A jó öreg G. K. Chesterton, aki – isten tudja, mi okból – még nagyobb ellensége az ipari egyeduralomnak, mint a szociálizmusnak, „The outline of sanity” cimű legújabb művében néhány szellemes szót ejt el erről a kérdésről. „Ha azt mondjuk, – állapítja meg, – hogy az egyeduralmú tőke visszaéléseit úgy kellene büntetni, mint az összeesküvéseket, mindig azt a választ kapjuk, hogy ezek a összeesküvések sokkal bonyolúltabbak, semhogy leleplezni lehetne őket. Másszóval: az összeesküvők sokkal összeesküvőbbek, semhogy meg lehetne fogni őket. Mármost én megengedem, hogy én magam nem értek valami sokat az üzleti élethez, de nem engedem meg, hogy lehetetlenség legyen bárkinek is valamit értenie hozzá. Szívesen elhiszem, hogy némely embernek örömet szerez az, hogy a mindennapi kenyeréért bizonyos fajta emberektől függjön, olyan emberektől, akik talán azzal értek el először nagy hasznot, hogy hamis súlyokat használtak. Azt is szívesen elhiszem, hogy némely embernek olyan sajátságos hajlamai vannak, hogy öröm a számára elnézni, mint tart sakkban egy egész nagy nemzetet egy kis csoport ember, akik éppen olyan törvénytelenek, de nem olyan bátrak, mint az utonállók. Röviden, belemegyek abba, hogy létezhetnek emberek, akik a trösztökben hisznek...”

(Mi ez, az istenért? A hang a szociálista Jákob hangja, de a kezek, amelyek leírták, Pater Brown kezei... De menjünk tovább):

„...azt hiszik, hogy egy gyilkosság a következőképp folyik le: Egy úr megy délelőtt 11 órakor az üzlet-főutcán, egy másik úrat lát, akinek az arca kellemetlen neki, mire a kellemetlen érzésének a tárgyához tart és nyugodalmasan elvágja a gégéjét. Ezekután a legközelebbi közlekedési rendőrhöz megy, felhívja a hullára a figyelmét és megtanácskozza vele, hogyan lehetne ezt a forgalmi akadályt eltávolítani. Körülbelül így képzel el az ember egy olyan pénzügyi büntettet, amelynek a leleplezése lehetséges. De az a kérdés, hogy hol kezdődik a hatóságok elégtelensége, megváltozik, ha meggondoljuk, hogy milyen dolgokat szoktak leleplezni. Gondoljunk csak arra, milyen módon fedeznek fel rendesen egy gyilkosságot: egy egészen köznapi, teljesen ismeretlen ember egy olyan bérkaszárnyának, amely úgy néz ki, mint ezer másik, a hátsó épületében a konyhai lefolyónál megmossa a kezét; az egész esemény két percig tart. Ilyesmit ki tudnak a hatóságok tudakolni, de lehetetlen kinyomozni néhány ember összejövetelét vagy olyan napi hírek terjesztőjét, amelyek az egész gazdasági életet a fejetetejére állítják! Követik egy ember nyomát, akit senkisem ismer, egészen egy olyan helyig, amelyről senki se tudhatta, hogy fel akarja keresni és ahol olyasmit követett el, aminek az elrejtésére minden elképzelhetőt megtett. Ellenben lehetetlen megfigyelni egy embert, akit mindenki ismer, hogy meg lehessen állapítani, Vajjon összeköttetésbe lép-e másvalakivel, akit szintén mindenki ismer, hogy vele együtt megtegyen valamit, amiről mindenki tudja, hogy egész életében meg akarta tenni. A hatóságok mindent tudnak egy embernek a megmozdulásáról, akiről a saját felesége, az üzlettársa vagy a gazdasszonya nem tud semmit, de ha egy nagy, a földgömböt körülfonó egyesülés megmozdul, arról semmit se vesznek észre. Valóban olyan ostoba a hatóság, vagy pedig ostoba és bölcs is egyszerre? Vagy ha igazán olyan ostoba, mint ahogy Sherlock Holmes véli, akkor meg hogy is áll a dolog Sherlock Holmes-szel, a buzgó magánnyomozóval, akiről mindnyájan olvastunk? Nincs egy találékony fő, amelyik résen álljon ott, ahol minden hatóság csődöt mond, aki egy zsírfoltból az abroszon megállapítsa, hogy Rockefeller úr olaj iránt érdeklődik? Senkise meri abból a tényből, hogy az elhúnyt lord Leverhulme egy csomó szappangyárat összevásárolt, azt következtetni, hogy szappan iránt érdeklődött?”

(Az ember elbámul e bátor és igaz szó olvastán, bár kissé gyanakvóan ámul. Mert hiszen a hang még mindig a szociálista Jákob hangja, de a kezek, amelyek egy találékony koponya bátorságától várják a segítséget, a liberális kispolgár kezei. Azonban, miután éppen Chesterton az, aki hisz. a csodákban, próbáljunk meg mi is hinni benne és folytassuk):

„Amit az emberek igazán gondolnak, amikor azt mondják, hogy lehetetlen az egyeduralmú tőke rejtekútait felfedni, az az, hogy nem tudják elképzelni azt, hogy valami, amit a gazdagok tesznek, a törvény bírálata alá tartozik.”

(Itt már kisebb-nagyobb bajok vannak a csoda körül... A „gazdag” és a „szegény”, mint két kategória, nem a mai nyelvhasználat megjelölései. Ámbár várjuk meg a végét):

„Nagy megrázkódtatást jelentene nekik, ha efajta embereket ilyen vizsgálat alá lehetne vetni. Hadd mondjak egy példát. A kriminalisták, hogy a maguk nem nagyon dicső művészetét dicsérjék, állandó büszkeséggel szokták az újjlenyomatok tudományát emlegetni. De az újjlenyomatok éppen oly jól be tudják bizonyítani, hogy egy milliomos” egy töltőtollat használt, mint azt, hogy egy betörő egy feszítővasat. Éppen úgy mutatják, ha egy pénzügyi ember egy telefont használt, mint azt, hogy egy betörő egy létrát. De hogyha azt indítványoznók, hogy a pénzügyi férfiakról újjlenyomatot vegyünk, mindenki azt hinné, hogy ez csak tréfa. És az is: nagyon keserű tréfa. Az a nevetés, amely a reá való utalásnál már kitör, maga a bizonyság arra, hogy senki se veszi komolyan a gazdag és a szegény egyenlőségét a törvény előtt vagy nem is gondol arra, hogy komolyan vegye...”

(Hát nincsen baj, Chesterton mégse lett szociálista; már csak azért se lehet – és egy ilyen világosfejű embernek nem lehet rá sokkal több oka – mert G. B. Shaw az... Amit elmond, a liberális angol kispolgár mondanivalója, aki nem tűri, hogy a beleegyezése nélkül emeljék a szappan árát s ha mégis megteszik, bizony odamondja a véleményét... Aki kétségbeesve látja egy ezeroldalról kikezdett lomha társadalomtest vérző fogyatékosságait és a Magasságok Tiszta Levegője felé fordúl... Aki látja a monopólium világégés felé hajszoló korbácsát a ziháló tömegek felett és szellemes ötletet pattint melléje... Aki az egész világból csak azt látja, amit csak akkor lát meg az ember, ha simán lüktető teli-testtel fűti fel magában a halhatatlan lelket...

Aki, amikor a rossz jelenről van szó, azt feleli, hogy a középkor igen jó lett volna, ha jobban csinálták volna meg, mint ahogy csinálták és bizony nem ártana újból megpróbálni.) (Kolozsvár)