Murnau rendezése a film tiszta vizualitására való törekvésében és a film fotojellegének kidomborításában merül ki. Első nagy filmjének, a Drakulának meglepően gazdag film és fotótechnikai eredményeiből évekig élt a filmművészet. És Carl Mayer scenariumaiból készült további munkái, az Utolsó Ember, a Tartuffe és legutóbb a Faust még jobban elmélyítették ezeket a törekvéseket. Murnau fotografiái önmagukban mindig művészi hatásuak. Szögletfelvételei (egy ablakmélyedés, szobazug, stb.), amelyeket gyakran használ, tele vannak lebegő fénnyel és élettel. Hasonlóan tiszták a totalképei is, amelyeknek kiegyensúlyozott felépítése, tiszta realizmusa mély optikai hatást értek el. De a film nemcsak optikai, hanem mozgáskonstrukció is, amely mozgásnak a film kinetikus egységében kell kifejeződnie. Az egyes képek kapcsolásában gyökerezik a film egyik legfontosabb lényege. Murnaunál eddig az egyes kép öncél volt, amelyet a tökéletességig kidolgozott s amelyeket hol szerencsés (Faust), hol kevésbé szerencsés (Tartuffe) módon hozott egymással vonatkozásba. Pedig a film folyamatosságának a megoldása a film ma még ismeretlen művészi lehetőségeit valósítaná meg s így nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy ma a filmnek ez egyik legfontosabb problémája. Ezt érezte Murnau is, aki legújabb, első amerikai filmjében, a Virradat-ban egy új módszert alkalmazott a folyamatosság megteremtésére. Eddig a film az egyszerű képváltozással, az egyik képnek a másikba való belekopirozásával, a képúsztatással és a lencsenyilás szűkítésével, vagy szétnyitásával kapcsolta a képeket egymáshoz. Mindezek azonban nem voltak tökéletesek, (hogy miért, erre most nem térhetek ki, ez külön tanulmányt igényelne). Tény az, hogy egyik sem teremtette meg az igazi folyamatosságot, mindegyik egy bizonyos fokig szakadozottá tette a film menetét. Murnau ezek után most a gépforgatás lehetőségeit próbálta ki teljes sikerrel. A gépforgatásnál nincsen szükség a képek elsötétítésére, mert a képek nem ugrásszerűen, hanem simán váltakoznak. A dolgok mindig benne vannak a képben, miután a gép utánamegy a jelenségeknek s megszakítás nélkül folyamatosan vesz fel. Ezáltal a kép olyan lesz, mintha mozgó vonatból néznénk ki, amikor úgylátszik, hogy mi állunk és a dolgok suhannak köröttünk.

Sajnos, ezt a nagyon sok lehetőséget magában rejtő és egészen új művészi hatásokat létrehozó fontos technikai újítást Murnau a Virradatban nem dolgozta ki, csupán, mint ötletet a film elején vetette fel. S így Murnau filmje, épen a felvetett idea révén, még szembetűnőbbé tette a filmnek ezt a hiányosságát. Annak ellenére is, hogy a Virradat értékes munka. Carl Mayer blöffmentes szcenariumában tisztán és őszintén emberivé formált falusi házaspár és a közéjük tolakodott városi nő meséjét, amelyben az egyszerű asszony visszakapja egyszerű férjét, Murnau rendezői qualitásai, finom humorral, poezissel, a lehető legtökéletesebb vizualitásban és ritmusban állítja a szemünk elé.

És ha Murnau nem is csinált forradalmat, eddigi nivóját nem adta fel. Amiben igaz, nagy része van a scenariumon kívül, Janet Gaynor és Georg O´Brien, a főszereplők nagyszerű játékának is. (Budapest)