Annak a nagy könyvnek a megjelenése a szociálizmusról, amelyen Bemard Shaw éveken keresztül dolgozott, kétségtelenül európai esemény. Shaw a mi időnk számára ugyan az, mint akik Voltaire és Ibsen voltak a maguk idejének. Generációjának Shaw a „reprezentativ man”-je. Mint előbb említett elődjeinek úgy Shawnak is az volt a szerencséje, hogy egy termékeny és harcdús ifjúság alatt sok olyasmit mondhatott szellemmel és logikával, amit az emberek, mielőtt még megőszült volna, elhittek neki. Lehet ugyan, hogy ez jogosulatlan optimizmussal hangzik. Hisz a szociálizmusért küzdő intellektuális harc még nincs megnyerve, mint ahogy a vallási türelmességért vagy a nő emancipációért vívott küzdelem Voltaire illetve Ibsen halála előtt már el dőlt. Annyi azonban bizonyos, hogy azok az erődítmények, melyeket férfi éveinek ötvenesztendeje alatt ésszel és szatírával rohamozott, ma már romhalmazok. Az az individualizmus, melyet valaha tanítottak és éltek Angliában mára már históriai kuriózum lett. Ma liberálisok azok, mint például Maynard Keynes, akik a „lassez-faire” ellen fel lépnek.

Shaw könyve a szociálizmusnak arról a tipikusan angol neméről ad fogalmat, amit ötven évvel ezelőtt a Fabiusok találtak ki. Ugyanúgy mint a kereszténységre úgy az efajta szociálizmusra is jellemző a rövid traktátusok szeretete, mert hiszen mi egyebek, ha nem traktátusok Pál apostol levelei? Csak újabban lelt a Fábiusok szociálizmusa Sidney és Beatrice Webb két könyvében politikai és gazdasági tanaikat illetőleg általános és tudományos feldolgozást. Ez a szociálizmus azonban mindig több volt csupasz doktrínánál. A Fábiusok szociálizmusa állásfoglalás volt az élettel szemben, amelyet a középosztályhoz tartozó intellektuellek egy kis válogatott csapata konstruált lázadásaik közt a kései-viktoriánus idő gátlásai és konvenciói ellen. A Fábiusok távol éltek az ipari proletáriátus köreitől s az osztályharc elméletet elvetették. Hosszú időn keresztül hittek abban, hogy a liberális pártnak eszméikkel való „áthatása” révén érik el a szociálizmust. Sohase álmodoztak forradalomról, még akkor se, ha forradalomról beszéltek. A Fábiusok, röviden meghatározva a racionális társadalom kritikusok azon hosszú sorának egyenes leszármazottjai, akik Shelley, Godwins s a későbbi utilitáriusok napjaitól kezdve mindig azt hitték, hogy a bizonyitékok épp elég erősek az emberi berendezések megváltoztatásához. A Fábiusok horizontja azonban messze túl ment a politikán. Ugyanúgy foglalkoztak a férfi és a nő, a szülők és a gyermekek, mint a bánya üzemek, vagy a nemzeti vagyon adókkal való kiegyensúlyozásának problémájával. Másfél nemzedéken keresztül fejlődött a mozgalom egyre tovább és nyilvánult meg lépésről-lépésre, Shaw színdarabjaiban s Wels első regényeiben ugyanúgy, mint a Webb testvérek kék könyveiben.

Ebben a vastag, kimerítő könyvben azután a Fábius eszmék mind végleges összefoglalást nyertek.

Távol áll tőlünk a könyv értékeinek a lebecsülése, számunkra azonban a könyv – egy öreg emberé. Csupán a viktoriánus-időn keresztül érthető. Van tüze és van szelleme és éles szatírája. Sőt még a fiatal Shaw kíméletlen logikájával is rendelkezik. Képességei mindenképp a tetőpontig értek. De már nem a háború utáni világ felé fordul. Gondolkodásmódja nem követi az események viharát. Könyvét a tizenkilencedik század dokumentumai közé kell sorolni. Hogy Bernard Shaw könyvével épp a művelt nő felé fordul, ez a körülmény mindenféle kisiklásra csábítja. Az a tudat, hogy a nőknek írja könyvét számos mulatságos kitérésre ragadja, S mert társadalmunkban egész intelligensnek számithat az a nő, akinek sejtelme sincs az üzletről és a bankról, ezért nyitva áll a lehetőség Bernard Shaw számára, hogy a nők előtt e rejtelmeket felfedje. Természetesen felesleges mondani, hogy az ártatlan egyszerűség álarcában ezek a magyarázatok felettébb harcias és eretnek tanokat rejtenek, amelyek formájukat illetőleg épp oly mulatságosak mint amilyen merészek tartalmilag. A régi vitának az új kezelése által azonban egyebet is elér Shaw, mint amit céloz. Shaw „intelligens” nője annak a „homo economicus”-nak az ellenfigurája, akit a mult század írói találtak fel. A középosztály nője, mivel kevésbé foglalja le a pénzkeresés, mint a férfit, egészben az igazi életértékek egészségesebb és emberibb sémáját őrizte meg. S mert Shaw állandóan afelé a norma felé fordul, ahogy a nők a sikert és a boldogságot megítélik, ezért Shaw egyre kikorrigálja azt az előítéletet, hogy a kapitalista termelési rend férfi olvasóinak gondolkodásában fejlődött. Anélkül, hogy észrevennők ismét visszanyerjük emberiességünket, ha ugrásszerű bizonyító eljárását követjük. Nagyon sok olyan dologról van szó, melyek a politikai kérdések szűk horizontján túl fekszenek, mint pl. a házasság, az erkölcsök, a nevelés, a vallás stb. A könyv tehát egy összefoglaló támadás a viktoriánus-idők gondolkodásmódja ellen. Qualitásainak azonban megvannak a hibái is. Olyan könnyű mint egy jól vezetett szórakozás. Mindig egyszerű és élénk. Szikrázik a szellemtől es nyüzsög a találó és meglepő képektől. A könyv azonban ugyanekkor sokat fecseg. Tömegével ismétel és tulontúl sokat kitér. Kimerítően vitat egy csomó olyan dolgot, amit tiz intelligens asszony közül kilenc minden diszkuszió nélkül is magától értetődőnek talál. A könyv jobb volna – rövidebben.

A szociálizmusnak ezt az „útját” csak úgy érti az ember, ha a régi Fábiusokra gondol. Ezek a régi Fábiusok az angol viktoriánus világ nézői és figyelői voltak. Egyesek közülük regényeket írtak, mások mint a Webb testvérek a megfigyelés tudományos formáját űzték, statisztikai kutatásokkal foglalkoztak. Ami pedig a cselekvésre késztette őket, az a szegénység volt. Az a nyomor feletti felháborodásuk azonban, amit maguk körül láttak, csakhamar megszűnt tudatos érzés lenni és inditék lett bennük a termelő rend analízisére, amelyből egy új rendre való receptet és taktikát vontak el. Shaw maga tagadná ugyan a származásnak ezt a vonalát mert ö mindenek előtt józanul racionális intellektusnak tartja magát. „Óvakodjék attól,” – fordul az intelligens asszony felé – „hogy szellemét a szánalom elnyomorítsa”. A szegénység kiküszöbölésének szükségességét soha sem, vagy csak nagyon ritkán okolja meg könyve folyamán olyképpen, hogy a szegénység szenvedés az áldozat, illetve kín a szemlélő számára, mert Shaw csak azt mondja, hogy a szegénység árt a társadalomnak. Ezek ellenére azonban: akár a szegénységről, akár a viviszekcióról ír az a gyanuja az embernek, hogy lénye lényegét illetőleg Shaw mégis az érzelmek embere. Mert jóllehet ír származás, mégis elég angol ahhoz, hogy kerülje az érzelmeket s hogy szégyelje magát miattuk. Teremtési folyamata azonban ezek ellenére is az érzelemből indul ki és minden esetben egy élőszóval vagy vitairattal végződik, amelyből az érzelem minden nyoma már eltűnt. Sőt a könyv nagyon sok helyén a józan racionalizmus álarca minden szemérmesség nélkül lehull mint pl. tele van vad felháborodással azon a helyen ahol azt kísérli kimutatni, hogy egy elegánsan felöltözött hölgy tiz csecsemő életéről gondoskodhat. Ez a tónus és kifejezés nem a racionalizmus tónusa és kifejezése.

Az ethikai kérdéseknek ezzel a kezelési módjával Shaw a tizennyolcadik század reformereinek a tradícióját folytatja. Valamely nemzetnek csupán meg kell tanulnia felfogni, hogy a szegénység rossz s tüstént belekalapálódhat még Shaw formulája is az egyenlő jövedelemmel való megoldásról. Egy csekélyebb életenergia fölösleggel rendelkező író, aki inkább hajlamos a bebeszélésre azzal a bizonyítékkal, hogy a jövedelem erős egyenlőtlensége szociális rossz, meg volna elégedve. Shawnak azonban szükséges, hogy tézisét a legszolidabb s a legmesszebb menő formában állítsa fel. Próbára tesz tehát minden lehetséges álláspontot, amelyről az egyenlőtlen javadalmazás megvédelmezhető s egy görög szkeptikus akrobata ügyességével sikerül neki bebizonyítani, hogy az egyenlőség minden alátámasztása az ellenmondások tömegével van aláásva. Ritkán írtak jobb oldalakat mint ezen a helyen. A jövedelem egyenlősége a legjobb út az ügyes és érdemes emberek istápolására. „Csak ahol pénzbeli egyenlőség uralkodik válnak láthatókká az értékkülönbségek.” Eltekintve attól, hogy ilyen körülmények közt képesek leszünk arra, hogy barátainkat és házastársunkat – s erre nagy súlyt helyez Shaw – egy sokkal nagyobb körből válasszuk. Az ily módon való bizonyítás folyamán veszi különben észre az ember, hogy Shaw az egyenlőség fogalmát szószerint értelmezi. Ezért kissé meglepő, ha a vége felé megtudjuk, hogy egy szociálista társadalom nem „fukarkodó és a garast a fogáhozverő” s hogy egy primadonna szemkámpráztató gázsiját teljességgel megtűrheti. Hogy a drámaíróknak ebben a társadalomban milyen lesz a helyzete, erről nem beszél.

A szociálizmusnak ez a tipikus angol formája kétségtelenül újszerűen fog hatni a középeurópai olvasóra. Am az egész könyvön keresztül észlel az ember a bizonyító eljárásban egy bizonyos szobatudós levegőt, amelynek a valódi történelemhez körülbelül annyi vonatkozása van, mint Pláton államának. Egyáltalán nem kell felesküdt marxistának lenni, hogy Shaw ama definícióját, hogy „a szociálizmus semmi egyebet mint a jövedelem egyenlőségét jelenti,” visszautasítsuk. A szocializmus kifuthat – sőt kell, hogy kifusson – valami hasonlóra, mint az egyenlőség. Eredetileg azonban a hatalomnak a birtokos osztályról a birtok nélküli osztályra való átkerülését jelenti s ennek a győzelemnek egy osztálynélküli társadalom kifejlődését kell lehetségessé tenni.

Mert vajjon: a modern társadalomnak tényleg a szegénység a főhibája? Vajjon nem inkább az a visszaélés a baj, amellyel a birtokló és uralkodó osztály a hatalmat gyakorolja? Ez a kérdés azonban már egyáltalán nem akadémikus. Mert ha a szociálizmus csupán egyenlő jövedelmeket jelent, akkor egy jóakaratú zsarnok egész nyugodtan bevezetheti és megvalósíthatja. Ha azonban elsősorban a hatalom kérdése, akkor a szociálizmusnak perbe kell szállani a demokráciával. Miután pedig az a célja, hogy a hatalmat a dolgozó munkásokra, ezután pedig mindinkább az egész társadalomra vigye át, ezért szükséges, hogy alapja a demokrácia legyen.

Shaw megvan győződve afelől, hogy az ember természeténél fogva irányítható és vágyódik azután, hogy az arravaló kevesek kormányozzák. Ezt a fegyelmet az egyenlőtlen jövedelem rendszerét fentartó uralkodókkal szemben a mélyen begyökerezett gyanakváson kivül nem akadályozza semmi. Ha ezt a gyanakvást elmellőzzük, a bürokratikus rendszer panasz nélkül működik. Mindez azonban csak annak a feledtetésére való, hogy a gyárakban a Fábiánusok hitvallása óta az önkormányzatra való törekvés érthető. A középeurópai olvasó nagyot fog csodálkozni azon, hogy Shaw könyve konstruktív részében, amely a leginkább kiábrándító, megelégszik a „társadalmasítás” felől azoknak a nézeteknek az ismétlésével, amelyek Angliában és Németországban húsz évvel ezelőtt voltak szokásban. A bankokat és a bányákat még mindig az állammal akarja kezeltetni. Erről a ma már teljességgel elavult véleményről való megfigyelésekbe egyáltalán nem is bocsájtkozik bele. Úgylátszik azoknak az eszméknek a fejlődéséről nem hallott semmit, amelyek révén úgy Angliában mint Németországban e problémáknak minden bürokratikus megoldását visszautasították. Shaw egész jövőbeli képe abban a tehetetlenségben áll, hogy nem képes a hatalom kérdésének jelentőségét belátni. A társadalomról az hiszi, hogy az egy iroda, ahol a nemzeti jövedelmet napról-napra felosztják, még pedig igazságtalanul. Mi azonban inkább egy élő testnek tekintjük, amelynek növését és egészségét igen fontos mirigyek szabályozzák. Ezeknek a mirigyeknek az ellenőrzése az első. A mai szociálisták feladata a hatalomért való harcban áll. A probléma legelsősorban az ellenőrzésben és csak azután a vagyon elosztásban merül ki.

Annak a véleménynek a megelőzésére, hogy Shaw könyve a modern angol munkás mozgalom gondolkodásnak a tipikus kifejezése volna, szükséges az előbbi megkülönböztetést kifejezetten leszögezni. Bizonyos tekintetben azonban Shaw sokkal erősebben lát, mint a legtöbben közülünk. Felismeri például, hogy az a szellem-alkat, mely a szakszervezetekben az osztályharc guerilla háborúit felidézi, éles ellentéten áll a szociálizmus gondolatával. Más dolgokban viszont a véleményei tisztára egy excentrikus és izolált gondolkodóé. Látszólag nem tud például semmit a pénz-cirkuláció modern elméleteiről. A töke megadóztatása ellen felhozott érve nagyon különös. Ellene van az örökségek megadóztatásának, jóllehet lehetetlen belátni, hogy ideálja, a magántulajdon leépítése hogyan valósítható meg enélkül. Ezért tehát a szociálista álláspontról csak azt lehet mondani, hogy Shaw nagyon sok dolgot tévesen, nagyon sok dolgot pedig nem lát. Mindenesetre: az egyenlőség problémáját olyan klasszikusan tárgyalja, mely életeleven és emberi mivolta s diadalmas racionalizmusa miatt e pompás veterán hirét és értékét nagyban igazolja.

*G. Bernard Shaw: The intelligent woman´s guide to Socialism and Capitalism. Megjelent németül is. G. B. Shaw: Wegweiser für die intelligente Frau zum Socialismus und Kapitalismus. S. Fischer Verlag, Berlin.