Korunk 1934 Március
Aron Cotruş verseiből
A BÁNYÁSZ
Izzón, mélyfáradt sorson
a szénsziklákat ontom:
penészkenyér a koncom...
nevetni elfeledtem,
sírni is más tud szebben,
testem szinte ruhátlan,
üresen kong a tálam,
karom ernyed a lázban...
mint ma, egy oly fagyos napon
forró halált ölelt az asszonyom
s tavaszra kelve viaszfehéren
két gyermekem pihent a sír ölében...
A tárnák bús, rekedt falán
ontom a szenet szaporán,
falat kenyérre elég talán
a bérem;
lankadtan és egyre sutábban,
míg torkomra fut a bánya porában
a vérem...
NINCSEN APÁM, SEM ANYÁM
Nincsen apám, sem anyám,
nincs, ki gondoljon reám,
Ákimnak hivnak, igy neveznek,
ott találtak a temetĹ‘kert mellett
egy korhadt, rozzant hid alatt, — sorsom hát az lett, hogy mezĹ‘ket lakjak és bűzös aklokat..
az életet bűntelen jártam,
szelíd szóra sose találtam... csábtalan csavargó: szegényen aludtam ökrök és kutyák közt piszokban, ólak rejtekében...
Nem várt rám szülĹ‘, sem rokon, nĹ‘ttem csattanó pofonokon...
ma is rámjár a rúd, sok szidalom
s én tűröm, hallgatom:
fogam csikorgatom...
Vissza az oldal tetejére