Június 2007
Közigazgatás, reform


  Bevezető
  

  Egy utca hossza; Egy furcsa nap (versek)
  Papp Attila Zsolt

  A visszavonható ténylegesség
  Bakk Miklós

  Igazgatás – közigazgatás – bürokrácia
  Cziprián K. Loránd–Deme Cecília

  Decentralizáció és dekoncentráció
  Butyka Loránd

  A közszolgálati rendszerek összehasonlító elemzése
  Deme Cecília

  A politikai korrupció természetrajza
  Gulyás Gyula

  Napjaink romániai köztisztviselői
  Szőcs Levente

  Helyi önkormányzatok, civil szervezetek és magánvállalkozások
  Jenei György–Kuti Éva–Horváth Ágnes

  A pénzlépő kislány (próza)
  Váradi Nagy Pál

  Szociális partnerség Székelyudvarhelyen
  Balogh Márton

  Romániai magyar nyelvű közigazgatás és közigazgatási nyelvhasználat
  Kozma Csaba


EURÓPAI NAPLÓ
  Mindennapos népszavazás
  Zirkuli Péter


TOLL
  Határtalan irodalom
  Sárközi Mátyás

  Dsida Jenő, a nyelvvédő
  Cseke Péter

  Móser Zoltán erdélyi fényképei elé
  Tánczos Vilmos

  Szebeni kanálisfedők
  Győrffy Gábor

  Igazgatnak, közigazgatnak
  Kalinovszky Dezső


TÁJOLÓ
  Gondolatok a dulaizmus kori székelyföldi arányosítás és kivándorlás témakörében
  Varga Sándor


HISTÓRIA
  Az 1848-as forradalom és a kolozsvári sportélet kapcsolatai
  Killyéni András


VILÁGABLAK
  Centralizáció és decentralizáció az Európai Unióban
  Vasile Prahovean

  Kisebbségi sajtó Európában
  Székely Kriszta


MŰ ÉS VILÁGA
  Irodalom, kultusz, társadalmi nyilvánosság
  Lakner Lajos


KÖZELKÉP
  Személyi állomány és szervezeti kultúra a székelyföldi önkormányzatokban
  Cziprián K. Loránd–Kozma Csaba

  Önkormányzatok és politika
  Hornung Ferenc–Szabó Ferenc

  Cigány-kérdés alulnézetből
  Wilhelm Sándor


TÉKA
  A csoda fogságában
  Demény Péter

  Tan–nyelv–politika
  Benő Attila

  Kegyetlen, szép magyar sors
  Ráduly Zoltán

  A történetek és azok vége
  Péter Árpád

  A helytállás enciklopédiája
  Győrffy Gábor

  A Korunk könyvajánlata
  


TALLÓ
  Geert Bouckaert A teljesítményelvű közigazgatásról
  Deme Cecília



  ABSTRACTS
  

  Számunk szerzői
  

Benő Attila

Tan–nyelv–politika

Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb?

Magyar egyetemi tannyelvpolitika

 

Nem ellentétes-e a magyar nemzeti érdekkel, ha kisebbségi helyzetben csak magyar nyelven folyik az oktatás? Valóban magától értetődő, hogy a kisebbségben élő magyar anyanyelvű hallgatóknak egyetemi éveik alatt kizárólag magyarul kell tanulniuk? A kétnyelvű oktatás nem segítené hatékonyabban a kisebbségi helyzetben élők szakmai érvényesülését? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel néznek szembe azok az előadásszövegek, amelyek a Kontra Miklós által szerkesztett kötetben olvashatók.  Az előadások a 2004. október 28–31. között Debrecenben az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság által megrendezett, tannyelvválasztásról szóló konfe­rencián hangzottak el. 

A bevezetőben a kötet szerkesztője amellett érvel, hogy a csak magyar nyelven való oktatás kisebbségi helyzetben végső soron ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel, hiszen a munkaerőpiac, a versenyhelyzet, a diákok gyenge államnyelvi kompetenciája egyaránt indokolja, hogy a szakmai képzés valamilyen mértékben az állam hivatalos nyelvén is történjék. A kérdés súlyát jelzi, hogy a tannyelvválasztás nem pusztán a felsőoktatás rendszerét érinti, hiszen következményeiben érinti a kisebbségi magyar közösségek megmaradását, boldogulását.

Berényi Dénes, a Magyar Tudományos-ság Külföldön Elnöki Bizottság vezetője is azt hangsúlyozza köszöntőjében, hogy a többnyelvű Európában természetes igény, hogy a szakemberekaz anyanyelvükön kívül még legalább két nyelvet ismerjenek, és szerinte a kisebbségi sorban élő magyarok számára, ha szülőföldjükön érvé-nyesülni akarnak, az egyik általuk ismert nyelv a többségi nyelv kell hogy legyen.

A kötet bevezető tanulmányának a szerzője, Kontra Miklós a tannyelv, a felsőoktatás és a nyelvpolitika összefüggéseit vázolja. Szerinte a hatalom képviselői és a kisebbségi magyarok egyaránt idegenkednek a kétnyelvű oktatástól. Az előbbiek azért, mert az asszimilációs törekvéseknek jobban megfelel a kizárólag államnyelven folyó oktatás, az utóbbiak pedig azért, mert az eddigiekben csak a felcserélő kétnyelvűségről voltak tapasztalataik. Kontra Miklós szerint a kétnyelvű oktatás lenne szükséges ahhoz, hogy olyan szakembereket képezzenek a felsőoktatásban, akik mind az anyanyelvüket, mind az államnyelvet magas szinten ismerik és hasz­nálják. Több nemzetközi példával szemlélteti, hogy a kétnyelvű oktatásnak milyen gyakorlata van Európában és Európán kívül. A tanulmány szerzője szerint az anyanyelvűsítés és a kétnyelvű oktatás nem zárja ki egymást, ha hozzáadó kétnyelvűségi modellben gondolkodunk.

A kötet Kitekintés címmel külön fejezetben foglalkozik olyan külföldi egyetemekkel, amelyeken a kétnyelvű oktatás különböző formái példaértékű módon megvalósultak. Ilyen összefüggésben olvashatjuk Kovács Magdolnának, a finnországi egyetemek kétnyelvűségéről tartott előadását, valamint Szabó-Gilinger Eszter elemzését a kanadai kétnyelvű kisebbségi egyetemekről. Igen hasznosnak bizonyul, hogy a kötet közli a két említett előadáshoz, valamint Kontra Miklós vitaindító jellegű tanulmányához kapcsolódó hozzászólásokat is, mivel a megjegyzések a nemzetközi példák alkalmazhatóságának, a lokális kontextus kérdését érintik  valamilyen formában. Péntek János, Csernicskó István és Sándor Anna hozzászólásában a Magyarországgal  szomszédos államok többségi nyelvének oktatási problémáira hívja fel a figyelmet. Más hozzászólók (Nagy László, Berényi Dénes, Hollanda Dénes, Vanconé Kremmer Ildikó) a többségben és a kisebbségben működő negatív attitűdökre utalnak.

A konferenciakötet külön fejezetekben foglalkozik azokkal a Kárpát-medencei országokkal, ahol jelentős számú magyar kisebbség él, és ahol a magyar anyanyelvűek egyetemi képzésének a kérdése valamilyen módon felmerül. Több előadás szövege olvasható az egyes külső régiók tannyelv-politikájáról, és valamennyi ismertetett kisebbségi helyzet kapcsán értékes észrevételek, egymással vitázó hozzászólások rövid szövegeit is ol­vashatjuk, és így a könyv mintegy testközelbe hozza az olvasó számára a konferencia légkörét és szellemiségét. A hozzászólások sokszínűségét jelzi, hogy a felszólalók között nemcsak egyetemi oktatók és kutatók van­nak, hanem egyetemi hallgatók is, akik élvezői vagy szenvedő alanyai a különböző országokban működő felsőoktatási rendszereknek.

A Romániáról szóló fejezetben a Babeş–Bolyai Egyetem nyelvpolitikájának értékeiről és ellentmondásos jellegéről olvashatunk Nagy László, Péntek János és Nagy Attila írásaiban. Szilágyi Pál és Hollanda Dénes előadá­sának írott változatában a Sapientia Egyetem helyzetéről és az önálló erdélyi magyar felsőoktatási hálózat szükségéről mondja el véleményét. Csedő Károlytól a marosvásárhelyi orvostudományi egyetemen folyó orvosképzés nyelvi vonatkozásairól olvashatunk, Szűcs István pedig a Partiumi Keresztény Egyetem tannyelvpolitikájáról értekezik. A hozzászólások egyértelműen jelzik, hogy a szociális, oktatási és nyelvi attitűdbeli helyzet igen összetett, és a tannyelvpolitika mérlegelésénél számos szempontot figyelembe kell vennünk.

A szlovákiai magyar nyelvű egyetemi oktatásról szóló fejezetben Albert Sándor, Sándor Anna és Vanconé Kremmer Ildikó az oktatásban jelentkező újszerű kihívásokról, valamint a szlovákiai felsőoktatás magyar nyelvi képzéséről ír. Megtudhatjuk többek között, hogy az újabban alakult és alakuló szlovákiai magyar felsőoktatási intézmények esetében nem beszélhetünk átgondolt és alapos nyelvi stratégiáról.

A kárpátaljai magyar nyelvű felsőoktatás fontosabb kérdéseit Orosz Ildikó és Beregszász Anikó ismerteti a kötetben. Orosz Ildikó szövegéből többek között megtudhatjuk, hogy milyen társadalmi kontextusban értelmezendő Kárpátalján az oktatás nyelvének kérdése. Így tudomást szerezhetünk a demográfiai folyamatokról, a politikai diszkriminációról, az anyanyelvhasználat lehetőségeiről a különböző társadalmi színtere­ken és a negatív attitűdökről. Beregszász Anikó előadásának írott változata hangsúlyozza, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán az ukrán nyelv tanítása tanári, tanítói és óvópedagógiai szakokon egyaránt kötelező.  

A vajdasági magyar szakemberképzés egyetemi szintű lehetőségeiről Csányi Erzsébet és Szalma József tanulmányában olvashatunk. A két tanulmányból egyértelműen kitűnik, hogy a vajdasági magyar nyelvű felsőoktatásban – akárcsak a többi külső régióban – az oktatási nyelvválasztás korlátozott, és az adott magyar nyelvű oktatási keretek messzemenően nem felelnek meg a szükségleteknek és a hallgatói igényeknek. Ezért látszik el­engedhetetlenül szükségesnek egy magyar vagy multietnikus egyetem alapítása a vajdaságban. Gábrityné Molnár Irén egy ilyen jellegű egyetem alapítása mellett érvel igen meggyőzően a kötetben ismertetett tanulmányában.

A kötet tanulmányai, hozzászólásai egyaránt arra az összetett nyelvhasználati helyzetre próbálnak megoldásokat találni, amely a kisebbségben élő magyar közösségeket jellemzi a felsőoktatás területén. A kötet rövidebb vagy hosszabb szövegei azt jelzik, hogy a tannyelvválasztás kérdése két  nézőpont körül szerveződik: egyrészt nyilvánvaló, hogy szükség van minden szinten és minden szakirányban anyanyelvi képzésre (ennek lehetősége pedig teljes mértékben egyetlen külső régióban sem valósult meg), ugyanakkor a többségi nyelv magas szintű  ismerete szintén indokolt (és ezzel is gondok vannak valamennyi kisebbségben élő magyar közösség esetében). Így teljes mértékben igazuk van azoknak, akik a teljes körű anyanyelvű képzés ügyét hangsúlyozzák, de azoknak is, akik amellett érvelnek, hogy magas szintű két- vagy többnyelvűség a kívánatos kompetencia a kisebbségi helyzetben élő szakembereknél. A magas szintű kétnyelvűség azonban nemcsak olyan kétnyelvű oktatással valósítható meg, amely két nyelven biztosítja a szakmai képzést a két nyelven folyó előadások, szemináriumok és szakmai gyakorlatok révén, hanem olyan nyelvóra keretében zajló szaknyelvi képzéssel, amely a terminológia elsajátítása mellett a teljes körű szaknyelvi kompetencia kialakítását és fejlesztését is célként határozza meg. Ilyen nyelvórai keretben zajló államnyelvoktatás nem zárja ki az anyanyelvűsítés folyamatát, és kellő módszertani megalapozottsággal a kívánt kétnyelvűségi formát is biztosíthatja. 

A kérdés azért is összetett, mert a Magyarországgal szomszédos országokban a politikai hatalom nem mindig jóhiszeműen és az állampolgári egyenlőség szellemében kezeli az anyanyelvű és a kétnyelvű oktatás kérdését, és a már létező anyanyelvű oktatási lehetőségek is bizonytalanok, ideiglenesnek tűnnek, vagy – ahogy Péntek János fogalmaz a kötet tanulságait összegezve – a meglévő anyanyelvű oktatás állandó védekezésre szorul a folyamatos háttérbe szorítási kísérletek miatt. Ilyen kontextusban valóban bölcs tannyelvpolitikára van szükség valamennyi külső régióban. A kötet ennek a tannyelvpolitikának a kialakításához járul hozzá azzal, hogy tudatosítja az olvasóban mind a diagnózist, mind a lehetséges terápiás módszereket.

*Lilium Aurum Könyvkiadó, Somorja – Dunaszerdahely, 2005.