Miről írnak a Rendőri Lapok 1896-ban?

_________________________

      A főkapitány havi jelentése

      1411. eln.
      fk. 1896. szám

      Tekintetes
      székesfővárosi
      Közigazgatási Bizottság!
      A székesfőváros személy- és vagyonbiztonságáról, valamint a székesfővárosi m. kir. államrendőrség mult január havi működéséről szóló jelentésemet van szerencsém a következőkben előterjeszteni:
      A székesfőváros f. év január havi személy- és vagyonbiztonsági állapota általánosságban kedvezőnek mondható.
      Az ember élete ellen irányult büntettek közül egy gyermekölés és egy családi állás elleni büntett emlitendő fel, a gyermekölés büntettét egy, a postánál levő nő követte el szégyenérzetből ujszülött gyermekén, oly körülmények között, hogy a csecsemőt a VII. ker. kapitányság udvarára dobta, miáltal az megsérülvén, a kórházban másnap elhalt.
      Az emlitett második esetben egy rendszerint járt helyen kitett csecsemő találtatott. A tettes mindkét esetben kinyomoztatván, a budapesti kir. ügyészséghez átkisértettek.
      A vagyon elleni büncselekmények közül első sorban két rablás hozatott a rendőrség tudomására: mind a két esetben az esti órákban a főváros félreeső, járatlan részén, a munkásosztályhoz tartozó egyének által követtetett el, kik a nyomban megejtett nyomozat folytán kézrekerülvén, az ügyészségnek átadattak.
      Másodsorban felemlitendő egy kasszabetörés és három eredménytelen kisérlet, a mely betörések alkalmából összesen 27 forint pénz és postai bélyeg lopatott el.
      A tettesek rovott előéletü, kitiltott csavargók, majd a közelmultban fogházból szabadult egyének személyében kinyomoztattak s miután a mult havi jelentésemben emlitett még mult év deczember havában elkövetett kasszabetörés is - mely alkalommal a tettesek 400 forintot loptak el - reájok bizonyult, a kir. ügyészséghez kisértettek át.
      A dunajobbparti városrészen az elmult hónapokban szintén 7, álkulcs által magánlakásokban elkövetett betörés történt, melyeknek tettese egy eddig büntetlen előéletü iparostanoncz személyében szintén kinyomoztatott.
      Megemlitendő ezenkivül egy, a Lónyay-utczában álkulcs segitségével még mult év Sylvester estéjén elkövetett betörés, a mikor is a tettesek 1300 forint értékü ruha- és ékszernemüt loptak el, a mely esetben azonban a tettesek a folyó hó első napjaiban négy rovott előéletü, a legközelebbi multban fogházból szabadult foglalkozásnélküli csavargó személyében letartóztatva, a kir. ügyészségnek átadattak. Megjegyzem, hogy ez esetben körülbelül az összes kár megtérült.
      Egyéb, az okozott kár nagysága, vagy az elkövetés módjánál fogva nevezetesebb büncselekmény a f. év január havában elő nem fordult.
      A rendőrség tudomására hozatott az elmult hóban összesen 1322 büncselekmény, melyek mindegyikében megejtetett a nyomozás, még pedig 1006 esetben részben vagy egészben sikerrel.
      Ezen esetek közül 171 az ember élete és testi épsége, 1006 a vagyon ellen irányult, mig a többi egyéb természetü, csekély fontossággal biró eset volt.
      A kir. biróságok hatáskörébe utalt büntetendő cselekmények miatt f. évi január hóban 351 egyén volt letartóztatva kik közül 84 a nyomozat során szabadlábra helyeztetett, mig a többi illetékes hatóságának adatott át.
      A székesfővárosi m. kir. államrendőrség közigazgatási osztályánál az elmult hóban le volt tartóztatva összesen 2350 egyén, kik közül eltolonczoltatott 365, kényszerutlevéllel kiutasittatott 1-5 évig 18, 5-10 évig 1, mindenkorra 17, összesen 36 egyén.
      Koldulás miatt 156 egyén lett előállitva.
      A főkapitányság közigazgatási osztálya által feljelentetett s megbüntetés végett az illetékes ker. kapitányságok elé állittatott titkos kéjnő 27, bárczás kéjnő 8, engedélyezett bordélyosnő 1, titkos bordélyosnő 3, különféle kihágások miatt 5, összesen 44.
      A székesfőváros területén az elmult hó utolsó napján 1178 bejegyzett kéjnő létezett, kik közül bordélyházban volt 438, magánkéjnő 585, kórházban ápoltatott 155.
      Az engedélyezett bordélyházak száma ugyanezen időben 39 volt, tehát hárommal kevesebb, mint a mult hóban.
      A rendőrfőorvosi hivatal müködését a külön kimutatás tünteti fel.
      Az őrségi személyzet tartalékosztályánál az elmult hónapban is tartattak előadások, melyeken a rendőrök elméleti oktatásban részesültek.
      A bejelentési hivatal müködése: helybeli lakosok lakváltozása bejelentetett 64082, idegenek szállodákból 16283. Értesités rövid uton: 1. magánfeleknek 8800; 2. hatósági közegeknek 2750 esetben. Értesités tudakozódó bárczák utján: 1. a fő- és székvárosi tanács, adó és egyéb ügyosztályai, a ker. adóbehajtási hivatalok, valamint a székesfővárosi összes államhivatalok részére 5857; 2. a főkapitányság összes ügyosztályai és a kerületi kapitányságok részére 2842; 3. a főposta részére 6013 esetben. Körözött egyének lakczime feljelentetett 44 esetben. Másolati cselédkönyv kiadatott 610 darab, vidéki hatóság által kiállitott cselédkönyv elkönyveltetett, illetve nyilvántartásba vétetett 34 drb; ideiglenes cselédigazolvány kiadatott 3 darab. Pénzbüntetés befolyt 633 forint, irásbeli lakczim iránti megkeresések után értesitési dij fejében befolyt 411 forint 50 krajczár.
      Végül van szerencsém még a tekintetes közigazgatási bizottságnak tisztelettel jelenteni, hogy a különböző fogyasztási czikkek elárusitói, különösen pedig a szén- és fakereskedők ellen sulycsonkitás miatt évek óta felmerült alapos panaszok gyökeres orvoslására, illetve a fogyasztó közönségnek az ily módon való megkárositások elleni sikeres megvédésére a székesfővárosi tanácsot hitelesitett mérlegeknek, erre alkalmas nyilvános helyeken való felállitása iránt kerestem meg, a mi nézetem szerint annyival inkább keresztülvihető, mert a felállitás költségei is a mérések után szedhető mérsékelt dijakból megtérülnének.
      Tisztelettel kérem a tekintetes közigazgatási bizottságot, hogy ezen javaslatomat saját részéről is elfogadni s annak mielőbbi megvalósitása iránt saját hatáskörében is megfelelően intézkedni sziveskedjék.
      Budapesten, 1896. február 6-án

Rudnay Béla főkapitány

      (március 8.)

      A "cselédszerző"
      Mutatvány Molnár Lajos 'A cselédügy és cselédközvetités rendszeréről' czimü munkájából.
      A cselédszerző irodák rendszerint nagyobb forgalmu utczákban ütnek tanyát, szaporodnak gomba módra. Kivül az ajtón s falakon különböző szinre festett rubrikákban, szobaleány, mindenes, kocsis, nevelőnő, szakácsnő stb. ajánltatnak a közönség figyelmébe. Belől az üzlethelyiséget egy léczkerités osztja ketté, a bejárat felé eső rész a "várótermet", a keritésen tul fekvő pedig az "irodát" képezi. A váróterem fala mellett barnára festett pad fut körül, a raktáron levő "anyag" számára.
      Az "iroda" iróasztalán és fiókjában egy garmada cselédkönyv fekszik szerteszét hányva. Tulajdonosaik részint jelen vannak, részint pedig hátra hagyták a könyvet s hónapok óta nem mutatkoznak érette.
      Az a cselédszerző intézet.
      Ebből a helyiségből indul pályafutására igen sok, a vidékről felkerült leány, s ebben a helyiségben szedi magába később a romlottság csiráit.
      Ez a helyiség az, mely ködként oszlatja szét akárhány leány rózsás reményeit s teszi tönkre számtalan leány erkölcsét s jövőjét.
      Itt van a cseléd iskolája. Itt tanulja meg, hogy a becsületes munkánál könnyebb keresetforrás is áll nyitva.
      A cselédszerző intézet a cseléd casinója, melegedő helye, itt trécselnek egész nap s itt figurázzák ki és szapulják meg a cselédért megjelenő asszonyokat, távozásuk után. Itt gratulál egyik cseléd a másiknak, ha elszegődött. No hiszen jó helyre mégysz, 3-ik emelet, 4 gyerek van, s az asszony minden cselédjével a kapitányságnál van. Ott mindig hiányzik egy ezüst kanál.
      Az intézetben, a forgalomhoz képest 3-4 kifutó van, mely szám néhol 10-ig is emelkedik.
      A kifutók hordják szét a városba a cselédeket s ugyanők csábitják is nemsokára vissza.
      A tulajdonos a manipulátiókat ismeri, de nemcsak, hogy meg nem tiltja, sőt buzditja és ösztönzi arra segédeit, mert elve, hogy "minél nagyobb legyen a forgalom".
      A cselédszerző müködését az 1041 87. számu közgyülési szabályrendelet szabályozza.
      A közvetitőnek azonban kisebb gondja is nagyobb annál, hogy az abban foglalt rendelkezéseket betartsa.
      A szabályrendelet 3. §-ában világosan kimondja ugyanis, hogy a cselédszerzési dij a közvetitett állás tényleges elfoglalásakor fizetendő, és a cselédszerző ezen dijat mégis a szerződés megkötésekor követeli, s addig a cseléd könyvét, mint a szerződés létesülésének jelét, a gazdának kezéhez nem adja, mig a közvetitési dij a gazda által ugy a saját részéről, valamint a cseléd részére előlegképen le nem fizettetett.
      Vidékről felkerült cselédtől igen szivesen szedi be a közvetitési dijat a cseléd-szerző előre, holott az állásról majd csak azután gondoskodik.
      Ugyanezen szakasz kötelezi a cseléd-szerzőt, hogy ha "az elhelyezett egyén alkalmazásából 15 napon belül kilép, köteles az elhelyező további 8 nap alatt a gazdának más egyént, illetőleg az elhelyezést kereső számára dij nélkül más alkalmazást szerezni; ha ezt nem tenné, a lefizetett dij visszafizetése követelhető."
      No én nagyon kiváncsi vagyok arra, hogy hány asszony kapott már az egyszer lefizetett dij ellenében kétszer cselédet s hány cselédet helyeztek el egy dijért kétszer.
      Ezen intézkedését a szabályrendeletnek a cselédszerző ugy magyarázza, hogy 8 nap alatt köteles más cselédet állitani s ha valaki 8 napig napról-napra hozzá jár, akkor az utolsó napon kap is másik cselédet, de ki vezethet háztartást cseléd nélkül 7 napon át?
      Pedig a közvetitési dij tekintetében a gazda és cselédtől ugyancsak elvárja ám a szerző a pontosságot ugyannyira, hogy tudok esetet, a mikor a cselédszerző a már szolgálatba állott cselédet a hely és asszonyának elhagyására birta és kényszeritette, mert ő a dijat még nem kapta meg.
      Ahhoz tehát, hogy cselédet tarthassak, első sorban - ugylátszik - a cselédszerző hozzájárulása és igényeinek kielégitése szükséges.
      A cselédszerző és segédei a cselédek jogtanácsosai. Ők tanitják ki a cselédet, hogy panasz és per esetén miként védekezzenek a kerületi kapitányság előtt.
      Némely cselédet jogi tanácsokkal annyira kiképeznek, hogy ha pl. egy ilyen kitanitott cselédnek van ügye a ker. kapitányságnál, az nap alig lehet a naponta előforduló 20-30 cselédper közül csak egyet is békességes uton lebonyolitani; mert a tanult cseléd a "jogból" s "tagadási" módszerből a hivatalos helyiség előszobájában előadást rendez, mit a többi cseléd mohón szed magába.
      A cselédszerző üzletébe tőkét alig fektet, de azért jövedelme szépen van belőle.
      A forgalmat mesterséges uton előidézni, ért hozzá ő is, segédjei is.
      Van egy csekély kivétel a cselédszerzők között, kik nem vádolhatók alaposan a közönség kijátszásával, de ezek valósággal elvesznek a többiek tömegében.
      (március 8.)

      Az alkoholizmus terjedése Budapesten
      Azon statisztikai kimutatásokkal illusztrált évi jelentések, a melyeken rendszerint csak ugy szokott keresztül suhanni a napi sajtó, sok-sok olyan adat van, a mi bizony megérdemelné, hogy bővebben is foglalkozzanak vele. A főváros fejlődésével együtt járó kóros tüneteket ezekből a jelentésekből lehet megismerni legjobban, azok a számoszlopos jelentések adják igen sok specziális baj igazi diagnozisát.
      Hogy a közigazgatási bizottságban is csak amugy közönyösen, különösebb érdeklődés nélkül hallgatják végig, a nélkül, hogy valaki is reflektálna rá, - kétségkivül nem a rendőrség hibája.
      Csak egyet vesznek ki a sok adat közül. Ha e jelentéseket tanulmány tárgyává tették volna illetékes helyen, ugy a fővárosi rendőrség nem konstatálná, például még az 1895-ik évi jelentésében is azt, hogy az alkoholizmus mindjobban terjed Budapesten.
      Pedig bizony szomoru egy kijelentés ez, mely következményeiben még elszomoritóbb, lévén a szeszes italok élvezése egyik leghatalmasabb kriminalitási tényező. Ezt igazolják azok a számsorok, a melyeket a rendőrség az ő évi jelentéseiben közzétett.
      1894. év folyamán a fővárosi rendőrség kerületi kapitányai 5702 esetben biráskodtak ittas egyének felett. Ha most azt vesszük, hogy ezek férfiak voltak elenyésző csekély kivétellel, s hogy a férfiak száma a lakosság számának csak 48%-a, s hogy ebből is leszámitandó a gyermekek száma, ugy ezen 5702 eset, a lakosság számához arányitva, elég magas százaléknak felel meg.
      A kihágási büntetötörvényünk tul enyhén is bánik a botrányos részegekkel szemben, a mikor 25 frtig terjedhető pénzbüntetéssel sujtja csupán, a mi behajthatatlanság esetén változtatható 3 napi elzárásra. Enyhe pedig ez a büntetés azért, mert a 25 frt maximum csakis visszaesés, vagy különösebb beszámitás alá eső esetekben alkalmazható, a közép-átlag 10 frt, mely egy napi elzárásnak felel meg, nyer tehát legtöbb alkalmazást, ez azonban bizonyos aránytalanságot is teremt, mert már 2 frtért is egy napi elzárás jár.
      Igy történik aztán, mint mondottam, hogy a büntetések zöme természetszerüleg erre a közép-átlagra esik. 5702 esetből 3927 esetben 19 frton alul volt a pénzbüntetés, a mi bizony enyhe büntetés ahhoz, hogy akár megtorlásnak, akár javitó eszköznek legyen tekinthető. Vagyis a mi kihágási törvényünk kissé liberális a részegekkel szemben.
      Van ugyan a kihágási törvénynek egy másik szakasza is, mely látszólag sokkal hatékonyabb volna a részegeskedés akadályozására s ez az, mely azokat a korcsmárosokat és egyéb szeszes italmérőket sujtja, a kik ittas embereknek italt adnak s a kik másokat leitatnak. No de a gyakorlati életben mind a kettő nehezen vihető keresztül. Mert nagyon nehéz meghatározni a legkülönbözőbb temperamentumu embereknél, hogy mikor ittasok és még inkább az, hogy mikor annyira ittasok, hogy nem lehet nekik több italt adni, de legnehezebb a tárgyaló kihágási birónak megállapitani azt, hogy az ittasság ilyen foka tényleg fenforgott, s hogy annak oka a korcsmáros vagy pálinkamérő.
      Következményeiben szomorubb eredményeket mutat azonban az alkoholizmus a bünügyeknél. Különösen a testi sértés, az ember élete és a szeméremelleni büntetendő cselekmények azok, a melyeknél hatása a legintenzivebb.
      Nézzük csak pl. az 1894. év adatait:
      A testi sértés miatt feljelentett 2275 egyén közül ittas volt 68.7%, az emberölés és kisérlete miatt feljelentettek közül 46.3%, a szeméremelleni büncselekményekért feljelentettek közül 32.4%, rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentettek közül 11.2%.
      Egy czik kerete szükebb, semhogy abban az alkoholizmus terjedésének minden okára kiterjeszkedni lehessen, de annyi bizonyos, hogy a legfőbb ok a szeszes italok kimérésére jogosult üzletek tulságos számában rejlik, a mire a rendőrség annyiszor reá mutatott, de ugy látszik, eredménytelenül.
      Már 1892-ben kérte a rendőrség ez üzletek korlátozását olykép, hogy minden 250 lakosra essék csak egy italmérő üzlet.
      1894-ben a szeszes italok kimérésére jogositott kávéházakat és kávéméréseket nem is számitva, Budapesten 2505, Ujpesten 160, Rákos-Palotán 32 volt ez üzletek száma. A főváros népességével összehasonlitva, Budapesten minden 215, Uj-Pesten minden 147 és Rákos-Palotán minden 196 lélekre esik egy üzlet, a mi nagyon magas szám.
      Vagy vegyük a szaporodás számait, ezek még inkább feltüntetik az alkoholizmus terjesztésének csaknem szédületes emelkedését.
      1892-től 1895 végéig ugyanis a vendéglők és korcsmák száma 1375-ről 1558-ra emelkedett, vagyis 3 év alatt 13.3%-kal, a nagypálinkamérések száma pedig 195-ről 382-re, a mi 3 év alatt 96 százaléknak felel meg.
      Már pedig a közszükséglet épen nem kivánt ilyen szaporodást, akár a népességszaporodást, akár az idegenforgalmat tekintjük is. De különösen nem a pálinkamérésekből, a melyek a demoralizáció felé terelik a szegényebb néposztályt, a melyeknek a számát épen e miatt közbiztonsági és közerkölcsiségi szempontból a legszükebbre kellene megszabni. S e helyett azt látjuk, hogy a nagypálinkamérések száma mutatja a legnagyobb emelkedést. Valósággal gomba módra szaporodnak ezek a butitkok.
      A liget felé alig épül egy ház fel, még nedvesek a falak a friss vakolástól, de már kisvagy nagypálikamérések vannak bennük. Soha annyi részeg embert nem láttam nap-nap után - mint a Csömöri-uton, igazán megcsömörlik az ember tőlük. Különben a Kerepesi-ut sem különb. Visszataszitóbb jeleneteket keresve se találhat az ember mint a milyeneket a Kerepesi-uton levő butikokban és azok előtt láthatni. Idegenből jövő emberekre, a kik a vasutról befelé jönnek, mondhatom nagyon kellemes benyomást tesz ez a látvány.
      Hozott a város ugyan egy szabályrendeletet, mely megszünteti egyes utakon és utczákon a pálinkaméréseket, de hát a régi jogot respektálni kell s igy nehéz kibőjtölni a megszünésüket.
      Meg kellene vonni elvégre is a határokat, a meddig a pálinkamérések szaporitása elmehet, mert hiába, egy fővárosnál nem szabad a rideg financziális szempontokat tartani folyton a szem előtt. Nem szabad a financziális előnyökért feláldozni a morális előnyöket, a melyek nem becsülendők kisebbre amannál.
      Ugy is sok tényező müködik közre egy világváros kriminalitásának emelésében, minek azt még növelni az alkoholizmus mesterséges terjesztésével, a pálinkamérések utján.
      (április 26.)

      Nő büntettesek a rendőrség előtt
      A büntettesek személyi viszonyainak statisztikai, lélektani és szocziologiai vizsgálatánál aligha van érdekesebb részlet, mint a nőknek a bünözés terén való szereplésének tanulmányozása, a mely azonban korántsem könnyü feladat. E téren - nagyon igaza van Földes Béla [1] egyetemi professzornak - hogy a statisztikai mérlegelés sokkal nehezebb, mintsem első pillanatra látszanék.
      Hiszen a nő nem a rendőrség előtt, de magában a társadalmi életben is a maga valójában kiismerhetetlen, csaknem megfejthetetlen s ezt a tulajdonságát sokkalta inkább magán viseli a bünügy terén.
      A gyönge nő, a kinek tulajdonképeni élethivatása a család szük körére szoritkozik, természetének alapjában egy érzelem uralma alatt áll: a szerelem uralma alatt s mikor a nők bünösségét keressük és vizsgáljuk, büneit is többé kevésbé ebben a szférában kell keresnünk, vagy legalább is itt kell az alapindokokat kutatnunk. De sietek hozzá tenni, hogy a mi enyhitő, vagy sulyositó körülmény forog fenn azt is itt találhatjuk meg.
      A nő, a kinek lételeme a szeretet, a ragaszkodás, az önfeláldozás, ritkábban fog letérni a jó utról, mint a férfi, a kit ezernyi más érzelem és szenvedély s különösen a létért, a kenyérért való küzdelem oly sokszor tántorit meg.
      A két nem közti számarány különbségét e téren, a nők alacsonyabb számarányát tehát épen a nők speciális természete, a családban és társadalomban elfoglalt állása magyarázza meg.
      A nőt, kiben az ember erkölcsi életének alapját képező nemes ösztönök olyannyira ki vannak fejlődve, szemérme, félénksége, gyengeségének érzete visszatartja az u. n. nyers bünöktől, s inkább csak olyanokra készteti néha, a melyeknek épen ezen nemes ösztönök a rugói.
      A családi és társadalmi állása hasonlóan visszatartja őt az olyan bünöktől, a melyekre a férfit épen a társadalmi élet viszi rá.
      Az életben a nőknek sohase, vagy csak nagy ritkán vannak olyan összeütközései mint a férfiaknak.
      Hanem igenis a nemi élet viszonyai következtében - mint azt találóan mondja egy kiváló morálstatisztikus - a férfiak által elkövetett büntetteknek akárhány esetben végső oka, vagy mondjuk jogi müszóval, bünszerzője a nő, a ki szerelme hatalmával ugy tud uralkodni a férfiakon.
      Akárhány esetben látjuk magunk előtt, hogy a bün a nőben fogamzott meg, de hiányozván benne a kellő erő és elszántság, a férfit ösztökéli és veszi rá, hogy azt elkövesse, bár nem ritka eset, hogy a férfi él vissza a nőnek iránta érzett, semmiféle akadálytól vissza nem rettenő szerelmével.
      A szerelmes nő mindenre képes, mert szeretni akar és tud, rá nézve az élet és társadalmi viszonyok minden akadálya közömbös. Ezek a morálstatisztikai tapasztalatok pedig körülbelül mindenütt azonosok, a mint azt Budapest államrendőrségének a nőkre vonatkozó adatai is igazolják.
      Nézzük csak mindenekelőtt a nők arányát a rendőrség előtt megfordult büntettesek közt.
      Az 1888-1893 évig terjedő hat év alatt a bünösök közt volt:

1888-ban	5149	férfi	és	2193	nő
1889-ben	4699	»	»	1764	»
1890-ben	6264	»	»	2197	»
1891-ben	6004	»	»	2983	»
1892-ben	6974	»	»	3432	»
1893-ban	7473	»	»	2734	»
Összesen	36563	férfi	és	15273	nő.

      Százalékokban kifejezve a büntevőknek 70.54%-a férfi és 29.46%-a nő.
      Ez a százalék szemben a női büntevők átlagos számával, melyet a morálstatisztikusok a férfiak számának 1/4-ében állapitottak meg, mindenesetre magasnak látszik, de csak látszik, mert nem kell szem elől téveszteni azt, hogy a morálstatisztikusok a büncselekmények miatt elitéltek számát vették alapul.
      Az elitéltek száma pedig Magyarországban jelentékenyen kedvezőbb a nőkre nézve, miután a törvényszékek előtt csak 11%-a, a járásbiróságok előtt pedig 25%-a került büntetés alá.
      Ezt véve tehát az összehasonlitás alapjául, mindenesetre a nők száma Budapesten is az általános számarányra fog redukálódni.
      Még kedvezőbb lesz e számarány, ha figyelembe vesszük azt a körülményt is, hogy a nők rendszerint tovább élnek, mint a férfiak és korábban érettek, vagyis hogy a bünözésre szolgálható időtartam sokkal hosszabb náluk, mint a férfiaknál és a büntevők száma mégis kevesebb.
      A nők korára, családi állapotára nincsenek külön feljegyzések. E tekintetben csupán a tapasztalatra szoritkozhatom, a mely szerint a női büntevők legtöbbje a 20 év előtt és a 30 év utáni időre esik. Legkevesebb a 20 és 30 év között, ellentétben a férfiakkal, kiket a fejlődött erő és a vágyak ösztöne épen ezen korban ragad legtöbbször a bünös utra.
      A nő 20 és 30 év között érettsége és szépsége teljében - a legtisztább a bünös hajlamoktól. Vágyai, reményei könnyebben valósulnak, mint akár előbb, akár utóbb.
      Tovább menve a családi életet élő nők száma kétszerte alacsonyabb a bünügyi statisztikában, mint a gyermektelen özvegyeké, elvált asszonyoké és hajadonoké, a mi az anyai szeretetben, a gyermekek jövőjének gondozásában leli magyarázatát. Ez a körülmény különben a férfiaknál is tapasztalható, a családtalan férfiak, akiknek nincs mit veszteniök vagy félteniök, a nagyobbik részét képezik a férfi bünösöknek.
      Egyébként, hogy a nők száma Budapesten nagyobb százalékot tüntet fel az átlagnál, ennek okait még specziális körülményekben, magában a székesfővárosi életben kell keresnünk.
      Budapest felszivó képessége különösen az utóbbi években meglepően emelkedett. Évenként ezrével tódul fel a sok cseléd, gyári munkás és napszámos - nő.
      A női munka pedig Budapesten nagyon olcsó s az elszigeteltség, az elhagyatottság, a nyomor s az ezek nyomán járó piszok és romlottság nagyon rövid idő alatt beszennyezi a tiszta erkölcsökkel feljött nőt is. Kisérje csak valaki figyelemmel Budapest cselédügyét, a női munkakörnek csak ezt az egy részét, és igazat ad nekünk. S ezt megakadályozni, ennek utját állani sem a rendőrség sem más hatóság nem képes.
      A foglalkozás és munka nélkül, elszigetelten álló nőknek a rendőrség, vagy más hatóság nem nyujthat segélyt, a bün hamarabb hozzá férkőzhetik s vagy az erkölcstelenség, vagy a bün posványába téved, vagy tévesztik az elhagyatottat.
      Ott vannak a férjes gyári munkások és napszámosok. Férjeik mellett fáradnak nap nap után, a családi életet a megélés terhe meglazitja, a gyermekek nevelését elhanyagolják teljesen, ugyanazon körülmények közé sodródik a nő, a hová a férfi, s az eredményt a rendőrség látja. A női bünösök nagyrésze ezeknek a sorából kerül ki.
      Ha biztos és a családi élet körében jól védett a nő helyzete - egészen más az eredmény. Családos intelligens nők alig szerepelnek a rendőrség előtt mint büntevők.
      Innen a foglalkozás fontossága a nőknél.
      Ha a nő csak a családja körében, természetes élethivatásának körében él, mindig megmarad a kedves, a tiszta, a jó nőnek, de mihelyt kilép e körből - épugy a szenvedélyek és bünök áldozata lesz, mint a férfi.
      Hogy tényleg igy állanak a viszonyok, azt bizonyitja azon körülmény, hogy a bünösök legtöbbje mindig vidékről jött fel s itt az elhagyatottság, silány bér vagy jövedelem és a családi köteléken kivül való élés sodorta bele a bünbe.
      A büntettek nemei a nők között - természetük, lételemük és helyzetük szerint, vagy jobban mondva, ezekből kifolyólag, a nemi élet és az e mellett szereplő anyagi jólét körül keresendők.
      A feltámadt szégyenérzet, a fellázadt szemérem, a gyermek eltartás nehézsége, a nyomor, a bukásban gyermekét dobatja áldozatul legtöbbször az anyával. Innen, hogy a gyermekölés, gyermekkitétel és magzatelhajtás oly nagy számban szerepelnek, Budapesten meg épen szomoruan feltünő számban.
      Az élet elleni büntettek elkövetői között a nők, ily arányban szerepelnek a férfiakkal szemben:

a gyilkosok	19%-a nő,
az emberölést elkövetők-	23%-a »,
a testi sértést       »	25%-a »,
gyermekölést, magzat elhajtást és gyermekkitételt elkövetők	95%-a ».

      A vagyon elleni büncselekményeknél pedig:

a tolvajok	34%-a nő
az orgazdák	41%-a »,
a rablók	6%-a »,
a zsarolók	20%-a »,
a sikkasztók	19%-a »,
a csalók	18%-a ».

      A magánosok elleni erőszakot elkövető nők száma 30%-ot tesz ki. A családi állás ellen elkövetett merényletek tettesei közül pedig 20%-a nő.
      E helyen azonban egy más körülményt emlitek még fel, a melyre különben csak az utóbbi időkben terjed ki a mi rendőrségünk figyelme, t. i. a prostituált nők - későbbi életsorára.
      Rendkivül érdekes és fontos pedig ez a társadalomra is csak ugy, mint a rendőrségre.
      Évről évre százával támadnak és - a lejártakról senki sem keresi, hogy hova tünnek el, mi lett belölük? Pedig ismeretes dolog, hogy nagyon kevés tér közülök a becsületes utra.
      Egy német morálstatisztikusnál olvastam erre jellemző sorokat, melyben körülbelül ezeket mondja: a nő, mihelyt egyszer elvesztette becsületét és szemérmét, fokról fokra sülyed a lejtőn, a melyre lépett, mind addig mig a közönséges bünösök sorába nem jut. S ebben igaza van. Először is mert utal arra, hogy a nőt mennyire meg kell védenie a társadalomnak, igazságszolgáltatásnak stb. attól, hogy el ne veszitse szeméremérzetét, másodszor, mert valójában feltárja a veszélyt, a mely a sülyedt nők személyében fenyegeti nem csak a társadalmat, melyet megmételyeznek esetleg, de magát a köz- és vagyonbiztonságot is.
      Épen ez utóbbira akarok felemliteni egy példát, mely Budapesten már csökkenőben van: a Melkerineket, kiket rosz magyarsággal kéjtolvajoknak neveznek.
      A prosituáltaknak azt a faját képezik ezek, a kik, mikor az erkölcstelenség fertőjében elvesztették szépségök, nőiségük báját és varázsát, mikor a férfiakra már nem birnak hatást gyakorolni, - és mégis élni akarnak dolog nélkül, fosztogatásra adják magukat. Rendszerint ittas embereket szemelnek ki áldozatul, a kiktől ölelés közben lopják el a pénztárczát vagy az órát.
      Ide tartoznak még a kávéházi fosztogatónők, de a pénztárosnők és női zenészek elvetemültebb része is.
      Nagy veszély rejlik az elhagyatott leány gyermekek nyomorult tengődésében is. Szégyenpir lepi el az arczot és megdöbbenve nézi el az ember, hogy a magára hagyatott 10-12 éves lányok a rosz társaságok levegőjével szaturálva kiállnak az utcza sarokra és a szégyen és szeméremérzet legkisebb jele nélkül dobják piaczra satnya testüket.
      Mi lesz ezekből, ha felnőnek?
      Azt hiszem eltaláltam az igazi okot, mikor az elhagyatott leánygyermekek gondozatlanságának tulajdonitom azt, hogy mig Budapesten a büntetteseknek 29.46%-a nő, addig Bécsben csak 17%-a, Berlinben meg épen 16%-a.
      Társadalmunkon áll a sor, hogy segitsen ezen, gondozza, nevelje az elhagyatottakat!

Rédey Miklós

      (május 10.)

      Közbiztonsági állapotok a villamos vasutakon
      Alig mulik el nap, hogy zsebtolvajlás ne történjék s alig mulik el hét, hogy baleset ne adja elő magát a villamos vasutakon.
      A lóvasuton esztendőszám alig fordul elő zsebtolvajlás. Baleset az van ott is, de kideritett tényálladékkal, nem mint a villamos vasutaknál legtöbbször ki nem derithetően.
      Ez a különös jelenség s a két közuti vasut közötti különbség pedig abban leli indokát, a mint rájöttünk, hogy a villamos vasutak igazgatóságában sokkal több üzletemberek vannak, mint a lóvasutnál vagy a társaskocsiknál.
      A villamos vasutaknál még a közönség közbiztonságát is üzletnek tekintik. Örülnek azon a megtakaritáson, a mit a rendőrségnek a villamos kocsikból való kizárásával elérnek.
      Minek is a rendőrség a villamos vasut kocsijain? hogy maholnap a zsebtolvajok a villamos vasut kocsijain se utazhassanak? Hogy a baleseteknél tanukat szedjenek össze a rendőrök esetleg a villamos vasut alkalmazottainak, vagy a r. társaságnak a rovására? No persze, még csak az kellene?
      A földfeletti villamoson egyenruhában szabad menete van a rendőri közegeknek, de már polgári ruhában nem. Ebben a kis (szerintünk) »engedményben« sincs ráczió. Mert nagy dobbal nem foghatnak verebet, zsebtolvajokat nagy ritkán keritnek kézre az egyenruhás rendőrök. Aztán meg az a polgári ruhás rendőri közeg nem éppen ugy rendőrközeg, mint az egyenruhás?
      Annak idején, mikor a szerződés készült a várossal, azzal a kifogással bujtak ki a kötelezettség alól, hogy - rövid az utvonaluk. A rendőrség belenyugodott, méltányos volt, elfogadta, hogy egyelőre csak az egyenruhás közegek vehessék igénybe a kocsikat.
      Azóta kiépitették az egész köruti utvonalat, a Baross utczait, a kőbányait s a helyzet maradt ugyanaz.
      Ezen felbuzdulva, a földalatti villamos vasut tovább ment, teljesen kizárta a közbiztonság közegeit a kocsikból.
      Nagy okuk van rá a villamos vasutaknak, de ezeket a kufár okokat kivülök senki sem helyeselheti. Mert elvégre is a közönség közbiztonságáról van szó. Ha egy két zsebtolvajlás miatti panaszt el is lehet kerülni, a kárösszeg kifizetésével, in infinitum nem mehet, akadnak károsok, a mint hogy akadtak is, a kik mégis elmentek a rendőrségre panaszt tenni, a kiknek a révén mégis csak köztudomásra jut, hogy a zsebtolvajlásoknak egyik rendes terrenumát, ma a villamos kocsik képezik, melyek zsufoltságuknál fogva különösen alkalmasok rá, kivált, ha az áram is kimarad.
      A kocsik tulzsufoltságát a földalattinál csak a perronokon lehet ellenőrizni s itt is illuzórius, mert jobbára ismerik az ellenőrző rendőri közegeket, közeledtükkor a perronokról vonalmenti telefonukon értesitik egymást a vasuti kalauzok, aztán - jöhet az ellenőrző rendőri közeg.

*

      De szóvá kell tennünk még a kereskedelmi miniszter által »jóváhagyott« forgalmi szabályzatot is, ugyancsak a közönség szempontjából s erre nem kevesebbet mondunk, minthogy törvényellenes ez a szabályzat.
      Ellenkezik először is a rendőri törvénynyel. Az 1881. évi XXI. t.-czikk 7. §-ának b) pontja ugyanis a következőket mondja:
      A fővárosi rendőrség különös feladatai közé tartozik »intézkedni a személy- és helyi áruszállitásnak minden néven nevezendő közegeit és eszközeit, illetőleg mindazok iránt, mik közlekedés közben a rend, személy- és vagyonbiztonság, avagy zsarolások és bántalmazások elleni gyors és sikeres megóvására megkivántatnak«.
      Hogy mondhatja akkor a forgalmi szabályzat, hogy szabadjegyet nem ad, vagyis a rendőrség menetközben nem ellenőrizhet, hogy történhetik meg az, hogy a rendőri közegeket a villamos vasut közegei még a perronokon is inzultálják az ellenőrizés miatt. Reméljük azonban, hogy a törvényre támaszkodó rendőrség megtalálja ez ellen a megtorlást, illetve érvényt szerez jogainak az ilyen törvényellenes forgalmi szabályzattal szemben is.
      Feltünk a tilalmaknak az az üzletszerü felsorolása és meghatározása is, melylyel lépten-nyomon találkoztunk a szabályzatban.
      Sehol egy sor az alkalmazottaknak kötelességeiről és felelősségükről. Senki se felelős ő közülök.
      Nem az a vasuti alkalmazott kerül eljárás alá - a forgalmi szabályzat szerint, - a ki elnéz, megenged, megakadályozni elmulaszt valami kihágást, hanem a közönségnek az a tagja, a ki ezt, a szabályzat nem ismerése következtében, elköveti a vasuti alkalmazott tudtával és szemeláttára.
      Nagyszerüen eszelték ki ezt a földalatti villamosék, meg kell hagyni. Szegény lóvasut és társaskocsi részvénytársaság az ő egyenes üzleti felfogásukkal erre nem is gondoltak.
      Hát még a büntető határozatok!
      Még csak ott van a közönség érdeke gyönyörüen szem előtt tartva.
      A közönség a forg. szab. 52. §-a szerint köteles mindenben a szolgálattevő vasuti alkalmazottak utasitásait követni, mert különben - a mennyiben rendőri hatóság azonnal kéznél nincs (ez pedig nincs, mert kizárták onnan a rendőrséget) - az alkalmazottak »jogositvák az ellenszegülőket letartóztatni«.
      De halljuk tovább:
      »Ezen átruházott rendőri hatáskör gyakorolhatása czéljából, a vasutnak a végrehajtó szolgálatban alkalmazott összes közegei a felügyelőség előtt a vasuti hivatalos esküt letenni kötelesek.«
      Hallatlan törvényellenes intézkedések. A rendőrségnél csak a ker. kapitányok és a bünügyi tanácsos vagy helyettese jogositvák a személyes szabadság korlátozására - a villamos vasuton minden alkalmazott. Hát hol élünk mi? Hogy a személyes szabadság korlátozását nálunk már a vasuti alkalmazottakra is átruházzák.
      Ad vocem átruházás. Honnan vették a forgalmi szabályzatba ezt az »átruházott rendőri hatáskört«. Melyik az a későbbi törvény, mely a rendőri törvénynek fent hivatkozott hatáskört megállapitó rendelkezését megváltoztatta, illetve a földalatti villamos vasut alkalmazottaira átruházta?
      Tudtunkkal nem létezik.
      Hol van az a minősitési törvény, mely a villamos vasut alkalmazottaira előirja a jogvégzettséget és államvizsgát, mert hogy e minősités nélkül valaki képesitve legyen »a letartóztatás« megitélésére és az »átruházott rendőri hatáskör gyakorolhatására«, azt talán a villamos vasut igen tisztelt igazgatósága se hiszi el.
      De még tovább mennek a forg. szabályzat 53. és 54. §§-ai.
      Az 53. §. ezt mondja:
      »A vasut igazgatóságának valamint fölesketett alkalmazottainak jogában áll az alább felsorolandó határozatok ellen vétő egyénektől a következő birságokat közvetlenül vagy pedig rendőri, esetleg birói uton behajtatni és pedig:

1.	a ki érvénytelen menetjegygyel vagy jegy nélkül száll a kocsira	1	korona
2.	a ki az elzárt korlát daczára hatol be a perronon	2	»
3.	a ki a vágányokra lép	5	»
4.	a ki a kocsijelző harangját meghuzza	5	»
5.	a ki a részkikapcsolót ok nélkül meghuzza	10	»
6.	a ki a jegyeladó készülékből tudva, hamis pénzdarabbal akar jegyet váltani	2	»
7.	a ki a jegyeladó készüléket szándékosan megrongálja, az okozott kár megtéritésén kivül	50	»
8.	a ki a kalauz külön figyelmeztetése daczára a kocsiban köp vagy a kocsiban dohányzik	2	»

      birságot köteles büntetéskép megfizetni, mely birságokból befolyt összegek a fővárosi szegényalap javára forditandók.

54. §.       »A vasut alkalmazottainak jogában áll végül az utazók által a vasut tartozékain okozott károkért a megfelelő kártéritést nyomban követelni, a perronokon, illetőleg a kocsikon levő megrongálható és törékeny tárgyakon okozott károkért pedig a vasuti és hajózási felügyelőség által jóváhagyott árjegyzékekben kitüntetett kártéritési összegeket behajtani.«
      Következőleg a vasuti alkalmazottak az 1-5. és 8 pontok alatt felsorolt esetekben kihágási birók is;       sőt a 6. és 7. pontok alatt csalás kisérletével és ingó vagyon szándékos rongálásával szemben büntető birók is;       azaz, hogy az 54. §.-ban meghatározott kártétel megitélése és nyomban való behajtása által polgári perbirók is.       Hát még mik nem?
      S mióta lettek, mely törvény szerint, a biróság és a rendőrség: végrehajtói - a vasuti alkalmazottaknak.
      Kötve hisszük, hogy a kereskedelmi minisztériumban elolvasták ezt a badar forgalmi szabályzatot, mert különben nem hagyhatták volna jóvá.
      Hol itt a közönség védelme, érdeke? Hol a törvényesség az eljárásban, mikor eljárás sincs. Hol itt a garanczia a visszaélések ellen.
      Ezek az intézkedések még a távolsági forgalomban levő vasutakra sem állhatnának meg, nemhogy a város belsejében levő földalatti villamosra álljanak.
      Felhivjuk tehát a belügyminiszterium és igazságügyminiszterium figyelmét ezekre a valóban törvényellenes intézkedésekre, a rendőrséget a türhetetlen közbiztonsági állapotokra, végül a kereskedelmi miniszterium ügyosztályát is arra, hogy vegye revideálás alá ezt az üzleti szempontból kitünően, - de a közönségről való teljes megfeledkezéssel készitett szabályzatot. Megérdemli az elolvasást.
      (május 31.)

      Anonim levelek
      Az anonim levél irása, mely nem egyszer már ugy egyeseknek, mint egész családoknak okozott bajt és kellemetlenséget, kezd modern társadalmunkban annyira terjedni és ugyszólván szokássá válni, hogy végre mi is idejét látjuk az emberi gyarlóságok ezen kinövésének egy kis figyelmet szentelni.
      Anonim levél azt jelenti: levelet irni aláirás nélkül. A ki levelet kap és az irás nem árulja el azonnal annak beküldőjét, mindjárt az aláirást fogja keresni és nem kevésbé lesz meglepetve, ha ilyet nem talál. Az okos és értelmes ember, ki az ilyen anonim levél értékét és megvető voltát ismeri, olvasatlanul fogja eldobni. Nem igy a mindennapi, közönséges ember, ki embertársait még nem ismeri. Ez az irásban mindjárt egy titkos barátot gyanit, ki őtet figyelmeztetni akarja és gyanutlanul szivja be a mérget, melyet a másik levelével becsempészett.
      Alig létezik gyalázatosabb, gyávább, undokabb és jellemtelenebb eljárás, mint valakinek névtelen levelet küldeni.
      Ha igaz a levél tartalma, miért nem irja akkor nevét is alá? Ha azonban az irottakért nem vállalhat kezességet, miért szükséges másokat hazugságokkal ámitani, tévutra vezetni: miért rágalmakat kikürtölni és ezzel az emberek életét megkeseriteni és szerencséjüket szétzuzni?
      Egy őszinte, becsületes, intelligens, nyilt jellemü ember nem fog soha anonim leveleket irni.
      A ki tehát anonim leveleket kap, semmisitse meg azt olvasatlanul, vagy ha már elolvasta, ne adjon hitelt tartalmának. A legjobb különben mindent elkövetni a levél irójának kipuhatolására, hogy aljas rágalmazásáért megfenyithető legyen. Azonban a rendkivül óvatos elővigyázat itt is nagyon helyén van, mert maguk az irásszakértők is gyakran tévedhetnek és az ilyen impertinens becsületrabló kideritésénél, óvatos, körültekintő eljárás és ügyes csel vezethet csak biztos eredményre.
      Hogy az irásszakértők is tévedhetnek, azt a bünkrónika számos példája bizonyitja és nem egy szomoru eset fordult már elő, hogy az irásszakértők téves véleménye ártatlanokat juttatott börtönbe.
      Az anonim levélirás egy elijesztő példáját láttuk nem rég a berlini udvarnál is, bizonyitékául annak, hogy magas és legmagasabb körökben is lehetnek jellemtelen emberek.
      Ez az eset eléggé ismeretes a napilapok bő leirásából és tudjuk, hogy egy magas állásu egyén az udvar egyes tagjaihoz intézett anonim levelekért letartóztattatott és több havi börtönbüntetést szenvedett. Kiszabadulása után ellenfelét, kit denuncziánsnak tekintett, párbajban lelőtte és elég lelkiismeretlen volt, szeretett gyermekeitől az atyát is elrabolni.
      Anonim levelek rendszerint a legaljasabb gyanusitás szándékáról tanuskodnak. Rendesen szerelmesekhez, vőlegény és menyasszonyhoz intézik, hogy elválasszák őket egymástól; házasfelekhez, hogy a békés együttélést megzavarják; barátokhoz, hogy gyülölséget keltsenek. És sajnos, a gonosz szándék majdnem mindig sikerül és a gaz biztos rejtekéből örül aljas müve romboló hatásának. Valóban a legszomorubb, legmegvetendőbb mesterség, mit egy ember üzhet!
      Különösen az ujságokat szokták az ilyen anonim levelekkel halomszámra ellepni. De ezek röviden végeznek azokkal: papirkosárba a piszok és mocsokkal! És az itélet végrehajtása közben bizonyára a német költő szavai lebeg előttük:

      Des Schreibens anonymer Duft
      Verräth: das sandte nur ein Schuft.
      Wer, was er schreibt, nich unterschreibt.
      Charakterloser Stümper bleibt.

      Ujból hangoztatjuk, a ki anonim levelet kap, ignorálja azt teljesen és ne adjon neki hitelt. Hisz jó barátunk sohsem lehet, ki névtelenül és megváltozott irással levelet ir; az igaz, jó barátok, sokkal becsületesebbek. Hazugság, gyülölség, irigység és káröröm rugói az ilyen aljas, kellően meg nem bélyegezhető cselekedetnek. Az ilyen fajta levélirók az általuk okozott kárért mindig felelősségre vonandók lennének és bizonyára minden tisztességes ember óhaja, hogy a büntető törvénykönyvben egy külön szakasz vétessék fel, mely ezek szigoru fenyitését határozza meg.
      (május 31.)

      A hamis kártyázás
      A hamis kártyázás oly régi eredetű, hogy ha nem tudnók is bizonyosan, hogy az ősi dolmánokban egyetlen pakli kártyát sem találtak, ugy valószinűnek tartjuk, hogy az még a dolmánok idejéből maradt reánk. Eredete is aligha meg nem előzte magát a kártya feltalálását, mert az sem egészen bizonyos, hogy a kártyát nem azért találták-e csak fel, hogy ezzel paklizni lehessen?
      Ma már annyira általános lett, hogy annak követői között ott találjuk a szárazmalmok téli közönségét is, mint félkozákokat s igy nyilvánvaló, hogy az inasok és kocsisok körétől kezdve nyomát találjuk egész az elegáns kaszinókig.
      A hamis kártyázók, ha osztályozzuk, nyolcz kategoriába oszthatjuk őket, u. m.:
      1. A kik az asztal alatt adott jelekkel játszanak.
      2. A kik a kártyát piszokkal, hamuval vagy körömmel jelezik, a mit a legalsóbb rendü félkozákok szoktak tenni.
      3. Ketten játszanak össze betanult jelekkel.
      4. A kik a kártyát tüszurással, vagy a kártya szélének megnyirásával, rovatolásával jelezik.
      Ezek már egyszerü kivitelben a »fléh«-t is értik, vagyis a kártyák összerakását és ez az iparos-osztály kiváltsága. Bár megtörténik, hogy »magasabb képzettség« hiányában a nagyobb urak is megcselekszik.
      5. A kik tükör, pénz, dohánytárcza s más hasonló csillogó tárgyak fényét veszik igénybe.
      6. A kik fekete szemüveggel látható fémjelzést használnak, a kik mögött a pinczérnő, vagy épen a feleség viszi végbe a jelezést. Ezt az urak és a fertály-mágnások szokták megcselekedni.
      7. A kik a kártyákat töréssel árnyékolják, az általános szabályok félismeretével. Ez a félkozákok rendes szokása, kiknek foglalkozási czimét a pinczérek és földbirtokosok közt találjuk.
      8. A kik a czink-, gyári és kézi jelzést használják, sőt gépezettel is dolgoznak a szabályok pontos betartásával. Ezek a főkozákok, kiknek foglalkozása kizárólag a kártya, melyről utazás közben, fürdőn, vendégségben stb. más hasonló alkalommal sohasem feledkeznek meg.

      1. A játékok
      Az u. n. Szerencsejáték (hazárd) az, melyet a kozák legjobban szeret s csak ha sokáig nem jő alkalom rá, akkor fanyarodik más társasjátékra, melyeknél azonban nehéz neki összeegyeztetni a hamis játék szabályait az illető játék szabályaival.
      A szerencse-játékok közt is azokat szereti, a melyeket magyar kártyával játszanak, mert ezeknél csak 32 lap lévén, sokkal könnyebben dolgozik.
      A félkozákok rendes játéka a 21., a kozákoké a ferbli. A nasi-vasit csak rövid ideig szereti játszani s ugy, hogy az kifizesse magát, rendesen csak magas tételekben játszik.
      A ferblit is csak ugy szereti, ha csak öten játszanak. A játékosok közül csak hárommal foglalkozik, a negyediket - felváltva persze - mindig kiméli. Ezt azért teszi, hogy a bizalmatlanságnak még az árnyékát is távol tartsa magától.

      2. A játékosok
      A közönséges fajta hamisjátékos minden alkalmat keres és felhasznál, hogy játszék s hogy mindig készen legyen, zsebében kártyát hord, sőt gyertyát is s bár félénk és gyáva, mégis szemtelenül felszólit bárkit is egy játszmára.
      Hasonló alakok a sipisták, azon különbséggel, hogy ezek többnyire a vásárokat keresik fel és ügyesen olvassák le az emberek arczáról az alkalmas médiumot, a kit aztán teljesen kifosztanak.
      A félkozák már jobb korcsmákba, sőt kávéházakba is eljár, általán jól van öltözve. Végig szemléli a kártyaasztalokat, elkibiczkedik, végül szerényen ajánlkozik, kompániát azonban ő maga ritkán keres.
      Ha alakuló kompániát talál, mindig ott settenkedik, de rendesen megvárja, mig megkinálják, sőt akkor is ugy nyilatkozik, hogy talán inkább kaláber [2] volna jó; vagy ha éppen ferbli is, hát kicsibe menjen. Azt azonban erősen ellenzi, hogy a játék korlátolt legyen, mert abban - ugymond - nincsen regresszus. Általában szerényen viselkedik, a játékra nagyon ügyel, ha csak teheti kalappal ül az asztalhoz, védekezvén ilyképen a lámpa fénye ellen. Ha olyan helyiségbe kerül, hol előző héten kibiczek előtt játszott, akkor egyik szemét fekete kötővel leköti, vagy máskép maszkirozza magát előttük.
      A kozák már bátrabban lép fel, sokat áldoz jó ismeretségekre, igen jól van öltözve, nőkkel szemben veszit és sohasem tagadja, hogy neki csak a szerencsejáték a kedvencze, mert ugymond, ez az egyedüli, a mi a játékban izgat. Ha ismeretlenül óhajt játszani, akkor csak odaszól közönségesen a pinczérnek, hogy ha akadna egy csöndes kompánia ő bizony eljátszana.
      A bemutatkozásnál játsza a gavallért, a játékban eleinte szórakozott, a disputát kerüli és minden dolgot aprólékosságnak tart. Pénzt szivesen kölcsönöz. Végre a kártyákat többször kicserélteti, uj csomagokat hozat. Általában ügyes ember, ki zavarba soha sem jő, de mint minden hamis játékos kerüli a feltünést.

      3. A játszóhelyek
      A hamis kártyásoknak is megvannak a maguk kávéházai és vendéglői - a hol otthon vannak. Itt a gazda és pinczérekkel rendesen jó viszonyban vannak s nem ritka, hogy azok is czimboráik.
      A gazda a játék megkezdésére szivesen ad pénzt, ha a hamis játékot nem is ismeri, mert annyi praxisa mindig van, hogy felismeri benne az 50% embert. Ha hamis játékos van jelen, szivesen ad kölcsönt a balekoknak is, mert attól még akkor is van haszna, ha az a kölcsönt meg sem is adná. Azt is tudjuk jól, hogy a kozákoknak a gyertyát mindig a jobb oldalán adja, sőt természetes, előzékenységből egyik lámpát fel is csavarja, de mindig a kozák háta mögött.
      A detektiveket ő is, meg a pinczérnő is meglehetős jól ismeri. Mindazáltal, hogy rendőri meglepetés ne érhesse őket, pontos intézkedést tesznek, nehogy az avisó [3] késő legyen. Az avisó rendszerint egy »kontra« kiáltás szokott lenni, a mikor a játékosok hirtelen kalabriászra osztanak.

      4. Az asztalok állása
      A kozákok bár minden helyen eljátszanak, mégis jobb szeretik, ha kibiczek nélkül lehetnek és ezért inkább a fal mellé állitott asztalokat keresik fel. Tudja azt a kávésok személyzete is, a játékszobát már ezek szerint rendezik be és a sarokban levő asztalokat lehetőleg a kozákoknak tartják fenn.

      5. A világitás
      A világosság igen lényeges a kozák munkájánál, mert bár sokszor tapintással tudja meg a kártya minőségét, a kellő világitás nélkül mitsem tehetne. A tapintást különben is csak akkor használja, ha tekintetét vizsgálják és ilyenkor huzamosb időn át kerüli tekintetével a kártyacsomagot, hogy a gyanut elüsse.
      A világosságnak hátul és oldalt jobbról kell lenni, hogy a balkézben rézsut tartott kártyacsomag teljes fényben legyen. Elöl, ha a világosságot el nem kerülheti, rosszul lát, ilyenkor a kalapját felteszi és a szemére huzza.
      Baloldalán gyertyát épen nem tür, mert - mint mondja - mozogni sem képes. Ez tény, de az ok valóban az, hogy a balfelöli akadályok gátolják őt a »fillozásban.«

      6. A játék modora
      Mint rendesen szokott lenni a játék kezdésekor még senki sem áll a szenvedély uralma alatt, a kozák is csak szolidan játszik a partnereivel. Neki ez azért válik előnyére, mert a szenvedély kitöréséig a játékosok természetét kényelmesen tanulmányozhatja egyrészt, másrészt a kártyák jelzését könnyen elvégezheti.
      A kártyák jelzése ugyanis a játék elején történik, bár a jó kozák vár ezzel egy kis ideig még, megtudandó, hogy nincs-e a társaságban egy félkozák, a ki semmi esetre sem várhat a kártyák jelzésével, mert a később bekövetkező figyelemnél ő már nem elég ügyes a dologban.
      Általában a játék modorát inkább csak tanulmányozzák, mint befolyásolják, mert ők mindig alkalmazkodnak.

Dr. Monaco

      (július 5.)

      Az »ezüstös« betörők
      Hat betörő és két orgazda »bukott be« az elmult héten a fővárosi rendőrségnél, a kiket méltán nevezhetünk »ezüstös« betöröknek, mert nem kevesebb, mint 10.000 frtot érő ezüstöt emeltek el betöréseikkel.
      Garázdálkodásuk már kezdett feltünni s a fővárosi rendőrség kényes levén a főváros közbiztonságára, minden eszközt megragadott, hogy kézrekeritse őket, a mi sikerült is és pedig - legnagyobb nyitásuk után. Az eset igy történt:
      Május 28-án a Sótér 6. sz. ház házmestere arra a kellemetlen felfedezésre jutott, hogy Szirmay Ottó grófnő lakása nyitva van s a szobákban nagy rendetlenség. Azonnal jelentést tett a rendőrségnél, a hol konstatálták, hogy ott az elmult 14 nap alatt, mig a grófnő vidéki birtokán tartózkodott, álkulcscsal benyitottak a lakásba és onnan ezüstnemüeket loptak el. A nyomozás bevezetését nagyon megnehezitette az a körülmény, hogy az ellopott ezüstök mennyiségére és mibenlétére nézve senki sem tudott felvilágositást adni. A detektivek azonban még aznap nyomára jöttek, hogy két gyanus fiatal ember egy házalónak értékes ezüstgyertyatartókat kinált eladásra. Ezt a két fiatal embert aztán még aznap éjjelre kézre is keritették.
      Az egyik Róth Ármin budapesti 23 éves kárpitossegéd, a ki 4-szer volt lopásért büntetve s legutóbb 1895-ben decz. 8-án szabadult Balassa-Gyarmatról, a hol 2 és fél évi fegyházat ült. A másik méltó társa Lichtenstein Ede ujpesti 28 éves betüszedő, a ki lopásért már szinte két izben ült. Ezeknél találtak is 2 nagy gyertyatartót, egy ezüst tálat, ezüst forralót, lábast, több apróbb ezüst tárgyat, egy selyemkendőt s egy női diszmagyar ruhához való selyemszövetet. Ezeknek a holszerzésére nézve minden felvilágositást megtagadtak s miután az előző héten még két betörés volt, a honnan ezüst tárgyakat vittek el, ezen nap még a rendőrség sem tudta határozottan, hogy melyik betörésből származnak e tárgyak.
      Másnap megjött a grófnő s a lakásán történt betörés nagysága csak ekkor tünt ki, mikor kisült, hogy a tettesek közel 10,000 frt értékü ezüst nemüt loptak el. És pedig:

      a) Ezüstök:
      I. Nagy bőrládában 1 törött czukortartó kék üvegből ezüst aljjal, 1 nagy ezüst kosár, 1 nagy tejes kanna, 2 nagy tál, különféle kávés kanál, 1 kis tejes kanna, 1 kis kávés kanna, 1 kis ezüst lábas »C. P.« betükkel, öt águ koronával és eperlevéllel gravirozva, 1 eczet olajtartó, thea szürő, 12 kanár, 2 gyertyatartó, 1 nagy couloir theafőző alatta tálcza, 1 thea és rum tartó, 1 lábas fedéllel és fanyéllel.
      II. 2 gömbölyü tál, 2 hosszu tál, 2 mártás tál aljjal, 1 leveses tál fedéllel és tányérral (»S. P.« betükkel és 9 águ koronával)
      III. 12 drb fekete kávés kanál, 12 kávés kanál, 12 fagylalt kanál, 3 nagy kés, 2 só tartó kanálkákkal, 1 kenyérkosár, 1 kis kávés kanna, 2 lábas, 1 öt águ girandol, 2 gyertyatartó, 1 törött czukortartó, 2 forraló.

      b) Arany:
      Arany irón, arany kés, arany gomboló, arany dugóhuzó, 3 kis kanál, 3 kés és 3 villa.

      c) Régiségek ezüstből:
      Ezüst serleg fedéllel, 2 ezüst gyertyatartó, 2 hamu tálca, 1 toll törlő, 1 ezüst tál, 2 kereszt kövekkel, egyiken egy óra két oldalon kis arany szobrocskák aranyból, 1 kövekkel kirakott tintatartó, 1 pohár fedéllel kövekkel kirakva, 1 pisztoly kövekkel kirakva, 1 ezüst kártya tartó és 1 kosár áttört ezüstből, 1 kis pohár, 5 ezüst érem, 2 aranyozott ezüst antik kanál, 2 hollandi üveg kanna ezüst fedéllel.
      Kiderült egyuttal az is, hogy a Roth Arminnál és Lichtensteinnál talált ezüstnemüek is Szirmay grófné lakásából valók, a betörés tettesei tehát ők.
      Bérczy Bélának, a fővárosi rendőrség bünügyi osztályának ez a »szerencsés kezü« kapitányának, a ki ez ügyben a nyomozatot vezette, már az első nap gyanuja támadt, hogy itt nagyobb bandának kellett szerepelnie s hogy aligha Roth és Lichtenstein a főkalefactorok. Roth ugyanis notorius zsebtolvaj, Lichtenstein pedig még kezdő ember a lopás terén, nekik ugy a maguk eszüktől nem jön gondolatuk álkulcsos benyitásra. Aztán meg 14 nap alatt mindenesetre többet is vittek el mint a mi megkerült.
      Vallatóra fogta a már bekerült két tolvajt, a kik beadták a kulcsot, végre beismerték a lopást, de beismerték egyuttal azt is, hogy ők már kész munkára mentek. A benyitást nem ők csinálták. Egy kávéházi ismerősük - a kit névről nem, csak látásból ismernek, - figyelmeztette őket, hogy Szirmay grófnő lakása nyitva, ha kell ezüst, hát csak vigyenek, van ott a mennyi csak kell. Próba - szerencse, elmentek és ekkor hordták el azokat a tárgyakat, a miket náluk megtaláltak. A jóakaró figyelmeztetőjük azt is elmondta, hogy az ajtón egy gyufaszál, a küszöbön egy papirlap van - ha van - akkor szabad a vásár, ha nincs, baj van, hazajöttek a lakásba. A gyufát és a papirost azonban ők még ott találták a jelzett helyeken.
      E vallomások után indulva május 29-én éjjelre a detektivek már előteremtették azt az ismeretlen fiatal embert is, a ki Rothékat kitanitotta és pedig Pollák Zsiga kisuczai születésü 28 éves helynélküli pinczér személyében, csakhamar Pollák két társa is bekerült és pedig Weisz Izidor Salamon, budapesti 24 éves napszámos és Singer Sándor Salamon, budapesti 26 éves helynélküli bádogossegéd.
      Tettüket beismerték.
      Singer volt a vezetőjük. Érdekes, hogy közülök, a kik a betörést elkövették, egyik sem volt még büntetve. Ugy látszik jó iskolából kerültek ki.
      Megnevezték az orgazdát is. Spitzer Henrik lévai 52 éves házaló az illető (Vörösmarty-utcza 2. sz.), a ki elég fényes multtal dicsekedhetett a rendőrség előtt. Budapesten csalás miatt két évi börtönt ült, Bécsben pedig kasszabetörésért 7 évi fegyházra itélték, melyet Steinban ült le. A Spitzernél megtartott házkutatás azonban eredményre nem vezetett. Semmit sem találtak nála a lopott holmikból, tagadott is, a nyomozás - ugy látszott, ott elakad.
      A letartóztatott tettesek egyike azonban, a kit Spitzer nehezen elégitett ki, elmondta még azt is, hogy Spitzernek is van orgazdája, a kit azonban sem neki, sem társainak nem árult el, de kilesték. Néhányszor eredménytelenül, mert elveszett elölük a dob-utczában. Egyszer azonban annyit észrevettek, hogy a neki eladott ezüstöket azonnal elvitte a dob-utcza és Rombach utczák sarkán levő házba, de hogy kihez, azt most se tudják.
      Ez adatok nyomán ment tovább a kutatás, mely arra az eredményre vezetett, hogy a fő orgazda senki más, mint Klein József bádogos mester, kinek Rombach utcza 4. sz. a. üzlete van, lakása Podmaniczky utcza 12 sz. a. Klein azonnal beismerte, hogy ő vett ezüstöket Spitzertől, azt egy zsákba hamu közé rejtette s aztán az átellenes szomszédjának, a Rombach utcza 4. sz. a lakó Kestenbrunn Izidor szatócs pinczéjébe rejtette, azt mondván Kesztenbrunnak, hogy mész van benne.
      A megjelölt helyen a rendőrség megtalálta a zsákot, 59 darab ezüstnemü került belőle elő. 3 darab nagy tálat szilánkokra vágva találtak meg mühelyében egy kendőbe kötve s ugyanott még 6 darab ezüst rögöt is találtak - a beolvasztott tárgyakból.
      31-én este tartóztatták le ezeket is.
      A nyomozás azonban itt még nem ért véget.
      A lopás hasonszerüsége miatt az előző ezüst lopásokat is elővették.
      Május 14-én ugyanis betörtek Gosztonyi Béla miniszteri titkár lakásába s onnan ezüst evőeszközöket loptak el.
      Május 21-én pedig Hegedüs Károly orsz. képviselőnek muzeum-köruti lakásából loptak el 2 nagy ötágu ezüst gyertyatartót és 5 tajték pipát. Hogy ezeket a lopásokat is ez a banda követte el, beigazolta a Klein József lakásán tartott házkutatás, a hol a Gosztonyi Béla-féle evőeszközökből 44 drbot találtak meg.
      Erre a betörők végleg felhagytak a tagadással, beismerték hogy ők, Singer és Weisz követték el a két utóbbi betörést is egy hatodik társuk Burgermeister Gyula budapesti 23 éves, többször büntetett, legutóbb 2 és fél évi fegyházról fetételes szabadságon levő foglalkozás nélküli egyén társaságában, a kit a rendőrség még aznap kézrekeritett.
      A Hegedüs-féle gyertyatartókra nézve azt adták elő, hogy azokat a magyar gazdasszonyok orsz. árvaházának a kertjében ásták el. A hol megmutatták a helyet, ott meg is találták a gyertyatartókat - de összetörve.
      Ilykép az egész banda hurokra került, a lopott holmikkal és orgazdáikkal együtt, kik közül utólag Kleinra is kiderült, hogy Bécsben már 5 évet ült lopás miatt.
      Az idén még nem volt ily érdekes részletekbe menő nyomozás, a mely aránylag oly rövid idő alatt teljes eredménynyel végződött. A székesfővárosi rendőrségünk büszke lehet bünügyi nyomozásainak sikerére. Valamire való eset nem fordult elő még ebben az évben, ez volt a legnagyobb betöréses lopás, ez is más két esettel egyetemben, négy nap alatt már lekerült a napirendről, mert minden a rendőrség kezébe került.
      Bérczy Béla ker. kapitány, a ki a nyomozást vezette és az ezen ügyben nyomozó detektivek őszinte elismerést érdemelnek.
      (június 7.)

      Ismét gyilkosság a fővárosban
      Csak a napokban történt, hogy egy tizenhét éves suhancz néhány krajczár miatt meggyilkolt egy kis fiut és már követője akadt egy tizennyolcz éves munkás személyében. A fiatal gyilkos munkástársát ölte meg, hogy elrabolja tőle azt a nehány forintot, a melyet ez véres verejtékével keresett.
      A rendőrség előtt töredelmes vallomást tett a gyilkos; beismerte, hogy ő ütötte főbe társát egy mérleg vaskörtéjével, a mely rögtön kioltotta az életét. Aztán a legnagyobb hidegvérrel levetkőztette a még hörgő áldozatát és megfosztotta csekély pénzétől. A holttestet pedig a mühelyben levő tengeri fü közé rejtette. Ott találták meg kedden reggel a mühely munkásai.
      A borzalmas eset részletei a következők:
      A Ferenczvárosban, a Mátyás-utcza 10-ik számu ház pinczéjében van elhelyezve özv. Friesch Ágostonné paplanüzletének mühelye. E mühelyben dolgozik három munkás Kozák Nándor mühelyvezető felügyelete alatt. Folyó hó 7-én a déli szünet után ép munkához fogtak, a mikor Kozák bement a mühely szomszédságában levő, egy deszkafal által elválasztott kamrába, hol nagymennyiségü tengeri fü van felhalmozva. Ebből akart egy nagy csomót kihozni, hogy azzal nehány készülő matraczot megtömjenek.
      A mikor kezébe fogott egy nagy csomót, keze egy kemény, jéghidet testet érintett, mire kiszólt a mühelybe az egyik munkásnak, hogy jöjjön be és nézze meg ő is, hogy mi fekszik a fü között. Kozák meg sem várva a munkásokat, maga dobta félre az egész fühegyet és megdöbbenve látta maga előtt egy iszonyuan eltorzitott férfi felduzzadt, már oszlásnak indult és iszonyu büzt terjesztő holttestét. Megrémülve és arczából kikelve rohant ki erre a mühelybe, onnan fel az utczára és a Lónyay-utczában álló sarki rendőrt értesité rémes leletéről.
      A holttest feltalálásának hire csakhamar elterjedt az egész utczában és nagy embercsődület támadt a mühely előtt. Nemsokára megjelent a rendőrség részéről a IX. ker. kapitány, Orincsay László és dr. Zirzer orvos, kiket nyomban követtek a főkapitányság részéről: dr. Farkas Lajos, Zsarnay Győző, Szombathfalvy Albert rendőrtanácsosok, Markovics Incze rendőrfelügyelő, detektiv-főnökhelyettes és több detektiv. Erre megindultak a kérdezősködések a meggyilkolt személye után, de sem a munkások, sem pedig a házbeliek nem ismerték fel. Ekkor előkerült a mühely tulajdonosnője, özv. Friesch Ágostonné és a hozzá intézett kérdésre, hogy kit gyanusithat, ő azzal felel, hogy a jelenlevő munkásaiért jót áll, azok ilyen rémes tettre nem képesek. A munkások közül azonban egy: Csibra Antal háziszolga még hiányzott, mert két nap óta beteget jelentett s nem jött be a mühelybe.
      Zsarnay rendőrtanácsos erre Csibra Antal után küldött, a ki alig egy fél óra mulva jött meg és roppant hidegvérrel tudakolta, hogy miért hivatták.
      Zsarnay válasz helyett odavezette a mühely közepén a földön fekvő holttesthez, mely valamennyi jelenlevőt megdermesztette, de Csibrán egy izom sem rándult meg és a legnagyobb lelki nyugalommal felelte Zsarnay kérdésére, hogy azt nem ismeri.
      A rendőrtanácsos, mikor hasztalanul kérdezősködött a gyilkosságról, hirtelen, minden összefüggés nélkül azt kérdezte Csibrától:
      -Hát ezt a kabátot kitől kaptad, hisz ez nem illik rád.
      Erre a nem várt kérdésre Csibra Antal meghökkent és rövid gondolkozás után azt felelte:
      -Szabó Jánostól.
      -Ki az?
      -Ez! És ezzel rámutatott a földön heverő holttestre.
      Zsarnay rendőrtanácsos akkor mereven ránéz a fiura, mintha a lelkében akarna olvasni, aztán megfogta a kezét, félrevezette egy sarokba és ott szigoruan azt mondja neki:
      -Ezt az embert te ölted meg!
      -Igen kapitány ur, én, ... de nem akartam ...
      És ekkor Csibra Antal a legnagyobb nyugalommal elmondott mindent és hogy beszédjének megadja a nyomatékot, hol az egyik sarokból, hol a másik zugból előteremtette a bünjeleket.
      A gyilkosságot a következőképen adta elő a vizsgálat alkalmával.
      A mult hó 7-én Szabó János tizennyolczéves munkással együtt jött föl Budapestre, hogy munkát keressenek. Szabó talált is valami foglalatosságot Erzsébetfalván egy épitkezésnél, ő azonban csak a mult hó 15-én kapott alkalmazást Friesch Ágostonné Mátyás-utcza 10. szám alatt levő kárpitos és paplanos üzletben, mint háziszolga.
      Mióta Budapesten vannak kétszer találkoztak. Vasárnap reggel és vasárnap mult egy hete. A legutóbbi találkozásuk vasárnap reggel 1/2 6-kor a Mátyás- és a Lónyay-utcza sarkán volt. Egy közeli pálinkamérésbe mentek, a hol Szabó 6-7 deczi édes pálinkát fizetett. Czigarettázva, vig beszélgetéssel indultak el a Mátyás-utczai kárpitosmühelybe, a hova Csibra Szabót meghivta.
      A pinczében levő mühely ajtaja zárva volt s Csibra felment a kulcsért az üzletbe. Csakhamar visszatért, kinyitotta a pinczeajtót s azt mondotta Szabónak, hogy az ajtóból a kulcsot vegye ki s csukja be maga után. Csibra ment elől, Szabó utána. Erre azért utasitotta áldozatát, mert a mühelyben idegennek nem szabad tartózkodnia s attól félt, hogy a munkavezető meglepi őket beszélgetés közben és Szabót kikergeti.
      Leültek a műhely közepén s Csibra cigarettát kért Szabótól. Ez nem adott, mert utközben Csibra eldobta a magáét azzal, hogy a mühelyben nem szabad dohányozni. Most azonban másodszor is kért. Szabó a gyilkos előadása szerint erre arczul ütötte.
      Csibra erre hátra szaladt s a fogasról levett egy sulyos vaskörtét s Szabót, a ki időközben a pinczéből levezető lépcső felé menekült, hátulról főbe ütötte. Szabó összerogyott s legurult a lépcsőről. Itt felkönyökölt s gyilkosa felé ütött öklével, de nem érte el. Csibra ekkor még egyet vágott a vaskörtével áldozatának fejére. A vér kibugygyant s a szerencsétlen kinos hörgéssel elterült a földön. Csibra ekkor megfogta a két lábánál fogva s a pincze legbelsejében lévő tengerifü tartására való fülke elé vonszolta. Itt lehuzta a halott czipőjét, nadrágját, kivette a nadrágzsebéből a benne volt 2 frt 10 kr készpénzt s a ruhanemüt elrejtette a tengerifüben. Azután a halottat behuzta a fülkébe s egy nagy halom száraz füvet hányt rá. A mikor ezzel is végzett, egy régi paplandarabbal feltörülte a vért a földről s a rongyot bedobta a csatornába. A pinczekulcsot fölvitte az üzlet-tulajdonosnőnek s eltávozott. Utközben vett egy botot 40 krajczárért a rabolt pénzből, a többit elsörözte.
      Hétfőn felakarta magát jelenteni a rendőrségnél, de aztán elállott tőle, mert félt.
      A sörözés után rosszul lett, haza ment a kerepesi-ut 65. szám alatt levő lakására s azóta folyton feküdt. Ma is ágyban találták a rendőrök, mikor a vizsgálat folyamán a gyanu rá hárult és kihallgatásra hivták.
      A vallomás után ledült egy székre és a homlokáról törülgetni kezdte izzadságot. A midőn megérkeztek a hullaszállitók, kik a szegény meggyilkoltat az egyszerü fekete koporsóba tették és kivitték a morgueba, ekkor érzékenyült csak el Csibra és keservesen elkezdett sirni.
      Ekkor a vizsgálóbiró átadta a fiut, a kit két detektiv közrefogott.
      Délután ismételte vallomását, mely azonban oly valószinütlen volt, hogy a rendőrség semmikép sem nyugodott meg abban.
      Másnap Csibra meggondolta a dolgot és őszintén vallott.
      Beismerte a vizsgálatot vezető Zsarnay rendőrtanácsos előtt, hogy előre megfontolt szándékkal azért követte el a véres tettet, hogy Szabó János kabátját és nadrágját, a melyet előző vasárnapon vett 3 forintért az uj vásártéren, s a melyet az reábizott őrzés végett, megszerezze magának. Egyuttal tudta azt is, hogy Szabó Jánosnak volt egy pár forint készpénze, a melyet szintén elrabolni akart tőle. Szabó szombaton jött be Erzsébetfalváról a fővárosba s itt a Gólya-utcza 38. szám alatt lakó czigányasszonyt kereste fel, a kinél Csibrával együtt lakott egyidőben. Szabó volt háziasszonyának azt mondta, hogy 70 krajczár régebbi tartozását most nem fizetheti meg, mert a mult héten ruhát vásárolt, a melyet Csibra őrizetére bizott. Ki is jelentette, hogy még az nap elmegy ehhez ruháját tőle elhozni. El is ment a Mátyás-utczába, de Csibrát nem találta otthon. A várakozást megunva vissza ment a gólya-utczába, a hova már esti 11 óra tájban érkezett meg. Másnap vasárnap kora reggel 4 óra előtt már ujból elment Csibrához, de ez még akkor nem tért haza a lumpolásból. Nyolcz órakor ujból kereste s várt rá egészen 10 óráig, a midőn hirtelen megpillantotta az utczán Csibrát, a ki az ő kabátját és nadrágját viselte. Szemére is hányta neki, hogy miért viseli az ő ruháit, a melyeket ő csak megőrzésre adott át neki. Erre azután lementek mindketten a pinczébe. Csibra vizet hozott Szabónak, a ki meg mosakodva, a barátja által levetett uj ruhát fel vette. E közben észrevette, hogy kabátját és nadrágját Csibra egészen bepiszkolta. Midőn ezért szemrehányást tett Szabó Csibrának, ennek agyában ekkor fogamzott meg a gyilkosság eszméje. Az alatt az idő alatt, mig Szabó ócska ruháit s azt a csomó régi vattát, a melyet Csibrától takaróul kért, egy zsebkendőbe kötözgette, Csibra a vaskörtét zsebébe rejtette. Kevéssel ezután Szabó hóna alá csapva a csomagot, kifelé indult a pinczéből. Alig ért azonban a lépcső második fokára, Csibra a zsebében levő vaskörtével hátulról orozva fejbe ütötte. Szabó szó nélkül összerogyott. Az ütés nem volt halálos. Szabó elhaló hangon igy szólt hozzá: Tóni! Csibra ekkor másodszor is fejbe ütötte s azután bevonszolta a tengeri fü közé. Itt még egyszer megszólalt az áldozat: Jaj, Tóni, mire a harmadik ütést is rámérte gyilkosa. Az áldozatot ezután levetkőztette s a nadrágját az egyik szekrénybe rejtette el, a hol meg is találták. Csibra különben elvetemedett gazember, fiatal kora daczára. Beismerte ma azt is, hogy e hó 4-én özv. Frischné gazdasszonyának ládáját ő törte fel, s abból a kilopott 26 frt értékü ruhanemüt a soroksári-utczában 6 forintért zálogositotta el. A pénzt természetesen éjjel eldorbézolta. A rablógyilkost szerdán lefényképezték, s csütörtökön délelőtt átszállitották a kir. ügyészség fogházába.
      (július 12.)

      Három gyilkossági kisérlet
      Egy hét alatt három gyilkossági kisérlet történt a fővárosban.
      A szenzáczió hajhászó lapoknak kell-e ennél egyébb, hogy világgá kürtöljék az ő fantáziájukkal kidolgozott, rémlátással megirt czikkeiket s az utczai ujságárulókkal mindegyik esetet "gyilkosság"-nak kiáltassák. Hogy diszkreditálják ezzel a főváros közbiztonságát a vidék s a külföd előtt, mit törődnek ők azzal. Törődnek is ők mással, mint hogy eladjanak egy nap 25-30 ezer példányt s jót mosolyognak a szenzáczió után kapkodókon, akik e 25-30 ezer példányt szét veszik.
      Pedig aztán, ha közelebbről vizsgáljuk ezeket a gyilkossági kisérleteket, olyan mindennapi esetekké devalválódnak előttünk, a milyenek a külföld nagy városaiban százával fordulnak elő, sőt a jó vidék se ment tőle és tulajdonképen nem is gyilkossági, hanem emberölési kisérletek. Ilyenek a mostaniak is.
      Kettőnek motivuma a családi viszály és még mélyebben az alkoholizmus, a harmadiknak, a legutóbbi "rejtélyes" szerelemféltésbőli czivodás, a melynél még a szándékosság nincs az eddigi adatok szerint igazolva.
      Ezek azok a nagy esetek, a melyeket az utczai lapok szenzácziókká fujtak fel s a Csengery-utczai gyilkosság behatása alatt rémlátással szenzácziónak tartottak.
      Az esetek a következők:

I.       A külső váczi-uti vámnál nyiló Tisza-utcza 10. számu házában a II. emelet 21. sz. lakást Kucsma István, Abaujmegye garadnai szül. 36 éves kovács lakta feleségével, szül. Reskó Borbálával és egyetlen 8 év körüli Margit nevü leányával. Kucsma megunva a 14 évi házasságot, a nyár folyamán elhagyta feleségét. Az elzüllésnek indult ember az asszony minden értékes holmiját magával vitte. A szép ruhadarabok, ékszerek rövid idő mulva már a korcsmárosok és pálinkamérők kezébe kerültek. Midőn már nem volt semmije sem, a minek árán dőzsölhetett volna, eszébe jutott elhagyott felesége, a ki a kiállitás bosnyák pavillonjában 45 forint havi fizetéssel, mint takaritónő volt alkalmazva.
      Felkereste az asszonyt s pénzt kért tőle. Miután ez nem adott neki, fenyegetni kezdte. Rálesett esténkint a kiállitásból hazafelé tartó feleségére s akárhányszor fojtogatni kezdette, hogy pénzt csikarjon ki tőle. A megrémült asszony, hogy megmeneküljön tőle, csakugyan adott is neki egypárszor egy-két forintot. De ez nem volt neki elég. Sejtette, hogy takarékos felesége bizonyára megtakaritott szép kis összeget 45 frt havi fizetéséből, minden áron ezt akarta megszerezni.
      Hosszu kérés, könyörgés után ez év november havában ujból megbékültek egymással s a férj elfoglalta helyét feleségének teljesen berendezett lakásában.
      A kibékülést rövid idő mulva a férj durva, iszákos magaviselete keseritette meg. Nap-nap után életveszélyes fenyegetések között arra akarta kényszeriteni a szegény asszonyt, hogy ez adjon neki 200 frtot végkielégitésül. Szombaton ismétlődött ez a jelenet. Kucsma részegen jött haza délután 2 óra után.
      -Asszony pénzt, mert megöllek!
      Miután Kucsmáné értésére adta, hogy neki semmi követelni valója sincs rajta, a férj ujból rátámadt:
      -Pakold össze a ruhámat, én elmegyek!
      Alig hogy bele akart kezdeni a csomagolásba, Kucsma közvetlen közelről rálőtt a diván sarkán ülő feleségére.
      Csakis a csodás véletlennek köszönhető, hogy golyója nem talált.
      Másodszor is lőni akart, de szándékában Halmozsán Mihály munkás és több társa meggátolta. Mire a rendőrség letartóztatta.

II.       Kovács Lajos, tiszafüredi születési, 32 éves lakatoslegény mult év november hónapja óta közös háztartásban élt Hippert Istvánné szül. Stéger Herminával a Ferencz-körut 11. sz. házban. Egy idő óta Kovács ugy vette észre, hogy az asszony egy régebbi udvarlójához huz s iránta egészen elhidegült. Elhatározta tehát, hogy ott hagyja ezért az asszonyt. Szombaton mikor hazament, hogy összecsomagoljon, ott találta az asszonyt udvarlójával bizalmas együttlétben. Ez a látvány azt az elhatározását érlelte meg lelkében, hogy megöli az asszonyt. Revolvert vásárolt s vasárnap délelőtt rálőtt az asszonyra. A golyó az asszony fejét érte, de nem halálosan s volt annyi ereje, hogy kifusson és föllármázza a házat. A lakatoslegény még egyszer utána lőtt, de szerencsére nem találta. Erre maga ellen forditotta a fegyvert, de az asszony segélykiáltásaira elősiető házbeliek lefegyverezték s átadták egy rendőrnek. A sulyosan sebesült asszonyt a mentők bevitték a Szent István-kórházba.

III.       A harmadik esetről a sajtóiroda a következőket közölte:
      Grébner Gyula szabómester, a ki nap-utcza 24. szám alatt lakik, vasárnap este kilencz órakor a szomszéd lakáshelyiségből, a mely egy kis kávémérésből és egy fülkéből áll s a melyet az ő lakásától csak egy ajtó választ el, hangos szóváltást hallott. A szomszédjában, a honnan a veszekedést hallotta, Holczer Ágnes várpalotai születésü 24 éves nőnek volt kávémérése. A mint a szóváltásból kivehette, a nő valami férfinak nem akart kávét adni, mert már sokkal tartozik neki. Egy darabig még veszekedtek, de azután csönd lett a szomszédban.
      Kevéssel 11 óra előtt Grébner le akart feküdni s már le is vetkőzött, mikor a szomszédból jajgatást hallott. Magára kapott néhány ruhadarabot s a kávémérés utczai ajtóján beakart menni. Ez azonban zárva volt s igy ott várta a fejleményeket. A jajgatásra egy darabig csönd volt s Grébner már épen értesiteni akart a dologról másokat is, mikor a kávémérés ajtaja hirtelen fölnyilt s egy fiatal ember ugrott ki rajta, a ki azután eszeveszett futásnak eredt. Grébner utána rohant, majd többen is a járókelők közül.
      A fiatal ember a kis-stáczió-utcza felé szaladt, majd körül szaladta a Rózsa-udvart. A nagy hajszában azonban végre is a Kisfaludi-utczában összeroskadt s igy az üldözők kezei közé került, a kik között ekkor már több rendőr is volt.
      A rendőrök közrefogták s visszavitték a nap-utczai kávémérésbe, a hol Holczer Ágnest sulyos sebekkel, eszméletlenül fekve találták. A fiatal ember Mihelsz József csernyai születésü 20 éves szabósegédnek mondta magát s azt beszélte, hogy szerelmi viszonya volt Holczer Ágnessel, a kivel összeveszett s dühében összeszurkálta.
      Holczer Ágnes, a kit a Szent István-kórházba vittek, mikor eszmélethez tért, ezzel szemben azt mondja, hogy ő csak névleg ismeri a fiatal embert s egyáltalán nem tudja, hogy mit akart tőle. Sőt azt sem tudja, hogy mikép jutott be hozzá. Ő aludt, mikor egyszere csak arra ébredt, hogy Mihelsz a száját betömte kendővel és fojtogatja. Aztán elvesztette eszméletét s nem tudja, hogy mikor szurkálta össze és hogy hányszor. A késben, a melylyel a szabólegény megszurkálta, a saját nagy konyhakését ismerte föl. Egyebet nem tud, vagy nem akar mondani. A szabólegény most a rendőrség börtönében ül, a rendőrség pedig igyekszik kideriteni, hogy a két, - mindenesetre sok való részletet elpalástoló vallomásból mi az igazság.
      (december 19.)

      Negyvenegyezer forintos sikkasztás
      Az Osztrák-Magyar Államvasut-Társaság magyar bányái, hutái és uradalmi igazgatóságának kárára a társaság egyik tisztviselője negyvenegyezer forintot sikkasztot el. A hütlen tisztviselő három nappal ezelőtt megszökött. Az eset részletei a következők:
      Dittrich Antal, aki közel tizenhat esztendő óta áll az Osztrák-Magyar Államvasutak uradalmainak szolgálatában, 1892-ben helyeztetett át Bécsből Budapestre, ahol a vasut-társaság államositása után külön társaságot képező bánya-, huta- és uradalmi társaság igazgatóságánál titkári teendőket végzett. Nejével és két fiával a Gyár-utcza 22. számu házában bérelt kisebb, de igen elegánsan berendezett lakást. Egész életmódja arányban állt elég tisztességes jövedelmével, amely a társaságnál közel évi háromezer forintra rugott. Feltünően nem költekezett és minden tekintetben teljes mértékben birta az igazgatóság bizalmát. Pénzkezeléssel tulajdonképpen nem is volt megbizva és csak bizonyos alkalmakkor kerültek a kézhez nagyobb, a társaság pénztárába beszolgáltatandó vagy a társaság által fizetendő összegek.
      Ez évben a társulat reábizta a társaság által fizetendő adópénzek kezelését. Ez összegek kézhezvétele csábitotta el Dittrichet, mert kiderült, hogy az adópénzekből eddig negyvenegyezer forintban megálapitott összeget sikkasztott el.
      A sikkasztás felderitése akként történt, hogy Dittrich szombaton reggel bejött a társulatnak a Dalszinház-utcza 8. számu házban levő irodájába, ott egy kézitáskába tett egy csomó iratot, aztán meghagyta az egyik tisztviselőnek, hogy fontos üzleti ügyekben két napra elutazik. Ez - miután ilyen utazásokat Dittrich gyakrabban tett - fel se tünt, de mikor a két nap elmultával Dittrich nem jelentkezett, Drechsler igazgató elküldött a lakására, hogy megtudják, mi baja Dittrichnek.
      Dittrichné ekkor megdöbbenve kijelentette, hogy a férje elutazásáról mitsem tud, mert családjának még azt sem mondta, hogy elutazik. Erre az igazgató felnyittatta Dittrich iróasztalát, amelyben két levelet talált.
      Az egyik levél az igazgatósághoz volt czimezve. Ebben tudtára adta az igazgatóságnak, hogy a társulat kárára a kezelésére bizott adópénzekből negyvenezer forintot sikkasztott. Miután közeleg az idő, amelyben ez a sikkasztás többé el nem titkolható, önként hozza ezt a társulat tudomására, egyben jelentve, hogy világgá megy.
      A másik levél nejének szól. Ebben bocsánatot kér tőle és két fiától, hogy ily váratlanul mér reájuk olyan iszonyu csapást, de nem tehetett másként. E levél iszonyuan lesujtotta a szegény asszonyt, aki férje sikkasztását még csak nem is sejthette, mert otthon alig tünt fel, hogy Dittrich nagy összegeket elharácsolt.
      Miután az igazgatóság igy beigazoltnak látta Dittrich sikkasztásait, Drechsler a társulat kereskedelmi igazgatója személyesen megjelent a főkapitányságnál, ahol Tóth rendőrfogalmazó vette át a jelentést és nyomban megtette az intézkedéseket Dittrich köröztetésére és elfogatására.
      Drechsler igazgató véleménye szerint Dittrich sikkasztásai valószinüleg nagyobbmérvüek, mint amiket a megszökött sikkasztó maga bevall. Ezt azonban csak az eszközlendő pénztári vizsgálat fogja kiderithetni.
      Dittrich igen elegáns külsejü ember, aki a Terézváros polgári körében eléggé ismert és becsült alak volt.
      Fényképét a "Nyilvántartás"-ban közöljük.
      (december 19.)

      Lefoglalt bankiroda
      Ismeretes dolog, hogy milyen gombamódra szaporodnak a fővárosban az olyan pénzközvetitő irodák, amelyek tisztán szédelgésen alapulnak. Ezek közül is kiválik a legutóbb alakult "Agraria" bankbizományi és forgalmi iroda, amely a Kerepesi-ut 73. számu házában ütötte fel tanyáját. A hatóság mindjárt az első percztől kezdve gyanus szemmel nézte az irodát s annak vezetőit, Schelborn Lajost és Jankovich Gyulát, akik folyamatban levő nagyobb bünpörből régi ismerősei a rendőrségnek és a fenyitő törvényszéknek.
      Az Agraria-intézet tulajdonképpen egy szerényes szobácskából áll. A ház kapuja felett azonban óriási czégtáblák hirdetik, hogy ben az Agrariabank-iroda gyorsan és olcsón közvetit jelzálogkölcsönöket. A kapu alatt még egy nagy czégtábla függ ezzel a felirással: Hollandia Biztositó Társaság képviselősége. Emlitettük, hogy csak egy szobából áll minden helyiség, de ennek az ajtaján függ egy kis tábla: Főnök. A főnök ur szobájából egy másik ajtó is látszik, de az be van falazva s mégis ez a fölirás áll rajta: Könyvelőség. A befalazott ajtókon tudvalevőleg nem szokás keresztüljárni, de a szemfényvesztés megkivánta, hogy odairják: Idegeneknek tilos a bemenet!
      Néhány hete csak, hogy az iroda megkezdte manipuláczióit s máris ki tudja, hány vidéki birtokost vezetett tévutra. Ketten, Obajdin Miklós és egy másik földbirtokos a napokban jelentést tettek Schnelborn Lajos és Jankovics Gyula az iroda tulajdonosai ellen, mire az ügyészség meginditotta ellenük az eljárást. Ez alkalommal kitünt, hogy Jankovics kivált a kompániából.
      Az Agraria jelzálogkölcsönök szerzésére ajánlkozott a vidéki földbirtokosoknak s ha valaki jelentkezett, az intézet először is előleget kért (80-100 forintot) arra a czélra, hogy a jelzálogul felajánlott birtokot megbecsülhesse. Az áldozat, abban a hitben, hogy a nagyhangu igéretnek valami becsületes alapja is van, rendesen elküldte a pénzt, mire az iroda utnak bocsátotta a mérnököt, hogy a helyszini szemlét megtartsa.
      A mérnök megnézte a birtokot, az Agrária pedig ujabb előleget kért, anélkül persze, hogy az üzlettel tovább is törődött volna.
      A fentebb emlitett két följelentés következtében Halász Lajos királyi alügyész és Fleischer Kornél biró, a büntető törvényszék megbizásából 17-én délben megjelentek az Agráriánál, hogy ott házkutatást tartsanak. De bizony kevés lefoglalni valóra akadtak. Az iroda főnökén, Schellhorn Lajoson kivül még egy Huszár Emil nevü alkalmazott volt az irodában. A törvényszék kiküldöttei le akarták foglalni a könyveket, de a könyvvezetést az Agrária emberei csak hirből ismerik, maguk egyáltalán nem dolgoztak könyvekkel. Volt ugyan a szobában egy asztal s az teli nagy üzleti könyvekkel, de ezek valami bukott gyárnak a könyvei s az irodába bevetődő idegenek megtéveszése kedvéért feküdtek az asztalon.
      A királyi ügyésznek és a vizsgálóbirónak meg kellett elégedniök azzal, hogy néhány levelet, amely az üzelmekre vonatkozik, foglaltak le és vittek el magukkal. Schelhornt és Huszárt a közeli napokban fogja kihallgatni a vizsgálóbiró.
      (december 19.)

      Üzérkedés a fogadott leánynyal
      Érdekes leánycsábitási pert tárgyalt e hó 21-én budapesti büntető törvényszék dr. Baumgarten Izidor elnöklete alatt. A tárgyalás zárt ajtók mögött folyt le. A vádlott előkelő, vagyonos családból származó korosabb hölgy, Balogh János nyugalmazott pénzügyi titkár felesége, aki ellen dr. Baráth Zoltán kir. alügyész csábitás büntette miatt emelt vádat.
      A panaszos egy 20 éves leány, akit Baloghné még 12 éves korában csábitott magához, hogy szép hajadonná nevelje föl - az urának. Később pedig, mikor szabadulni akart a leánytól, eladta egy debreczeni leánykereskedőnek 60 forintért.
      A biróság első sorban az elvetemült nőt hallgatta ki.
      Az elnök: Hogy került maga Rauch Juliához?
      A vádlott: Még 1889-ben történt, hogy Nagy-Váradon egy vajas asszonynyal találkoztam, aki egy csinos 12-13 éves leánykát vezetett a karján. A szép gyermek megtetszett, s miután az asszony hajlandó volt átengedni, én a leányt házamhoz vettem.
      Az elnök: A vajas asszony anyja volt a leánynak?
      A vádlott: Nem: szülei korán elhaltak és a távoli rokonok könyörületből tartották Juliát mindaddig, mig nem tapasztalták, hogy a leányt érdemetlenül részesitik jótéteményben. Nálam is nagyon rosszul viselte magát, pedig úgy bántam vele, mint saját gyermekemmel. Rongyokban jött hozzám és én kiöltöztettem fényesen.
      Az elnök: Nem vette észre, hogy a férje szerelmével üldözi a leányt?
      A vádlott: Ezt nem észleltem soha.
      Az elnök: No, ez csudálatos, mert azt maga is beismerte, hogy a férje elutazott két-három hónapra a leánynyal.
      A vádlott: Férjem akkor influenzában szenvedett s a fővárosba jött gyógykezeltetni magát, a leányt pedig mint ápolót hozta magával.
      Az elnök: Igaz, hogy ön a leányt eladta egy debreczeni nyilványosház tulajdonosnőjének hatvan forintért?
      A vádlott: Én nem adtam el, hiszen vagyonos asszony vagyok, akinek nincsen szüksége pénzre.
      Ezután a leányt hallgatta ki a biróság.
      Rauch Julia előadja, hogy sem szülőit, sem rokonait nem ismerte. Apjának egy ismerőse, Braun János nevelte föl. Tizenkét éves volt, mikor Baloghné magához édesgette.
      Az elnök: És mi czélja volt magával az asszonynak.
      A tanu: Férje nagyon sok pénzt pazarolt el a házon kivül, hölgyek társaságában. Hogy a további tékozlásnak elejét vegye, otthon igyekezett oly nőt tartani a ki a férje szerelmét lekösse. A terv sikerült is, mert Baloghnak megtetszettem, aki folyton üldözött és szerelmével a bünre csábitott.
      Az elnök: Hány éves volt maga?
      A tanu: Még nem voltam egész 14 éves. Én menekülni igyekeztem a háztól, de nem volt senkim, akihez forduljak. Balogh elvitt magával mindenüvé, mert attól tartott, hogy megszököm. Két hónapig tartozkodtunk Pesten, négy hétig Bécsben, azután egy ideig Békés-Megyeren. Ez utóbbi helyen meglátogatott az asszony is. Ekkor elpanaszoltam előtte, hogy férje miként üldöz engem, de az asszony nem akart megérteni.
      Az elnök: Hát később, mikor a férj külön élt az asszonytól, maga hol tartozkodott.
      A tanu: Én Baloghnénál maradtam, aki folyton arra ösztönzött, hogy menjek és keressek pénzt, különben nem ad enni.
      A vádlott: Ez nem igaz!
      A tanu: Nem-e? Talán az sem igaz, hogy maga elvezetett éjjeli kávéházakba s ott bemutatott mindenféle uriembereknek és eltürte, hogy azok ugy bánjanak velem amint nekik tetszik?
      Az elnök: Ne vittatkozzanak itt! Mondja csak, hogy került ön Debreczenbe, ahoz a nyilvános ház tulajdonosnőjéhez.
      A tanu: Minden áron szabadulni, kieviczkélni igyekeztem a sárból, ahova ez a nő taszitott. Anynyira meggyülöltem Baloghnét, hogy nem törődtem, ki az, aki megszabadit tőle, pedig tudtam hogy Debreczenben milyen életet kell folytatnom. Egy félóráig alkudozott a két asszony a bőrömre az én jelenlétemben, mig végre Baloghné 60 frtért eladott.
      Az elnök: Hát Balogh nem tudott erről?
      A tanu: Csak később értesült az asszony kufárkodásáról s minthogy még mindig érdeklődött irántam, leutazott hozzám Debreczenbe, hogy asszonyomtól megváltson. De én utálattal fordultam el tőle, mert neki tulajdonitottam nagyrészt, hogy ily életet kell folytatnom. Balogh azonban mindenáron ismét birtokába akart szerezni és azért a kapitánysághoz fordult, hogy engem, nevelt leányát, kényszeritsen arra, hogy házába visszatérjek.
      Balogh Jánost halgatta ki ezután az elnök, aki bámulatos czinizmussal beszél az esetről, ugy, hogy az elnök többször rászól az ellenszenves alakra:
      -Adjon hálát az Istennek, hogy csak mint tanu szerepel ez ügyben.
      Balogh: Ha biró ur lelkembe látna.
      Az elnök: Nem vagyok rá kiváncsi. Nagyon sötét látvány volna az!
      A törvényszék ezután a vádlottat fölmentette, mert Rauch Julia nem volt Baloghnénak törvényesen adoptált leánya, már pedig a törvény csak azt üldözi, aki gyermekét, gyám- vagy nevelt leányát birja rossz életre.
      (december 25.)

      A kriminális Budapest - 1896
      Érdekes adatokban tünteti föl a budapesti büntető törvényszék mult esztendei statisztikája a millenáris esztendő bünügyi viszonyait. A számok nemcsak a jogászt érdeklik, de azokat is, akik abból egy nagy város bünözési hajlamait ki tudják olvasni. Az 1896. évben a büntető törvényszékhez 84,818 beadvány érkezett, ami 9390-el több az 1895. évinél. A haladás ebben oly nagy, hogy az 1891. évihez képest a beadványok forgalma 40,105-el emelkedett, vagyis több mint még egyszer akkora. - Ebből a számból 5512 bünügyi vizsgálat volt, 61-el több mint 1895-ben, de az 1893. évihez képest 3426-al több. Befejezték pedig (az előző év hátralékát is hozzászámitva) 6083 vizsgálatot s hátralékban 1073 maradt. Ezekből a vizsgálatokból azonban a felénél is kevesebb, vagyis 2747 esetben tartottak uj, vagy folytatólagos végtárgyalást, de igy is 166 tárgyalással többet, mint 1895-ben. Ezeken a tárgyalásokon 1907 esetben mondták ki a bünöst, a fölmentést pedig 283 esetben. Emellett 3423 esetben hoztak megsemisitő határozatot. - Ezek az utóbbi számok azt mutatják, hogy az ártatlanul vagy bizonyitékok nélkül üldözött vádlottak száma még mindig nagyon sok. A sajtóügyek száma 162 volt és 58-szor volt esküdtszéki tárgyalás. Érdekes a vizsgálati foglyok statisztikája. Az 1895. évről az 1896-ra 158 fogoly maradt "készletben" s ehhez az év folyamán 1534 uj fogoly jött, 49-el több mint 1895-ben, de az 1896. év folyamán 1444 fogoly sorsát döntötték el. A biróság itélkezését a következő számok mutatják. A kir. tábla elé fölebezett 1670 itéletből 1274 helybenhagyva érkezett le, egészben megváltoztatva pedig csak 175, a mi azt jelenti, hogy 100 itéletből már csak 12 itéletet változtat meg a kir. tábla. E nagy forgalmu törvényszék birói létszáma sem csekély. Az elnökön kivül 21 törvényszéki biró, 2 albiró, 12 beosztott aljárásbiró, tehát összesen 35 biró s ezenkivül 23 jegyző és 24 joggyakornok müködik. A kezelő és szolgaszemélyzettel együtt 162 egyén látja el az ország első büntető törvényszékének nagy forgalmát, mely a rendes hatáskörön kivül jelentékeny számu fölebbezési és jövedéki kihágási ügyekre is kiterjed. A vizsgálatokat 5 vizsgáló biró teljesiti 11 albiróval és 9 jegyzővel, amely személyzet a folyton emelkedő forgalom mellett még mindig kevésnek bizonyult.
      (1897. február 13.)

      1. (1848-1945). Nemzetgazdasági és statisztikai író, politikus, egyetemi tanár, akadémikus. 1917-1918 között tárca nélküli miniszter.
      2. Alsós; nem volt tiltott kártyajáték.
      3. Itt: figyelmeztetés.