, hogy többre futja, mint amennyit keresnek?

– Fekete gazdaság, adócsalás, külföldi munkavállalás… Az utóbbi években bekövetkezett gazdasági/társadalmi átrétegződés… Mindenki tudja, még többen a saját bőrükön tapasztalják, hogyan nő a szakadék a kacsalábon forgó kastélyokat építő gazdag szegények vagy a szerényebb szegény gazdagok, illetve a szegény szegények között. És bármennyire is furcsán hangzik, ez utóbbi a legszilárdabb, legkitartóbb csoport, ami, illetve aki a rideg valóság rögös talaján is állja a sarat. Mert kérdem én, hallott valaha is olyan kisnyugdíjasról, akinek a neve szerepelt volna egy milliós, netán milliárdos kihágást tárgyaló korrupciós perben?! Egyedül Popescu bácsi esetéről tudok, akit nyolcvanéves korában pénzmosáson kaptak, de azonnal kiderült, hogy csak egy sárba ejtett ötvenlejest löcsbölt. Szóval ők a jövőnk letéteményesei, akik majd tartani fogják a hátukat, amikor Európa, a gyönyörű nő telt keblére ölel, de alaposan megropogtatja csontjainkat. Azaz, kedves szomszéd, fel a fejjel, mert az anyagi lét perifériáján élők velünk vannak, s mint mondják, fő a jó emésztés meg a biztos térerő…

Elnémultam, ellenvetéseim halomra hulltak, és képzeletemben felderengett az az idő, amikor két nyugdíjasnak kell majd eltartania legalább három dolgozót…