Az idő szétfújta a műfajok határait, de a regény és az életrajz különböző célja és különböző természete ebben az esetben megköveteli a hovatartozás végleges tisztázását.

A szerző bejelenti könyve előszavában, hogy nem regényt irt.

A forma minden merevségével és egyszerűségével nagyobbra növeszti az életrajz epikai hitelét, egyszersmind pedig messzire távolítja a polgári gusztustól, amely az első és második kötetben nem igen láthat mást, mint egy elszánt, sőt konok gyermek csinytevéseinek felsorolását. A fiú egy rossz bizonyítvány miatt otthagyja a középiskolát, lakatosinasnak szegődik és kíváncsi, értelmes szemmel látja meg különös családja széthullását, kíváncsian és egészségesen éli meg a pubertás első főlgerjedését és első szexuális kiábrándulását. Az újpesti lakatoslegény higgadtfejű, osztálytudatos munkássá válik, aki sztrájkot szervez, nőket csábit, biráló rosszalással olvasgatja Petőfit, verseket kezd írni s egy hirtelen ötletnek engedve, jó szerencséjére bizva magát, elindúl Párisba. Gyárak és gépek között él és itt, a mühelyben érzi meg, hogy a munkásosztály felszabadulása a gépek mögül fog megindúlni. „Még sohasem voltam egy gyár belsejében, csak hírből tudtam, hogy az nagy, hatalmas és borzalmas. De távolról sem tudtam elképzelni olyannak, mint ahogy az a valóságban előttem állt, jobban mondva körülöttem, alattam és fölöttem nyüzsgött, zúgott és élt minden porcikájában külön és az én részemre szinte fölfoghatatlan egészben... Az emberek felgyürközötten s valami nyugalmas fölényben álltak és járkáltak a padok között. Nem napszámosai voltak ők a munkának, hanem irányító, parancsoló urai a gépeknek. Igen, így igen – gondoltam – a nyers vasból, a kemény acélból és csillogó rézből kerekeket, csapágyakat és szelepeket esztergályozni.´

Az elszántság és a pszihikai szimplicitás az első pillanatban egyébként a legnehezebben akceptálható részei az önéletrajznak s különösen azokból a szempontokból, amelyek a művészi alkotás lélektanában a pszihoanalitikusok tételei óta dogmatizálódtak. Az életrajz hőse aktiv ember, állandó harcban a külső világgal, de állandó belső kiegyensúlyozottsággal. Freud és különösen a freudista Rank elmélete minden esetben használható volt eddig, mikor a művész neurotikus célkitűzésével magyarázták a művészi alkotás folyamatát követő sajátos lelki állapotot. Csakhogy ez a célkitűzés végső fokon mindig az egyéniség teljes feltárása: tartalmi és stílusbeli sajátosságokra s legrosszabb esetben művészi bizarrságokon át az egyéniség végleges „differenciáldiagnózisához” való megérkezettség. S az életrajz hőse semmitől sem áll messzebb, mint Freud „Tagtr�äumer” művészétől, célkitűzései már eleve kívül esnek egyénisége felkutatásának problémakörén. Az iskoláktól, ideáloktól és hagyományoktól elárasztott és lefojtott neurotikus egyéniség minden magátmegvalósító küzködése hiányzik belőle, az életrajz hőséhez – aki késő kamaszkorában veszi kezébe az első verseskönyvet – egy határozott, konok individualitáson átszűrve érkeznek meg az olvasmányok, emberek és események. Egy lelkes, forradalmi hitében megszilárdúlt fiatalember képe bomlik ki előttünk a mondatokból, a háttérben a züllésnek induló apa groteszk, a hallgatagon szenvedő anya és az elbukott testvérleány érzelmesen megható alakjával. „Semmi sem riasztott vissza tervem keresztülvitelétől s úgy éreztem, minden csak miattam s értem való´. Bizonyára ebből az elszántságból és ebből a szimplicitásból következik Kassák későbbi elzárkózása minden spiritizmus, spirituálizmus és metafizika elől, ez magyarázza meg, miért nem jutott művészetében hely az expresszionizmus és a szürreálizmus érintkezési felületei számára. Kassák parexcellence racionális művész és éppen a művészi alkotás önmagában lezárt racionálizmusával szemben felállított követelményei miatt tagadja a művészet ábrázoló feladatát. A művész problémái technikai problémák: a harcos ember és az ellenálló anyag győzelmének kérdései és ami ezen túl vagy ezen innen esik, pszihológia, etika, politika csak az élettartalom esetleges elemeként szerepelhet, de semmiesetre sem állítható be a művészi alkotásba kivülről hozott tendenciaként.

Az „Egy ember élete” legbiztosabb plusszát a polgári érzelemvilágból kilépett ember néhol durva ütések erejével ható őszintesége jelenti. Gorkij, Jack London és Knut Hamsun, akik többször is beszámoltak a proletárosztályból kikerült művész bonyodalmas útjairól, a civilizáció áldásainak föltétlen bámulatában meghamisítják a szegénység verizmusát és meghamisítják a jólét romantikáját, Kassák azonban nem véletlenül hagsúlyozza ki valahányszor életének válságosabb periódusához érkezik, az egyensúlyt tartó munkásöntudatot és tágabb környezetétől elkülönböztető szociálista mivoltát. Gorkij, Jack London, Knut Hamsun általában csak azt veszik észre, hogy képességeiknél fogva átlendültek egy ismeretlen és magasabb nivójú életbe, de Kassáknál világosan érzik annak tudata, mennyit adott és mennyit kapott. „Egy szociálista az egész világgal szemben áll s ha semmi egyebe sincs, de megvan a nagy emberi tisztasága s az jogot ad neki, hogy egy szebb világért harcoljon. De mi lesz az ezentúl, ami engem azoktól megkülönböztetett, akik ellen harcolni akarok?”

Mélységében és tisztaságában legteljesebb az életrajz második kötete, a harmadik azonban érdekesebb lektűr, tarka kalandok és fantasztikus figurák a hősei: Gödrös, a faszobrász és Szittya, az álhirlapíró és Németország, Belgium és Franciaország sok csavargója, akikkel csodálatos energiapazarlást jelentő útjában az országúton, a hitközségi kasszáknál vagy az éjjeli menedékhelyeken összevetette a véletlen.

Az „Egy ember élete” a történetíró prózája, éppen mintahogy a konstruktivizmus és visszamenőleg minden egyéb izmus elméleti proklamálása kényszerű magyarázó prózája volt Kassák elsődleges jelentőségű művészi produktivitásának. És ezt különösen azok előtt kell kihangsúlyozni, akik jóakaratunak vélt örömmel akceptálják most Kassák elméleti cikkeit és önéletrajzát, de megértetlenül vagy közömbösen utasítják vissza verseit és novelláit. Természetesen, stiláris letisztultsága és racionálizmusa egy vonalba állítja kommentároknak szánt cikkeit verseivel és novelláival, de ezt a vonalat éppen a megnyilatkozási mód ellentétes tendenciája: a kifejezés és a közlés szándékainak különbözősége szakítja ketté. Csakis az új művészet elméletíróinak hiányában, akik az egyes irányok teoretikus zászlóvivőié specializálódhattak volna, kényszerült Kassák arra, hogy magyarázni kísérelje meg azt, amit primer alkotásokkal sikerült kifejeznie és sem ezek a cikkek, sem élte történetének a leírása nem emel artisztikus igényeket. Kassák életrajza nem regény. Egy ember élete és XX. századbeli emberségünk egy dokumentuma. (Róma)

* Kassák Lajos: Egy ember élete. I –III. Dante-kiadás. Budapest 1927.