Diamant Izsó figyelemreméltó és széles tájékozottságot igazoló tanulmánya az új amerikai ipari fejlődésről (a Korunk 1927. 6 és 7–8 számában) mindvégig korszerű és objektiv írás. De nem minden okot és nem minden lehetőséget lát tisztán. Nem látja főleg az ismertetett jelenségekben, azok mögött a feltörekvő, realizálódni most kezdődő kollektiv termelés arcát. Nem látja meg az igaz útjait felfedező szociálizmus kétségtelen jelentkezését abban, ami Amerikában történik – Amerika öntudatának küszöbe alatt.

Kollektiv termelés alatt azt a termelési módszert értem, melynek tudatos célja az emberek összeségének tudományosan megállapított szükségleteit a legkevesebb energia felhasználásával hiány nélkül kielégíteni. Az összeség minden egyes tagjára minél kevesebb napi munkaóra jusson. Ha van távoli perspektívájú kollektivizmus, célja egyedül ez lehet. A mai anarhisztikus, egyéni termelés nem közszükségletek kielégítését célozza elsősorban. A mai termelés nem a szükségletek függvénye, hanem egyének vagy egyéni csoportok nagyobb hasznát keresve, a szükségleteket a gyárból igyekszik irányítani. Eléri ezt különféle eszközök: mesterségesen csinált divat, jól szervezett reklám és az igények tudatalattartásának útján. Ma az emberek egy része túlöltözködik és túltáplálkozik, mig például lakás, a higiéne körüli igényei primitívek, minimálisak. E tények oka elsősorban a mai termelésnek egyéni haszonra-való beállítottságában rejlik. Mikor Ford rájött, hogy a fejlődő Amerikának elsőrendü szükséglete az autó, mikor gyárainak árucikkét közszükségletek szerint állapította meg elsősorban, öntudatlanúl is a másik termelési elv felé tett lépést. Diamant Izsó futólag érinti csak az uniformizálás kérdését. Talán ez az oka annak, hogy az amerikai ipar korszerü kérdéseit állandóan a tőke szempontjából tárgyalja, az új eredmények beillesztését a mai termelési rendbe lehetségesnek, Europa–Amerika versenyében előbbi szempontjából kívánatosnak tartja. Tudom, hogy a mai haladóbb szellemű német nagyipar is ilyen okokból igyekszik a taylorizmust tudományosan felülvizsgálni és felhasználni. Mert a német nagyipar „fejedelmei” sem elég tág látókörnek ahoz, hogy észrevegyék: Az árú, a szerszám, a közhasználati cikk uniformizálása, normalizálása, a gép emberpótló nagybani alkalmazása, a vertikális termelési rend, szétfeszítik az egyéni termelés kereteit, amelybe nem illeszthetők be. A kollektiv termelés alapja a normalizálás, az uniformizálás, eszköze az emberi munkát csökkentő gép.

Az uniformizálódás ma világjelenség. Legjelentékenyebb civilizációs mozgalma a háború utáni éveknek. Célja: megtalálni azt a lehető legjobb eszközt, cikket, mely minél több ember igényét kielégíti. A normalizálás előtt volt Amerikában 74 féle kerékpár, Németországban 91 féle különböző takaréktüzhelyvaslap. Állami hivatal Amerikában, tőkések megállapodása emitt keresztülvitte, hogy csak 3 féle típusú kerékpár, 4 féle tűzhely-vaslap gyártassák. Az eredmény: A tipizált árú betőlti teljesen, esetleg jobban az egyéni variációjú árú szerepét s munkabérben 10%, üzem-anyagban 10%, raktárhelyiségben, szállítási költségben 25% megtakaritást eredményez. A conveyor, a gép szerepének szélesítése ma még a tőkés hasznának nagyobbitására szolgál. Diamant szépen bebizonyítja, hogy Ford állítólagos szociális érzéke hazugság, mert az új munka-módszerek jóval többet jövedelmeztek neki, mint a munkásnak a mégannyira reklámozott óriási bérek mellett is. A kollektiv termelés óriási jelentőségét érző és látó embernek azonban nem is fontos, hogyan álarcoskodik a tőke, hogy él vissza az új rend mutatkozó eredményeivel. Hisz maga a munkás se látja, hogy miről van szó, csak politikailag szervezkedési érdekből szociálista, nem mint termelési faktor, nem mint termelő energia, kinek ereje késő öregségig fog tartani a kollektiv termelés gépei és napi 4 vagy 5 munkaórája révén. A munkás évszázadok előtt szétzúzta már a szövő-gépet, ellensége ma is a termelés gépeg, conveyorok, normalizálás révén történő racionalizálásának. Mert nem tudatos harcosa a kollektivizmusnak, legyen bár mégolyan baloldali kommunista. Napi gazdasági és politikai érdeket lát, az igazi kollektiv termelés tényeire, lényegére, civilizációs szerepére soha sehol nem tanították.

A tőke igazi magasabb szerveződése a horizontális kapcsolódás. A trösztök, konzernek kora már a háború előtt elkezdödött, ma erősebben folytatódik, mint valaha. A vertikális szerveződés nem egyenrangú ezzel. A vertikálizmus egymással szembe állítja a tőke-csoportokat. Amannak célja az elbukó demokratikus berendezkedés egyetlen igazolójának, a szabad-versenynek, az egymást rontó konkurrenciának kiküszöbölése, a szabad áralakulás megakadályozása. Emez, a vertikális berendezkedés, egy tőke-csoport, egyazon jogi test keretén belül folyik le s a termelés tökéletes racionálizálása a célja. Ez a célja egyelőre az egyéni haszon fokozásának szempontjából. De a kutatott, tudományosan vizsgált és megtalált racionalizálás, a legkevesebb hulladékot adó méret megállapítása, a felesleges anyagvándorlás elkerülése azáltal, hogy a varrógép vasát egy kéz kezeli a vasérc bányászásától a hulladéknak vaspor-festékké dolgozásáig, az árú eladásáig, a közvetítő kereskedelem kiküszöbölése... mindez csak rövidlátó előtt nem jelenti a kollektivizmust. A normalizált méret anyag-és munkamegtakarítással jár, a hulladék helybenvaló feldolgozása ugyanezt jelenti, a forgó szalag a napi munkaidőt csökkenti, a könnyen kezelhető gép elkerülhetővé teszi a köz szempontjából terhes, terméketlen hosszadalmas tanítást, előkészítést... mindez a kollektivizmus irányába esik. Nem a szakmunkás lesz felesleges, hanem pár nap alatt lehetsz a jó gép mellett, a Transzport-Band mellett szakmunkás, nem kell 16 éves korodtól 20-adik évedig tanulnod, gyakorolnod, oriási időt igénylő, lassan elsajátítható kézimunkát elsajátitnod, hamarabb kezdessz termelő lenni; a könnyebb, higienikusabb, igénybe alig vevő gépi munka mellett tovább vagy munkaképes. Eddig 20 évi időtartam volt az egyén aktive dolgozó kora, ezután pl. 30 év az, tehát kevesebb munka esik a közös programmból az egyesre. Ime a „kommün”, mint az egyén könnyebb boldogúlásának egyedül lehetséges biztositója.

Ez van az amerikai új ipar mögött. Hinni akarjuk, hogy ezt igyekszik elérni Oroszország tudatosan, ugyanezt, amit az U. S. A. akarva – nemakarva, tudattalanúl csinál.

A szükségletek világos, tudományos számbavétele a termelés alapja. Az uniformizálás, normalizálás jelentékeny anyag- és erőmegtakarítással jár. Persze a normává tett cikk standard kell legyen, tudományosan megvizsgált, gyakorlatilag bevált lehető legjobb kielégítése a szükségletnek. Az amerikaiak rekordőrülete nem tréfa: a standard kutatásának, megtalálásának vágya az. Legyünk egyformák, de egyformán legjobbak. Hol az európai polgári világ individuális elkülönböződése, az egyéni különbségek kultusza? A forgó montírozó szalag, a tudományosan vizsgált munkateljesítmény, a végletekig felhasznált hulladék, a vertikális üzem-kapcsolás a standardhoz vezet emberben és termékben. Egyformán legjobbak, egyformán lehetőlegkevesebbetdolgozók, egyformán civilizáltak akarunk lenni mindannyian, hisz alapjában véve mindenütt ugyanazok az igényeink: tiszta, biztos, jó lakás, higienikus ruha, egészséges táplálkozás, kellő szórakozási időt és alkalmat hagyó munka, egészséges, csinos, épérzékü élet-társ, a sport lehetősége mindenikünknek. Majdnem ezt igyekszik minden amerikai elérni, ugyanez a kollektiv ember célja.

A túlspiritualizált, túlkomplikált, filózófiai és szociológiai bonyodalmat kutató európai elme nem látja meg Amerika ipari arca megett a feltartóztathatatlanul erősbödő kollektiv élet ideált. Itt a filozófia és a művészet volt az emberi élet csúcsa mindig, a belső elmélyülés és elkülönülés a cél. A rekordok és Fordok Amerikája ilyesmit alig ismer – ha ma még szégyenli is e tényt. De, látszólag szociálizmus-mentesen, a kollektivizmus társadalmát késziti öntudatlanúl is elő. (Budapest)