A CHAOS FELVONULÁSA

„Minden kulturországban milliók nélkülözik a legfontosabb életszükségleti cikkeket s milliók munkanélküliek. Ugyanakkor azonban Amerikában és Kanadában millió és millió tonna buza fekszik a raktárakban. Sok a kenyér a világon és mégis milliók éheznek. Kubát fojtogatja a cukor, Braziliát a kávé, Japánt a nyersselyem, Hollandiát a gummi, Ausztráliát a gyapju, Ujzelandot a vaj.” (Vossische Zeitung 1931 december 17. Ezek a hírek azonban „állandó rovat”-szerüséggel térnek vissza valamennyi napilap hasábjain.)

*

„Mexico: Az amerikaiak birtokában van minden petróleum-forrás, ezüstbánya, ipari telep, villamos vasut, elektromos mű.

Csak a telefon... a svédeké. S pár vasutvonal... az angoloké.

A sörfőzdék... a franciáké és a németeké.

Pár farm... a spanyoloké. Mi tehát Mexikóban tulajdonképpen a mexikóiaké?

Sajnos, nem vagyok abban a helyzetben, hogy erre a kérdésre válaszoljak: nem tudom” (Arnold Nolden: Auf Schiffen, Schienen, Pneus).

*

„A japánok eddigi mondzsuriai katonai operációinak a költségei már is többszázmillió yenre rugnak, közben azonban Japán odahaza 15 ezer néptanítót épített le. A még állásbanlevő oktatószemélyzet fizetését jelemtékenyen redukálták. A népiskolai osztályok látogatottságának quotáját hatvanról hetvenre emelték fel.” (Berliner Tageblatt).

*

„Vaugoin osztrák hadügyminiszter nem kevesebb, mint 112 telivér paripát vásárolt, amelyeket angol tréner akadályversenyekre készit elő. Természetesen mindezt az állam költségén.” (Sonntagszeitung Wien.)

*

„Az új Köln-Mülheim-i Rajna-hid felszentelésének a költségei (tribünök, tűzijáték, zene, ünnepi lakoma, stb.) 700 ezer márkába kerültek. Máshelyen azonban takarékoskodtak. A hídépítés folyamfán halálosan szerencsétlenül járt négy munkás családja összesen 1600 márkát kapott. Minden család tehát 400 márkát.” (Das Andere Deutschland).

*

„Az Egyesült Államokban 1931 folyamán a hadseregre és a flottára 827 millió dollárt, katonai nyugdijakra pedig 446 millió dollárt költöttek.” (Kölnische Zeitung).

*

„Newyork városának még a központjában, a díszes kőpaloták tövében is láthatók reggelenként azoknak az éhezőknek a hosszú sorai, akik valamelyik templom ajtajában ebédjegyre várnak. Az éhezők öt százaléka szellemi munkás. A legrosszabb a helyzet Detroitban, Ford birodalmában, ahol a város hetenként 500 ezer dollárt költ az ingyen konyhára. A koldusok száma hihetetlenül elszaporodott, ugyanugy a bűnözőké.” (Paul Scheffer. Berliner Tageblattban).

*

„A német birodalmi gyülés 577 képviselője közül hetvenhatnak összesen 307 felügyelőbizottsági tagsága van. — A felügyelőbizottsági tagok jutaléka a Mannesmann Műveknél 11 ezer, az Egyesült Acélműveknél 12 ezer, Siemens és Halskenál 42 ezer, az I. G. Farben Industrienál 64 ezer, az A. E. G.-nál 70 ezer márka. A Vereinigten Glanzstoff-Fabriken első öt felügyelőbizottsági tagja külön-külön 160 ezer márka jutalékot kap évente.” (Ferdinand Fried: Das Ende des Kapitalismus).

*

„A kaliforniai Turlock városkában a Rotary társaság tagjai a jövő pénteken tojásviadalt rendeznek, hogy a környéken uralkodó túltermelést redukálják s a tyuktenyésztést ismét lábraállitsák. A klub tagjai lovagi felszerelést öltenek magukra, kosarakkal és tojással fegyverkeznek föl és addig bombázzák egymást, amig körülbelül száz láda tartalmát elpusztítják. A győztes csapat azután kihívja a szomszédvárosok hasonló csapatát a küzdelemre. Az érdekes sportesemény a kereskedelmi kamara védnöksége alatt áll.” (American Mercury).

*

„Mivel az utóbbi időben a betörések nagyon aggasztó mód elszaporodtak, az angol belügyminisztérium utasította a birákat, hogy ahol szükségesnek látszik, a fogházbüntetés mellett botbüntetést is szabjanak ki.” (Rheinisch Westf�älische Zeitung).

*

„A nem régiben lezajlott indokinai fölkelésről olvassuk a következőket: „A Vinh-Bao-i benszülött gárda értesített bennünket arról, hogy a Co-Am-beli lázadókat bombázhatjuk. Gépeinkkel 800 méter magasságba emelkedtünk. A megközelítően 600 kilógram sulyú bombakészletünket, amivel rendelkeztünk, lehajítottuk. Alattunk — egész tisztán láttuk — egy szép egyemeletes ház állt» mely a bombák robbanásakor formálisan szétnyilt. Amidőn bombakészletünk elfogyott, gépeink ötméter magasságra közelitették meg a föld szinét és gépfegyvereinkkel szórtuk be a menekülteket, akik a pánik elől a mezőkre futottak.”

A fölkelés vezetőinek a kivégzéséről a következőket olvassuk: „Három gongütés és a hóhér két karjával felemeli a bárdot. A bárd csillog a napban. Lezuhan. A fejet nem vágta le, A hóhér keze közben reszketett. Még háromszor egymás után lezuhan a meztelen nyakra a véres bárd, míg a fej végre lehull. A hátborzongató művelet megismétlődik a második halálraítéltnél. A harminckilenc halálraítélt természetesen várt addig, míg sorrakerült és szemtanuja volt a hóhér munkájának.”

*

Egy erdélyi kritikus a következőket irja az irodalom feladatáról: „Jobb állami és társadalmi berendezések sürgetése helyett — ami politikusok és szociológusok dolga — a jobb embert s a meglevő valóságokkal mentől teljesebb harmóniában élő embert kell kidalolnia.” (Nehogy a szöveget félreértsük, a kritikus ritkítva szedette sorait az Erdélyi Helikon idei januári számának 13. oldalán).