A kábítószereladás
és a törvényes jövedelem alakulása a nyomornegyedekben
Az utcai kábítószerfogyasztók és -árusok gazdasága

____________
JEFFREY FAGAN

 

Az 1980-as években a belső városrészekben lakó fiatalok addig sohasem tapasztalt mértékben gyarapították a kábítószerárusok táborát. Volt köztük szakképzett, alkalmazásban álló munkás és szakképzetlen munkanélküli, de voltak, akik már a kábítószerpiac terjeszkedése előtt is illegális tevékenységből éltek. Azokban a városrészekben, ahol aktív kábítószerpiac működik, a kábítószereladásból származó magasabb jövedelem elcsábíthatta a fiatal munkásokat a legális gazdaság rosszabbul fizető munkahelyeiről, de munkát biztosított a munkaerőpiacról kiesett fiataloknak is, és magasabb jövedelmet vagy jövedelemkiegészítést azoknak a munkásoknak, akik az informális gazdaság legális vagy illegális szektorában dolgoztak. A droggal kapcsolatos elmélet és a kialakítandó stratégia szempontjából fontos lenne néhány kérdést tisztázni. Egyrészt azt, hogy a fiatal kábítószerkereskedők vajon a szakképzett munkások soraiból verbuválódtak-e, vagy olyanokból, akiknek korábban is csak marginális kapcsolatuk volt a legális munkaerőpiaccal. Másrészt azt, hogy milyen közvetítő szerepet játszott a városi környezet a helyi kábítószerpiac működésében.
      Az 1960-as évek óta a városokban végbemenő gazdasági és társadalmi struktúraváltás új ösztönzőket termelt ki, amelyek a belső városrészekben lakókat arra késztették, hogy az informális gazdaságban keressenek megélhetést. A szegények és a kisebbségi populáció által sűrűn lakott városrészekben jelentősen megnőtt az informális gazdaság súlya (Sassen-Koob, 1989). A kábítószerterjesztés az informális gazdaságnak hagyományosan fontos elemét képezte az Egyesült Államokban (Hunt, 1990; Stepick, 1989), de hasonló volt a helyzet más országokban is (Jimenez, 1989; Lanzette, Castano és Soto, 1989). A profitszerzés mellett a legális gazdasági lehetőségek csökkenése is arra ösztönözte a belső városrészekben lakókat, hogy kábítószerárusítással próbálkozzanak (Burgois, 1989; Freeman, 1992; Hochschild, 1989; Johnson, Williams, Dei és Sanabria, 1990; Moss és Tilly, 1991; Padilla, 1991; Taylor, 1990).
      New Yorkban a crack-terjesztés az informális gazdaság legfontosabb ágazata lett, hiszen a haszon, amelyre a munkanélküliek ebben a szektorban számíthattak, jóval meghaladta azokat az esetleges bevételeket, amelyek a rosszul fizetett munkákból származtak (Bourgois, 1989; Hamid, 1990; New York Times, 1989 a,b; Williams, 1989). Az új és hatékony kokaintermék, a crack bevezetése és népszerűsége (különösen a kábítószert nagy mennyiségben fogyasztó felnőttek körében) olyan új szükségletet termelt ki, amely meghaladta a meglévő elosztási rendszer kapacitását. [1] A kábítószer-gazdaság terjeszkedése tehát megnövelte az utcai kábítószerárusítás lehetőségeit is, részben az utánpótláshoz jutás megkönnyítésével, részben a kis tőkebefektetést igénylő, ún. „kezdő árus” terjesztői szerepkörök kialakításával, végül pedig az állandó bevételt biztosító, „ellenőrzött” árusító helyek megszervezésével (Hamid, 1990; Johnson, Williams és társai, 1990; Williams, 1989).
      A kábítószerpiac terjeszkedése döntő hatással volt mind a belső városrészeknek, mind pedig a piac résztvevőinek gazdasági helyzetére, bár az is tény, hogy ezeket a hatásokat nehéz volt nyomon követni. A kábítószer-eladásból származó bevétel nagyságáról, illetve a kábítószerkereskedelem munkaerő-kihatásairól csak néhány tanulmány közölt eddig becsült adatokat (pl. Reuter, MacCoun és Murphy, 1990). Mindmáig tisztázatlan az is, hogy milyen hatással volt a kábítószerárusítás a rezervációs bérekre (reservation wage = az a minimális bér, amelyért az emberek még hajlandók legális munkát vállalni), illetve más bűncselekményekben való részvételre. Pedig jó lenne tudni a válaszokat, amikor azoknak a stratégiáknak a kidolgozásán fáradoznak, amelyekkel a belső városrészekben lakó fiatalokat szeretnék visszatéríteni a legális munkaerőpiacra. Hiszen nyilvánvalóan nem hagyható figyelmen kívül a kábítószereladás jövedelmezősége, és egészen mások lesznek a kábítószer szerepéről alkotott fogalmaink, ha kiderül, hogy a kábítószereladásban a populációnak csak egy speciális, kis része, nem pedig a legális munkában részt vevők tömegei érintettek.
      A kábítószergazdaság résztvevőiről annyit már tudunk, hogy változatos összetételű csapatról van szó, akik közül egyeseknek a hivatalos gazdasággal is van kapcsolata (Reuter, 1990), míg mások csak az informális és törvényellenes gazdaságban vettek részt, és ott futottak be karriert (Fagan és Chin, 1990; Padilla, 1992). A kábítószereladás mértékéről igencsak változó adatok állnak rendelkezésünkre, hiszen az eredmény nagyban függ attól, hol folytatták a vizsgálatot. Fagan (1990) felmérése 1985-ben három város belső városnegyedeire, valamint az itt lakó 1206 fiatalra terjedt ki. A megkérdezettek közül 8,9 százalék férfi és 4,4 százalék nő vallotta be, hogy kábítószert árusított az előző évben. A bandatagok között (férfiak és nők) viszont ez az arány magasabb, már 25 százalék. Case és Katz (1990) adatai szerint Bostonban az afro-amerikai férfiak 12 százaléka, míg a fehér fiatalok 18 százaléka árult kábítószert 1988-ban. Reuter (1990) becslése szerint 1967-ben Washingtonban a 18 és 20 év közötti afro-amerikai férfiak közül hatból egyet tartóztattak le, de valószínűsíthető, hogy a valódi részvétel sokkal nagyobb mértékű volt a kábítószereladásban.
      A kábítószereladásból származó jövedelemre vonatkozó becslések nagy eltéréseket mutatnak, attól függően, hogy honnan származik a minta, valamint, hogy a kutatók a bruttó vagy a nettó bevételt vették-e figyelembe. Reuter (1990) és társai az órabért 30 dollárra becsülték, de a havi nettó kereset számításaik szerint csak 2015 dollárra jött ki, hiszen figyelembe vették, hogy a megkérdezettek bevétele nagymértékben függött attól, hogy mikor (melyik napszakban) dolgoztak. A drogárusítás ráadásul nem folyamatos tevékenység, ami még tovább nehezíti a piaci bérviszonyokkal való összevetés lehetőségét. Taylor (1990) a detroiti kábítószerterjesztő szervezetekben tevékenykedő fiatalok körében az előbbi becsült adatoknál jóval magasabb jövedelmeket regisztrált, de azt is feljegyezte, hogy nagy eltérés mutatkozik a bérekben attól függően, hogy ki milyen helyet foglal el a szervezetben. [2] Bourgois (1989) munkájában nem közöl a becsült bérre vonatkozó adatokat, de megfigyelései szerint egy utcai árus nettó jövedelme alig valamivel haladta meg azt az átlag órabért, amelyet az illető a legutolsó legális munkahelyén keresett (körülbelül 10 dollár). Williams (1989) becslése szerint az árusok bevétele éves szinten 15 és 100 ezer dollár között mozgott, standardizált jövedelembecslést készíteni azonban nehéz, mert ez az összeg egyrészt a csoportban betöltött rangtól függött, másrészt a részvétel arányától. A bérekre vonatkozóan Freeman (1992) sem ad pontos becslést, de megjegyzi, hogy a hátrányos helyzetű bostoni fiatalokról közölt 1990-es adatok szerint a hivatalos szektorban elérhető bérek nem elég magasak, így még akkor sem érné meg a kábítószerárusoknak, hogy legális munkát vállaljanak, ha véletlenül lenne munka.
      Vagyis az a kérdés továbbra is megválaszolatlan, hogy a kábítószerárusítás milyen mértékben vonta el az emberi tőkét a törvényes munkaerőpiacról, hogy úgy kell-e tekinteni a kábítószergazdaságra, mint szegmentált és gazdaságilag elszigetelt dologra, amely csak néhány ponton érintkezik a hivatalos gazdasággal, végül, hogy a kábítószereladást kiegészítő tevékenységként kezeljük-e, amelyet az érintettek a törvényes munka mellett folytatnak. Kevés kutatás foglalkozott továbbá annak kiderítésével, hogy a szegénynegyedek lakóinak társadalmi és gazdasági helyzete milyen mértékben befolyásolja az adott városrész kábítószerpiacának működését. A következő fejezet a fenti kérdésekre keresi a választ New York City két elszegényedő és társadalmilag lesüllyedő városrészének kábítószerárusai és -fogyasztói körében.

      A kábítószerkereskedelem feletti társadalmi és gazdasági ellenőrzés eróziója
      Az elmúlt 20 évben az egymást követő „kábítószerjárványok” jól tükrözték a széthullás és gazdasági destabilizácó folyamatát, amely New York és más városok belső negyedeiben végbement (lásd: a Wisconsin állambeli Racinról -- Shannon, 1986; Chicagóról -- Taylor, Taub és Peterson, 1986; Wilson, 1987; Milwaukeeról -- Hagedorn és Macon, 1988; New York Cityről -- Sullivan, 1989, 1991). A drogválság mindenütt olyan kontextusban robbant ki, amelyben a gyors társadalmi és gazdasági átalakulás miatt meggyengült a hivatalos és az informális társadalmi ellenőrzés, amely korábban korlátozta a bűnözést és a kábítószerfogyasztást.
      Az 1980-as évekig az új kábítószerek idővel integrálódtak a városrész kultúrájába. [3] New York Cityben a korábbi kábítószerelosztási háló gazdasági méretarányát tekintve általában kisebb volt, vagy csak a szegénynegyedekre koncentrálódott. A kokain széleskörű elterjedését megelőzően a kemény drog elosztása központilag történt, a viszonteladásért pedig a kábítószer-fogyasztók kisebb, utcai hálózata volt felelős (Goldstein és társa, 1984; Johnson és társa, 1985). A kokain széleskörű elterjedése miatt kialakult a verseny, ez pedig szétrombolta a korábbi elosztórendszert. Az 1970-es években megindult a területért és a piaci részesedésért folyó harc, majd a hirtelen változások nyomán, a korábban korlátozott és ellenőrzött kékgalléros piac helyébe a szabályozatlan crackpiac lépett. Először a kokain-hidroklorid (HCL), majd a crack miatt jelentek meg új vállalkozások a piacon, amelyek három lényeges dologban különböztek a korai kábítószereladás társadalmi-szervezeti kereteitől.
      Először is, az új kábítószer eladásából származó a bevétel -- szemben a marihuánakereskedelemből korábban befolyó pénzzel -- nem maradt meg a városrészben. A marihuánából származó pénzt először többször megforgatták helyi szinten, és csak ezután került ki és összpontosult valahol egy ember vagy csoport kezében. A szegénynegyedekben gyakran képződött társadalmi és gazdasági tőke, amellyel együtt a droghasználat fölötti társadalmi-gazdasági ellenőrzés is megszilárdult. A crack megjelenése azonban kiélezte az áru eladásáért folyó piaci versenyt, a harc pedig megszülte az erőszakot mint a kábítószereladást szabályozó mechanizmus egyik formáját. A kábítószerből származó jövedelmet ugyanakkor nem fektették be újra a helyi vállalkozásokba, hanem gyorsan továbbküldték a város más részeibe vagy az országon kívül lakó főnökökhöz.
      Másodszor, a belső városrészekben a legális munkahelylehetőségek csökkenése (Sassen-Koob, 1989; Wacquant és Wilson, 1989), valamint az új, utcai kábítószerpiac terjeszkedése lehetőséget biztosított az újonnan érkezőknek, akik a kábítószereladásban akartak szerencsét próbálni, sőt ösztönzően hatott a megjelenésükre. A crack elsősorban a városokban, azokon belül a társadalmi és gazdasági viszonyok széthullásával küszködő szegénynegyedekben terjedt (Belenko, Fagan és Chin, 1991). Az 1970-es években nagy munkaerőfelesleg képződött a belső városrészekben, hiszen a munkahelyek kiköltöztek az elővárosokba és az ország más régióiba. Kasarda (a kötet 3. fejezetében) kimutatása szerint New York Cityben a kékgalléros és irodai munkahelyek száma 1970 és 1980 között 350 ezerrel csökkent. Az afro-amerikaiak korábban főleg ezeket a gyári, kékgalléros munkákat végezték, ezektől függött a létfenntartásuk és a társadalmi mobilitásuk (Farley és Allen, 1987). Az 1970-es évektől azonban a Puerto Ricó-i és más latin-amerikai és kelet-ázsiai bevándorlók „gyarmatosították” ezeket a munkahelyeket (Tienda, 1989 a), de már ők is egy olyan munkaerőpiacra érkeztek, amelyre nagy nyomás nehezedett a belső városrészek munkahelyeinek megszűnése miatt. [4] Így New Yorkban és más amerikai városokban a gazdasági szerkezetváltás eredményeként -- amelynek során az ipari termelés a belső városrészekből az elővárosokba költözött, és helyébe a szolgáltató szektor lépett -- a nem fehér lakosok jelentős mértékben kiszorultak a szűkülő munkaerőpiacról (Hochschild, 1989). A Puerto Ricó-iak körében is hasonló negatív folyamatok figyelhetők meg, amelyeket a nyelvi nehézségek és kulturális különbségek csak felerősítettek. A gazdaság átalakulása olyan feltételeket teremtett, amelyek súlyos elszegényedéshez vezettek (Farley, 1987; Kasarda, 1991; Tienda, 1989b). A kokain- és crack-elosztás pedig új gazdasági lehetőségeket kínált azokban a városrészekben, ahol megszűnt a legális gazdasági tevékenység.
      Harmadszor, a cracket az is megkülönböztette a többi drogtól, hogy népszerűségével együtt terjedt az erőszak is. Az erőszak több, párhuzamosan zajló folyamat hatására jelent meg: részben az eladók között, a saját területért folytatott harc (Goldstein és társa, 1987, 1989) és az új árusító szervezetekben a munkaadók szabályozó akciói miatt (Cooper, 1987; Johnson, Hamid és Sanabria, 1990; Williams, 1989), másrészt a kényszerítő szükség miatt, amelyet az állandó fogyasztók éreztek, hogy megszerezzék a cracket vagy a hozzá szükséges pénzt (Reinarman, Waldorf és Murphy, 1989; Hamid, 1990), végül pedig mindazon pszichoaktív hatások miatt, amelyeket a fentiek a kisebb csoportokra gyakoroltak (Reinarman és társai, 1989; Washton és Gold, 1987). [5] A crack-terjesztés vonzotta azokat, akiknek már korábban is volt dolguk erőszakkal vagy más bűncselekményekkel. Az erőszakos egyedek ön- és társadalmi kiválasztódása alakította a crackpiac társadalmi szerveződését, és hatással volt a szegénynegyedek belső életére. A lakosság elvándorlása és a munkalehetőségek megszűnése miatt meggyengült a szegénynegyedek belső szerkezete, így képtelen volt integrálni és ellenőrizni a nagyon változékony drogpiacot és a hozzá kapcsolódó bűnözést (Sampson, 1986). Azokban a körzetekben, ahol az utcán árulták a drogot, megváltoztak az egyén magatartását szabályozó társadalmi folyamatok, és összeroppant az informális ellenőrzési mechanizmus is (Sampson, 1987; Skogan, 1990).

      A kutatás célja és módszerei
      Ez a fejezet az utcai kábítószerárusítás gazdasági és társadalmi szerveződését vizsgálja két New York-i szegénynegyedben, Washington Heights-ben és Central Harlemben; az 1970-es évek óta zajló folyamatok mindkét helyen különböző mértékű szerkezeti változásokat eredményeztek. A két városrész között mutatkozó különbségek lehetőséget nyújtanak annak vizsgálatára, hogy a belső városrészek szerkezeti átalakulása és az itt lezajló változások milyen hatással voltak a kábítószereladásban való részvételre és a kábítószeriparban részt vevő lakosok életére (McGahey, 1986).
      A kutatás szempontjából döntő kérdés, hogy azokban a térségekben, ahol a törvényes gazdaság tért vesztett, megtörténhet-e, hogy a drogpiac terjeszkedésével az informális és az illegális droggazdaság elvonja és kriminalizálja a tanult és foglalkoztatásban álló embereket.
      A kérdésre két olyan szegénynegyedben keressük a választ, amely nemcsak kábítószergazdasága és etnikai tagolódása, de a szegénység koncentrációja, valamint a többi városrésztől való elszigeteltsége tekintetében is különbözik. A két városrész összehasonlítása nemcsak arra ad választ, hogyan hatott a drog a szegénynegyedekben élők gazdasági helyzetére, de arra is, hogy maga a környék milyen közvetítő szerepet játszott ebben a folyamatban.

      A mintavétel
      Washington Heightset és Central Harlemet egyaránt jellemzi a crackfogyasztás és -eladás nagymértékű koncentrációja. [6] A fogyasztókból és eladókból válogatott mintát az ún. utaló, „hólabda-mintavételi” módszer segítségével toboroztuk (Biernacki és Waldorf, 1981; Watters és Biernacki, 1989). Ez a technika alkalmas annak a „rejtőzködő” lakosságnak a felderítésére, amelynek populációs paraméterei kevéssé ismertek, képviseltsége a hivatalos nyilvántartásokban bizonytalan, viselkedését pedig nem tükrözik az átlag populációra vonatkozó szociális felmérések adatai.
      Tekintettel arra, hogy a drogfogyasztók és -terjesztők köre nem az átlag populációból kerül ki, a mintákat mindkét városrészben a következő populációból merítettük: a drog birtoklásáért és/vagy árusításáért letartóztatottak közül, valamint azok közül, akik megúszták a drogfogyasztásért vagy -árusításért járó büntetőjogi eljárást vagy társadalmi felelősségre vonást - a bebörtönzött foglyok, a próbaidős és feltételesen szabadlábra helyezett elítéltek, valamint a lakóhelyi kábítószerelvonó programokban részt vevők köréből. Az 4.1 táblázatból kiolvasható a két városrészbeli mintamegoszlás, a fenti kategóriák szerinti csoportosításban. A mintavétel összesen 1003 válaszadóra terjedt ki.
      A mintát az egyes csoportokon belül úgy válogattuk össze, hogy képviseljék a kábítószerrel való kapcsolat különböző formáit: voltak köztük crack-fogyasztók vagy -eladók és olyanok, akiknek nem volt kapcsolatuk a crack-kel -- kokain HCL-fogyasztók [7] vagy -eladók, heroinfogyasztók vagy -eladók, polydrog- (elsősorban marihuána-) fogyasztók, valamint a ritkán vagy egyáltalán nem fogyasztók. A 4.1 táblázatból kiderül, hogy a mintavétel aránya azonos volt a két tanulmányozott városrészben. Itt jegyzendő meg, hogy ez a felmérés egy crackkel foglalkozó átfogó tanulmány részeként készült, így a crackfogyasztók és -eladók mintája túlsúlyban van. A crackfogyasztók és -eladók (N=623) az összes minta 62 százalékát képviselték. A kokain- és heroinfogyasztók aránya 14, illetve 9,5 százalék, a fennmaradó százalékot a polydrog-fogyasztók és a ritkán vagy egyáltalán nem fogyasztók tették ki.

      4.1 táblázat
      A válaszadók jogállása és önbevallás alapján készült elsődleges (=a rendszeresen fogyasztott vagy árusított) drog szerinti megoszlás New York City két szegénynegyedében

	Central Harlem	Washington Heights
N	452	551
Jogállás az interjú idején:
Törvényi eljárás vagy kezelés alatt nem állók	57,6	61,5
Letartóztatottak (nem őrizetben)	11,2	9,1
Lakóhelyi kábítószerelvonó kezelés alatt	13,2	6,8
Börtönlakók	12,2	15,2
Próbaidősök vagy feltételesen szabadlábra helyezettek	5,8	7,4
Rendszeresen fogyasztott drog szerint:
Crack	61,6	62,5
Kokain HCL	13,2	15,9
Heroin	11,6	7,4
Marihuána	9,9	9,3
Nem fogyasztó	3,7	4,9

      A minta társadalmi és demográfiai jellemzőinek városrészek szerinti megoszlása a 4. A. Függelékben található. A két városrészben a megkérdezettek több mint kétharmada férfi volt; etnikai összetételük lényegében reprezentálta a szegénynegyedek csoportjellemzőit. Megjegyzendő még, hogy a latin-amerikaik a Central Harlem-i mintában túlsúlyba kerültek, míg Washington Heightsben alulreprezentáltak voltak. A Washington Heights-i válaszadók fiatalabbak, több mint 40 százalékuk életkora 19 és 26 év közt volt. A két szegénynegyedben a megkérdezetteknek kevesebb mint a fele rendelkezett középiskolai végzettséggel, és kevesebb mint 20 százalékuk járt valaha főiskolára. Körülbelül egynegyedüknek volt házastársa (vagy állandó partnere, akivel együtt élt) és/vagy egy gyermeke, a többség azonban egyedül vagy más rokonokkal, családtagokkal élt együtt.
      A minta az adott szegénynegyedek átlag lakosságát nem kívánta célba venni, viszont a New York-i crack-krízis csúcskorszakában reprezentatívnak tekinthető a drog miatt letartóztatottakra vonatkozóan (Johnson, Hamid és Sanabria, 1990). Kérdéses az is, hogy a minta mennyire reprezentálja jól a két városnegyed drogfogyasztó és drogárusító populációját, mivel ennek paraméterei az adott szegénynegyedekben nem ismertek. Central Harlem és Washington Heights jól reprezentálja azokat a New York-i szegénynegyedekben zajló folyamatokat, amelyek alapvetően két fő típusba sorolhatók. És bár a két szegénynegyed lakosainak a drogpiaccal való kapcsolatára vonatkozó általánosítások helytállóak, óvatosságot kell tanúsítanunk, ha az itt leírt jelenségeket a két vizsgált városrészen kívül más területekre is alkalmazni kívánjuk.

      A mintatoborzás
      Az első bírósági meghallgatásra váró letartóztatottakat a manhattani központi nyilvántartóból gyűjtöttük. Az előzetesek nevét, ha kokain vagy crack miatt kerültek be, a letartóztatást végző tiszt speciális zászlókkal jelölte meg, amikor nyilvántartásba vette őket. [8] A lakóhely azonosítása a kihallgatás során a letartóztatottak által bemondott címek (és a megfelelő irányítószám) alapján történt. Az interjú lehetőségét a rutinkihallgatás során említették meg a letartóztatottaknak, amikor a bírósági tárgyalás előtt a kihallgatást vezetők azt is megállapították, hogy az alanyok saját felelősségükre kiengedhetők-e. A letartóztatottak, akik jelezték, hogy hajlandók részt venni a kutatási programban, kaptak egy kártyát, amely elmagyarázta nekik, hogy hol és hogyan kerül sor az interjúra. A továbbra is őrizetben maradókat az előzetes fogdában kérdeztük ki.
      További alanyokat lánc-utalásos eljárással toboroztunk. A nem a crack miatt letartóztatott drogosokat is ugyanabból a nyilvántartásból válogattuk ki. A nem letartóztatott alanyokat kor, nem és etnikum szerint feleltettük meg a letartóztatottak által képviselt mintának. A minta egyéb résztvevőit a manhattani lakóhelyi elvonó programokból válogattunk ki. Többféle lánc-utalásos módszert alkalmaztunk; megkértük például a letartóztatottat, hogy nevezzen meg egy lehetséges válaszadót, aki „olyan, mint ő, ugyanazon a környéken lakik, körülbelül hasonló korú, de elkerülte a letartóztatást”. A kérdezőbiztosok ezután felkeresték a megnevezetteket, vagy barátok útján jelentették a helyi irodának. Ezen kívül láncot alakítottunk ki az olyan drogfogyasztók és árusok között, akiknek a létezéséről a kérdezőbiztosok a környékbeli kapcsolataik révén szereztek tudomást.
      A lakóhelyi elvonóprogramok klienseit helyben toboroztuk, az ottani adminisztráció vagy a klinikai személyzet által megnevezett crack- és más kábítószerfogyasztók köréből. Olyan lakosokat is felkértünk a tanulmányban való részvételre, akik legalább egy hónapja kezelés alatt álltak, megfeleltek besorolási kritériumainknak és drogfogyasztónak számítottak. A bebörtönzött drog-bűnelkövetőket a New York-i állami börtönben, a tárgyalás előtt álló bebörtönzötteket és a súlyos vétségért elítélteket pedig a New York-i Rikers Island büntetésvégrehajtó intézetben válogattunk ki. A börtönlakók és az előzetesen fogva tartottak azonosítása az irataik alapján történt, a droggal kapcsolatos történetüket pedig ők maguk mesélték el a felvételi beszélgetésen, majd ezt követően választották ki és hívták be őket az interjúra.
      A rövid, 10 pontból álló előzetes interjú arra szolgált, hogy felmérjük a válaszadó drogfogyasztási vagy -eladási szokásait, és ellenőrizzük beszámolóik hitelességét. A válaszadók az elsődleges (=rendszeresen fogyasztott/árusított) drog alapján kerültek besorolásra, aszerint, hogy melyik drogot fogyasztották (vagy árusították) ötven alkalomnál többször (és többet más anyagból sohasem fogyasztottak vagy árusítottak) az életük során. A többféle drogot fogyasztók az előző évben leggyakrabban fogyasztott vagy árusított drog alapján kerültek besorolásra. Az interjúk során N=1003 válaszadót kérdeztünk ki az 1988 márciusától 1989 szeptemberéig tartó 18 hónapban.

      Az interjú menete
      Az interjúkra különböző helyszíneken, olyan helyeken került sor, ahol a megkérdezettek kiléte a közvetlen környezet előtt rejtve maradt, és a résztvevőket más nem hallgathatta ki. A börtönben és a fogdában az interjúk lebonyolítására üres osztálytermekben és rendszerint a hétvégeken került sor. A nem letartóztatottakkal és az utcai kikérdezettekkel áruházakban, könyvtárakban, kávézókban vagy más semleges, nyilvános helyeken találkoztunk. A szegénynegyedekben toborzott csoportoktól vizeletmintát kértünk, hogy hitelesíthessük a kábítószerfogyasztás tényét. Az interjúk egy-két órát vettek igénybe, az első óra után rövid szünetet iktattunk be.
      Az alanyok az interjúkért 25 dollárt, a vizeletmintáért pedig 5 dollárt kaptak. Külön kisebb összeg illette meg őket akkor, ha újabb potenciális interjúalanyokat vagy helyeket neveztek meg, ahol további alanyokat találunk. A válaszadók ezen kívül még metrójegyet és egy csomag cigarettát is kaptak. A kezelés alatt álló válaszadók nem kaptak pénzt, a nekik járó összeget a kezelési programnak ajánlottuk fel. Tőlük vizeletmintát sem kértünk, hiszen a több mint egy hónapja vagy annál hosszabb ideje kezelés alatt állók absztinenciája feltételezhető volt. A börtön- és fogdalakóktól nem kértünk vizeletmintát, és az intézményi szabályoknak megfelelően anyagi juttatást sem kaptak.
      Az interjúban feltett kérdéseket hangosan felolvastuk. A kártyákat, amelyeken a válaszlehetőségeket soroltuk fel, megmutattuk a válaszadóknak, majd a kiválasztott választ hangosan felolvastuk, hogy az írástudatlanságból származó problémákat a minimumra csökkentsük. Az interjúk két nyelven, angolul és spanyolul folytak.

      A jellemzők
      A kérdőívek négy fő kérdéskörben gyűjtöttek adatokat: az alanyok kábítószerfogyasztásba vagy -eladásba való bevonása; az életük során és éves viszonylatban az anyaggal összefüggő és nem droggal összefüggő bűncselekményekben való részvétele; az anyag fogyasztásának vagy eladásának társadalmi folyamatai; a legális és illegális tevékenységből származó bevételi forrásai és kiadásai. Egy naptár segítségével feljegyeztük az elvonó vagy detoxikáló programokban való részvétel idejét, valamint a fogdában, börtönben vagy egyéb intézményekben eltöltött idő tartamát. A beavatásról: a válaszadókat megkértük, hogy írják le, mikor kerültek először kapcsolatba azzal a droggal, amelyet rendszeresen fogyasztottak; hogyan, hol és kivel használták (vagy árusították) először, mennyi pénzt költöttek; mennyi idő telt el az első és a második fogyasztás és a rendszeres fogyasztóvá válás (ha volt ilyen) között. A különböző kérdésekre adott válaszokból azt is többször lejegyeztük, hogy mit vártak a drogtól, illetve milyen tényleges reakciót váltott ki belőlük a drog fogyasztása.
      A bűnöző karrier paramétereit (1984-től napjainkig), az életük során és éves átlagban a drog fogyasztására, a drog árusítására és a droggal nem összefüggő bűnözésre vonatkozó becsléseket az alanyok bemondása alapján jegyeztük fel. Lejegyeztük a különféle drogok fogyasztására és árusítására, valamint húsz, nem droggal összefüggő bűncselekményre vonatkozó becsléseiket is. A kérdéseket köznapi nyelven fogalmaztuk meg (pl. megvert-e valakit annyira, hogy orvoshoz kellett vinni). A deviáns viselkedések gyakoriságának rögzítésére kategória-skálát, az arány kiszámítására a felezőpont-módszert használtunk. Ezt a módszert használtuk az önbevallás helyett akkor is, amikor a tényleges bűnelkövetés kiszámítását kíséreltük meg, hogy ellensúlyozzuk a válaszadók csúsztatásaiból származó torzítás mértékét, akik rendszerint nagyobb fogyasztásról és mérsékeltebb eladási adatokról számoltak be. A válaszok egy exponenciális gyakoriság-skálát adtak ki, amelyen kilenc kategóriát állítottunk fel; ezek az „egy vagy két alkalommal”-tól a „több mint tízezerszer”-ig terjedtek.
      A drogfogyasztás és -árusítás társadalmi szerveződésére sokféle kérdés vonatkozott. Megkérdeztük a válaszadókat, hogy szervezett keretekben árultak-e drogot, és ha igen, írják le a szervezetüket a Fagan (1989) és Johnson, Hamid és Sanabria (1990) -féle módszerrel, amelyet a kutatók a fiatalkorú bandák drogárusításáról szóló tanulmányaikban dolgoztak ki. Megkérdeztük a válaszadóktól, milyen speciális funkciót töltöttek be a drogterjesztő szervezetekben, milyen egyéb funkciókról tudnak, és megkértük őket, hogy beszéljenek a csoporton belül lezajló társadalmi folyamatokról. Megkérdeztük például, hogy létezett-e a csoportjukon belül a drogfogyasztásra vonatkozó speciális tiltás vagy a szabályok megszegéséért járó szankció. A drogforgalmazáshoz kapcsolódó „szervezett erőszak” („systemic violence”, Goldstein, 1985, 1989) meghatározását az erőszak speciális formáira vonatkozó nyolc kérdés alapján végeztük. A válaszadókat megkérdeztük, hogy drogárusi működésük során volt-e „rendszeresen” dolguk a kérdéses erőszakos cselekedetekkel.
      A válaszadók anyagi helyzetére vonatkozóan becsléseinket a bevételeik és a kiadásaik alapján készítettük el. A havonta befolyt dollár összegét egy táblázat segítségével állapítottuk meg, amelyen a skála egytől (havonta kevesebb, mint 100 dollár) kilencig (havonta 10 ezer dollár) terjedt. Ezt a skálát használtuk a konkrét dollár-megjelölések helyett, hogy lehetőség szerint a minimumra csökkentsük a dollárbecslésekkel kapcsolatos torzításokat, és a tartósan drogot fogyasztók esetleges emlékezetkieséséből fakadó problémákat. [9] A becsült dollárösszegek egyrészt a legális és az illegális tevékenységből származó bevételi forrásokra, másrészt a napi fenntartási célokra és a drogra költött kiadásokra vonatkoztak.

      A szegénynegyedek jellemzői
      A két negyed, Washington Heights és Central Harlem, egyaránt gyors és mélyreható társadalmi szerkezetváltáson esett át a crackválságot megelőző évtizedben. Jól megfigyelhető mindkét városnegyedben a „kirekesztettek” koncentrációjának folyamata, függetlenül attól, hogy egyéni (Jencks, 1989) vagy helyi szinten (Jargowski és Bane, 1990; Ricketts és Sawhill, 1988) mérjük a szegénységi mutatókat. A két negyedben akkor is sok volt, jelenleg is sok a súlyosan elnyomorodott háztartások száma, de a 4.2 táblázat alapján megállapítható, hogy a változások a két helyen egészen másképp zajlottak.
      Central Harlemet 1989-ben változatlanul homogén afro-amerikai közösség lakta, amely az előző évtizedben még tovább szegényedett. A populáció egyharmada elköltözött az 1970-es évek folyamán, és növekedett a szegénységi küszöb alatt élő családok százalékos aránya (három családból egy). A családok (inflációhoz igazított) átlagjövedelme majdnem 25 százalékkal, míg az egyedülálló személyeké 50 százalékkal csökkent a jelzett évtized alatt. Őt családból több mint egy (22,5 százalék) kapott állami segélyt 1980-ban. [10] A 29 számlálási körzet majd mindegyikében a lakosság több mint 20 százaléka élt a szegénységi küszöb alatt. Ez az az általánosan elfogadott küszöbérték, amely alapján szegény körzetnek minősítenek egy területet. [11] A másik, sokkal konzervatívabb küszöbszámítás szerint -- amely csak abban az esetben minősít szegénynek egy körzetet, ha lakosságának 40 százaléka él a szegénységi küszöb alatt (Jargowsky és Bane, 1990) -- kilenc körzetet lehet súlyosan szegénynek minősíteni.
      Az 1970-es években jelentős demográfiai átalakulás is megfigyelhető Central Harlemben. Az adott időszakban észrevehetően csökkent a házasságban élők százalékos aránya, de az egyedülálló szülők, elsősorban az egyedülálló anyák vezette háztartások száma is csak 4 százalékkal nőtt. Ez a trend jelzi, hogy az afro-amerikai munkás- és középosztály tagjai, akik a szegénységi küszöbértéket meghaladó jövedelemmel rendelkeztek, kimenekültek Central Harlemből. Az egyedülálló szegény lakosok számában viszont kiugró növekedés mutatkozott.
      Az említett évtized alatt Washington Heightsben nagymértékben csökkent a negyed fehér populációja: 1970-ben négy lakosból közel három volt fehér, míg 1980-ban már csak 27,7 százalékot tett ki a fehér lakosok száma (4,2 táblázat). [12] Az elköltözött fehér lakosok helyébe latin-amerikaik telepedtek, akik 1980-ban már a lakosság több mint felét alkották. A spanyolul beszélő populáció (23,5 százalék) és a külföldi születésű lakosok (12 százalék) növekedése azt mutatja, hogy a negyed a latin-amerikai bevándorlók befogadó körzetévé vált. 17,1 százalékkal csökkent azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek élén házaspár állt, míg a gyermekét egyedül nevelő szülők háztartásainak száma 12,7 százalékkal növekedett.
      A jövedelmi viszonyokat vizsgálva: 1980-ban négy család közül egy élt a szegénységi küszöb alatt Washington Heightsben. A családok inflációhoz igazított átlagjövedelme 1980-ban majdnem 25 százalékkal, az egyedülálló személyek esetében pedig 15 százalékkal maradt el az 1970-ben mért adatoktól. 1980-ban a populáció szegénységi részesedése a 30 népszámlálási körzet több mint felében (N=17) meghaladta a 20 százalékot. [13] Minden hat lakos közül egy állami segélyből élt.
      A 4.3 táblázat másféle perspektívából nyújt betekintést abba a folyamatba, amelynek eredményeként a szegénység koncentrációja végbement az adott két szegénynegyedben. A táblázat a két szegénynegyedben azoknak a népszámlálási körzeteknek a számát hasonlítja össze, amelyek mindhárom szegénységi kritériumnak megfeleltek, azaz: a lakosság legalább 20 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, a lakosság legalább 40 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, és a Ricketts és Sawhill (1988) -féle meghatározás alapján a körzet a kirekesztettek környékének minősül. A szegénység koncentrációja a két szegénynegyedben mindhárom kritérium alapján kiugróan nőtt az 1970-es években. A szegény körzetek aránya ugyanakkor azt mutatja, hogy 1980-ban a szegénység koncentrációja szempontjából a helyzet sokkal súlyosabb volt Central Harlemben. Central Harlemben az iskolai végzettségre és az átlagjövedelemre vonatkozó mutatók is alacsonyabbak voltak.
      A „kirekesztettség” fogalom nemcsak a szegénység dimenzióit tükrözi. Egyes meghatározások ide sorolják a viselkedési jellemzőket is, mint például a tizenéves korú anyától, illetve házasságon kívül született gyermekek számát (Ricketts és Sawhill, 1988; Kasarda, a kötet 3. fejezete). A 4.4 táblázat a gyermekszületési és halandósági adatokat mutatja 1988-ban. Ezekből az adatokból az is kiderül, milyen különbségek tapasztalhatók Central Harlem és Washington Heights között. Central Harlemben több gyermek született házasságon kívül és tizenéves korú anyától. A Central Harlem-i gyermekek esetében nagyobb volt az esély, hogy alacsony súllyal születnek, és a 100 főre számított gyermekhalandóság aránya 150 százalékkal haladta meg a Washington Heightsben mért adatokat.
      A két negyed közötti különbség a szegénység két arcát mutatja. Central Harlem súlyosan elnyomorodott övezetnek minősíthető, Washington Heights összetétele azonban gyorsan változik. Central Harlem szegénysége homogén jellegű, ahol csökken a családok száma és alacsony a foglalkoztatottsági mutató. Washington Heights a bevándorló közösségek miatt új kihívásokkal találja szembe magát. A foglalkoztatottsági bázis radikális átalakulása idején a nem spanyol származású fehérek helyébe az afro-amerikaiak és a latin-amerikaik léptek. Ez azt jelentette, hogy a kisebbségek vagy az Egyesült Államok más vidékeiről bevándorlók tömegei nem találtak munkát a hivatalos szektorban, így kénytelenek voltak az informális gazdaságban kínálkozó törvényes vagy törvénytelen elfoglaltság után nézni, esetleg kis üzleteket alapítva vállalkozói jártasságukat kamatoztatni. Washington Heights helyzete mégis sokkal ígéretesebbnek tűnik. A családok és a főiskolai képzettségűek aránya jóval magasabb, míg a szegény családok aránya sokkal alacsonyabb, mint Central Harlemben. Az ígéretes gyermekszületési statisztikák pedig azt bizonyítják, hogy Washington Heights lakosai viszonylag egészségesnek tekinthetők. Ezek a tényezők egyrészt igen fontosak a szegénynegyedekben működő informális társadalmi ellenőrzés szempontjából, másrészt jelzik a társadalmi-gazdasági tőke akkumulálódásának kezdetét is (Coleman, 1987; Coleman és Hoffers, 1987). A következőkben azt vizsgáljuk, hogyan hatnak a fenti körülmények a potenciális drogárusok életére, azaz megtartják-e őket a törvényes gazdaságban.

      4.2 táblázat
      New York City negyedeinek társadalmi, szerkezeti és gazdasági profilja, 1970-80

	Washington Heights			Central Harlem
	1970	1980	Változás (%)	1970	1980	Változás (%)
Populáció	180 710	179 941	-0,4	159 336	105 794	-33,6
Kor (%)
1-4 éves	6,3	9,5	3,2	7,6	6,8	-1,1
5-17 éves	15,9	15,7	-0,2	21,8	16,7	5,1
18-24 éves	10,3	12,4	2,1	9,9	10,8	0,9
25-44 éves	25,0	28,8	3,8	25,7	24,6	-1,1
45-64 éves	25,1	18,9	-6,2	24,2	24,9	0,7
65 éves és idősebb	17,4	14,7	-2,7	10,8	16,2	5,4
Családi állapot
Férj-feleséga	76,8	59,5	-17,3	56,7	40,6	-16,1
Egyéb gyerek nélkül	13,6	18,2	4,6	15,8	27,8	12,0
Egyéb gyerekkel	9,6	22,3	12,7	27,5	31,6	4,1
Etnikum
Fehér	73,6	27,7	-45,9	2,0	0,6	-1,4
Afro-amerikai	15,4	14,3	-1,1	94,6	94,1	0,5
Egyéb	1,8	1,8	--	0,3	0,5	-0,2
Latin-amerikai	b	54,2	--	b	4,4	--
Puerto-Rico-i	9,2	c	--	3,1	c	--
Ázsiai	b	1,8	--	b	0,2	--
Amerikai indián	b	0,2	--	b	0,2	--
Spanyolul beszélők (%)d	30,7	54,2	23,5	5,0	4,4	-0,6
Külföldi születésű (%)	36,6	48,0	12,0	3,2	6,5	3,3
Iskolai végzettség (%) e
Középiskolai végzettség nélkül	55,0	51,3	-3,7	67,	57,2	-10,6
Középiskolai végzettség	27,5	25,3	-2,2	24,7	28,8	4,1
Bizonyos főiskolai tanulmányok	7,7	10,6	2,9	4,6	8,8	4,2
Főiskolai végzettség	9,8	12,8	3,0	2,9	5,2	2,3
Jövedelem - Családok (%)f
10 000 dollár alatt	60,0	39,7	-20,3	79,0	65,6	-13,5
Szegénységi küszöb alatti %	9,0	23,9	14,9	22,9	34,5	11,6
Median ($)	8,879	12,477	40,5	6,137	9,185	49,7
Median ($ 1980)g	16,614	12,477	-24,9	11,483	9,185	-20,0
Jövedelem - egyedülállók
Szegénységi küszöb alatti %	26,4	--	--	34,5	--	--
Median ($)	6,882	6,180	-9,8	5,499	3,813	-29,7

      Megjegyzés: a „--” jel nem felhasználható adatot jelöl.
      ^a Gyermekkel vagy anélkül.
      ^b Az 1970-es „egyéb” kategória magába foglalja.
      ^c Az 1970-es latin-amerikai kategória magába foglalja.
      ^d 1970-ben bármely fajra vonatkozóan.
      ^e 24 év felettiek.
      ^f 1969-es, 1979-es jövedelmek.
      ^g 1970-es median-jövedelem, amelyet az Egyesült Államok 1970-79 közötti egyéni fogyasztási statisztikájának bruttó értéke alapján számítottunk át az 1980-as szintre. (U.S. Bureau of Labour Statistics, Tuesday Spot Market Price Indexes and Prices, Washington D.C.)

      4.3 táblázat
      A szegénység koncentrációja a New York-i szegénynegyedekben 1970-80 között a népszámlálási körzetek száma és aránya, illetve a változások százalékos aránya szerint

	1970		1980		Változás (%)
	N	%	N	%	1970 80a
Central Harlem
A népszámlálási körzetek száma	70	(100)	71	(100)
A 20% szegénységi küszöb alatti körzetek	31	(44)	49	(69)	56,8
A 40% szegénységi küszöb alatti körzetek	3	(4)	23	(32)	700,0
"Kirekesztettek"	4	(6)	9	(13)	116,7
Washington Heights
A népszámlálási körzetek száma	107	(100)	111	(100)b
A 20% szegénységi küszöb alatti körzetek	30	(28)	61	(55)	96,4
A 40% szegénységi küszöb alatti körzetek	2	(2)	21	(19)	850,0
"Kirekesztettek"	0	(0)	8	(7)	c
New York City
A népszámlálási körzetek száma	2 156	(100)	2 203	(100)
A 20% szegénységi küszöb alatti körzetek	457	(21)	791	(36)	71,4
A 40% szegénységi küszöb alatti körzetek	73	(3)	311	(14)	366,7
"Kirekesztettek"	27	(1)	140	(6)	500,0

      ^a A százalékos változások az éves arányok alapján kerültek kiszámításra, a népszámlálási körzetekre vonatkozóan nincs számítás.
      ^b Kilenc körzetnek nem volt populációja, ezeket kivettük az elemzésből.
      ^c A százalékos változás végtelen.
      Forrás: John, D. Kasarda, Urban Underclass Database (Chapel Hill, N.C. University of North Carolina, 1992.).

      4.4 táblázat
      Születési és halálozási adatok a New York-i szegénynegyedekben, 1988

	Central Harlem	Washington Heights
1000 lakosra jutó születések	20,6	24,2
Tizenéves szülő nők (%)	16,3	9,8
Alacsony testsúllyal születettek (%)	21,2	8,4
Házasságon kívül születettek	81,2	46,6
Gyermekhalandósági aránya	21,1	8,3

      ^a 1000 élve született gyermekre számolt arány.
      Forrás: New York City Community District Vital Statistics Data Book, 1988, New York City Department of Health.

      EREDMÉNYEK
      A drogeladás és az erőszak társadalmi szerveződése
      Az utcai drogárusítással együtt járó erőszak következtében az árusok és a drogot nem árusítók egyaránt viktimizálódtak (Fagan és Chin, 1990; Goldstein, 1989; Hamid, 1990; Johnson, Hamid és Sanabria, 1990; Johnson, Wilson és társai, 1990). Az artikuláltabb szerkezetű és szervezeti felépítésű utcai drogárusító csoportok (illetve partnerek) körében magasabb volt az erőszakos cselekmények aránya mind a drogárusító kontextuson belül, mind azon kívül (Fagan, 1989; Fagan és Chin, 1990).
      A 4.5 táblázat a drogárusító szervezeteket (férfi és a női lakosokra bontva) hasonlítja össze a tanulmányozott két negyedben, valamint bemutatja a válaszadók részvételét a drogárusítással összefüggő szervezett erőszakban. [14] A válaszadókat felkérték, hogy jellemezzék a szervezeteiket, és nyilatkozzanak arról, hogy „rendszeresen” elkövették-e a nyolc speciális erőszakos cselekmény valamelyikét. [15]
      Washington Heightsben mind a férfiak, mind a nők körében magasabb volt a drogárusításban való részvétel; a Washington Heights-i férfiak közel kétharmada (65,9 százalék), a nőknek 43,7 százaléka vett részt a drogeladásban (4.5 táblázat). Central Harlemben a férfiak fele (49,8 százalék) és négy nő közül egy (27,5 százalék) foglalkozott drogeladással. Washington Heightsben három férfiból egy vett részt a szervezett kábítószereladásban, és ez több mint kétszerese a nők arányának.

      4.5 táblázat
      A drogárusítás társadalmi szerveződése a New York-i szegénynegyedekben

	Central Harlem		Washington Heights
	férfiak	nők	férfiak	nők
N	303	153	389	158
Drogeladásban részt vett (%)	49,8	27,5	65,9	43,7
Csoportos drogeladásban részt vett (%)	23,8	15,0	36,5	16,5
A csoportok szerkezeti jellemzői "A csapatnak van-e ..." (%)
Neve?	8,6	5,2	12,3	1,9
Hierarchiája?	19,8	10,5	30,1	13,9
Szabályai, normái?	20,8	9,2	29,3	13,3
A drogfogyasztást tiltó szabályai?	16,8	7,2	24,2	7,0
Saját területe?	20,1	9,8	32,1	8,9
16 évnél fiatalabb árusai?	6,6	2,0	10,8	3,2
A drogárusítással összefüggő erőszak "Szokott-e rendszeresen... ? (%)
Verekedni rivális dílerekkel?	15,8	3,3	25,8	11,3
Fogyasztókat bántalmazni az adósság begyűjtésekor?	16,2	5,9	22,7	6,0
Verekedni a rossz minőségű drog miatt?	17,8	8,6	24,1	10,0
Kirabolni drogdílereket?	11,4	6,6	21,4	10,0
Kirabolni drogvásárlókat?	10,8	6,6	12,3	8,7
Vitatkozni a cucc/felszerelés miatt?	26,6	25,0	22,5	24,0
Verekedni a drog minősége miatt?	12,1	7,9	15,9	10,0
Viktimizálódott-e, míg dílerkedett?	18,2	10,5	21,6	3,9

      A Washington Heights-i férfi árusok gyakrabban említették, hogy csoportjuknak speciális szervezeti formája volt (4.5 táblázat), de a drogeladással foglalkozó csoportokról általában az mondható el, hogy kötöttségektől mentes, laza szervezeti felépítés jellemezte őket. Néhány drogárus beszámolójában szó esett arról, hogy szervezetüknek saját neve volt, és csak nagyon kevesen említették, hogy árusként tizenhat éven aluli fiatalokat is alkalmaztak volna. [16] A Washington Heights-i megkérdezettek több mint egyharmada utalt a drogeladás szervezettségére, míg Central Harlemben 21 százalék alatt maradt azoknak az aránya, akik a szervezettség fokáról említést tettek. A drogárusító szervezetek esetében nyilvánvaló, hogy nem koherens, formálisan vagy tartósan fennmaradó szervezetről van szó, hanem véletlenszerűen összeverődő csoportokról, amelyek inkább egy decentralizált elosztási rendszerre emlékeztetnek. Ha összeáll is egy ilyen csoport vagy banda, elég nagy a valószínűsége, hogy a szervezet csak ideig-óráig létezik (Williams, 1989), és hogy a ranglétra alján lévő tagság állandóan cserélődik (Johnson, Hamid és Sanabria, 1990). Ritkán fordul elő, hogy ezek a gazdasági csoportosulások hosszabb ideig fennálló és a szervezett bűnözésben ismert szervezetekké alakulnak át.
      A drogárusítást kísérő erőszak az árusító csoport formális szerveződésével hozható összefüggésbe. A Washington Heightsben lakó férfi és női árusok egyaránt gyakrabban számoltak be a szervezett bűnözésben való „rendszeres” részvételről, mint a Central Harlem-iek (4.5 táblázat). A szervezett bűnözésben való részvételt tekintve a Washington Heights-i férfiak több mint negyede rendszeresen vett részt ilyen cselekményekben. Az erőszak nem volt ritka a női árusok körében sem, de sokkal gyakoribb volt Washington Heightsben.
      Nem találtunk jelentős összefüggést a válaszadók drogárusító csoportban betöltött szerepe (árus, csoporttag, főnök, megfigyelő őrök) és a szervezett erőszakban való részvétel között. A válaszadók többsége arra a kérdésre, hogy milyen szerepet töltött be a csoportban, többféle szerepet is megnevezett, ami részben a csoportokon belüli mobilitásra enged következtetni, másrészt arra, hogy egy-egy személy több csoportban is részt vett az adott időszakban.
      A drogárusítás és a droghoz nem kapcsolódó kriminalitás közötti viszonyt vizsgálva megállapítható, hogy a szervezett erőszakban való részvétel az általános bűnözési séma része. A szervezett erőszak szabályozó rendszerként vagy stratégiaként működik, amely fenntartja a legális vagy hivatalos gazdaságon kívül tevékenykedő szervezeteket (Fagan és Chin, 1990). Ha ezek a viselkedési minták kontextus-specifikusak és csak a drogárusítás küzdőterére korlátozódnak, akkor feltételezhető, hogy a drogárusítás és a bűnözés egyéb megjelenési formái között nincs összefüggés. Tény viszont, hogy a társadalmi kiválasztódás folyamán általában az erőszakra és kriminalitásra hajlamos emberek vesznek részt a drogárusításban. A 4.6 táblázatból világosan látszik, hogy kilenc különböző típusú bűncselekmény esetében hogyan alakult az elmúlt három évben a férfiak és nők körében az éves törvényszegési ráta átlaga (lambda). Az arányokat az adott (az utcán eltöltött) kockázati időhöz igazítottuk. [17]

      4.6 táblázat
      A droggal nem összefüggő bűncselekmények éves törvényszegési rátája az árusok státusa szerinti lebontásban New York City szegénynegyedeiben, 1986-88

	Central Harlem			Washington Heights
	Nem	Egyedül	Csoportban	Nem	Egyedül	Csoportban
	árusítók
Rablás	4,8 3,4	7,1 2,4	10,6 8,7	25,8 12,3	20,7 5,5	24,7 4,8
Betörés	3,0 0,5	4,4 0,3	10,9 0,0	11,9 3,4	15,6 0,4	4,4 0,5
Tettlegesség	1,2 0,1	2,5 3,7	6,0 0,2	0,7 0,1	10,3 0,2	10,4 4,0
Bolti lopás	31,6 22,4	23,2 10,3	58,3 71,2	25,1 28,1	28,1 14,7	32,5 15,4
Nagy lopás	13,6 15,5	17,2 2,2	26,8 3,4	23,7 8,5	20,1 14,1	31,7 4,7
Verekedés	4,0 0,3	3,1 5,2	13,5 8,2	10,7 0,5	13,0 27,3	20,1 4,8
Kis lopás	6,4 6,4	1,7 3,4	27,4 11,0	12,7 8,7	11,5 9,7	20,6 3,7
Prostitúció / Kerítés	8,2 89,3	12,6 74,6	12,3 73,4	5,7 81,2	14,3 59,9	14,3 38,0
Lopott áru rejtegetése	4,9 2,2	9,1 3,1	22,2 50,0	27,4 3,6	15,4 13,3	31,8 4,6

      1. sor : férfiak aránya
      2. sor : nők aránya
      Megjegyzés: a ráta éves gyakoriságát jelöljük (lambda) az aktív törvénysértők esetében, azoknál, akik a három év alatt legalább egy eseményről beszámoltak.

      A 4.6 táblázatból kitűnik, hogy a jelzett három évben a szervezett csoportban árusítók szinte valamennyi bűncselekmény-típusban sokkal aktívabbak voltak, mint az egyéni árusítók vagy a nem árusítók, illetve a férfi árusok sokkal aktívabbak voltak, mint a női árusok. A két városnegyed összevetéséből az is kiderül, hogy a Washington Heights-i férfiak csoportjai aktívabbak voltak az erőszakos bűnözésben, amire a magasabb arányú és szervezett erőszakról szóló beszámolóikból is következtetni lehet. A Central Harlem-i csoportban működő férfi árusok körében magasabb volt a betörés, a bolti lopás és a kisstílű tolvajlás aránya, míg a Washington Heights-i hasonló csoportok sokkal aktívabbak voltak rablás, erőszak és verekedés jellegű erőszakos cselekményekben. A rablás például éves átlagban majdnem 25 százalékot tesz ki az összes elkövetett bűncselekmény közt. Az egyedül dolgozó árusok szinte valamennyi bűncselekmény-típusban aktívabbak voltak Washington Heightsben, mint Central Harlemben. Nyilvánvaló, hogy az erőszak nemcsak drogterjesztői kontextusban fordul elő. Washington Heightsben, ahol a szervezett erőszak szorosabb kapcsolatban állt a drogelosztással, és a drogárusítás szigorúbb szervezeti keretek közt zajlott, a drogárusok nagyobb arányban vettek részt erőszakos cselekményekben a drogárusításon kívüli kontextusban is.
      A női bűnelkövetők aránya csak a prostitúcióban volt mindenütt magasabb a férfiakénál. A nők esetében a prostituálódás volt a crack egyik legsúlyosabb következménye (Chin és Fagan, 1990). Washington Heightsben a nők kisebb mértékben vettek részt a prostitúcióban. Ez különösen vonatkozik a csoportokban árusító nőkre, akiknek a jövedelme magasabb volt. A prostitúció növekedését és a nők drogárusításban való részvételét komplex tényezők befolyásolják. Először is, ahogyan nőtt az egyedülálló nők által vezetett háztartások száma, magasabb lett a velük szemben támasztott követelmény is, vagyis nagyobb bevételről kellett gondoskodniuk. Másodszor azzal, hogy megfogyatkozott a 25 és 44 év közti férfiak száma, elhárult néhány akadály is, amely korábban a nők utcai drogárusítása elé tornyosult, hiszen ez korábban (történetileg) kizárólag férfiterep volt. Harmadszor, a crack bevezetése és sikeres piaci terjesztése következtében a drogvásárláshoz egyre több pénz kellett, amihez még hozzájárult az is, hogy a crack csak rövid feldobottsági állapotot eredményezett, és ez sok, apró adagokban történő vásárlásra késztette a fogyasztókat. A prostitúció terjedésében egyéb olyan tényezők is szerepet játszhattak, mint például a crack terjesztését és fogyasztását körülvevő agresszív és durva környezet (Bourgois, 1989; Fagan és Chin, 1990; Johnson, Williams és társai, 1990), vagy például a szex árucikké válása, amely nyilvánvaló kísérő jelensége volt a crack bevezetésének (Bourgois 1989; Hamid 1990).

      A munkaerő részvétele a drogárusításban és az innen származó bevétel
      A 4.7 táblázat a válaszadók drogeladásból származó havi bevételét és a munkabeli státusuk alapján a munkából származó bevételét veti össze, az általuk bevallott összegek felhasználásával. A válaszadókat megkértük, hogy közöljék havi átlagos bevételüket a crackkel (vagy más elsődleges droggal) való első találkozásukat követő évből. A munkából, illetve a drogeladásból származó jövedelem összegét az általuk bemondott összjövedelemből százalékos arány megállapításával számítottuk ki. A bevallott drogbevételek bruttó összegek, vagyis a drogvásárlásra fordított összegeket nem vontuk le belőlük.

      4.7 táblázat
      A jövedelemmegoszlás a drogeladásban való részvétel és a foglalkoztatottsági helyzet alapján a New York-i szegénynegyedekben (havi jövedelem)
      Sorok:
      A válaszadók (% )
      Bevétel (dollár) -- drogeladásból
      Bevétel (%) -- drogeladásból
      Bevétel (dollár) -- munkából
      Bevétel (%) -- munkából

     

	Central Harlem			Washington Heights
	Nem	Egyedül	Csoport-ban	Nem	Egyedül	Csoportban
	árusítók
Dolgozik vagy iskolába jár	27,2%	23,2%	17,9%	29,9%	26,9%	31,9%
	$258	$2015	$3135	$50	$3363	$4819
	5,4%	85,6%	76,9%	4,5%	59,2%	74,4%
	$718	$635	$149	$658	$557	$742
	63,6%	39,2%	7,0%	63,0%	24,5%	19,6%
Nem tud dolgozni / munkából kiesők	23,0%	19,2%	18,9%	17,2%	22,8%	6,3%
	$88	$2534	$1986	$134	$4576	$1040
	5,5%	72,2%	59,7%	12,6%	74,5%	94,4%
	$297	$164	$108	$585	$427	$286
	31,0%	12,3%	15,0%	27,8%	16,89%	21,2%
Munkanélküli / közsegélyen	49,8%	57,6%	63,2%	52,9%	50,3%	61,9%
	$328	$2159	$3087	$334	$2863	$4113
	10,2%	79,6%	64,0%	6,2%	64,48%	70,6%
	$282	$320	$316	$565	$606	$278
	29,6%	20,9%	12,1%	28,8%	25,7%	9,1%
N	261	99	95	221	145	160

      A 4.7 táblázat oszlopainak első sora a munkaerő részvételét mutatja az egyes csoportokban, beleértve a törvényes informális és hivatalos (adózott) munkát. A két kérdéses negyedben négy emberből körülbelül egy dolgozott az interjú készítésének időpontjában. Central Harlemben a dolgozó válaszadók esetében kisebb volt a valószínűsége, hogy drogárusítással is foglalkoznak (különösen nem csoport-tagként), mint Washington Heights-ben.
      A drogeladásból származó jövedelem a 4.7 táblázat második sorában látható, a harmadik sorban pedig azt tüntettük fel, hogy ez a bevétel az összjövedelem hány százalékát teszi ki. Néhány „nem árusítóról” is kiderült, hogy alkalmanként azért árusított, és volt drogeladásból származó jövedelme is, de a felállított standard alapján csak az számított árusnak, aki „életében ötvennél többször” adott el, így őket „nem árusítónak” minősítettük. A munkából származó jövedelem a negyedik sorban látható. Azok a válaszadók is beszámoltak munkából származó jövedelemről, akik nem dolgoztak vagy nem tudtak a hivatalos szektorban dolgozni. Ennek az a magyarázata, hogy nagyon sokféle informális, a könyvelésekben nem vezetett munkát végeztek, például gyerekekre vigyáztak vagy szakképzettséget nem igénylő, kisegítő munkákat láttak el. Washington Heightsben a „munkanélküliek”, a „nem tudnak dolgozni”-kategóiában, a nem árusok és a független árusok körében az informális szektorban végzett munka révén körülbelül annyi jövedelem keletkezett, mint azoknál, akik a hivatalos szektorban dolgoztak.
      A 4.7 táblázatból számos következtetés vonható le. Az első és legfontosabb az, hogy a drogárusításból származó jövedelem nagyságrendekkel meghaladta a legális munkából származó keresetet. Ez derül ki az árusítók és a nem árusítók összjövedelmének, valamint a hivatalos szektorban is dolgozók legális munkából származó keresetének és a drogeladásból származó jövedelmének összevetésekor. Valójában az árusok esetében a munkából származó jövedelem részaránya olyan alacsony volt, hogy felvetődik a kérdés, egyáltalán mi késztette őket arra, hogy legális munkát is vállaljanak. [18]

      A drogárusítás hatása a legális jövedelemre és a munkában való részvételre
      Előfordulhat, hogy a drogeladásból származó jövedelem elég magas ahhoz, hogy az embereket elvonja a hivatalos vagy az informális gazdaságban folytatott, legális tevékenységektől. Néhány közgazdász arra a következtetésre jutott, hogy a drogárusítás a belső városrészekben elcsábítja a fiatal férfiakat (és nyilvánvalóan nőket is) attól, hogy a hivatalos szektor munkaerő-utánpótlásának részét képezzék. Ezekre a felvetésekre keresve a választ, összehasonlítottuk a két szegénynegyed lakosainak bevételi és kiadási szokásait a rendszeresen fogyasztott droggal történő találkozásukat megelőző és követő évben. A 4.8 táblázatban a bevétel a források szerinti megoszlásban és az árusok státusának figyelembe vételével látható. A 4.9 táblázatban pedig a kiadási szokásokat tüntettük fel, s itt a drogra és az egyéb szükségletekre költött pénz egyaránt szerepel.

      4.8 táblázat
      A havi jövedelem megoszlása a droggal való kapcsolat előtt és után az árusok státusa szerint a New York-i szegénynegyedekben
      Sorok
      Előtte (dollárban) Bevétel (%)
      Utána (dollárban) Bevétel (%)

	Central Harlem						Washington Heights
	Nem		Független		Csoportban		Nem		Független		Csoportban
	árusítók
Drog- eladás	350 253	27,3 18,5	1108 2196	53,0 67,9	1760 2887	59,4 71,7	389 217	21,7 9,5	1879 3454	56,5 69,3	2116 4276	54,8 71,0
Munka	502 404	39,2 29,6	566 360	27,1 11,1	454 247	15,3 6,1	667 594	37,2 26,0	637 469	19,1 9,0	614 417	15,9 7,0
Közmun-ka	79 99	6,2 7,2	63 65	3,0 2,0	53 74	1,8 1,8	62 83	3,5 3,6	31 47	0,9 0,9	27 22	0,7 0,3
Bűncselekmény	143 311	11,2 22,8	84 327	4,0 10,1	385 531	13,0 13,2	476 1020	26,6 44,8	389 479	11,7 9,6	722 593	18,7 10,5
Ősszesen	1281 1366	100 100	2089 3236	100 100	2960 4026	100 100	1789 2279	100 100	3326 4983	100 100	3859 5934	100 100

      4.9 táblázat
      A havi kiadások megoszlása a droggal való kapcsolat előtt és után az árusok státusa szerint a New York-i szegénynegyedekben.

      Sorok
      Előtte (dollárban) Kiadás (%)
      Utána (dollárban) Kiadás (%)

	Central Harlem						Washington Heights
	Nem		Független		Csoportban		Nem		Független		Csoportban
	árusítók
Menedék (lakás)	113 125	10,6 10,6	227 134	15,3 5,5	123 108	5,1 4,5	149 166	11,5 9,2	293 459	12,3 12,3	176 198	7,3 4,7
Élelem	89 76	8,7 6,5	117 121	7,9 5,0	181 142	7,5 5,7	98 76	7,6 4,2	168 156	7,1 4,2	215 206	9,0 4,9
Ruházat	129 90	12,1 7,6	205 125	13,8 5,1	497 249	20,5 10,3	157 86	12,1 4,8	408 427	17,1 11,4	735 786	30,7 18,8
Drog	323 690	30,4 58,6	458 1557	30,8 64,1	580 1528	23,9 63,5	385 1198	29,7 66,7	965 2237	25,8 59,8	583 2026	24,3 48,5
Gyermekek eltartása	32 28	3,0 2,4	53 238	3,6 9,8	259 128	18,7 5,3	55 63	4,2 3,5	227 473	9,5 12,6	237 336	9,9 8,0
Ősszesen	1064 117	100 100	1486 2429	100 100	2427 2407	100 100	1296 1796	100 100	2381 3740	100 100	2396 4178	100 100

      Az összjövedelem mindegyik csoportban növekedett azt követően, hogy a crackkel (vagy más rendszeresen fogyasztott droggal) kapcsolatba kerültek. Az összjövedelem és a növekedés mértéke is magasabb volt Washington Heightsben, mint Central Harlemben. A drogárusok átlagbevétele hihetetlen mértékben nőtt mindkét negyedben a droggal való első találkozást követően. A Washington Heights-i szervezett csoportokban árusítók havi összjövedelme például -- az általuk bevallott összeg szerint -- 3859 dollárról 5934 dollárra emelkedett, ami 53,4 százalékos növekedést jelent (4.8 táblázat). Central Harlemben a hasonló csoport jövedelmének növekedése 36 százalékos volt. A drogárusításból származó jövedelem aránya hasonló mértékben növekedett.
      A nem árusítók jövedelme is nőtt, de csak kisebb mértékben; az ő esetükben a nem droghoz kapcsolódó bűncselekményekből származó jövedelmek emelkedése a magyarázat. A nem árusítók bűncselekményből származó jövedelme mindkét negyedben több mint kétszeresére növekedett a rendszeresen fogyasztott droggal való kapcsolatba kerülésüket követően. Ez származhat abból, hogy a fogyasztóknak egyre több pénzre volt szükségük megnövekedett drogfogyasztásuk finanszírozásához, de abból is, hogy azoknál, akik mélyebben benne voltak a drogkultúrában, megnőtt a bűncselekmény elkövetésének lehetősége. A bűncselekményből származó jövedelem az árusok négy csoportja közül háromban szintén nőtt, de százalékos aránya az összjövedelemhez viszonyítva valójában csökkent, hiszen a drogból származó jövedelem kiugróan növekedett.
      A két negyedben az árusok és a nem árusok esetében csökkent mind a tényleges jövedelem, mind a legális munkából (formális és informális gazdaság) származó összjövedelem részaránya azt követően, hogy kapcsolatba kerültek az elsődleges droggal. Nem tudhatjuk biztosan, vajon a munkából származó jövedelem azért csökkent-e, mert megcsappant a munka iránti érdeklődés és emelkedtek a rezervációs bérek, vagy pedig abból, hogy a droggal kapcsolatos és egyéb bűncselekmények miatt kevesebb idejük maradt a rendes munkára.
      A crackkel való kapcsolatnak mindenesetre volt egy világos, egyértelmű következménye, mégpedig az, hogy csökkent a törvényes munkából származó jövedelem és (4.11 táblázat) a törvényes munkára fordított összidő.
      A válaszadók kiadásai a bevételeikkel együtt nőttek. A költségek (összkiadás 4.9 táblázat) nem álltak arányban a bevétel növekedésével, ami gyakran nagy „felesleg-jövedelem” képződéséhez vezetett. A 4.8 és a 4.9 táblázatokat összehasonlítva megállapítható, hogy Central Harlemben a csoportban árusítók jövedelme a crackkel való találkozás előtt 18 százalékkal, míg a crack bevezetése után 40 százalékkal haladta meg a kiadások összegét. Más válaszadók is viszonylag nagy, „megmagyarázhatatlan” összegekről számoltak be azt követően, hogy kapcsolatba kerültek az elsődleges droggal. [19]
      Hova lesz ez a pénz? Nem teszik el, de nem is fektetik be olyan betétekbe, amelyek hosszú távú hasznot biztosítanának. Azok, akik a társadalmilag szétzüllött és gazdaságilag nélkülöző/elnyomorodott negyedben laknak -- még ha lenne is valami távlati céljuk, amire a drogból szerzett jövedelmet fordítani szeretnék --, a fennmaradásért folytatott mindennapos küzdelemben a sokféle kompromisszum áldozataivá válnak. Az etnográfiai adatokból kitűnik, hogy a pénzfelesleg részben a családban, a szociális hálózatban oszlik szét (Dunlap, a kötet 6. fejezete, és Hamid, a kötet 7. fejezete), részben fogyasztásra és pazarló költekezésre fordítódik. A pénzen a szeretett családtagnak, barátnőnek vagy barátnak ételt és háztartási cikkeket vesznek, esetleg pénzajándék, ékszer vagy ruhanemű formájában adják neki oda, vagy nagyberuházásra, például autóvásárlásra fordítják. Az integrált családok idősebb matriarchái gyakran kapnak különleges ajándékokat, egyrészt azért, hogy az ajándékozó kifejezze háláját a támogatásért, amelyet a múltban tőlük kapott, másrészt azért, hogy megőrizze az otthont, amely biztos családi hátteret jelenthet vészhelyzetben is.
      A kiadásokban az elsődleges növekedést a drogra költött összegek esetében regisztráltuk. A drogfogyasztási minta, amely a 4.B függelékben található, valamennyi csoportra jellemzően nagyon magas. A C. függelék a havi kiadásokban bekövetkezett változásokat jelzi, a crackkel való kapcsolat előtti és utáni évben. A crack általában hozzáadódott a már meglévő drogfogyasztási sémákhoz, tehát nem lépett a többi drog helyébe. (Chin és Fagan, 1990, az adatot nem közöljük). A drogra költött pénz az elsődleges droggal való megismerkedés után 24 százaléktól (Washington Heights-i árusok) közel 40 százalékig (Central Harlem-i csoporttag-árusok) terjedő növekedést mutat.
      Az adatok ugyanakkor nem adnak választ arra, hogy mindez időrendben hogyan zajlott. Lehet, hogy a drogra fordított nagyobb pénz és a belőle származó nagyobb bevétel a fokozottabb eladást tükrözi, amelyre azért volt szükség, hogy a drogárusok finanszírozni tudják saját, megnövekedett drogfogyasztásuk költségeit, de az is lehet, hogy először a független, magasabb jövedelem keletkezett, amelyet aztán drogra költöttek. Collins (1985) a letartóztatottakról készült tanulmányában azt írja, hogy a megnövekedett jövedelem nagyobb drogfogyasztáshoz segítette hozzá az alanyokat, sőt, bizonyos esetekben a bűnelkövetésből származó jövedelem növekedése egyenesen oda vezetett, hogy a korábban „tiszta” bűnelkövetőkből kokainfogyasztók is lettek. Végül pedig az árusok beszámolóiban szereplő, drogra fordított összegek egy része lehet olyan pénz is, amelyen drogot vettek ugyan, de nem személyes fogyasztásra, hanem viszonteladásra, készletezésre szánták.

      A drogárusok és fogyasztók jövedelemváltozásának értelmezése
      A jövedelemszint mindkét tanulmányozott negyedben kiugróan megemelkedett az elsődleges droggal való beavatást követően. Ez a növekedés elsősorban a drogárusításból származó jövedelemnek köszönhető. A kérdés továbbra is megválaszolatlan: kik reagáltak elsősorban a drogpiac kínálta megnövekedett pénzkereseti lehetőségekre, és a drogárusításban való elfoglaltság helyettesíti-e a legális szektorban végzett munkát vagy egyéb, más bűncselekményekben való részvételt. Regressziós modellt használtunk annak érdekében, hogy elemezhessük az emberi tőke, a drog és a bűncselekményekben való részvétel hatását a havi jövedelem alakulására a crackkel (vagy más elsődleges droggal) való kapcsolatba kerülést követő évben. [20] A crackkel való kapcsolatba kerülés előtti és utáni havi bruttó jövedelem kiszámításánál logaritmus-transzformációt végeztünk el, hogy ellensúlyozzuk a túlzott eltéréseket. A független változók egyrészt az emberi tőke (iskolai végzettség, a törvényes gazdaságban való részvétel), másrészt a droggal kapcsolatos bűnözésben való részvétel (az eladásban való részvétel, bűnözésből származó jövedelem) voltak. A droggal kapcsolatos kiadásokat mint kontrolltényezőt szintén feltüntettük, hogy meghatározhassuk, vajon a drogfogyasztás miatt volt-e szükség nagyobb jövedelemre. További kontrollváltozóként kezeltük még a korábbi jövedelemre és a demográfiára vonatkozó adatokat.
      Magyarázó változókat vezettünk be a modellbe, hogy az egyedi hatásokat teszteljük. A magyarázott variáns változása számításba veszi a korábban már bevezetett tényezőket: a koefficiensek a szaturált modellre vonatkoznak, míg az R2 (=a megmagyarázott hányad) az egyes blokkok részvételére. Az egyes lakókörzetekben a különböző modellek az összjövedelemhez hozzájáruló tényezőkben mutatkozó ellentéteket jelzik. Az eredmény a 4.10 táblázatban látható.
      A modellek magyarázatot adtak a változók megközelítően 60-70 százalékára, de mindkét negyedben a korábbi jövedelem volt a leginkább mérvadó. Vagyis a jelenlegi bevételt nagyrészt azzal a jövedelemmel magyaráztuk, amely a crackkel vagy más droggal való kapcsolatba kerülés előtt is megvolt. Nyilvánvaló, hogy akik korábban sikeresek voltak, az után is azok maradtak, hogy bekerültek a crack- vagy más drogiparba. De a crack (vagy más drog) előtti és utáni jövedelem közötti kapcsolat erősebb volt Washington Heightsben. A korábbi bevételek ellenőrzése után megállapíthattuk, hogy a demográfiai változóknak lényegében nem volt hatásuk a jelenlegi bevételre. A jövedelem növekedésére az emberi tőke nem ad rendszerszerű magyarázatot, vagyis nincs rá bizonyíték, hogy a magasabb iskolai végzettségűeknek nagyobb esélye volt, hogy a crackkel vagy más főbb droggal való kapcsolatba kerülésük után a korábbinál magasabb jövedelemhez jussanak.
      A két vizsgált negyedben a törvénytelen munkának és jövedelemnek az összjövedelemre gyakorolt hatásában is különbségek mutatkoznak. Central Harlemben nem lehetett a jövedelem alakulása és a drogárusításban való részvétel közötti összefüggést kimutatni, szemben Washington Heights-szel, ahol e két tényező közt nagyon erős és jelentős kapcsolat volt. Central Harlem az 1980-as években megmaradt olyan szegénynegyednek, amely el volt vágva a város többi részétől, és ez korlátozta a drogpiac méretét. Washington Heightsben, erősebb helyi gazdasága és gazdasági státusa miatt, a helyi vevőknek viszonylag több pénzük volt, amit a drog beszerzésére fordíthattak (ld. 4.2 táblázat). A városnegyed jobban szervezett drogárusító hálózata (New York Times 1989 c, d), valamint a drogvásárlás szempontjából a többi városrészhez viszonyított kedvezőbb stratégiai helyzete (Sullivan, 1991) olyan aktív drogpiac kialakulását segítette elő, amelyben több tranzakció zajlott. Nem meglepő tehát, hogy az aktívabb drogpiac magasabb átlagjövedelmet biztosított.
      A Central Harlem-i drogárusok számára a munkavállalás esetleg azt jelenthette, hogy elszalasztanak valami jó drogüzletet (tehát jövedelemkiesést okoz), így csak akkor foglalkoztak az alacsony jövedelmezőségű törvényes munkával, amikor nem lehetett a sokkal vonzóbb drogárusítást művelni. De az is elképzelhető, hogy a drogárusok nem is nagyon alkalmasak a legális munkára, hiszen a munkából és a drogeladásból származó jövedelem közt olyan nagy a különbség (az utóbbi alkotja az összjövedelem jelentősebb részét), hogy nincs, ami őket munkára késztesse. Bármelyik értelmezést nézzük is, mindegyikből az következik, hogy a drogárusítás és a legális munkaerő integrálódása nem ment igazán végbe.

      4.10 táblázat
      Az összjövedelem regressziója az elsődleges droggal való találkozást követően (logaritmus)

	Central Harlem			Washington Heights
	Nem standardizált	Standardizált	R2	Nem standardizált	Standardizált	R2
	Regressziós koefficiens			Regressziós koefficiens
Állandó	4.40***			2.70
Demográfiai mutatók			.030			.001
Férfi	.25	.05		-.28	-.05
Afro-amerikai	.16	.03		-.02	-.004
Kor	-.007	-.03		-.02	-.06*
Korábbi jövedelem			.461			.543
Korábbi összjövedelem($)	.36	.37***		.70	.67***
Munkaerőpiacon érvényesíthető képzettség			.017			.004
Iskolai végzettség	.06	.02		.02	.006
Munkában való részvétel	-.01	-.08**		-.008	-.04
Jelenlegi kapcsolata a droggal			.186			.054
Árusításban részt vesz	.09	.02		.44	.08**
Drogra fordított kiadások($)	.0002	.23***		.0002	.21***
Bevétel - bűncselekményből (%)	-.02	-.47***		-.0009	-.07*
Statisztikai modell
F		107.74***			85.91***
Módosított R2		.687			.596

      Megjegyzés: R² = a torzítatlan többszörös korrelációs együttható négyzete. A standardizált és a standardizálatlan együttható a szaturált modellre, a T. és R² szignifikanciája minden egyes blokkban változik. Az egyes változókat a jelzett módon vezettük be a blokkokba. Az együtthatók és az R² változását a korábban bevezetett blokkokhoz igazítottuk hozzá. P(t) : egy csillag (*) = p <.05; két csillag (**) = p <.01; három csillag (***) = p <.001.

      A droggal nem összefüggő bűnözésből származó bevételek és az összjövedelem viszonya negatív volt mindkét szegénynegyedben. Ez különösen Central Harlemben nyilvánvaló (a standardizált együttható -.47). A bűnözés nyilvánvalóan nem fizet olyan jól abban a negyedben, és az árusok jobban éltek, ha elsősorban drogeladással foglalkoztak. Washington Heights-ben a drogárusok mindaddig igyekeztek a kevésbé vonzó és (talán) kockázatosabb rablásokba és egyéb bűncselekményekbe nem belekeveredni, amíg a jobban fizető drogárusításból pénzt tudtak szerezni.
      A droggal összefüggő kiadások együtthatója azt mutatja, hogy a drogfogyasztással együtt a bevétel is nőtt. A bevétel és kiadás sémái a 4.8 és 4.9 táblázatokban azt jelzik, hogy az árusok a bevételeikből nagyobb arányban fordítanak drogfogyasztásra, mint tették korábban, az elsődleges droggal való találkozásuk előtt. De az oksági kapcsolat iránya bizonytalan: mert vagy több jövedelem képződik azért, hogy legyen miből a megnövekedett drogfogyasztás költségeit fedezni, vagy a megnövekedett jövedelem teszi lehetővé, hogy több pénzt költsenek drogfogyasztásra (vagyis feltűnő rugalmasság tapasztalható abban a tekintetben, hogy mennyit költenek a jövedelmükből drogra). A képet tovább bonyolítja az, hogy elképzelhető, hogy a drogra fordított pénzösszegek jelentős részét a viszonteladási célú, „üzleti” beszerzési költségek teszik ki, amely esetben viszont a drogbevétel és -kiadás közti szoros kapcsolat azt az egyszerű tényt tükrözi, hogy a drogterjesztésből nagyobb bruttó bevételre szert tevő árusoknak egyszersmind többet kell fordítaniuk a viszonteladási célú drogvásárlásra is. Fagan és Chin ugyanakkor (1990) arra a megállapításra jutott, hogy az árusok egyben fogyasztják is az általuk árult drogot, és hogy az a mostanában elterjedt kép, amely a nagyon fegyelmezett, absztinens fiatal drogárusokról kialakult, egyáltalán nem helytálló.

      A droggal való kapcsolat hatása a munkaerőpiacon való részvételre
      Sokféle találgatás létezik a drognak a munkaerőre gyakorolt hatásával kapcsolatban. A tartós, legális foglalkoztatottságból származó alacsony jövedelem arra sarkallhatja a fiatalokat, hogy hátat fordítsanak a rosszul fizető legális munkának, és a jobban jövedelmező drogárusításban keressenek megélhetést (Wall Street Journal 1989). A szervezett drogárusításra úgy is tekinthetünk, mint az üzleti, vállalkozói jártasságot fejlesztő képzés egyik formájára. Az egyébként úgyis felesleges munkaerőnek számító kamaszokat megtanítja rá, hogyan irányítsák üzleti tevékenységüket, vásároljanak nagybani áron, szervezzék meg a viszonteladást, vezessék a könyvelést, fizessék a számlákat, készítsenek leltárt, fizessenek készpénzzel, számítsák ki az árrést, illetve hogyan bánjanak a versenytársakkal és a kiszámíthatatlan vevőkkel (lásd még Padilla, 1992). [21]
      Elemzések készültek annak megállapítására, hogyan befolyásolja a drogfüggés a két szegénynegyedben élő válaszadók legális munkában való részvételét. A függő változó a vizsgálat tárgyát képező 36 hónap -- a hivatalos és informális munkában eltöltött hónapok százalékos aránya --, amelyet az utcán eltöltött hónapokhoz viszonyítottunk. A kiszámítható előjelzők az emberi tőke és az illegális munka (a bűncselekményből, drogeladásból származó jövedelem) voltak. A drogbeszerzés költségeit ismét beszámítottuk, hogy megbecsülhessük, milyen mértékben felelős a drogfogyasztás a munkások munkaerőpiacról történő kieséséért, függetlenül attól, hogy folytattak-e droggal összefüggő tevékenységet vagy sem. Az eredmény a 4.11 táblázatból olvasható ki.

      4.11 táblázat
      Tobit-modell a munkaerő-részvétel kimutatására (logaritmus)

	Central Harlem			Washington Heights
	Becslés	Standard hiba	Chi-Square-lehetőség	Becslés	Standard hiba	Chi-Square-lehetőség
Metszet (intercept)	-11,66	5,31	.26	-8,16	4,62	.066
Demográfia
Férfiak	5,57	2,13	.009	5,16	1,86	.006
Afro-amerikaiak	-1,53	2,10	.47	-3,60	1,63	.027
Életkor	-0,09	0,12	.442	-0,15	0,11	.185
A munkaerőpiacon érvényesíthető képzettség
Iskolai végzettség	5,12	1,10	.000	5,72	0,91	.000
Jelenlegi kapcsolata a droggal
Árusításban vesz részt	-3,77	2,03	.063	-6,35	0,74	.000
Drogra fordított kiadások ($)	-0,002	0,0007	.003	-0,0004	0,0003	.899
Bevétel -- bűncselekményből	-0,004	0,001	.003	-0,0009	0,0004	.026
Cenzúrázott esetek		206			213
Nem cenzúrázott esetek		244			318
Logaritmus-valószínűség		-1193,7			-1519,3

      A 4.11 táblázatból összességében kitűnik, hogy a legális munka versenyben van a másik két alternatívával, a drogárusítással és a bűnözéssel. Ez utóbbiban való részvétel eredményeként kevesebb a legális munkát vállalók száma. A drogárusítás és a legális munka felcserélhetősége különösen Washington Heightsben szembetűnő. Tény, hogy Washington Heights valamennyi szempontból egy pontosabban definiálható, helyi munkaerőpiac létét bizonyítja. Nagyon szoros összefüggés figyelhető meg az oktatásban eltöltött idő és a legális munkában való részétel között, ami azt jelzi, hogy a droggal kapcsolatos jövedelemszerzési lehetőségek a magasabb képzettséggel rendelkezőket nem hódították el a legális munkától. Washington Heightsben a legális munkában való részvétel aránya a férfiak esetében sokkal magasabb, az afro-amerikaiak tekintetében viszont alacsonyabb. Central Harlemben lényegében azonos tendenciák figyelhetők meg, bár néhány hatás kevésbé hangsúlyosan érvényesül. Vagyis a drogárusítás negatív hatása a legális munkára statisztikailag nem szignifikáns, így nyitva maradt annak lehetősége, hogy a Central Harlem-i drogárusok nagyrészt azok közül toborzódtak, akik nem dolgoztak, így nem képezték a legális munkaerő részét, és akik alkalomadtán más típusú bűncselekményekben vettek volna részt.
      Washington Heightsben kimutatható, hogy az iskolázottság mértékével egyenes arányban nő a legális munkavállalás lehetősége. A drogárusítás kapcsolata a törvényes munkával negatívan asszociálódott, a drogra fordított kiadásokkal összefüggésben viszont nem alakult ki ilyen nézet. Így, látszólag, a drogárusítás a legális munkától vonta el a munkaerőt, de ez nem a drogfogyasztással összefüggésbe hozható okokból történt. A magasabb végzettségűek számára ugyanakkor továbbra is vonzóbb maradt a legális munka. Úgy tűnik, hogy a drogárusítás a kisebb emberi tőkével rendelkező munkásokat vonzza, akik a hivatalos munkaerőpiacon különben sem tudnának jól érvényesülni.

      Összegzés
      A droggazdaság terjeszkedése a crack piaci kereskedelme révén új gazdasági lehetőségeket teremtett, amelyeket a Washington Heightsben és Central Harlemben élő nők és férfiak ki is használtak. A mintánkban a drogárusításból származó jövedelem messze meghaladta a legális munkából származó kereseteket. Ugyanakkor túlzónak tűnnek azok a drogárusításnak a munkaerőt elvonó hatására vonatkozó becslések, amelyek szerint a drogkereskedelem a magasabb iskolai végzettségű vagy képzettebb munkaerőt csábítja el a legális munkaerőpiacról (Chin és Faggan, 1990, 1991). A droggazdaság növekedéséből a korlátozott foglalkoztatási kilátással rendelkezők húzták a legtöbb hasznot, akik már a crackkel vagy más droggal való kapcsolatba kerülésük előtt sem találtak munkát a hivatalos gazdaságban. Munkanélküliek voltak, akik az informális szektor bizonytalan munkáiból vagy alacsony bérezésű munkákból éltek, mielőtt bekerültek volna a droggazdaságba, és soknak közülük már bűnügyi előtörténete is volt. A törvénytelen gazdaságban szerzett jártasságuk és hozzáértésük révén képessé váltak rá, hogy a legtöbbet kihozzák az egyre terjeszkedő és csábító kilátásokkal kecsegtető drogpiacból, míg a hivatalos munkaerőpiac csak korlátozott lehetőségeket kínált számukra.

      A szegénynegyedek nyomorúságának paradoxonja
      Ellentmondásos volt a kapcsolat a két tanulmányozott szegénynegyed társadalmi-gazdasági állapota, valamint a drogárusítás szociális szerveződése és gazdasága között. Washington Heights például társadalmi-gazdasági tekintetben kevésbé minősült elnyomorodott negyednek, viszont a sokkal szervezettebb és erőszakosabban működő drogárusításnak itt sokkal nagyobb volt a gazdasági befolyása. Washington Heightsben magasabb volt a jövedelem mind az egyedül, mind a csoportban árusítók körében, a drogárusító csoportok pedig sokkal szervezettebbek voltak. A droggal nem összefüggő bűnözés -- különösen az erőszakos bűncselekmények -- aránya is magasabb volt Washington Heightsben.
      Elképzelhető, hogy a negyed viszonylag jobb szociális-gazdasági helyzete tükröződik Washington Heights sokkal aktívabb és erőszakosabb drogpiacán. Washington Heights változatos etnikai összetételű, heterogén negyed, amelyben sokféle bevándorló kultúra van jelen. A helyi piac egyben nagybani drogpiac is, amely nemcsak a negyed szükségleteit szolgálja ki, hanem az egész metropolisz klientúráját is ellátja. A Washington Heights-ben működő drogpiacnak különleges előnye származik abból, hogy a negyed közel esik a nagyobb autópályákhoz és hidakhoz, így a fehér klientúra könnyen lebonyolíthatja a beszerzést, és gyorsan távozhat a környékről és a városból. A drogkereskedelemből származó óriási profit a munkásemberek -- a fehér és kékgallérosok -- közt oszlott meg.
      A Washington Heights-i árusok aktívabbak és több profitot termeltek ezen a nagyobb méretű és változatos piacon. A magasabb profit viszont sokkal kockázatosabbá tette a drogárusítást, ez pedig a pontosabban körülhatárolt árusító övezetek és szigorúbban ellenőrzött árusító szervezetek kialakulásához vezetett. A drogárusítás sikerén nagyon sok múlott a munkások szempontjából, akiknek megfelelő szakképzettség és motiváció hiányában kevés alternatív jövedelemszerzési forrásuk volt, így ez a konfliktusok és a verseny kiéleződéséhez vezetett.
      Washington Heights esete is azt bizonyítja, hogy attól még nem szűnik meg a drogpiac vagy lazulnak fel a drogszervezetek, ha javulnak a negyed a szociális körülményei. Előfordulhat, hogy amikor megnő a drog iránti kereslet, és átlép a negyedek határain, akkor éppen egy kevésbé elnyomorodott negyedben akad több tehetség (emberi tőke) és vállalkozói kedv, amely beáramlik a drogpiachoz hasonló informális gazdaságba. Lehet, hogy a Central Harlemhez hasonló, társadalmilag és gazdaságilag elszigetelt, súlyosan elnyomorodott és létszámban fogyatkozó lakossággal rendelkező területek nehezebben tudják fenntartani a drogpiacot, amely jelentős jövedelemhez juttatja a résztvevőit.
      A Washington Heightsben lakók részéről logikus vállalkozói reakció volt, hogy kitöltötték a drogtermékek piacán jelentkező űrt, különösen akkor, amikor a város és a regionális gazdaság átszerveződése miatt a munkában való részvétel történelmileg kitaposott útvonalai elzáródtak. A drogpiac profitabilitását és szociális szerveződését befolyásoló tényezők hihetetlenül összetettek. A drogárusok a sokkal jobb módú körzetek lakosait szolgálják ki, és fontos árucikket szállítanak (Sullivan, 1991). A szegénynegyed drogpiacának életképessége a szegénynegyedeken belüli viszonyoktól, valamint a negyednek a város más részeivel való kapcsolatától függ. Tehát, amennyiben a drogárusítás területileg néhány körzetben összpontosul, amelyek viszont kölcsönös függnek a város egyéb részeiben élő fogyasztóktól, a drogpiac tovább fog működni az után is, hogy különböző erőfeszítések révén sikerül a negyed lakóinak anyagi helyzetén javítani.

      A magasabb rezervációs bérek és a képzettség közti összefüggés hiánya
      Nagy a kísértés, hogy kijelentsük, a drogárusítás és a hozzá kapcsolódó bűnözés megemeli a belső városrészekben lakók rezervációs bérét. Ugyanakkor nehéz a rezervációs bér nagyságát megbecsülni ott, ahol kevés helyi lakos dolgozik a hivatalos gazdaságban, és ahol a legális (hivatalos és informális) munkából származó jövedelem nagyon alacsony. A legtöbb válaszadó igen csekély, a munkaerőpiacon hasznosítható emberi tőkével rendelkezett, így kevés esélyük volt rá, hogy a legális minimum-bérnél többet kapjanak. A legális munkában való alacsony részvételből az következik, hogy ezen a bérszinten a helyi legális munkaerőpiac nem nyitott, de az nem világos, hogy a potenciális munkások esetében ez a magas rezervációs bérekkel vagy a munkaadók vonakodásával magyarázható-e, akik még akkor sem szívesen vettek fel a környékről munkásokat, ha a legalacsonyabb bérért megkaphatták volna őket. Másrészt, már a crack bevezetése előtt is alacsony volt a munkaerőpiacon való részvétel, ez pedig arra enged következtetni, hogy a belső városrészben lakók rezervációs bére a hivatalos szektorban elérhető fizetésekhez viszonyítva már akkor is magas lehetett, amikor pénzszerzési alternatívaként csak a „közönséges” bűnözés vagy az informális szektorban végzett munka közt választhattak.
      A felmérésben részt vevők a drogfogyasztás, a drogárusítás és az ezzel kapcsolatos bűnözés körül tömörültek, így a drogárusításon kívül kevés egyéb olyan alternatíva állt nyitva előttük, amely ne veszélyeztette volna az anyagi biztonságukat. A többség számára a droggazdaságon kívüli, reális választási lehetőség csak egy sor véletlenszerűen adódó, informális és törvénytelen tevékenység volt, esetleg néha, a hivatalos szektorban valami rosszul fizető munka vagy közmunka és a barter-kereskedelemben kínálkozó munka.
      Egyéb tényezők is arra ösztönözték a fiatalokat, hogy a drogárusításban keressenek megélhetést. A szegénynegyedek társadalmi elszigeteltsége eltorzítja a társadalmi normákat, és elősegíti ebben a zárt, szociális rendszerben a deviáns normák és értékrend gyors terjedését. A drogárusítás társadalmi státusa megnő, egyrészt azért, mert aki sikeres akar lenni, kevés más lehetőség közül választhat, másrészt azért, mert elsősorban a drogból származó jövedelem révén szerezheti meg magának a jólét szimbólumainak számító anyagi javakat, és teremthet magának társadalmi rangot a negyedben. Néhányan pedig azért választják a drogipart, mert az így szerzett jövedelem révén elérhetik az anyagi függetlenséget, vagyis azt, hogy szabadon rendelkezhessenek a sorsukkal, és elmenekülhessenek a megaláztatások és piszkálódások elől, amelyeket a szakképzetlen munkaerőpiacon (a fehérek részéről) kell kiállniuk (Bourgois, 1989).
      Az itt közölt adatok nem elegendőek ahhoz, hogy levonjuk a következtetést, miszerint a belső városrészekben lakók esetében a rezervációs bér a drogárusítással párhuzamosan növekszik. Valószínűbbnek tűnik az, hogy a drogárusítás hatással van a munkáról alkotott fogalom alakulására, és az alternatív gazdasági lehetőségek társadalmi megítélésére. A rezervációs bérből valószínűleg az következne, hogy a jövedelemszerzési lehetőségek között sokkal nagyobb a választási lehetőség, ami azonban nem igazán áll a tanulmányban részt vevő férfiak és nők esetére, akik közül a legtöbben csak marginálisan kapcsolódnak a munkaerőpiachoz. Ezeknek az embereknek a gazdaságról alkotott fogalmait az a csillagászati különbség fejezi ki, amely a drogból származó jövedelmek, illetve a között a bevétel között mutatkozik, amelyet közmunkákból vagy a rosszul fizető, informális gazdaságban végzett munkából szereztek. A munkaerőpiaci becslések arra engednek következtetni, hogy az aktív drogpiac továbbra is ugyanabból a szakképzetlen munkaerő-tömegből toborozza majd tagjait, akik jelenleg is benépesítik a szektort. A drogárusítással járó kockázatok -- sebesülések, halálesetek, börtön -- sem tudják letéríteni a résztvevőket erről az útról (Reuter és társai, 1990). A kockázati tényezőkkel azok néznek szembe, akik a drogárusítást választják, és már rendelkeznek az erőszakos bűncselekményekben és bűnözésben szerzett tapasztalatokkal.

      A tradicionális munkaháló szétbomlása
      A múltban az afro-amerikai és latin-amerikai kezdő munkavállalóknak, akik a szamárlétra alsó fokán léptek be a munkahelyekre, a gyáripar állandó, bár nem túl látványos pénzkereseti lehetőséget biztosított (Farley és Allen, 1987), valamint garantálta az előrelátható, évi rendes fizetésemelést és az egészségügyi és egyéb juttatások nyújtotta biztonságot. A városokban az elmúlt 25 év folyamán a gyáripari munkahelyek száma folyamatosan csökkent (Kasarda, a kötet 3. fejezete), bár a közelmúltban közpénzekből ismét fejlesztették az állami szektort, és munkahelyeket is teremtettek (pl. egészségügy, szociális szolgáltatások), amelyek segítették a munkaerőpiacra belépő nem-fehérek hasonló mobilitását. A közigazgatási és állami pénzügyi válság következtében azonban ezek a munkahelyek marginálissá váltak. A csökkenő munkalehetőségek mellett a lakosság összetétele is megváltozott, így a belső városrészekben lakók ott maradtak középosztály és erős munkásosztály nélkül.
      Az informális szociális háló hagyományos szerepe éppen az volt, hogy munkalehetőséghez segítette a következő nemzedéket azzal, hogy információt nyújtott és kontaktusokat biztosított számára, így a kezdők is részesülhettek az újonnan meghirdetett munkahelyek vagy a szakszervezeti tagság nyújtotta előnyökből (ld. Sullivan, 1989 és Anderson, 1990 kimerítő leírását a hálózat működéséről). A belső városrészek súlyos társadalmi elnyomorodása tönkretette ezt a hálót, egyrészt a gyári munkahelyek csökkenése, másrészt a lakosság összetételének megváltozása révén. A középosztály- és munkásosztálybeli kisebbségi családok a jobb lakóhelyi körülmények kedvéért elhagyták a negyedet, és magukkal vitték azt a társadalmi tőkét, amely a fiatalabb generációval való kapcsolat bonyolult rendszeréből származott, és azokat a munkahelyekre vonatkozó információkat, valamint viselkedési mintákat, tanácsokat, amelyekkel segítették a fiatalokat.
      A munkaháló változatossága nélkül megnövekedett a drogpiac társadalmi-gazdasági jelentősége. A drogpiac mint a munkaerőpiac felosztásának szélsőséges formája jelenik meg, hiszen a fiatalok számára jövedelemszerzési lehetőségeket biztosít mindenféle szerepkörökben, úgy, hogy közben nem kell elhagyniuk a negyedet. A drogterjesztés résztvevői rendszerint nélkülözik azokat a jártasságokat, azt az emberi tőkét, amellyel munkát kaphatnának és a hivatalos gazdaságban érvényesülhetnének. A droggazdaság számára viszont megfelelő képességekkel rendelkeznek, és ott vannak helyben. A generációk közti munkaháló helyreállítása, valamint a jobban hozzáférhető és tisztességesen fizető munkahelyek megteremtése szükségképpen reális alternatívává emelheti a hivatalos szektorban található munkahelyeket a drogiparral szemben.

      A droggazdaság intézményi formái
      A drogárusítás a vizsgált két közösségben és a hozzájuk hasonló negyedekben intézményi formákat öltött. Ennek következtében kialakult a másodlagos piacgazdaság, amelyből a közösség sok tagja húz hasznot. A másodlagos gazdaság különböző, a droggal összefüggő szolgáltatások, alkalmi munkák (például utcai megfigyelés [őrök], üzletek vagy lakások bérbevétele), illetve az óriási szexipar piacán jelentkezett. A fehér- és kékgalléros vevők drogbeszerzése révén készpénz jelenik meg a közösségben, amely azután a másodlagos piacgazdaságon keresztül osztódik szét a negyeden belül. Bár a készpénz legnagyobb része a drogkereskedelem felsőbb régióiban összpontosul, nyilvánvaló, hogy azok is élvezik a hasznát, akik a viszonteladói hálózatban vesznek részt.
      Ez viszont erőteljesen befolyásolja a drogtevékenység korlátozása érdekében kifejtett erőfeszítések hatékonyságát, hiszen a hivatalos és az informális társadalmi ellenőrzés megszilárdítására irányuló erőfeszítéseket aláássa az, hogy a városnegyed lakói hasznot húznak a drogárusítás által létrehozott másodlagos gazdaságból. Nem valószínű, hogy a lakosság segédkezni akarna a drogárusítás felszámolásában, ha egyszer ő is hasznot húz belőle, és szorongó félelemmel gondol arra, mi lesz a negyeddel, ha megszűnik a drogból származó pénz körforgása. Amíg a drogárusító környezetben a lakosság tömegei súlyos megélhetési gondokkal küzdenek, reálisan nem várható el, hogy az emberek saját gazdasági érdekeik ellen cselekedjenek, és fellépjenek a droggal szemben.

      A prostitúciós ipar elterjedése
      A női fogyasztók -- és kisebb mértékben a női árusok -- esetében, azt követően, hogy rászoktak a crackre, a prostitúció volt az egyetlen, nyitva álló karrierlehetőség. A crackfüggők esetében megnövekedett a prostitúció éves aránya (Chin és Fagan, 1990), így a szexpiacon az utánpótlást illetően túlkínálat mutatkozott, ami lenyomta az árakat (Bourgois, 1989). A prostitúció terjedésének egyéb nyilvánvaló kihatásai az AIDS-fertőzés terjedése, az erőszakos cselekmények általi viktimizálódás és a család széthullása voltak. Miért volt a cracknek ilyen döntő hatása a nők életére?
      Bourgois (1989) és Inciardi (1989) írták le a nők fokozott szexuális kizsákmányolását, amelyet a crackházakban és más crackfogyasztó helyeken tapasztaltak. A crackfogyasztás nyilvánvaló kísérőjelensége egy hiperszexuális állapot (Anderson, 1990; Hamid, 1990), amely kiterjedt szexpiacot hív életre, kétségkívül kizsákmányoló és megalázó körülmények között. Másrészt a nőknek kevés választási lehetőségük volt, amikor a drogvásárláshoz készpénzre volt szükségük. Részvételük a droggal nem összefüggő bűncselekményekben rendszerint a „papírmunkákra” (hamis csekkek kitöltése) és egyéb apróbb munkákra (bankkártya-hamisítás) korlátozódott, tehát nem az erőszakos jövedelemtermelő bűncselekményekben -- például rablásban -- vettek részt (Johnson és társai, 1985). A drogeladásban is korlátozott lehetőségeik voltak. Az Egyesült Államok nyugati részén a nők kisebb szerepet játszottak a drogeladásban (Adler, 1985). Bourgois (1989) beszámol arról, hogy kevés nőnek volt fontos árusítói pozíciója, de azt is ritkán töltötte be hat hónapnál tovább. A személyzet tagjai is főleg a férfiak közül kerültek ki (Williams, 1989). A többi drogpiachoz viszonyítva a crack piaca sokkal erőszakosabb volt, és a férfiaké volt benne mind a gazdasági hatalom, mind a fizikai erő.
      A nők így a testüket használták jövedelemszerző forrásként, hiszen egyrészt kiszorultak a nagyobb jövedelmet biztosító crackárusító tevékenységből, másrészt a hagyományos nemi egyenlőtlenség következtében bekényszerültek a hivatalos gazdaság alacsony jövedelmezőségű állásaiba. A nők kiaknázták azt a lehetőséget, amely fölött egyedül ők rendelkeztek. Ez a monopolkapitalizmus egyik formája volt, még akkor is, ha sokszor nagyon kihasználták őket. Azok a nők viszont, akik drogárusítással foglalkoztak, kevésbé tevékenykedtek a prostitúcióban, ami azt jelzi, hogy ha az előbbi bevételi forrás nyitva állt számukra, akkor az utóbbi „foglalkozás”, mint a drogra és egyéb szükségletekre fordítandó jövedelem előállításának módja, háttérbe szorult. A nők kihasználása ebben a kontextusban a másodlagos státusukat jelzi mind a hivatalos, mind pedig az informális gazdaságban. Gyakran van részük fizikai és szóbeli bántalmazásban, és ellenszolgáltatás nélkül kényszerítik őket szexuális szolgáltatásra (Bourgois, 1989). A nők egyrészt valóban ki voltak zárva a drogárusításból, másrészt viszont lehet, hogy maguk sem akartak részt venni benne, ismerve a drogárusok viktimizálódásának arányát. A nők szexuális kizsákmányolása ebben a kontextusban szomorú, de nem meglepő jelenség.

      A gazdasági önállóság/függetlenség fontossága
      Úgy tűnik, hogy a helyi droggazdaság az egyes negyedek határain messze túlmutató politikai döntések és gazdasági erőviszonyok egyik funkciójaként működik. A szegénynegyed droggazdaságának sorsa attól függ, hogy megváltoznak-e ezek a hosszútávon ható trendek. Közülük a legfontosabb a legitim, jól fizető kereseti lehetőségek újbóli megnyitása lenne, hogy a belső városrészekben lakók is hozzájussanak munkához. Nem valószínű, hogy helyreállítható lenne az az ipari bázis, amely ezeket a negyedeket a 1970-es évek előtt fenntartotta. Beruházások és különböző ösztönzők segítségével azonban sokszínű helyi gazdaságot lehetne létrehozni, amely az adott körzetbe vonzaná az üzleti vállalkozásokat, és elősegítené a bevételek újraforgatását a lakosok között. Ez elindíthatna más folyamatokat is, amelyek segítik a generációk közti kapcsolatokat, biztosítják a fiatalok kollektív felügyeletét és a viselkedési normák betartatását, és újra akkumulálják a társadalmi tőkét a negyed lakosai között. Rendkívül fontosak azok a megújuló erőfeszítések, amelyek az emberi tőke és a lakosság szakképzettségének növelésére irányulnak, mert a tanultabbak magasabb rangra tehetnének szert a hivatalos és törvényes, valamint az informális gazdaságban, így valószínűleg enyhülne a drogpiac iránti kereslet. A tanulmányban felhívtuk a figyelmet arra, hogy szoros összefüggés mutatható ki az emberi tőke és az egyén legális munkaerőpiaci részvétele között, még azoknál is, akik valamilyen drogközösséghez kapcsolódnak.

      Epilógus: A drogfogyasztás változó társadalmi kontextusa
      Az Egyesült Államokban a drogkríziseket mindig az a társadalmi-gazdasági kontextus befolyásolta, amelyben a válság kibontakozott. Az 1970-es évek végén kibontakozó, az 1980-as évek végéig tartó kokain- és a crackválság lényegében egyszerre zajlott. A jelzett korszakot számos jelentős gazdasági és társadalmi folyamat együtthatása jellemezte: rohamosan csökkent a kokain nagybani ára, és az egyre növekvő kereslet 1985-re a csúcspontjához ért; a belső városrészekben az ipari szektor lehanyatlott és megszűntek a kékgallérosok, valamint a szakképzetlen munkaerő számára elérhető törvényes munkalehetőségek; fokozódott a kisebbségek körében tapasztalható szegénység; széthullott a helyi szociális háló és növekedett a fehérek és nem fehérek (különösen az afro-amerikaiak) jövedelme közötti rés.
      A drogfogyasztási ráta is magas volt ebben a korszakban. 1980-ra a fiatal felnőttek (30 év alattiak) több mint felének már volt valamilyen, illegális drogfogyasztással kapcsolatos tapasztalata. Megtanították őket, hogyan szívják a drogot, és könnyen találtak illegális drogárusokat. Ezek a fiatalok a törvénytelen drogfogyasztás csúcskorszakában léptek be a fogyasztói körbe, éppen akkor, amikor a kokain széles körben beszerezhető és anyagilag könnyen elérhető volt. Így a legutóbbi drogválság valószínűleg azok sajátos társadalmi tapasztalatait és gazdasági környezetét tükrözi, akik abban a korszakban váltak „nagykorúvá”. Ez a csapat tovább táplálta a kokain iránti keresletet, a drogpiac terjedése pedig munkalehetőséget és bevételi forrást teremtett. Ez kitöltötte azt az űrt, amely a belső városrészekben lakó fiatalok számára elérhető, legális munka hanyatlása miatt keletkezett. A fenti populációs és gazdasági változások nélkül nem került volna sor az 1980-as évek kokainkrízisére sem.
      Úgy tűnik, párhuzamosan azzal, ahogyan korosodik az a csapat, amely a kokainpiac fő táplálója volt, a kokain iránti kereslet is csökkenőben van, és csak kevés új kokainfogyasztó jelentkezik (Hamid, a kötet 7. fejezete). 1973-tól kezdődően a fiatalok elfordultak a herointól, és mostanában mintha kezdenének elfordulni a crack- vagy a kokainfogyasztástól is, miután tanúi lehettek az 1980-as évek krízisének.
      Ha a drogkrízis megoldására próbálunk stratégiákat kialakítani, gondosan mérlegelnünk kell ezeket az interaktív erőket. Nem valószínű, hogy az új drogok olyan széleskörű népszerűségre tennének szert, mint a kokain, ezért elképzelhető, hogy a drogárusítás tekintélye -- mint a fiatalok számára kínálkozó érvényes gazdasági alternatíva -- csökkenni fog. Másrészt a drogárusítás regionális gazdasági tevékenység, amely azoktól a vásárlóktól függ, akik átlépik a negyed határait. Így a középosztálybeli kokainfogyasztók számának csökkenése azt jelenti, hogy a belső városrészekben kisebb lesz a drogeladás iránti igény. Ha a hivatalos munkaerőpiaci helyzet továbbra is ilyen válságos lesz, és a munkahelyek változatlanul elérhetetlenek lesznek a belső városrészekben lakó fiatalok számára, akkor a lakosok továbbra is illegális tevékenységet folytatnak -- ha nem tudnak drogot árulni, akkor majd úgy, hogy kiszolgálják a nemzetközi keresletet, amely más illegális termékek vagy szolgáltatások iránt megnyilvánul. A tanulságot, amely a crack-krízis nyomán levonható, nem elsősorban a drogfogyasztás gyógyszerészeti és viselkedési paraméterei alapján, hanem sokkal inkább a társadalmi-gazdasági kontextus tanulmányozása révén kellene levonni, mert ez utóbbi tette lehetővé az erőszakos drogpiac kialakulását, és azt is, hogy benne a más választással nem rendelkező fiatalok tömegei vegyenek részt.

      Függelék
      4. A
      A minta jellemzői a New York-i szegénynegyedekben

	Central Harlem (%)	Washington Heights (%)
N	452	551
Elsődleges drog
Crack	61,5	62,6
Kokain HCL	13,3	15,8
Heroin	11,7	7,3
Polydrog	9,5	9,6
Nem fogyasztók	4,0	4,7
Etnikum*
Afro-amerikai	69,5	54,3
Nem amerikai, afrikai	1,5	3,4
Fehér	6,0	8,5
Puerto-Ricó-i	17,0	23,4
Egyéb spanyolul beszélő	5,8	10,0
Egyéb	0,2	0,4
Nembeli megoszlás
Férfi	66,2	71,3
Nő	33,8	28,7
Kor*
19 évesnél fiatalabb	10,9	10,7
19-26 év közötti	25,2	40,7
27-35 év közötti	41,2	34,4
35 év fölötti	22,7	14,2
Foglalkoztatottsági helyzet*
Dolgozik	24,6	29,0
Nem képes dolgozni/a munkából kiesett	21,2	19,3
Munkanélküli	54,2	51,7
Iskolai végzettség
8 általános vagy annál kevesebb	4,2	8,5
a középiskola 1-3 osztálya	37,6	44,8
Középiskolai végzettség	39,8	30,1
Valamennyi főiskolai végzettség	15,3	14,3
Főiskolai végzettség	3,1	1,6
Kivel/hogyan él
Egyedül	17,3	14,3
Más rokonokkal/családdal	36,3	41,7
Házastárssal/gyerekkel	26,8	26,0
Barátokkal	9,7	4,5
Csoportban	6,0	9,3
Utcán	3,8	0,5
Állami menedékhelyen	0,2	3,6

      Megjegyzések: Statisztika (p [chi square]): egy csillag (*) egyenlő p = .0001.

      4. B
      Éves drogfogyasztási ráta a New York-i szegénynegyedekben az árusok és a munkában állók státusa szerint, 1986-88 közt

      Sorok
      drogfogyasztó (%)
      rendszeres fogyasztó (%)^a
      keménydrog-fogyasztó (%)^b
      rendszeres keménydrog-fogyasztó (%)
      tűt használ (%)

	Central Harlem			Washington Heights
	Nem	Egyedül	Csoportban	Nem	Egyedül	Csoportban
	árusítók
Dolgozik	84,5	69,6	88,2	68,2	61,5	86,3
	83,1	69,6	88,2	65,2	64,1	84,3
	57,7	52,2	82,4	60,6	51,3	74,5
	52,1	52,2	82,4	57,6	48,7	66,7
	14,1	17,4	11,8	9,1	15,4	5,9
Nem tud dolgozni / munkából kiesők	95,0	94,7	94,4	94,7	90,9	100
	93,3	94,7	94,4	94,7	84,8	100
	90,0	94,7	83,3	89,5	81,8	60,0
	86,7	94,7	83,3	89,5	78,8	60,0
	28,3	36,8	22,2	13,2	21,2	10,0
Munkanélküli	94,6	93,0	95,0	89,7	86,3	88,9
	93,1	93,0	96,7	88,0	83,6	86,9
	90,0	91,2	91,7	88,9	75,3	79,8
	86,2	89,5	91,7	84,6	71,2	78,8
	30,0	15,8	33,3	30,8	12,3	20,2

      ^a Havonta legalább egyszer fogyaszt marihuánát, kokaint, heroint vagy cracket.
      ^b Havonta legalább egyszer fogyaszt kokaint, heroint vagy cracket.

      4. C
      A havi kiadások alakulása a crackkel való találkozást megelőző és azt követő évben a New York-i szegénynegyedekben (havi jövedelem)

      Sorok
      Kiadás előtte (%) Ősszesen (%)
      Kiadás utána (%) Ősszesen (%)

	Central Harlem				Washington Heights
	Férfiak		Nők		Férfiak		Nők
Lakhatás	160	11,6	101	13,4	203	12,8	187	18,1
	138	10,9	93	9,4	280	12,8	198	10,5
Élelem	122	9,5	99	15,4	121	10,5	112	13,1
	108	7,7	81	8,3	155	6,8	108	6,8
Ruházat	243	17,9	180	20,4	486	20,4	204	23,0
	150	17,9	93	20,4	478	20,9	240	23,0
Drog	494	25,7	231	19,3	631	23,6	556	21,9
	1209	59,5	753	54,0	1724	55,9	1824	56,7
Gyermekek eltartása	106	4,6	39	4,3	149	4,9	182	6,6
	125	4,1	37	2,7	226	5,0	349	6,2
Összesen	1693	100	939	100	2167	100	1428	100
	1998	100	1245	100	3083	100	2940	100

      Irodalomjegyzék
      Adler, P. A. 1985.: Wheeling and Dealing: An Ethnography of an Upper-Level Dealing and Smuggling Community. New York, Columbia University Press.
      Anderson, E. 1990.: Streetwise: Race, Class and Change in an Urban Community. Chicago, University of Chicago Press.
      Belenko, S., J. Fagan & K. Chin, 1991.: Criminal Responses to Crack. In: Journal of Research in Crime and Delinquency 28 (1). 55-74. old.
      Biernacki, P., & D. Waldorf, 1981.: Snowball Sampling: Problems and Techniques of Chain Referral Sampling. In: Sociological Methods and Research, 10. 141- 163. old.
      Bourgois, P. 1989.: In Search of Horatio Alger: Culture and Ideology in the Crack Economy. In: Contemporary Drug Problems, 16 (4). 619-650. old.
      Case, A., & L. F. Katz, 1990.: The Company You Keep: The Effect of Family and Neighborhood on Disadvantaged Youth. Cambridge, Harvard University, Kennedy School of Government (fénymásolat).
      Chin, K., & J. Fagan, 1990.: The Impact if Initation into Crack on Crime and Drug Use. Előadás. Elhangzott az American Society of Criminology 1990. évi konferenciáján. Baltimore, november közepe.
      Coleman, J. S. 1987.: Social Capital in the Creation of Human Capital. In: American Journal of Sociology, 94 (Melléklet). S95-S120
      Coleman, J. S. & T. Hoffers, 1987.: Public and Private High Schools: The Impact of Communities. New York, Basic Books.
      Collins, J., R. L. Hubbard & J. V. Rachal, 1985.: Expensive Drug Use and Illegal Income: A Test of Explanatory Hyphoteses. In: Criminology, 23 (4). 743-764. old.
      Cooper, B. M., 1987.: Motor City Breakdown. In: Village Voice, december 1. 23-35. old.
      Dunlap, E., B. D. Johnson, W. Hopkins, I. Sobel, D. Randolph, E. Quinones & K. Chin, 1989.: Studying Crack Users and Their Criminal Careers: The Scientific and Artistic Aspects of Locating Hard-to-Reach Subjects and Interviewing Them about Sensitive Topics. In: Contemporary Drug Problems, 17 (1). 121-144. old.
      Fagan, J. 1989.: The Social Organization of Drug Use and Drug Dealing among Urban Gangs. In: Criminology, 27. 633-669. old.
      1990.: Social Processes of Drug Use and Delinquency among Gang Youth. In: Gangs in America, szerk: R.Huff. Newbury Park, California, Sage Publications.
      Fagan, J. & K. Chin 1990.: Violence as Regulation and Social Control in the Distribution of Crack. In: Drugs and Violence, szerk.: M. de la Rosa, E. Lambert & G. Gropper. Research Monograph 103, National Institute on Drug Abuse. Rockville, Md. U.S. Public Health Service.
      1991.: Social Processes of Initiation into Crack Use and Dealing. In: Journal of Drug Issues, 21 (2) 313-343. old.
      Farley, J. E. 1987.: Disproportionate Black and Hispanic Unemployment in U.S. Metropolitan Areas. In: American Journal of Economics and Sociology, 46 (2). 129-150. old.
      Farley, J. E. & W. R. Allen 1987.: The Color Line and the Quality of Life in America. New York, Russel Sage Foundation.
      Freeman, R. B. 1992.: Crime and Economic Status of Disadvantaged Young Men. In: Urban Labor Markets and Labor Mobility, szerk.: George E. Peterson & Wayne P. Vroman. Washington D.C., Urban Institute.
      Goldstein, P. J. 1985.: The Drugs-Violence Nexus: A Tri-partite Conceptual Framework. In: Journal of Drug Issues, 15. 493-506. old.
      1989.: Drugs and Violent Crime. In: Pathways to Criminal Violence, szerk.: N. A. Weiner & M. E. Wolfgang (16-48 old.). Newbury Park, California, Sage Publications.
      Goldstein, P. J., D. S. Lipton, E. Preble, I. Sobel, T. Miller, W. Abbott, W. Paige & F. Soto, 1984.: The Marketing of Street Heroin in New York City. In: Journal of Drug Issues, 14. 553-566. old.
      Goldstein, P. J., D. S. Lipton, B. J. Spunt, P. A. Belluci, T. Miller, N. Cortez, M. Khan & A. Kale, 1987.: Drug Related Involvement in Violent Episodes. Final Report, Grants DA-03182 and DA-04017, National Institute of Drug Abuse. New York, Narcotic and Drug Research.
      Goldstein, P. J., H. H. Browstein, P. Ryan, & P. A. Belucci 1989.: Crack and Homicide in New York City, 1989. A Conceptually Based Event Analysis. In: Contemporary Drug Problems, 16 (4). 651-687. old.
      Hagerdion, J. & P. Macon, 1988.: People and Folks: Gangs Crime and the Underclass in a Rustbelt City. Chicago, Lake View Press.
      Hamid, A. 1989.: Incubation Times and Subsequent Use: A Comparison between Marihuána and Crack Use among Caribbean Users on the Islands and in Brooklyn (előadás, az American Ethnological Society konferenciáján, Santa Fe).
      1990. The Political Economy of Crack Related Violence. In: Contemporary Drug Problems, 17 (1). 31-78. old.
      Hochschild, J. L. 1989.: Equal Opportunity and the Estranged Poor. In: Annals of the American Academy of Political and Social Science, 501. 143-155. old.
      Hunt, D. 1990.: Drugs and Consensual Crimes: Drug Dealing and Prostitution. In: Drugs and Crime, Vol. 13 of Crime and Justice. An Annual Review of Research, szerk.: James Q. Wilson & M. Toury. Chicago, University of Chicago Press.
      Inciardi, J. A. 1987.: Beyond Cocaine: Basuco, Crack and Other Coca Products. In: Contemporary Drug Problems, 14 (4). 461-492. old.
      1989.: Trading Sex for Crack among Juvenile Drug Users. In: Contemporary Drug Problems, 16 (4). 680-700. old.
      Jargowsky, P. & M. J. Bane, 1990.: Ghetto Poverty: Basic Questions. In: Inner City Poverty in the United States, szerk.: L. E. Lynn & G. H. McGeary. Washington D.C., National Academy Press.
      Jencks, C. 1989.: What Is the Underclass -- And Is It Growing? In: Focus 12 (1, Spring/Summer). 14-31. old.
      Jiminez, J. Blanes, 1989.: Cocaine, Informality, and the Urban Economy in La Paz, Bolivia. In: The Informal Economy: Studies in Advanced and Less Developed Countries, szerk.: Alejandro Portes, Manuel Castells and L. Benton. Baltimore, John Hopkins University Press.
      Johnson, B. D., A. Hamid, & H. Sanabria, 1990. Emerging Models of Crack Distribution. In: Drugs and Crime. A Reader (szerk. T. Mieczowski). Boston, Allyn and Bacon.
      Johnson, B. D., T. Williams, K. Dei & H. Sanabria, 1990.: Drug Abuse and Inner City Impacts of Hard Drug Use and Sales on Low Income Communities. In: Drugs and Crime, Vol. 13 of Crime and Justice: An Annual Review of Research, szerk.: J. Q. Wilson & Michael Tonry. Chicago, University of Chicago Press.
      Johnson, B. D., P. J. Goldstein, E. Preble, J. Schmeidler, D. Lipton, B. Spunt & T. Miller 1985.: Taking Care of Business. The Economics of Crime by Heroin Abusers. Lexington, Mass., Lexington Books.
      Kasarda, J. D. 1991.: The Severely Distressed in Economically Transforming Cities. (Előadás, Conference on Labor Markets and Urban Mobilty, Urban Institute, Washington, március).
      Lanzetta, M., G. M. de Pardo, M. Castano & A. T. Soto, 1989.: The Articulation of Formal and Informal Sectors in the Economy of Bogota, Colombia. In: The Informal Economy Studies in Advanced and Less Developed Countries, szerk.: Alejandro Portes, Manuel Castells & L. Benton, Baltimore, John Hopkins University Press.
      McGahey, R. 1986.: Economic Conditions, Neighborhood Organization and Urban Crime. In: Communities and Crime, szerk.: A. J. Reiss, Jr. & Michael Tonry (231-270. old.) Chicago, University of Chicago Press.
      Moss, P. & C. Tilly 1991.: Why Black Men Doing Worse in Labor Market: A Review of Supply-Side and Demand-Side Explanations (előadás). Social Science Research Council Committee on Research on the Urban Underclass, Subcommittee on Joblessness and the Underclass. New York, Social Science Research Council.
      New York Times 1989 a.: Report from the Field on an Endless War. Március 12, Sec. 4, 1.
      New York Times 1989 b.: Crack: A Disaster of Historic Dimensions, Still Growing. Március 28., A20.
      New York Times 1989 c.: Selling Milk, Bread and Cocaine in New York. Március 30., A1.
      New York Times 1989 d.: Even with TNT, New York City Can't Destroy Drug Bazaars. Június 1., A1.
      Reinarman, C., D. Waldorf & S. Murphy, 1989.: The Call of the Pipe: Freebasing and Crack Use as Non-bound Episodic Compulsion. (Előadás, elhangzott az American Society of Criminology konferenciáján, Reno, november).
      Reinarman, C. & H. Levine, 1989.: Crack in Context: Politics and Media in America's Latest Drug Scare. In: Contemporary Drug Problems, 16, (4). 535-578. old.
      Reuter, P., R. MacCoun & P. Murphy, 1990.: Money from Crime. Report R-3894. Santa Monica, California, Rand Corporation.
      Ricketts, E. & I. Sawhill, 1988.: Defining and Measuring the Underclass. In: Journal of Policy Analysis and Management 7. (2) 316-325. old.
      Sampson, R. J., 1986.: Crime in Cities: The Effects of Formal and Informal Social Control. In: Communities and Crime, szerk.: Albert J. Reiss Jr. & Tonry, M. (271-310. old.), Chicago, University of Chicago Press.
      1987.: Urban Black Violence: The Effect of Male Joblessness and Family Disruption. In: American Journal of Sociology, 93 (2). 348-382. old.
      Sassen-Koob, S. 1989. New York City's Informal Economy. In : The Informal Economy. Studies in Advanced and Less Developed Countries, szerk.: Alejandro Portes, Manuel Castells & L. Benton. Baltimore, John Hopkins University Press.
      Sassen-Koob, S. 1991.: The Informal Economy. In: The Dual City Restructuring New York, szerk.: J. H. Mollenkopf & M. Castells. New York, Russel Sage.
      Shannon, L. W., 1986.: Ecological Effects of the Hardening of the Inner City. In: Metropolitan Crime Patterns, szerk.: G. F. Rengert (27-54. old.), Monsey N. Y., Willow Tree Press.
      Siegel, R. K. 1987.: Cocaine Smoking Nature and Extent of Coca Paste and Cocaine Freebase Abuse. In: Cocaine: A Clinician's Handbook, szerk.: A. M. Washton & M. Gold (175-191. old.), New York, Guilford Press.
      Skogan, W. 1990.: Disorder and Decline. New York, Free Press.
      Spitz, H. I. & J. S. Rosecan, 1987.: Cocain Reconceptualized: Historical Overview. In: Cocaine Abuse: New Directions in Treatment and Research, szerk.: H. I. Spitz & J. S. Roscean (5-18. old.) New York, Brunner-Mazel.
      Stepick, A. 1989.: Miami's Two Informal Sectors. In: The Informal Economy. Studies in Advanced and Less Developed Countries, szerk.: Alejandro Portes, Manuel Castells & L. Benton. Baltimore, John Hopkins University Press.
      Sullivan, M. 1989.: Getting Paid: Youth Crime and Unemployment in the Inner City. New York, Cornell University Press.
      1991.: Crime and Social Fabric. In: The Dual City Restructuring New York, szerk.: J. H. Mollenkopf & M. Castells, New York, Russel Sage.

Fordította: Valló Zsuzsa

      [1] A crack történetére és pszicho-pharmakológiájára vonatkozó rövid áttekintést Vö. Chin és Fagan, 1990; Fagan és Chin, 1990; Inciardi, 1987; Reinarman és Levin, 1989; Siegel, 1987.
      [2] Taylor (1990) megjegyzi, hogy bár összetételüket és szervezeti felépítésüket tekintve ezek a csoportok emlékeztetnek a fiatalkorú bandákra, a csoportokon belüli kapcsolatokat kizárólag a közös anyagi érdekeltség határozta meg. Taylor ezeket a csoportokat „poszt-bandáknak” nevezi.
      [3] Hamid (1990) azt vizsgálja, hogyan integrálódott a marihuána a brooklyni karibi közösség kultúrájába. A folyamat békésen zajlott, a marihuánából származó dollárbevétel visszaforgatódott a közösségbe, az anyag szertartásokon történő felhasználása pedig társadalmi jelentéstartalmat hordozott.
      [4] Ez nem vonatkozik New York újraiiparosítására (erről gyakran nincsenek adatok), amely az alacsony jövedelmű állásokban az ázsiai, latin-amerikai emigránsok részvételével zajlott. Vö. Sassen-Koob (1991) New Yorkra vonatkozó adatait.
      [5] A drogpiacon jelen lévő különböző generációk egyben a drog és annak pszichoaktív hatása szempontjából is különbségeket mutatnak: ha a marihuána és a heroin utcai árusítását a kokain- és crackpiachoz hasonlítjuk, megállapítható, hogy az utóbbi sokkal változékonyabb volt, részben a magas tranzakciós arány, másrészt amiatt, hogy ezek az anyagok rövidebb ideig tartó feldobottsági állapotot eredményeztek (Bourgois, 1989; Hamid, 1990; Johnson, Williams és társai, 1990).
      [6] Vö. Belenko, Fagan és Chin (1991) elemzését a crackkel kapcsolatos vétségek miatt New York Cityben letartóztatottakról.
      [7] Por alakú kokain hydrochlorid.
      [8] A crack miatt letartóztatottak jelölésére a New York-i rendőrségen használtak zászlókat, minthogy a büntetés kiszabásánál nem tesznek különbséget a különböző típusú ellenőrzött anyag között.
      [9] Lehet persze, hogy ezeknek a kategóriáknak az alkalmazása felfelé billentheti a válaszadók által bevallott összeg mérlegét, hiszen az alanyok úgy képzelhetik, hogy a kérdőíven szereplő magasabb összegek arra utalnak, hogy valakinek több pénze van. Ez túlzásokat eredményezhet abban a tartományban, ahol az illegális tevékenységből származó jövedelem (status marker) képezi a státus alapját.
      [10] Az állami segély formája lehet a kiskorú gyermekes családoknak nyújtott támogatás (AFDC) és a háztartási segély (New York, Human Resources Administration).
      [11] Community Planning District 10, New York City Department of City Planning.
      [12] Az 1970-es népszámlálási adatok nem különböztetik meg a fehéreket és a latin-amerikaikat (hispanic).
      [13] Community Planning District 10, New York City Department of City Planning.
      [14] A nők részvételét ritkán tanulmányozzák a drogeladással foglalkozó szervezetekben, annak ellenére, hogy mostanában a kokainterjesztő utcai árusítás nőtt.
      [15] Az eljárás bizalmas jellege kizárta annak lehetőségét, hogy adatokat kérjünk adott szervezetekre vonatkozóan, így az azonos szervezethez tartozó, különböző válaszadók válaszait sem volt módunk összehasonlítani.
      [16] New York Cityben kamaszoknál volt a drog és a pénz, akik így elkerülték, hogy a felnőttekre vonatkozó eljárás alá essenek, mert 16 év volt a nagykorúsági küszöb a büntetőbíróságokon.
      [17] Az egyes bűncselekményekkel kapcsolatos éves bűnelkövetési rátát az utcán eltöltött időhöz igazítva számoltuk ki. Naptárakat használtunk, hogy megállapítsuk, az évnek mekkora százaléka volt kockázatmentes (amit nem az utcán töltöttek).
      [18] A drogeladás magas hozama alapján semmi sem magyarázza, hogy drogárusok miért akarnának dolgozni. Reuter (1990) és mások szerint lehet, hogy a drogárusok azért maradnak meg mégis a legális munkahelyükön, hogy fenntartsák és bővítsék a kapcsolataikat, amely további drogeladást tesz lehetővé. Másrészt az is lehet, hogy a törvényes munkából szerzett jövedelmet biztonsági tartalékként használják, hogy ellensúlyozzák a drogpiac kiszámíthatatlanságát. A törvényes munka egyben egérutat is jelenthet arra az esetre, ha a drogárusítás túl kockázatossá válna. Az is lehet, hogy a drogárusok csak ideiglenes elfoglaltságnak tekintették a drogárusítást, és azt tervezték, hogy amint megszerzik a céljaik eléréséhez szükséges pénzt, teljesen felhagynak a drogkereskedelemmel (vö. Williams, 1989).
      [19] A válaszadók saját bevételi és kiadási becsléseiben előfordulhat tévedés. A drogfogyasztás csúcsidőszakában nagy pénz fordult meg a kezükön, és a pontos becslést az is hátráltathatja, hogy ebben az időszakban többnyire állandóan feldobott állapotban voltak. Ezzel együtt a becslések megbízhatóságát igazolja, hogy ezek az adatok egyeztek az alanyok havi jövedelembecsléseiből következő arányos bevételekkel. A másik hibaforrás esetleg abból eredhet, hogy mi azok közül válogattuk az alanyainkat, akik az újonnan megszerzett gazdagság ellenére sem költöztek el a negyedből. A mintaválasztáskor csak azokat választottuk ki, akik megmaradtak a szegénynegyedben.
      [20] A crackbeavatás ebben a mintában csak az 1986-88 közt eltelt három évre terjedt ki, ezért nem számoltam az inflációval. A minta 667 crack- és 149 kokain HCL-fogyasztóra terjedt ki, akik 1982 után kezdték fogyasztani vagy árulni ezeket a drogokat. A fennmaradó válaszadók többsége -- heroin- és polydrog-fogyasztók -- 1980 után kerültek a droggal kapcsolatba; előfordulhat, hogy az ő jövedelmüket következetesen alábecsültük a nominális és a valóságos dollárbevételek közt mutatkozó különbség miatt.
      [21] A drogárusítást nem szabad úgy tekinteni mint valami teljes munkaidős, 40 órás tevékenységet. Reuter (1990) feljegyezte, hogy az árusok rendszerint naponta három-négy órát dolgoztak, és csak 37 százalékuk foglalkozott fő állásban drogárusítással. Így a 30 dolláros órabér-becslés csak azokra az órákra vonatkozik, amikor dolgoztak. Az igaz, hogy a drogárusítás esetleg sokkal látványosabb, mint a legtöbb kékgalléros munkakör, de a belőle származó jövedelem nem nagyságrendileg nagyobb, mint a törvényes főállású munkából származó bevétel. Ez nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor a drogeladási szünetekben keletkezett üres órákat egyéb bűncselekményekkel töltik ki. Bourgois (1989) adatai szerint a drogeladásból származó órabér 10-12 dollár, ami nem magasabb, mint ami a törvényes munkában szerezhető; ő azt a következtetést vonja le, hogy a drogeladás nem rendelkezett érzékelhető (tapintható) előnyökkel a munkával szemben. A drogárusok viszont azt mondták, szerintük jelentős előny volt az, hogy a munkaidejüket szabadon oszthatták be és a munkakörülményeiket is maguk választották. Bourgois tanulmányában részletes leírását találjuk annak, hogyan határozták el emberek, hogy a drogárusítás kedvéért felhagynak a törvényes munkával. A fiatal férfiak a legális munka pénzben nem kifejezhető költségeit mérlegelték (pl. faji ellentétek, alacsony presztízs), szembeállították az így kereshető órabérekkel, majd megállapították, hogy a drogárusítás előnyösebb, még akkor is, ha nincsenek előnyös jövedelmi kilátások.