1945 tavaszán visszatérve Debrecenből, Lengyel Balázs egy ideig újfent anyjánál lakik feleségével a Ferenc József rakparton, innen járnak le a közeli Centrál kávéházba, ahol Nemes Nagy Ágnes szavaival "szinte forrong az irodalom". Főként a nemrég alapított Magyarok asztala körül, amely folyóirat azonban a Nyugat több nemzedékének tagjaiból, valamint számtalan fiatal tehetségből álló ragyogó szerzőgárdája1 dacára sem jeleskedik profillal. Eklektikáját főszerkesztője, Kéry László azzal indokolja, lapjának az akkori koalíció "irodalmi megfelelőjét kellett felmutatnia"2. Így aztán az ifjabb nemzedék képviselői idővel egyre kevesebb publikációs lehetőséget kapnak, saját orgánum alapítását latolgatják tehát, hogy elmondhassák, miként dolgozták fel háborús élményeiket. E fiatalok, akiken esztendőket öregített az iszonyat közérzete, merőben különböznek a borzalmakat kiforrott jellemmel, gazdagabb tapasztalatok birtokában végiszenvedő idősebb generációtól. Akár a kifejezésmódjuk, jóllehet a Nyugat iskoláján nevelkedett valamennyi. Nagy részüket — köztük Pilinszkyt, Mándyt, Rába Györgyöt, Vidor Miklóst, Somlyó Györgyöt — Lengyel Balázs itt ismeri meg a kávéházban. A társasághoz csatlakozik Szabó Magda, Lakatos István, Rónay György, Jékely Zoltán és Weöres Sándor. Lengyel Balázs 1946 tavaszán vállalja folyóiratuk, az Újhold szerkesztését. Ekkor már eldöntötte, mindenképp író s irodalom-szervező lesz. Most tehát összefogja nemzedékének tehetségeit, hogy megírják, amit megéltek, az iszonyt, a túlélés örömét nyomasztóan ellenpontozó háborús dezillúziót, "s a szélsőségesen kilengő érzelmek mozgását csillapítva belső rendet, emberhez méltó egyensúlyt"3 teremthessenek önmagukban s másokban egyaránt. Mindez azonban korántsem elégséges, hisz értékcentrikus irodalmat akar szervezni Babits szellemében, akitől így tanulta: a literatúra erkölcsi kérdés, s egyben a művészetet létrehozó, önmagát megvalósító tevékenység. A lap dolga tehát, s ebben a többiek is egyetértenek, nem egy bizonyos tendencia minden áron való érvényesítése, hanem az érték egybetartása, a különféle szemléletmódok minőségi egységének felmutatása. E profil vállalása hamarosan olyan következményekkel jár, hogy az akkor ősszel újrainduló s kiváló szerzőket felvonultató Válasz szerkesztői — lévén vezetőjüknek, Illyés Gyulának politikai ambíciói — ugyancsak meggondolják, mit, miképp vessenek papírra.
Az 1946 júliusában megjelenő Újholdat otthon szerkesztik. A társaság egyik tagja tizenöt dollárt ajánl fel, s ebből rögtön kinyomtatnak ötszáz példányt, amelyet maguk hordanak szét a könyvkereskedésekbe. Mándy felelős a prózai, Pilinszky a költészeti, Rába a kritikai rovatért. A valóságban persze mindenki mindent elolvas és megvitatják. A folyóiratot igen sommásan szokás a háború utáni magyar irodalom egyik legeredetibb műhelyeként emlegetni. Ennél azonban sokkal többről van szó. Az értékvédelmezés és értékgyarapítás ama ragyogó fórumáról, amely egy újra fasizálódó korban vállalni merte a humanizmus folyamatosságának megőrzését, s melyen univerzális értékeket teremtő tehetségek indultak útnak. Jóllehet e tájt a Magyarok, a Válasz, a Kassák vezette Új Idők s a Sík Sándor szerkesztette Vigília hasábjain jeles talentumok érett munkái jelennek meg, ezen orgánumok egyike sem áll ki ily tudatosan a babitsi örökség mellett. Szerzői nagy részére, akik később szintén nem hajlandóak szolgálni a kommunisták álirodalmát, később ugyanaz a sors vár, mint az Újhold törzsgárdájára: elhallgattatás és üldöztetés.
Az újholdas nemzedékhez tartoznak azon fiatalok — s ebben áll a folyóirat esztétikai és irodalomtörténeti jelentősége —, akik poézisukkal új fejezetet nyitnak a magyar literatúrában: a modern objektív líráét, amelyben a költő elállva a szubjektív vallomástól életérzése, léthelyzete kimondásához objektív formát keres, tárgyakba, személyekbe, látomásokba vetítve mintegy tárgyiasítja önmagát, a személyiségében és élményvilágában egymásra rakódó alapérzéseket. S e generációknak tragikus a léthelyzete: lét-szenvedés. "Kínzó feladat, hogy felmérjük, elhebegjük a háborút, annak legmélyebb bugyrát, mintegy jelképét, a KZ-láger emberen túli sebeit" — vallja Nemes Nagy Ágnes, kinek első verseskötete, a Kettős világban az Újhold kiadásában jelenik meg 1946 decemberében. A modern objektív líra kimagasló művelőjeként a költőnő folyamatosan újrateremti belvilága létreflexióit, ezek közlésére saját jelzőrendszert teremt, hogy megnevezze azt, ami névtelen — a lét és tudat határán innen és túl.
Pilinszky Jánostól csupán egyetlen költeményt — Eleven étketek vagyok — s egy fordításrészletet olvashatunk4 a másfél évig fennálló lapban, melynek majd egy esztendeig a lírai rovat vezetőjeként szerkesztője — lenne. Ha ellátná feladatát. Ám ebben cseppet sem jeleskedik — a közösség valamennyi tagja amúgy is minden kéziratot elolvas s megvitat —, s megelégedvén a puszta jelenléttel, szorgalmasan publikál más irodalmi orgánumokban. Ekkori alkotásai javát a Magyarok közli. Az "újholdas" jelző azonban aligha a mennyiségi produkcióért jár, annál inkább a körhöz való tartozásért s az eszmeiség vállalásáért. 1946 májusában jelenik meg első kötete, a Trapéz és korlát, amelyben először vonja kétségbe a létezés valóságát, hogy haláláig szóljon az Isten színe előtti metafizikai kiszolgáltatottság iszonyatáról.
A maga képmására alkotott Istennel vet számot, s száll perbe a háború alapélményeivel tusakodva az immár csaknem elfeledett Rákos Sándor. Hajlik ugyan a kihagyásos, nyelvi tömörítésre, jóllehet szenvedélyes, erőteljes hangja ekkor még gyakran bicsaklik pátoszba. Az esztelen gyilkolás tébolyából érkezve Rába György a létezés tragédiáját morális és filozófiai reflexiók útján kísérli meg elviselhetővé alakítani, s a megismert törvényeket tárgyiasítva próbál általános alanyt alkotni az énből. A lírikusként üstökös módjára fel- s tovatűnő Szabó Magda bűntudatot érezvén életben maradása miatt, önmarcangolva teszi fel a kérdést: "Miért őt, őket, s nem engem?" A belső béke megtalálásának reményében küzd a megválaszolhatatlansággal. Formai érzéke már ekkor erőteljes és ígéretes. Lakatos István az emberi jelenségbe vetett hitéből való kiábrándulása után teljes fordulatot vár és követel a világtól. Hiába. Éltetője a költői mesterség iránt érzett alázata s a nagyfokú formai igényesség. Az ugyancsak kiváló formaérzékkel megáldott Somlyó György még gyakran hajlik a túldíszítésre, s ha az irodalomnak egyik legnagyobb ellensége az irodalmiasság, úgy ez bízvást áll poézisére e tájt, amely azonban idővel megtalálja s kibontakoztatja arányait — csak épp művelőjének kell túlesnie a pártliteratúrával való álságos cábárkodáson.
A spontán élménylírát szólaltatja meg a tárgyiasításhoz cseppet sem vonzódó Vidor Miklós, aki személyes hangon, közvetlenül fordul az érzelmekhez. Vele együtt szinte üdítő színfolt e komor palettán a jószerével stílromantikus — s ezt cseppet sem szégyenlő — Végh György; játékosságával bűvöl, költészetet varázsol, melynek bája feledteti önnön túldekoráltságát.
Az Újhold, írja majd Lengyel Balázs évtizedek múltán, "ifjúkori kezdemény volt, csupán hét számát, kétéves fennállását el is lehetne feledni, ha nem gyűlt volna köré és nem tartott volna ki eszményei mellett annyi eredeti, kivételes tehetség."5 E fiatal talentumok önmaguk kibontakoztatását a hagyományos humanista elkötelezettség jegyében vállalták; számukra az irodalom művészetet jelentett, erkölcsi tartást, tehát nem holmi politikai álláspont kifejeződését s nem a karrier eszközét. Értéket őriztek s értéket alkottak — útjukban állót a hatalom totális megszerzésére törő kommunistáknak, akik szennyes manipulációjukkal elérték, hogy a folyóirat pusztulása előtt megalázza saját szellemiségét. Hanem közössége engedelmes szolgákká züllesztésére már minden mesterkedés és fenyegetés dacára képtelenek voltak.
Lengyel Balázs és Nemes Nagy Ágnes az induláskor még úgy véli, a változó világban "új, igazságosabb struktúra van kialakulóban, a feudalizmus alapja: a nagybirtok felosztva, folyik a jogok kiterjesztése, a demokráciának a társadalmi gyakorlatban való meggyökeresedése".6 Ezek szerint semmit sem fognak fel a kommunisták immár gátlástalan hatalomra töréséből? Valóban ennyire naivak lettek volna? Bizony ekkor még egyikük sem olvasta J. V. Sztálin A Szovjetunió Kommunista(bolsevik) Pártjának rövid története című több százezres példányban kapható vérdermesztő irományát, amelyben a tömeggyilkos hideg közönnyel, félreérthetetlenül mutatja be mozgalma céljait s az ezek eléréséhez alkalmazandó módszereket és eszközöket. Hiszen nem kell épp sokáig várniuk, hamarosan olyan leckét kapnak a tankönyvben foglaltak gyakorlati alkalmazásából, amelyből azok, kiknek kedves a jövendő pályafutásuk s nem naivak vagy fanatikusok, ugyancsak megérthetik, merre vegyék eztán útjukat. A közösségben nem akadt fanatikus. Maradnak tehát a jóhiszeműek, akikben a most kezdődő megrázkódtatások éltető erővé érlelik azt, amit közülük néhányan már a nemzetiszocializmus infernójában is gyakoroltak embertársuk megmentése közepette: a humanista értékekhez való rendíthetetlen ragaszkodást. Minden rettegés dacára.
Az Újhold első számának megjelenésekor még egyikük sem sejti: szelet vetettek. Babits után című beköszöntőjében Lengyel Balázs eszmei példaképénél vonja meg a század magyar literatúrájában a cezúrát, hangsúlyozván: szellemének közvetlen jelenléte továbbra is magától értetődő. Az általa képviselt művészi teljességigényhez és egyetemességhez kíván visszatérni az Újhold a Nyugat harmadik s negyedik generációjával ellentétben. Irodalomelméleti fejtegetéseit ekképp zárja: "A szellemi igényességet nem jutalmazhatjuk azzal, hogy e szegények álruháját kényszerítjük magunkra. Egy ilyen kísérlet az irodalmi élet nemzedéki megújulását veszélyeztetné. A művészet csak akkor maradhat fenn, ha a legmagasabb igényeket támaszthatja önnönmagával szemben. Íróra, irodalomra nézve sem lehet más érvényességet elismerni."7
A támadást Lukács György nyitja meg, aki majd másfél évtizedes moszkvai emigráció után, 1945 augusztusában tér vissza Magyarországra. Pártszolgálatos ideológusként ő is messianisztikus agresszivitással leplezi a görög-zsidó-keresztény civilizáció értéke iránti érzéketlenséget s "pragmatikus" logikával vetvén magát a gondolkodástanra, ellentmondást nem tűrően — többnyire elképesztően hibás magyarsággal — nyilatkoztatja ki, mi a "haladó" s mi nem. A Forum című ideológiai folyóirat első számában Lengyel Balázs tanulmányát elemezvén kategorikusan kijelenti: "Babits és az egész első Nyugat-nemzedék lírája nem jelent határkövet a magyar irodalomban", a hozzá való visszatérés a "lírai epigonizmus történelmi és esztétikai apológiáját hirdeti", nem csupán mert "egy letűnt nemzedék magatartását és stílusát kényszeríti magára, hanem azért, mert ezt gyökeresen megváltozott történelmi körülmények közt teszi. Az Újhold tehát holmi individualista tiltakozást újít meg, amely pedig nem jelent mást, mint az ország demokratikus megindulásának ignorálását vagy tagadását".8
E jeladásra vérebekként esnek az Újholdnak a pártfirkászok. Köztük megannyi világnézeti bárcáját lobogtatva azzal bizonyítja elvhűségét, hogy susnya politikai gyanúsítgatások közepette követeli a "reakció bástyájának" bevételét. A Szabad Nép kritikusa "nem színvonalatlan, de annál kártékonyabb"9 folyóiratnak nevezi a lapot, mások felszólítják a szerkesztőséget, valljon színt, kik a megbízóik? S amidőn Lengyel Balázs az Írószövetségben reagálni merészel Lukács György kritikájára, Barabás Tibor, a szervezet főtitkára kijelenti: "Megszólalt az ellenforradalom!"10 A kör ennek dacára még jó darabig úgy véli, a demokratikus szellemiségnek természetes velejárója a nyílt vita, "az olykor éles kritika is".11 S miközben váltig hajtogatják, nem politizálnak, nem veszik észre: régesrég politikumnak nyilváníttattak. A kommunistákat az Újhold léte is ingerli, hisz ideológusaik pontosan tudják, miféle akadályokat jelentenek a civilizációs értékek a hatalom megkaparintása felé vezető úton. Az ilyesmikhez ragaszkodók, pláne, ha már a nemzetiszocializmus idején bebizonyították: képesek legyőzni félelmüket, különösen veszedelmesek.
Az 1947. augusztus 31-én megejtett, hírhedt csalásokkal manipulált s ennélfogva választásnak aligha nevezhető vakparádé után 1113050 "szavazattal" s 100 mandátummal immár a kommunisták alkotják a legerősebb kormánypártot.12 Megkezdődik az "adminisztratív" úton való leszámolás az ellenzékkel — s minden annak minősülő személlyel, szervezettel s orgánummal. Az Újhold az elsők közt van. Költségeit a lap — a darabonként ötforintnyi bevétel s a szánalmasan csekély hirdetések mire sem elegendők — a kultuszminisztérium irodalmi osztálya által folyósított segélyből fedezte. A legegyszerűbb lenne e támogatás azonnali megvonása. Ám ez így kevés. A folyóiratnak először meg kell hazudtolnia önmagát, hogy hűtlenné válva meghirdetett eszméihez, hitelét veszítse olvasói s ország-világ előtt. Aztán majd elnyeri méltó büntetését, akár a cirkuszperek vádlottai. No, persze, a koncepció kiagyalói pontosan tudják, a szűk kör tagjai e szerepre nem kaphatók. A rágalomhadjárat pergőtüze mintha még meg is erősítette volna őket meggyőződésükben. A belső bomlasztásnak azonban megvannak a maga bevált receptjei. Kihasználandó tehát a szerkesztők naivitása, folytatandó a megfélemlítés, anyagi bizonytalanság gerjesztendő, amelynek közepette munkához látnak a pártutasításra cselekvő szerzők. Valóban. A minőség iránti tiszteletből fakadó tolerancia jegyében számtalan, a kommunista eszmékre fogékony ígéretes tehetség munkája jelent meg a folyóiratban. A "választások" után egyszeriben anyagi nehézségek támadnak. Leküzdésükre Gyárfás Miklós, Örkény István és Szabolcsi Miklós vállalkozik, feltéve, ha rájuk bízzák a szerkesztést. Rájuk bízzák. Ugyanekkor Lengyel Balázs és Nemes Nagy Ágnes nyugat-európai ösztöndíjat kap, s hamarosan útra kelnek. A nyolc hónap, amelyet a házaspár Rómában és Párizsban tölt, bőven elég az Újhold szétzüllesztéséhez. Lengyel Balázs neve felelős kiadóként s szerkesztőként természetesen az impresszumon marad, befolyása azonban megszűnik. A decemberi számban Szabolcsi annak a Révai Józsefnek a teoretikusi kvalitásait méltatja, aki az Újholdra zúduló rágalomhadjáratot vezényli13, nem sokkal odébb pedig a "pedagógia hőskölteményeként" ünnepli az "emberfölöttivé magasztosult" A. Sz. Makarenko Az új ember kovácsa című áltudományos gagymatát, melynek külön érdeme "a társadalmi törvényszerűségek induktív, alulról való megismerése és ez nagy tanulság lehet számunkra is".14 Társadalmi törvényszerűségek. E gyilkos kategória tartalma azonos a másik hasonló, az inhumanitás gyakorlatát igazolni hivatott agyalmánnyal, a "történelmi szükségszerűség"-gel. S ilyesmiből kellene tanulnia — az irodalmat illetően! — ama folyóirat olvasóinak, amelyet a babitsi humanizmus-ideál megőrzéséért alapítottak másfél esztendeje?
Pénz, persze, lesz. Hála a párthű szerkesztőknek. Major Ottó az utolsó előtti számba még megírhatja Kegyetlen humanizmus című szívszorító cikkét, amelyben Lukács György érdemének nevezi, hogy "végre megszűnt a szürke ellenforradalom irodalmának nyomasztó tekintélye".15
Az utolsó, 1948. február-májusi számban Gyárfás Miklós a neofita, forradalmi kritikusoknak is hálás, amiért segítették tisztázni a problémákat. Hisz lám, "az Újhold fiataljain is jól lemérhető a fejlődő demokráciában történt előnyös változás, melyet nem írásaik felületén felcsapó lángok jellemeznek, hanem teljes átforrósodásuk: lényük hőmérséklete vált hasonlóvá, mint a népi demokrácia".16
Lengyel Balázs e számban Mándy Iván novelláskötetéről ír kritikát. Nemes Nagy Ágnes egy verset küld Rómából. S Román György elbeszélése, a Liliputok forradalma így fejeződik be:
"A bajuszán szaladt haza. Otthon százéves anyja fogadta, meglátta, összecsapta a kezét:
— Fiacskám, mi történt veled?
Egyetlen megmaradt fogát úgy mozgatta, mint elefánt az ormányát.
— Jaj, mamácskám, ne kérdezd, jönnek a liliputok, jönnek. Jönnek, mint a förgeteg."
JEGYZETEK
1. Nemes Nagy Ágnes is ír bele.
2. Kéry László. In: Kabdebó Lóránt: A háborúnak vége lett. Kozmosz könyvek. Bp., 1983. 56.
3. A Márciusi Fronttól az Újholdig. In: Lengyel Balázs: Egy magatartás története. Magvető Kiadó, Bp., 1986., 369.
4. Eleven étketek vagyok. In: Újhold. I. évf. 2., 82. és Hofmannstahl: Elektra. In: I. évf. 1., 58.
5. A Márciusi Fronttól... In: Egy magatartás. 381.
6. Uo. 365.
7. Újhold. 1946. július, I. évf. 1., 8.
8. Lukács György: Újhold. In: Forum. I. évf. 1. 1946. szeptember, 112—115.
9. A pálya szélén. In: Lengyel Balázs: Két Róma. Balassi Kiadó. Bp., 1995., 168.
10. A Márciusi Fronttól... In: Lengyel Balázs: Egy magatartás. 377.
11. A pálya szélén, In: Két Róma. 168.
12. 20. századi magyar történelem 1900—1994. Szerkesztők: Pölöskei Ferenc, Gergely Jenő, Izsák Lajos. Korona Kiadó, Bp., 1997., 298.
13. Szabolcsi Miklós: Rosszemlékű választó. Újhold. 1947. december. II. évf. 4. sz., 211.
14. Szabolcsi Miklós: A. SZ. Makarenkó: Az új ember kovácsa. Uo. 212—215.
15. Újhold. 1948. január. III. évf. 1., 4.
16. Látomás nélküli irodalom. In: Újhold. 1948. február—május. III. évf. 2., 66.
Részlet a szerző Lengyel Balázs című, kiadás alatt lévő monográfiájából.