Volt olyan órája is, amikor sírt... Amikor annyira beleélte magát az előadott tárgy személyi történeteinek sorsos fordulóiba, hogy az előadás tanári atmoszférája megszünt... Sokrates haláláról vagy Nietzsche összeroppanásáról annak az embernek a hangján beszélt, aki látta az átnyújtott méregpoharat, illetve annak fátyolos szavaival, aki zokogó árnyként kísérte Engadin völgyein a boldogtalan varázslót... Ám amikor Platóról vagy a filozófiai korok nagy és termékeny pillanatairól beszélt, akkor a bölcselet szeretetébe merült ember minden lelkendezésével gyújtotta körül tárgyát... Az emberi gondolkodás diadalait histriókat felülmúló ragyogással tudta hallgatói lelkébe lopni, kiknek mindig többet mondott, mint amenynyit azok vártak s aki mindig többet adott, mint amennyit szándékában volt nyújtani, lévén a tanárnak és nevelőnek az a ritka képviselője, aki bár tervszerű syllabussal jött óráira, a terv órára mért anyagát mindig felduzzasztotta... A papírra vetett ötletek sorából mindig széles freskók kerekedtek: a gondolat életének és történetének tündöklő tájai; egyre újabb és újabb részletekkel, újabb és újabb utakkal a káprázatos táj mélyeibe, melyekben eltünt e mindenekfelett lelkes Vezető és utána az egész tábor, a hallgatói is, mind mentünk s ahol megállt, az nemcsak káprázataival, de eredményeivel is mind miénk volt... Igy hódított ő óráról-órára, évről-évre, a maga és tanítványai számára egyre nagyobb és egyre kiterjedtebb területeket a filozófia és a bölcselettel átszívott kultúra történetéből; mert elsősorban a kultúra és a filozófia histórikusa volt Alexander Bernát, kinek ajkain csupa dallal és énekkel áldott volt az örök Tudomány e legújabbkori, füszeres diszciplínája. Alexander Bernátot a filozófiai értelmezés eddig legnagyobb magyar mesterét, elsősorban a filozófiai gondolat életének folyása és e mederben a Gondolat jelentése érdekelte, az a mély áradás, mely az örökké munkáló emberi szellem élete: a végső kérdések elmúlhatatlan, végtelen köre ... Alexander Bernátot már ifjú korában az emberi szellem, közelebbről a bölcselet történetének eszméje ragadta meg a később, kitörölhetetlen hatásu tanári működésében, a bölcselet történetének egységes szempontok szerint való tárgyalása, a filozófia története, mint maga a Filozófia volt az a középponti studium, mely nála szinte az önálló rendszer helyét töltötte be...

Alexander Bernát bölcseleti állásfoglalásának alaprajzát azonban végső soron nem csupán ifjúkori érdeklődésének első irányulása döntötte el. Hogy Alexander Bernát studiumaiban középponti helyet foglalt el a filozófia története, az Alexander Bernát bölcselői elméjének természetén kivül egyéb tényezők befolyása is volt; nevezetesen a filozófia korabeli helyzetével való számolás. Azokban az esztendőkben, amelyekre Alexander Bernát eredeti bölcselői természetének kialakulása esik, azokban az években tért az európai filozófia útja, a klasszikus nagy rendszerek csődje után, a revízió útjára... Mikor a fiatal Alexander Bernát a múlt század hetvenes éveiben sorra járta Európa akkor vezető filozófiai katedráju egyetemeit, mindenütt a Hegel utáni kor sivár materializmusának izgalmai zengtek... Ebben a terméketlen viharban Albert Lange materializmus ellen írt nagyhatásu könyve Hermann Lotze tanításai azok az első nagy impressziók, melyek a fiatal Alexander Bernátot érik... Ezeket az első nyomokat nem töröli ki belőle később sem az idő, illetve az idő későbbi, pozitivista hajlamokat sejtő filozófiai rendszerkísérletei, mint a spekulativ idealizmus és a természettudományok közötti hídrendszerek, majd Wundt szintézise s főleg az új kantianus mozgalom. Sőt ép az új kantiánus mozgalom az, mely végleg elhatárolja érdeklődéseinek körét s a Kant interpretáción keresztűl kialakítja benne a filozófiai értelmező, tisztázó, a filozófia történetét író gondolkodót, az újabbkori bölcselő e sajátos típusát, aki bizonyos értelemben állandóan együtthaladt korával, megtalálva mindenkor annak rendszer kísérleteivel az összekötő kapcsolatot a filozófiai bírálat immanenciájának eszméjén keresztűl. Igy volt azután lehetséges, hogy Alexander Bernát tanítványai, a legújabb magyar filozofáló nemzedék annyi irányba osztakozódhatott el: Alexander Bernát a hisztorizmus első, igazi gondolkodója kiskörzetű gondolat-kultúránkban. Alexander Bernát állandó érésben és növésben levő elasztikus gondolkodását ezért érdekelhette elsősorban az emberi szellem kultúrában és filozófiában mutatkozó értékeinek megvalósulása: az értékek születésének, életének és hervadásának története. Ezért terjedhetett ki érdeklődése a filozófia középponti diszciplináiról a kevésbé filozófiai diszciplínákra, mint például a lélektan és az esztétika, sőt a művészetek és irodalmak körére, főkép az irodalom királyi műfajára, a drámára: általában mindazokra a területekre, amelyeken az emberi szellem objektiv és szubjektív mechanizmusának az elemzése és értékelése elsősorban filozófiai munka. Ezért írt és írhatott Shakespeareról és Madách-ról és ezért emelkedhetett, a Szellem értelmezésének vállalt munkájában mindig tevékeny érdeklődése, a filozófiai alapfogalmak értelmezésétől Diderot, Descartes, Hume tanulmányain keresztűl az olyan szélességü elemzések oldalaira, mint a derékontört nagy Kant-interpretáció s Spinoza németül írt szellemportréja... A tudósnak és gondolkodónak az a ritka és elasztikus típusa is volt tehát Alexander Bernát, aki elméleti készültségét és képességét arról az elvont színvonalról, ami a bölcselet, érvényesíteni tudta gyakorlati formákban. A nagy tradicióju és korában európai színvonalú Budapesti Szemlében s a Rákosi Jenő vezérlete alatt álló Budapesti Hirlapban s az ugyancsak európai színvonalú Pester Lloydban, e folyóiratok és lapok fénykorabeli évfolyamaiban, ő írt könyv- és színi bírálatot s közérdekü esztétikai és társadalmi elmélkedéseket. Ezekben az írásaiban a kultúrpublicistának első igazán európai idegzetü és érzékenységű mestere nálunk. Enemű írásaiban az újkori magyar liberalizmus kultúrfilozófusa szólalt meg véle, – sőt az, aki az újkori magyar liberalizmus kultúrfilozófiai kencepcióját, ilyennemű dolgozataiban, megteremtette ...

Persze mindenekfelett és elsősorban a filozófiára való Nevelő élt benne, aki számolt mindenben a magyar kultúra filozófiára való érzékenységének adott mértékével. A magyar filozófiai kultúra ügyét reális szemekkel itélte meg és belátta, hogy elsősorban pionir-munkát, a filozófiára való ébresztés előmunkálatait kell elvégeznie... Filozófusi természeitének történeti orientálódása kedvező volt arra, hogy Vezér legyen ezen a téren is. Ezért jöhetett aztán létre a magyar filozófiai kultúra kialakulhatásának történetében felbecsülhetetlen súllyal szereplő vállalkozása, a Filozófiai Irók Tárának talpraállítása. Alexander Bernát a Filozófiai Irók Tárával tulajdonképen a modern magyar filozófiai kultúra lehetőségét vetette meg, amidőn szakszerű és szigoruan tudományos ellenőrzés mellett készült fordításokban adta a filozófiai gondolkodás klasszikusainak legfontosabb műveit. Ennek a vállalkozásnak és munkának igazi értékét lehetetlen felbecsülni, – hisz ezek a fordítások, melyek jórészt az ő személyes munkái, másrészt pedig az ő revideálásai, maga a modern magyar filozófiai nyelv, melynek kialakításában Alexander Bernátnak szinte kizárólagos az érdeme...

A nagy filozófiai Ébresztő, nem ébresztő lett volna, ha nem a filozófiai értelmezés eddig legnagyobb magyar képviselője... Analízisei, esszéi mindenkor a magyar filozófiai elmélkedés tiszta gyöngyei maradnak, még ha a rendszerbeli állásfoglalás sáncai, melyekből írásai kinőttek, elomlanak is az időbe: gyöngyei, mert a bölcselői elme él s a bölcselői fogalomelemzés remekei...

A nagy Tanító és Ébresztő aki most 78 éves korában meghalt, nem lett volna az utolsó generáció igaz Nevelője, ha ez élet utolsó évtizedébe nem szól bele a könyörtelen magyar történelem: Alexander Bernát nem lett volna a legujabbkori Magyarország egyik szellemi alkatrésze, ha a háború utáni Ember és tisztátlan ideológiái s az ellenforradalmi gőzben vírult Indulatok nem mozdítják el katedrájától. A filozófia igaz Nevelőjét szükségszerűen érte ez az inzultus a filozófia Ellenségei részéről. Ez azonban csak a stiláris fordulatban enyhület... Alexander Bernát a bölcs szenvedésével akkor elkényszerűlt hagyni hazáját... Vándorútra indult ismét, mint ifjú korában. Most azonban már azért, mert a filozófia igazi nevelője volt, a tiszta gondolat hazájának, nem dúlt emberi lelkek atmoszférájába tartozó Hírnöke... Utoljára még egy schweizi egyetemen taníthatott... Azután hazament, még mindig derüvel és még mindig bölcsen, még mindig frissen és még mindig elasztikusan... Még mindig dolgozott. Még mindig újabb és újabb könyveket adott ki a Filozófiai Irók Tárában s még mindig írta cikkeit; még mindig a régi frisseséggel s még mindig a régi sokoldalusággal. Az idő és a környezet hervadhatott és sötétülhetett körülötte. Ő maradt a Bölcs, akinek szenvedése és békéje az Igazság... Most, hogy meghalt, a boldog békebeli Magyarországnak ismét egy nagy Férfija dűlt ki, aki még ha vannak is, akik semmikép sem akarják – Felejthetetlen. (Kolozsvár)