Kedves Barátaim!

Március 15-e a tavasz ünnepe, a mindenkori "fiatal" Magyarországé. A megújulásé, a jövôé, az újat akarásé, egyszóval a fiatalságé.

1848. március 15-e is az ifjúságé volt. Ismerjük azóta már legendássá vált napjának történetét szinte gyermekkorunk óta mindannyian. Ismerjük a Pest-Budán történteket, Landerer nyomdájának elfoglalását, a Nemzeti Múzeum elôtt az esôvel mit sem törôdô tömeget, a Táncsicsot kiszabadító s a Helytartótanács elé vonuló fiatalokat. S ugyanígy ismerjük az '56-os forradalom dicsô pillanatait is, amikor a fiatalság egy testté s lélekké forrasztotta az ország lakosságát.

A forradalom — a bármikori forradalom — mindig a fiatalok forradalma. Kell hozzá az ifjúság lendülete, hite, akár hetykesége, aminek köszönhetôen szembe mer szállni a hatalommal s a hatalmat megtestesítô erôszakszervezetekkel. Ha úgy tetszik, a forradalmi ifjúság mindig meggondolatlan, hisz — fittyet hányva a következményekre — a bôrét viszi a vásárra; ám, ha úgy tetszik, mindennél megfontoltabb, mert pontosan tisztában van vele, miért viszi a bôrét a vásárra. S a zászlóvivôk: a fiatal értelmiség legjobbjai, '48-ban Petôfi, Jókai, Vasvári, '56-ban az egyetemisták, akik hitükkel, lelkesedésükkel nem csupán fölrázni képesek a tömegeket, de egy emberként maguk mellé zárkóztatni is.

Mert a forradalmak egy kicsit mindig romantikusak. Fekete-fehérben élik a dicsôséges napokat, s képesek mindazokat egységbe forrasztani, akik a legkülönbözôbb okok miatt csatlakoznak hozzájuk. Megkülönböztetés, kirekesztés nélkül, a szabadság, egyenlôség, testvériség örök jelszavaival. Ahogy tette Petôfi és társai fiatal Magyarországa: a '48-as jurátusok, ifjú tollforgatók s a velük szövetkezô mesterlegények sokasága. Nem véletlen, hogy a magyar demokráciát abból a jelképes pillanatból eredeztetjük, amikor Petôfi rátette kezét a nyomdagépre, a nép tulajdonának nyilvánította, s a nyomda tulajdonosa fejet hajtott "a forradalmi erôszak", a nép akarata elôtt. Mint ahogy '56 is egységbe forrasztotta az ország népét, a diákokat és munkásfiatalokat. Vagy ha úgy tetszik, 1989 karácsonya Temesvár, Románia lakosságát.

S most, amikor 1848 százötvenedik évfordulójára emlékezünk, hadd köszöntsem a mindig újat akaró s az újért tenni merô, tenni tudó ifjúságot. S velük és általuk: a Korunk szerkesztôit és olvasóit!

Budapesten, 1998 januárjában