Igy hívják Oroszországban a házasságnak azt a formáját, melyet a legutolsó (a forradalom óta második) családjogi törvény szentesített. A név nem fejezi ki teljesen a lényeget. Ép oly kevésbbé áll itt szemben a tényleges házasság egy „nem tényleges” házassággal, mint ahogyan az úgynevezett „természetes gyerek” fogalma sem azt jelenti, hogy a többi gyerek nem természetes úton jött a világra. Hogy megértsük ezt az új fogalmat, egy kis történelmi visszapillantást kell vetnünk az orosz forradalom házasságjogának fejlődésére.

A forradalom előtt természetesen az egyházi házasság volt az abszolut uralkodó forma. A forradalom után a szovjetkormány azt tekintette első feladatának, hogy az egyház hatalmát a házasság intézménye felett megszüntesse és ezért átmenetként a kötelező polgári házasság intézményét vezette be. Természetesen már ez a törvény is alapvetően különbözött a polgári államok családjogától és családjogi felfogásától. A főkülönbségek a következők:

1. Az orosz házasság „törvényessége” nem morális kategória csupán, hanem a) a házasfelek érdekeinek egymással szembeni hatályosabb védelmét szolgálja, b) bizonyos gazdasági következményekkel jár.

Például: ha a parasztgazda feleségétől elválik, telkét felülépítményeivel együtt köteles volt feleségével megosztani. A házasság „törvényessége” biztosította a nőnek ezt a jogát.

2. Ez a „vagyonjogi” előny, melyet a törvényes házasság biztosított, nem terjedt ki a gyerekre. A forradalmi családjog nem ismerte és nem ismeri a „törvénytelen” gyerek fogalmát. Minden gyereknek akár házasságban, akár házasságon kívül született egyenlő jogai vannak úgy anyjukkal, mint apjukkal szemben. Az apaság kereseti eljárása jelentősen könnyebb, mint Európában. Az anya, mihelyt a terhessége kétségtelenné válik (tehát jóval a szülés előtt) kérheti az apa személyének hatósági megállapítását. Ennek a rendelkezésnek célja, hogy az apa sokkal nehezebben bújhasson ki kötelességei alól. A gyermek apja nem élhet azzal a kifogással, hogy az anya a fogantatás idejében más férfival is folytatott viszonyt. Kétség esetében a bíróság, az 1927 előtti házasságtörvény szerint, valamennyi számbajöhető férfit közösen kötelezhetett a gyerek eltartásához való hozzájárulásra. Az új törvény szerint ez a kollektiv apaság megszünik, s amennyiben nem dönthető el kétséget többé kevésbbé kizáró bizonyitékok útján, (melyek közé [ujabban a vércsoport vizsgálat is tartozik), hogy ki az apa, akkor a bíróság az apát (jó magyar jogi kifejezés szerint) „vélelmezés” útján állapítja meg, és pedig nem valószínűség alapján, hanem azzal a férfivel szemben állapítja meg az apaság kötelezettségeit, akinek apasága a gyerek szempontjából a legelőnyösebbnek látszik.

3. A házasság a házasfelek közös akaratából, de bármelyik házasfél egy oldalú kívánságára is minden bírósági eljárás nélkül felbontható. Csupán abban az anyakönyvvezetői hivatalban, melyben a házasság megköttetett, kell legalább az egyik félnek bejelentenie, (írásban is lehet), hogy a házasságot nem tekinti többet fennállónak.

4. Az orosz családjog nem ismeri a férfi hegemóniáját. A nő nem köteles férjét lakóhelyére követni, saját nevét megtarthatja, a gyerekek, a szülők szabad megállapodása szerint viselhetik akár az apa, akár az anya nevét, akár mindkettőét.

5. Formailag fontos az a különbség, hogy az orosz törvény nem a házasságkötésről és elválásról, hanem csupán a házasságkötés illetőleg elválás bejegyzéséről szól.

Ezek a főbb különbségek. Azonban az élet még ezeket az aránylag laza korlátokat is megdöntötte. Egy 1925-ös statisztika szerint Oroszországban több mint százezer házaspár élt állandó közösségben, anélkül, hogy házasságukat akár csak be is jelentették volna az anyakönyvvezetői hivatalban. Az együttélésnek ez a formája annyival volt hátrányosabb, hogy a gazdaságilag gyengébb ´fél nem részesült abban a védelemben (a kereset nélküli fél eltartása a kereső által, válás után a házasság alatt szerzett javak megosztása stb.) mint bejegyzett házasság esetében. Az orosz házasságjog legújabb reformja, mely 1927 elején lépett életbe, elsősorban azt a célt szolgálta, hogy az együttélésnek erre a formájára is kiterjessze azt a védelmet, melyben az orosz törvények a bejegyzett házasságot részesítették. Az új törvény a házasfelek jogairól és kötelezettségeiről szóló rendelkezéseket kiterjesztette a be nem jegyzett házasságokra is. Ezek szerint — hogy az előbbi példánál maradjunk — a be nem jegyzett, szóval „törvénytelen” házasság felbontása is a birtokfelosztás kötelezettségét és mindazokat az anyagi kötelezettségeket vonja maga után, mint a törvényes házasság.

Mig az első családjogi törvény megszüntette a „törvénytelen” gyermek fogalmát, a második törvény tovább ment, törvényesítette és ezáltal megszüntette a „törvénytelen” házasság fogalmát is. Az ilyen be nem jegyzett, de valójában fennálló házasságot nevezi az orosz jog „tényleges házasságnak”.

Nagy viták előzték meg ezt a törvényt. Az egész országban nyilvános gyűlések tízezrei tárgyalták meg azt, hogy helyesnek tartják-e ezt az új reformot vagy sem. A falusi lakosságnak kb. a fele, a városi lakosságnak a túlnyomó többsége az új törvény mellett foglalt állást. A törvényhozó testületben azután arról folyt még nagy vita, hogy mily keretekben történő együttélést tekintsenek tényleges házasságnak, illetve egyenjogúsítsanak a bejegyzett „törvényes” házassággal. A vita eredménye szerint „tényleges házasságnak” tekint a törvény férfi és nő közötti minden együttélést, mely a következő három feltételnek megfelel: l. tényleges életközösség, 2. bizonyos mértékű gazdasági közösség, 3. harmadik személyekkel szemben házasfelekként való fellépés. Ezt a meghatározást a szovjetkongresszus ideiglenesnek nyilvánította és a „gyakorlati tapasztalatok eredménye alapján fogja idővel módosítani és kibővíteni a tényleges házasság fogalmát”.

Ma tehát a „bejegyzett” és „tényleges” házasság között csupán egyetlen különbség van. Ez pedig a következő: a bejegyzett házasság pörös esetekben (például tartásdíj perekben stb.) a házasság fennállását perrendszerűen bizonyítja; ha a házasság létezését valaki bíróság előtt kétségbevonja, úgy neki kell a házasság fenn nem állását bizonyítani.

A „tényleges” házasság esetében viszont, ha valaki anyagi, vagy egyéb okokból a házasság fennállását bíróság előtt kétségbevonja, a házasfeleknek kell bizonyítaniok a házasság fennállását. (Berlin) (K. T.)