Esztétikai kultura? Fogalmak helyett egy példán mutassuk be. Ez célszerűbb! Móricz Zsigmond egyik újabb regényérre: A forr a borra gondoljunk csak. „A forr a bor” a serdülő fiatalság regénye. Az igaz, hogy egy félszázaddal elmaradt a történeti távlat-elmélet kedvéért. Egy félszázad a hivatalos tankönyvekkel magyarázott történelem taposómalmában kis idő... viszont a mai repülőgép szárnyakon járó napjaiban annál több a jelentése: az író menekül a mai reakció kemény ökle elől s védekező gesztussal a történelem bengáli tűzzel világított díszleteibe kapaszkodik, mint az anyja szoknyaráncaiban megbujó gyerek, akit veszedelem kerülget.

„A forr a bor” a fiatalság, az erjedő must, a tizennyolcévesek, az új bor: — hát ezeknek is van külön problémájuk? Ahány évfolyam, anynyi fajta kérdés? Lehetséges ez? Van ennek komoly alapja? A fiatal korosztályok problémája mai keletű abban a formájában, ahogyan e kérdést polgári oldalon felteszik. A deklasszált és osztálytudatát elvesztett polgári ifjuság gyötrően kínlódik a még fel nem ismert, esetleg szándékosan félreismert, mindenesetre tisztázatlan új osztályhelyzetével. Érdekes probléma s harcos író tollára való. Gondolt-e erre Móricz Zsigmond új regényében? Egy pillanatra sem. Pár korszerű jelszó a tanítás avult módszereiről (a rossz helyett azonban nem vetit jobbat), a zsidó kérdésről, — semmi több. Mindenegyéb poétikus szimbólumok gyüjtése és emlékkönyvbe préselése a ragyogó és delejes vérű fiatalság nyugtalanságainak. A hősök? A szegény paraszti ivadék, akiből vidéki gimnáziumi igazgató lesz. (Amerikai karrier magyar viszonylatokban). Az álmodó ipari munkás, akiből ápolt kezű felesége mindenáron skribler-urat erőszakol ki. Valóságot fumigáló régi típusu magyar. Esztétikai mártásokba nyakig ültetett diák, aki öreg klasszikusokkal lélegzik s régi gondolatok mankóin tanul járni. (A még a borsón is szépet álmodom elmélete). Meg aztán a szigorú iskolai ukáz ellen frondőrösködő és március 15-én a hősök temetőjébe tüntető engedetlenséggel kivonuló nyolcadikos diákok. Erre kihallgatás a tanári szobában. A zsidó diák kicsapatása, (akinek majdnem semmi köze az esethez). S a megváltó vége a történetnek? Megváltó, mert boldog pihegéssel vágja el a tengeri kígyóvá dagadt elbeszélést. Megváltó, mert a verkli berekedt, a szereplők nem értik meg a sugót, a játék szenilisen összezavarodik s a boldog végszó: mindenki révbe ér.

Komáromi János, sőt még Pekár Gyula sem írták volna megrosszabbul e témát. Vagy ez is mentő körülmény? Aligha! Amit száz egynehány Nyugat oldalon feltálal Móricz Zsigmond, az az esztétikai kultura szellemének tipikus elvetélése, s emellett éles igazolása annak, hogy felesleges tudományos elméleteket faragni az esztetikai kultura lényegéről, csak el kell olvasni az idézett példát, a liberális polgári kultura progresszív szellemének ezt a kiváló termékét. Ime ilyen ez a kultura! Áporodott, levendulás. Szoba milieus, tele műemberekkel. Színvakság. Panoptikumi viaszbábúk, amikkel az élet véres és piszkos igazságait akarna igazolni. Viszont a viaszbábukat nem lehet a napra, a levegőre kivinni, mert a levegőn kitűnik a hamisítás. Leolvad róluk a festék.

Thomas Mann, (akit újabban egy sereg erőlködő szociálistának keresztelt,) származásánál, osztályhelyzeténél, koránál fogva finnyáskodó, válogató, álmodozó, tipikus könyvember könnyen szegődhetett az ilyen esztétikai kultura szolgálatába. Dolgozó írókora a századelejei esztendőkre esik, amikor a gondolat, a tudomány, a művészet polgári értelemben szinte a mindenen győzés jelében állt és üdvözölt. Csakhogy, mint minden győzelem, ez is áldozatokat követelt. S ez az áldozat, a gondolat és a cselekvés mai hermafroditái, amikor se a gondolat, se a cselekedet nem gondolat és nem cselekedet hanem a kettő szerencsétlen keveréke. Végső soron és lényegében ez az esztetikai kultura következése. Ennek az esztetikai „kulturának” a szelleme az, amely álmodozó gondolataival érzékennyé dédelgette az egymásután porondra lépő évjáratokat s torzította finnyásra képüket minden valóságszagra. Ez a szellem az, mely puha érzelgős szimbólumok álom párnáira fektette az olvasót, hogy a valóság darázsfulánkos igazságaitól megőrizze. Ennek a következménye, hogy gátlások és elfojtások fullasztják el a tiszta érzéseket és állják el a türelmetlen s joggal követelődző természet felszabaduló utját. (Budapest)