Domela herceget, az ál-princet nem kell bemutatni, Domela könyvének nagy sikeréről és az igazi Vilmos herceg peréről az utolsó hetekben ép eleget lehetett olvasni! A nagy könyvsiker, a per, az itélet: ezek a dolgok azonban csak külsőleges jelentőségüek és csak tartozékai a lényegnek. Mert: Domela könyve (Der falsche Prinz – Malik verlag, Berlin) százezres példányszámon túl, nemcsak dokumentálás jelentőségü, de emberetikai és irodalmi értékű megnyilatkozás.

Emberetika és szélhámos? Aki így kérdez, az olvassa el előbb a könyvet és ha megélte és elfogadta ezt az emberi vallomást, akkor tudni fogja, hogy Domelában nem szabad, nem lebet szélhámost, köpenicki utánzatot látni. Mert ez a börtönnel bélyegzett „szélhámos”: álarcotrántó itélő. Ez az ember, aki maga a tanuja, átélője, szenvedője, áldozata annak az életnek, melyet játékosan megkóstol, detektivmód kifürkész és megcsúfol, kipellengérez, hogy így vádoljon és itélhessen, mind erre illetékes. Donelának joga volt hozzá, hogy végigjátssza a komédiát, mert neki ez nem szélhámos előre-megfontoltság volt, de gyerekes hihetetlen álomvalóság: fény, nyugalom rettenetes páriavalóság után. Neki ehhez az élethez több joga volt, mint azoknak, akiket állítólag megcsalt, mert ennek az életnek az alapja a páriaszenvedés.

Ennek a páriaszenvedésnek példája Domela élete. A balti polgárcsaládból származó gyereket a háború kilöki az életbe. Szenved, züllik, háború után alig tizenötéves gyerekfejjel igazi Landsknecht lesz: szabadcsapatokkal járja az országot. Amikor ez a játék véget ér: hazátlan munkanélküli. A (munkanélküli életei regényíró, hivatásos tollforgató nem dobta még elénk olyan valósággal és szuggerálón, mint Domela. Domela végigcsinál mindent: igavonó barom, tetves proletár, ki szó nélkül türi junkerek, gazdag parasztok kizsákmányolását. Taposómalom: nyáron a téglavetőben, télen cukorgyárban, aztán újra semmi. Amikor már nem lehet bírni: a városba, Berlinbe, az utcára, lumpenproletárok, ringyók közé. Ivás, mint egyetlen életöntudat. Várótermek, ´menedékhelyek, detektívek, apró kényszerlopások, tetves cellák, brutális rendőrök, közben olvas, tanul, rajzol. Cigarettaügynök lesz, de az egyszerű Domela névre gőgösen csapódnak be az ajtók. Ugyanakkor: levitézlett báróügynökök mindenütt nyitott ajtókra találnak. Domela is bemond egy grófi nevet és ime: csoda történik. A potsdami porosz arisztokrácia gőgös szalónjai mint egyenrangut fogadják be. Innen már csak egy lépés a hercegi cim, melyhez Domela igazán véletlenül és teljesen akaratlanul jutott. Mint ahogy a patak a folyóba ömlik, úgy került Domela az arisztokraták körében a hercegi ranghoz. Domela nem akarta, csak felhasználta, amit mások mindenáron belemagyaráztak. A. játék tetszett és a játékot érdemes volt végigjátszani, mert feledhetetlen igaz képet kapunk a gőgös arisztokraták és polgáremberek alattvaló pupjáról. A szociáldemokrata polgármestertől a legmagasabb arisztokráciáig mindenki az „Erbprinz” előtt hajlong. Ez a ténytudósítás a legtöbb helyen már a tragikarikatura határát érinti. Domela: ez a lumpenproletár teljesen keresztűllátott rajtuk. És ez fájt, amikor kisült a turpisság, az, hogy egy közönséges pariának dőltek be. Pedig Domela éppen szivük titkos óhaját követte: „A világ azt akarja, hogy megcsalják. Ha nem én, jön egy másik.” Ezek az emberek elfogadnak mindent csak ne a valóságot; ezeknél az embereknél semmi sem változott, ők természetesnek, kegynek veszik, hogy a prince köztük van és nem veszik észre, hogy szegénynek még felöltője sincs. Ezen lehet nevetni, de a nevetés, az elégtétel alapja Domelánál a – gyűlölet. A nincstelen gyűlölet őszintesége, mely még a játék hevében is felnyög benne: mi lenne, ha én most ezeknek elpanaszolnám az életemet. Mi lenne ? Itélet: szélhámos került közénk, egy közönséges éhes ember. Arra azonban nem gondoltak, hogy a szélhámossal együtt a bíró, az itélő is közéjük került: a pária, a nincstelen Domela, aki a játék után az idegen légió karmai közé kénytelen menekülni. De szerencsére, a detektívek az útolsó pillanatban szedik le a vonatról, hogy az uralkodó osztály a saját külön törvényei szerint mondhasson ítéletet – az őt kompromitáló itélő gyerek felett.

Domela: gyerek. Minden piszkolódás és rettenetes élet dacára – koránérett csodálkozó gyerek. Ha van bűne, azt csak a gyerekbíró bocsáthatja meg: az anya. Domela azt hitte, hogy anyját a harcok idején egy eltévedt golyó megölte. Domela már a börtönben ült, amikor halottnak hitt anyja felkereste. „Ő megértette, hogy így jött minden, anélkül, hogy egy szóval is meg kellett volna magyaráznom.” Domelának nem kell magyarázni. Könyve maradéknélküli emberi dokumentum, melyet irodalommá avat írójának teljesen meztelen és őszinte emberi megnyilatkozása és tagadhatatlan írói tudása. (Stósz)