|  Február 2007 Arcok, évek |
Hát tanulj dalt a zengő zivatartól (vers) Lászlóffy Aladár A Korunk kapui Kántor Lajos Szerkesztők visszanéznek (Tóth Sándor, Benkő Samu, Veress Zoltán, Aradi József, Weiszmann Endre, Jancsik Pál, Aniszi Kálmán, Kiss János, Jakó Klára, Salat Levente) Songs of Passage (vers) Visky András Egy arisztokrata Athénban Rigán Lóránd Olvasónapló Horváth Andor Timon a Solveig-házban Poszler György Hagyomány és modernitás konfliktusa Bányai János Személyes ügyek (vers) Csiki László Egy örökség kínálata Pomogáts Béla A sötétség kritikája Egyed Péter Bretterről, Kolozsvárról Vajda Mihály Beszélgetés Boros Rózával, életéről Kiss András Egy könyv genezise Ritoók János A kultúrember és a politikai tett Ştefan Borbély A meghajlás művészete, Őszelő, Mikor a házban megbetegedett, Aeneas sakkozik (Generátor – versek) Horváth Előd Benjámin Ötvenhatos konferencia Párizsban (Európai Napló) Gömöri György Toll Arcok, évek Sebestyén László Tájoló Ötven évvel ezelőtt hunyt el Cs. Sebestyén László Mód László História A 18. századi bécsi politika erdélyi megnyilvánulási formái néhány korabeli emlékíró szemével Kovács Kiss Gyöngy Az erdélyi fiatalok értékorientációja a történetkutatásban Cseke Péter A „Spanyol polgárháború” Erdélyben (1936) Horváth Sz. Ferenc Világablak Házunk, városunk, hazánk, Európánk, földünk László Ferenc Mű és világa A személyi szabadság Adrian Marino Egy mondat Baránszkyról Cselényi László Közelkép Megoldáskeresés elvi kompromisszumok nélkül Péntek Imre Levelestár Szász János levelei Gáll Ernőnek Téka Ami nincsen, és ami lehetne (Átfogó) Demény Péter Álmok vendégsége Balázs Imre József A múlt tabuiról, közérthetően Murádin János Kristóf Foci és irodalom, avagy játékos közvetítések Bakcsi Botond Dokumentum a költő és költészettanár Csokonairól Keszeg Anna A Korunk könyvajánlata Talló A civilségről S. L. Az elsikkaszthatatlan spanyolviaszról R. L. Prózai látlelet Ferencz Enikő Tükrök által Szabó Annamária Lépcső/ház Évfordulón Abstracts Számunk szerzői | Számunk szerzői Aniszi Kálmán (1939) – szerkesztő, Budapest Aradi József (1943) –stratégiai tanácsadó, Mexikóváros Bakcsi Botond (1979) – doktorandus, Csíkszereda Balázs Imre József (1976) – irodalomkritikus, PhD, szerkesztő, egyetemi adjunktus, BBTE, Kolozsvár Bányai János (1939) – irodalomtörténész, egyetemi tanár, Újvidék Benkő Samu (1928) – történész, akadémikus, Kolozsvár Borbély, Ştefan – irodalomtörténész, Kolozsvár Cseke Péter (1945) – irodalomtörténész, szerkesztő, egyetemi tanár, BBTE, Kolozsvár Cselényi László (1951) – filmrendező, a Duna TV elnöke, Budapest Csiki László (1944) – költő, író, Budapest Deák Ferenc (1935) – grafikus, Kolozsvár–Szeged Demény Péter (1972) – író, szerkesztő, Kolozsvár Egyed Péter (1954) – filozófus, egyetemi tanár, BBTE, Kolozsvár Ferencz Enikő (1982) – egyetemi hallgató, BBTE, Kolozsvár Gáll Ernő (1917–2000) – szociológus, főszerkesztő, egyetemi tanár Gömöri György (1934) – költő, irodalomtörténész, ny. egyetemi tanár, London Horváth Andor (1944) – esszéíró, szerkesztő, egyetemi tanár, BBTE, Kolozsvár Horváth Előd Benjámin (1988) – a kolozsvári Apáczai Cserei János Líceum diákja Horváth Sz. Ferenc (1974) – történész, PhD, Heidelberg Jakó Klára (1962) – történész, PhD, Budapest Jancsik Pál (1936) – költő, műfordító, Kolozsvár Kántor Lajos (1937) – irodalomtörténész, az MTA doktora, főszerkesztő, Kolozsvár Kiss András (1938) – orvos, Pócsmegyer Kiss János (1933) – író, ny. szerkesztő, Kolozsvár Kovács Kiss Gyöngy (1960) – történész, PhD, szerkesztő, Kolozsvár László Ferenc (1937) – zenetörténész, egyetemi tanár, Kolozsvár Lászlóffy Aladár (1937) – író, költő, Kolozsvár–Budapest Marino, Adrian (1921–2005) – irodalomtörténész Mód László (1972) – muzeológus, egyetemi tanársegéd, Szegedi Tudományegyetem Murádin János Kristóf (1980) – doktorandus, BBTE, Kolozsvár Péntek Imre (1977) – egyetemi tanársegéd, doktorandus, BBTE, Kolozsvár Pomogáts Béla (1934) – irodalomtörténész, az MTA doktora, Budapest Poszler György (1931) – irodalomtörténész, esztéta, akadémikus, Budapest Rigán Lóránd (1980) – szerkesztő, doktorandus, BBTE, Kolozsvár Ritoók János (1935–1981) – szerkesztő, műfordító Salat Levente (1957) – politológus, egyetemi docens, BBTE, Kolozsvár Szabó Annamária (1984) – egyetemi hallgató, BBTE, Kolozsvár Szász János (1927–2006) – író, publicista Tóth Sándor (1919) – filozófus, ny. egyetemi tanár, Budapest Vajda Mihály (1935) – filozófus, egyetemi tanár, Debrecen–Budapest Veress Zoltán (1936) – író, szerkesztő, Stockholm Visky András (1957) – író, költő, dramaturg, Kolozsvár Weiszmann Endre (1923) – fizikus, a New York City University professor emeritusa, Fort Lee |