Az utóbbi hetekben ismét megnövekedett Mussolini aktivitása. Egyik nyilatkozatát a másik után röpiti világgá a világsajtó. Ezek a nyilatkozatok a régi „rebellis” hangján az Amerikával szemben fennálló tartozások elengedését, a vámhatárok leépítését s egyéb „megoldásokat” követelnek. Mi lehet ennek a sok profétálásnak az oka? — Nézzük meg Olaszország gazdasági helyzetét, ahogy ez a világsajtó híreiből összeállítható.

Olaszországban az állami alkalmazottak fizetése 12 százalékkal csökkent. Persze a munkások bére is jóval esett. A mezőgazdasági munkások fasiszta szindikátusának kongresszusán, amelyet szeptember végén tartottak, kiderült, hogy a mezőgazdasági munkások bére 1927 óta átlagban 28.5 százalékos esést mutat. Az északi tartományokban, ahol a bérek magasabbak voltak, a csökkenés 28—50 százalék között mozog. Ugyanez a sors érte az ipari munkásságot is. Igy például a műselyem iparhoz tartozó gyárakban a bérek 45 százalékkal szálltak le.

A munkanélkülieknek mindössze egész jelentéktelen része (talán tiz százalék) részesül segélyben. Ez a segély napi 1.25 lírára emelkedett, de csak három hónapig kapják.

A bérek esését a drágaság állandó növekedése követi. A fogyasztási adók emelése 0.25%-ról 1.25%-ra, később 2.5%-ra — három milliárd lirát vont el a fogyasztóktól. A fogyasztási adók és a vámtarifák emelése a mult évben további 5.5 milliárd lira kidobására kényszeritette a közönséget.

A vámtarifákat is továbbra emelték.

Még azok a külföldi látogatók is, akik különben lelkesednek a fasizmusért belátják, hogy a „terhek, amelyek az olasz népet nyomják, felülmulják a nép erejét”. Maga Mussolini is kénytelen kijelenteni: „Szerencse, hogy az olasz parasztok és munkások megszokták, hogy naponta csak egyszer egyenek”.

A kapitalista rendszer csődjét az olasz ipar részére engedélyezett dotációkkal próbálja kendőzni a kincstár. Ezeknek az istápoló rendszabályoknak ellenére azonban a produkció állandóan csökken.

1930 második feléhez viszonyítva az ipari produkció 1931 első felében jelentékenyen esett. A vasöntés 2, az acél 16, a vasesztergályozás 18, a cement 13, a gép-kenőcsgyártás 41, a papir 5, a villamosenergia produkciója 5 százalékkal csökkent. Az iparban foglalkoztatott munkások száma is állandóan esik. A gyapjuiparban egyetlen év alatt 193.000-ről 164.000-re ment vissza az ipari munkások száma. (A fogyasztás ennél a cikknél 30 százalékkal alacsonyabb, mint az előző évben.) Az autógyártás a felére esett.

A mezőgazdasági krizis Olaszországban nagyobb, mint bármely más európai államban. A kisérlet, hogy Olaszország saját termelésű buzával fedezze szükségleteit és igy megakadályozza a külföldi gabona importálását, — eredménytelen maradt. Igaz, hogy a „buza csatája” eredményekép 1929-ben a gabonatermelés növekedett és elérte a 71 millió métermázsát. De már a következő évben csak 57 millió mázsa volt a termés s az ujabb erőfeszítések sem tudták 67 millió mázsánál magasabbra emelni. Igy továbbra is szükség volt 12 millió métermázsa importbuzára. A buzatermelés hektáronként még mindig 13—31 mázsa között váltakozik. Ez eredményezi, hogy a gabonatermelés semmit sem jövedelmez a termelőinek. Ez meg viszont annak a nyomornak az oka, mely a mezőgazdasági munkások között uralkodik.

Ami a külkereskedelmet illeti, a mérleg még mindig passziv. 1929—30-ban az import 6428 millió lírával volt több az exportnál. Igaz, hogy a következő évben a többlet csak 5232 millió lira, ez azonban a külkereskedelem 20 százalékos redukciójának a következménye.

Az állandó dotációk rendszere, mellyel az állam az ipart segiti, az állam pénzügyi helyzetének kialakulásában elsőrangú szerepet játszik. A mult évi költségvetési év vége felé (junius végén) az állami tartozások 37, a kamatok pedig 2 milliárd lirára emelkedtek. A mult évi költségvetés — ellenére a szigorú takarékossági rendszabályoknak, melyek elsősorban az állami hivatalnokokat érintették — 896 millió lira deficittel zárult.

Ez a gazdasági és financiális krizis okozza az olasz lira kurzusának állandó fluktuálását is. Ez a hullámzás még erősbödött, mióta Anglia letért az aranybázisról. A kamatláb emelése és a tőzsdei manipulációk megszorítása semmiben sem teszik elviselhetőbbé az olasz válságot.

Mussolini „szózatai” nagyon is megokoltak. A ház ég a feje fölött. (Prága)