Abel Gance legújabb alkotása a visszafejlődés és a filmellenes erőknek a filmbe való beavatkozásának káros jeleit hordja magán. Pedig Abel Gance sokkal közelebb áll a film igazi szelleméhez, mind pl. Murnau. Mert filmjei az optikai élményen kívül, a szó jobbik értelmében vett mozgásélményt is jelentettek a néző számára. Abel Gance sohasem az egyes kép minuciózus kidolgozását tekintette főfeladatának, konstrukciójában ez mindig az egész filmhez igazodott. Abel Gance rendezését: a ritmus, a filmszerű elgondolások abstrakt kifejezése, a fénynek és árnynak valami lihegő kompozíciója, a forma és foltfelületek fojtott szenvedélyessége jellemezte. Abel Gance munkái optikai izgalommal voltak telítve. Csak így volt lehetséges, hogy például a „Száguldó kerék” egyszerű vas-sineivel, mozdonykerekeivel, végsőkig feszült atmoszférát tudott teremteni. Egyszerű, de lehetőleg naturaellenes beállításokkal dolgozott és a témát mindig alárendelte optikai elgondolásainak. Nem egy külső, például irodalmi témát vitt filmre, hanem filmszerű elképzeléseihez keresett valami történést. Abel Gance egyéniségének vizuális adottságai csak így realizálhatták tiszta önmagukat. Abban a pillanatban, amikor ez a folyamat megfordult (előbb a téma, aztán a film), az alkotás filmellenessé vált, a film elveszítette művészi jelentőségét.

Ez történt a Napoleonnál is. A francia, mindig lobogó nacionalizmus önmaga tömjénezésére felhasználta a film agitatív erejét. Abel Gance működésébe beleszólt a politika, Napoleon életének egy részét feldolgoztatták vele, ami jó alkalom volt arra, hogy a nemzeti nagyság leborulhasson önmaga előtt. És mégis. A Napoleonból nem lett nemzeti filméposz. Mert Abel Gance, akárhogy is akarta, nem tudta teljesen belepréselni magát a történelem által előre megadott témakeretbe. S így a film a félmegoldások eredményét mutatja. Valamit fel kellett áldozni: vagy a filmszerűséget, vagy a témát. Abel Gance egyiket sem merte megtenni. A film tehát egy minden optikai élményt nélkülöző rohanássá fajult, lovaglásokkal, gyors mozgásokkal, banális képekkel és rengeteg bekopirozással próbálta Napoleon pályájának repülő ívét érzékeltetni. Ami, mondani sem kell, a film eszközeivel ab ovó keresztülvihetetlen. Hiszen ehhez külsőséges képek nem elegendők. Különösen nem Abel Gance képei, amelyek sohasem voltak illusztráló mozgófényképek.

A filmképek most is önállóságra törekedtek, így is külön életet éltek a feliratok mellett. Egyes helyeken (Konvent) hatalmas méretüvé nőttek, másutt (Napoleon ködképe keresztüllovagol Corsikán) nagyon finomak, néhol pedig gorombán hibásak. Különösen, amikor a Marseillaise éneklését mutatják be. Amikor ma már egészen harmadrangu rendezők is arra törekednek, hogy a filmen ne beszéltessenek.

Szétesett, kinetikus és tematikus egységet nélkülöző félmunka a Napoleon, amely a gyermekkorral kezdődik és az olaszországi hadiáratokkal végződik, nagy kihagyásokkal érzékeltetve a történést. Ez a munka nem Abel Gance egyéniségének megfelelő feladat volt. Más talán jobban elvégezhette volna, aminthogy a németek most készülő Luther filmje is tökéletesebb történelmi mozgófénykép illusztráció lesz.

De mindez nem egészen Abel Gance hibája. Sokkal inkább az uralkodó osztályok szelleméé, amely mindenáron politikai kortescélokra használja fel a filmet és a J´accuse pacifista Abel Ganceából, egy háborút és hurránacionalizmust heroizáló munkát préselt ki. És amely szellemnek oroszlánrésze van abban, hogy a film még ma is, megmutatott lehetőségei elenére sem érte el önmagát, hogy válságban vergődik, amelynek féleredményei senkit sem elégítenek ki. (Budapest)