Június 2007
Közigazgatás, reform


  Bevezető
  

  Egy utca hossza; Egy furcsa nap (versek)
  Papp Attila Zsolt

  A visszavonható ténylegesség
  Bakk Miklós

  Igazgatás – közigazgatás – bürokrácia
  Cziprián K. Loránd–Deme Cecília

  Decentralizáció és dekoncentráció
  Butyka Loránd

  A közszolgálati rendszerek összehasonlító elemzése
  Deme Cecília

  A politikai korrupció természetrajza
  Gulyás Gyula

  Napjaink romániai köztisztviselői
  Szőcs Levente

  Helyi önkormányzatok, civil szervezetek és magánvállalkozások
  Jenei György–Kuti Éva–Horváth Ágnes

  A pénzlépő kislány (próza)
  Váradi Nagy Pál

  Szociális partnerség Székelyudvarhelyen
  Balogh Márton

  Romániai magyar nyelvű közigazgatás és közigazgatási nyelvhasználat
  Kozma Csaba


EURÓPAI NAPLÓ
  Mindennapos népszavazás
  Zirkuli Péter


TOLL
  Határtalan irodalom
  Sárközi Mátyás

  Dsida Jenő, a nyelvvédő
  Cseke Péter

  Móser Zoltán erdélyi fényképei elé
  Tánczos Vilmos

  Szebeni kanálisfedők
  Győrffy Gábor

  Igazgatnak, közigazgatnak
  Kalinovszky Dezső


TÁJOLÓ
  Gondolatok a dulaizmus kori székelyföldi arányosítás és kivándorlás témakörében
  Varga Sándor


HISTÓRIA
  Az 1848-as forradalom és a kolozsvári sportélet kapcsolatai
  Killyéni András


VILÁGABLAK
  Centralizáció és decentralizáció az Európai Unióban
  Vasile Prahovean

  Kisebbségi sajtó Európában
  Székely Kriszta


MŰ ÉS VILÁGA
  Irodalom, kultusz, társadalmi nyilvánosság
  Lakner Lajos


KÖZELKÉP
  Személyi állomány és szervezeti kultúra a székelyföldi önkormányzatokban
  Cziprián K. Loránd–Kozma Csaba

  Önkormányzatok és politika
  Hornung Ferenc–Szabó Ferenc

  Cigány-kérdés alulnézetből
  Wilhelm Sándor


TÉKA
  A csoda fogságában
  Demény Péter

  Tan–nyelv–politika
  Benő Attila

  Kegyetlen, szép magyar sors
  Ráduly Zoltán

  A történetek és azok vége
  Péter Árpád

  A helytállás enciklopédiája
  Győrffy Gábor

  A Korunk könyvajánlata
  


TALLÓ
  Geert Bouckaert A teljesítményelvű közigazgatásról
  Deme Cecília



  ABSTRACTS
  

  Számunk szerzői
  

Kalinovszky Dezső

Igazgatnak, közigazgatnak

Variációk egy témára

Az utóbbi időben elég sokat meneteltem. Tegnap is. Némán és méltóságteljesen, már ahogy ez egy jogait követelő nyugdíjashoz illik, ha sokadmagával, karhatalmi segédlettel, innen-onnan vigyázó videokamerák kereszttüzében vagy a (még) fiatal járókelők közömbösségétől övezve az utcára vonul. Abban reménykedve, hogy a Nagy Menetelések csendje méltó visszhangot kelt az illetékesek fülében.

Alighogy hazatértem, és az egészséges testmozgás jóleső fáradtságával a képernyő elé ültem, vendégeim érkeztek. Az efbiájtól vagy valami effélétől. Láttak a tüntetésen, mondták. Nagyon jól nézek ki a fényképeken, de azért nem árt az elővigyázatosság, hiszen az ilyen hosszú gyalogtúra az én koromban… Érdeklődéssel olvastak tőlem több mindent, amit az utóbbi időben írtam, ámbár a hangvétel… nem mindig világos. „Mélyül a szakadék a gazdaságpolitika és a munkanélküliek tűréshatára között” – hogy értem ezt? Mire és főleg kire céloztam, amikor ilyesmivel etetem a közvéleményt: „Nyilván változik a látásmód, a realitás megítélése, ha az ilyenfajta jelenségeket felülről vagy pedig alulnézetből vesszük szemügyre”?

Szakképzetlenségemre utaltak, arra, hogy illetéktelenül beleütöm az orromat a világgazdaság különben normális menetének értelmezésébe. És türelmetlenkedek. Felvonulgatok. Közérthető ugyebár, hogy ilyenformán kivívhatom magam ellen a társadalom aktív részének, de még magának a nemzetközi pénzvilágnak és főleg a biztonságpolitika szolgálóinak az ellenszenvét… Aminek következtében kilátásaim beláthatatlanok!

Amikor a hangulat már kellőképpen fagyossá vált, látogatóim egyike – valószínűleg a 007-es ügynök – cipője sarkából sebtében elővonta dzsungelkését, és némán, de jelentőségteljesen piszkálgatni kezdte a körmeit. És miközben szúrós pillantásokkal méregetett, a másik, a 008-as arról fecsegett, hogy némi késéssel ugyan, de holnapra megérkeznek az őserdőből a kobrakígyók… Hogy befészkeljék magukat némelyek puha paplanos ágyába…

Mielőtt a további fejleményeket ecsetelték volna, valaki csengetett a bejárattól, és hívatlan látogatóim szedelőzködtek. A 008-as távozás előtt megpaskolta az arcomat, és ezzel köszönt el:

– Csak semmi vonakodás, tata! Az élet egyre drágább! Egyébként pedig… mindig számíthat reánk!

Az ismételt csengetésre – kicsit verejtékezve – felébredtem. Az unokám zavart fel, jobban mondva: mentett meg. Pénzre volt szüksége. Megkönnyebbülten adtam át neki legutóbbi nyugdíj-kiegészítésem teljes összegét. És végre nyugodtan elmerülhettem a külföldi tévécsatornák kínálataiban. Párizs, Berlin, Budapest, Szentpétervár, Kijev helyszíneiről flasztert szaggató és kirakatokat zúzó fiatalok kerültek közelképbe, váltakozó arányban; vízágyúk hűtötték mindenütt a kedélyeket, egyre sikeresebben; rohamrendőrök tömött csatárlánca pajzsokkal, dobokkal, nádi hegedűvel; valaki Molotov-koktél fényénél betűzte a francia–arab szótárt… Mert sehogy sem értette, hová is küldik őt és felmenőit a szembehajigálók…

Végül adásba kerül egy amatőr videós anyaga Rouen városából. Néptelen utcán több rendész közigazgat két fiút. Olyannyira, hogy egyiküket – amint később kiderült – a mentők szállították kórházba. A súlyos testi fenyítés ki­váltó oka: a fiatalok nem akarták igazolni magukat.

Összerezzentem: ha a néptelen utcán rendbontónak nézték őket, akkor talán a békésen vonuló nyugdíjasok sem érezhetik magukat biztonságban. Eszerint bárki bármikor és bármiért összetéveszthet bárkivel?