A Milit�ärischen Wochenblatt egyik legutóbbi számában — a lap borítékján teljes oldalas hirdetés ajánlja az angol hadfelszerelési cég, Vickers-Armstrong hadicikkeit — egy tanulmány jelent meg, amely a modern háború gazdasági és politikai értelmetlenségét élesebben kifejezésre juttatja, mint a legaktívabb pacifista lap közleménye. Megállapítja a szerző, dr. Günther Gründel, hogy „a világháború a világgazdaság számára 1000 milliárd márka veszteséget okozott. Helferich becslése szerint a háborúelőtti Németország népvagyonának összege 300 milliárd márkát tett ki. 1932 világkereskedelmi forgalma valószínüleg nem több 100 milliárd márkánál. A világ vásárló erejének ez a hallatlanul összezsugorodott mértéke az, amit világgazdasági válságnak nevezünk.” Továbbá: „az elgazdaságosodott világ fő és kedvenc gondolata az úgynevezett „prosperity”. A legkisebb bankhivatalnok tudja ma, hogy mindennek vagy legalább is a gazdaságilag uralkodók gazdasági jólétének első feltétele, hogy a nép széles tömegeinek elegendő pénze legyen, hogy a javak körforgása, amelyen mindenki keres, haszonhozó mozgást reprezentáljon. A széles néptömegeknek ezt a vásárló erejét azonban, amelynek épsége minden tőkés személyes érdeke, a modern megsemmisítési háború hihetetlen arányiban gyengíti, sőt megsemmisíti, úgyhogy mögötte még a leggazdagabb kapitalista is elszegényedik.” Felismeri szerző, hogy a háború a technika mai állása mellett olyan felmérhetetlen arányú általános elvérzést és elszegényedést okoz, hogy utánna még a győző is csak rom_ halmazokat kap jutalmul. A gazdasági imperiálizmus korában ez a modern hadviselés krízisével azonos. A megsemmisítő háború mint olyan, a világháborúban elérte és túlhaladta történeti magaslata pontját. A háború ma azelőtt a szükségesség előtt áll, hogy alapvetően megváltozzék. A megsemmisítési háború a világháborúban elérte magaslati pontját, mert mint a nihilista állam-művészet eszköze elvesztette értelmét akkor, amikor az újkori tömeghadseregek és rombolási technika könyörtelen egymás ellen vezetése mindkét háborús fél részére a népi erő. s a népi jólét szükségszerű elpusztulását eredményezi.

A modern háború értelmetlenségének ilyen világos belátása után az olvasó azt a konzekvenciát várja, hogy a cikkíró legalább is felkiált: le a háborúval! Cikkíró gondolkodásában hirtelen meglepő fordulat áll be s a háború vezetés egy új formáját: a minden rendelkezésre álló polgári és katonai erő koncentrálását követeli az első háborús pillanatra. A pacifista indulású gondolatmenet így konkludál egy új egyetemes stratégiai elvre, illetve a „rajtaütéses”, a háborút rövid pár nap alatt lefolytató háború formára. (Arról persze nem beszél, hogy mi történik akkor, ha mind a két fél egyforma erős s ennek következtében a háború mégis elhuzódik?) A cikkíró végül a német „fegyverkezési vacuum betöltését” s hogy a kör lezáruljon az új, általa ajánlott sztratégia kipróbálását kivánja.

Ide vezet, ha katonai szakértők pacifista gondolatotokat érintenek. (Prága)