|  Március 2006 Természet – katasztrófák – ökológia |
Bevezető Dünnyögés, félhangokra Zalán Tibor Természeti katasztrófák – védekezés a Kárpát-medencében Meskó Attila Vízimadarak tömeges elhullása a Duna-deltában Kiss J. Botond Katrina New Orleansban Fülöp László Zsolt Árvizek nyomában Wilhelm Sándor Édenkert, Nyitány Szigeti Lajos Szökőárban Horváth Zoltán Cianidszennyezés után Sárkány-Kiss Endre Védőpajzsunk, az ózonréteg Mócsy Ildikó A nemzeti jelleg változásai Bartók alkotásában László Ferenc 1956–2006 „Elképzelhetetlen, milyen lelki tusákba került...” Szász János Világablak „A Messiás nem akadémiai székfoglaló során fog újra eljönni” Rugási Gyula História Apáthy István politikai szereplése és pere Mariska Zoltán Mű és világa Életmű és emlékkönyv Poszler György Az árulás dimenziói Szántai János Közelkép „Őrizője vagyok-e én felebarátomnak?” Robert Riedel Határon túli magyarok a magyar rádiózásban Gecse Géza Katasztrófák médiaképe avagy: hatalmi érdekek a sajtóban Győrffy Gábor Levelestár Déry Tibor, személyesen Kántor Lajos Katedra Drámaolvasás Bara Katalin–Csutak Judit Morgolódás tankönyvek ürügyén Wilhelm Sándor Téka Románia kicsinyített modellje: az Alimentara Gál Andrea A Korunk könyvajánlata Talló A századik Szőcs Levente A határok nélküli Európa szellemi átjárhatóságának visszaállítása Borbáth Zsuzsánna A rózsa nevet R. L. Abstracts Számunk szerzői | Zalán Tibor Dünnyögés, félhangokra Dünnyögés, félhangokra Ki szenet árul ki szerelmet tételezd halottnak aki elmegy lásd akadt nő ne nézz utána Jeges táj múltad sóval beszántva * ’77 nyara talán tele a tenger ott s én küzdöttem vele és azzal úgy leszek senki hogy üres bőrönddel fogok elmenni * A lány szájában heringgerinc macskaként oson és ribancként int fejével a férfi kövesse Semmivel örvénylik egybe teste * Sárga ház belehal aki él az élet Nyom a súly átmetsz az él izomköteget lazult inat Nézd az ősz kockája kit mutat nézzed amint a fényben elmegy lett volna neked minden már mindegy * Hagyd irgalmas leszek magamhoz Az éj nem álmot hanem alvást hoz * Összébb húzom fázom magamon a világot s ha fölveri a gyom földem halált hozó fű között heverek messzire így költözök innen egész a hold szarváig édes húsomban rothadás ásít * Ázik fölnéz rád vagy pityereg könnyében arca de mindegy neked átfogja térded szabadulnál e zárt világ kilincsét máshoz vinnéd * Zsirok és köcsögök teje közt dermedt kéz csörömpöl a fénybe lök ki két fej félig rohadt hagymát Bele sajog gonosz szelek lakják * Aztán esett hát hazamentem idegeimben idegen rendszer rángásaival Nem oly nehéz volt Bársony árnyak ingtak és penész * Ne vond el homlokomtól kezed közös takarónk ha már szétesett s ne hagyd hogy patkányok szétrágják egykori szerelmünk gyűrött ágyát * Fogad morzsold szét tartsd a titkod szétszór a világ úgyis s mi megfog ugyanaz lesz ami eltemet előtte inkább fald föl nyelvedet * Megyek úgy érzem mintha félnék nem lesz belőlem senkihez mérték amiért bárki megbecsülne kilóg hátsómból a sátán csülke * Üszkös egekbe bámul éjjel amit keresne most szórta széjjel épp az előbb nem több pár perce Tárul a menny húsevő kelepce * Mindegy ha az ember ráhagyja csak hogy el ne szálljon a kalapja arra vigyázzon s hogy a szélben ahová elindult el is érjen * Félig szítt cigarettát kap fel a sín mellől egy nyomorult ember szájában tartja áhitattal rongyai gyúlnak s mint egy angyal ellebeg a megálló előtt Fagy tépi le róla a szemfedőt |