De ki emlékszik Bozsira?
Az imént botlottam bele egy tavalyi hírbe, s szégyelltem is, hogy mindezidáig nem tudtam arról, amit a BBC egy kutatás révén megállapított. Hogy az a csapat, amelynek híres tizenegyét álmomból felkeltve is felsorolom (Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor), s nem egyedül vagyok ezzel így, szóval, hogy ezek a grundon tanult fiúk minden idők legjobb nemzeti válogatottjában játszották a focit.
Ezt tudni véltem ugyan róluk eddig is, de ezt most kimérték, kiszámították, kimutatták!
És ezeket a játékosokat egyazon csapatban én magam, személyesen láthattam futballozni.
Tizenötévesen a Népstadionban két meccsen is.
Illetve nem mindüket, a Púpos egyiken se játszott. Uramisten, micsoda focistáink voltak! Budai helyére egy labdarúgó zseni, aki a nevéről utóbb elnevezett szögből rúgta a gólokat, nem fért be. Igen egy Sándor Csikar nem fért be ebbe a válogatottba!
Tóth Bozsi volt a jobbszélső mindkét meccsen.
Tóth II József, aki napjainkban a kilencvenedik életévéhez közelít, valahol Csepelen lakik, a Csepeli Vas és Fémműből nyugdíjazták, ahol dolgozott, igen, dolgozott, esztergályozott a Rákosi Mátyás Művekben, amikor nem futballozott.

A fotó a Csepeliek újságja című helyi lapból való, három éve tették közzé, azután és amiatt, hogy Tóth II Józseftől az 1954-es labdarúgó világbajnokság ezüstérmét egy máig ismeretlen tolvaj ellopta.
A magyar bajnoki címet nyert Csepel jobbszélsője volt, azé a csapaté, amelyik a szemem láttára az én csapatomat, a kispesti isteneket, Puskásék Honvédját verte meg, akit a kor pártkorifeusai (“Vörös Csepel vezesd a harcot!) nem engedtek el a Fradiba, de az MTK-ba sem, aki az évszázad mérkőzésén (6:3 az angolok ellen a Wembley gyepén) azért nem játszhatott, mert rokona élt Nyugaton, s az illetékesek tartottak tőle, hogy lelép.
Mindkét meccsen – amelyeken szurkolóként láthattam a világverő válogatottat – lőtt gólt a Józsiból lett Bozsi (aki persze nem volt összemérhetö egy Bozsik Cucuval, de a Púpossal igen, egyébiránt Bozsik Cucuval senki sem).
Meglehet, győztes gólt lőtt Bozsi az olaszok ellen (2:0), amely válogatottat nagyon sok év után győzték le a magyarok (rendkívüli prémiumot is kaptak érte az Aranycsapat tagjai, köztük Tóth II József – úgy tudom – kétezer forintot, mintegy dupláját annak, amit havonta melósként keresett).

Tóth Bozsi nem volt Kocsis Sanyi sem. Az 1954-es svájci vb berni negyeddöntőjében Kocsis két fejesgólja döntött Hidegkuti találata és Lóránt 11-esből szerzett gólja mellett (Magyarország-Brazília 4:2). A képen a beadott labda Hidegkutinak (jobboldalt) magas, a felugráshoz készülő Kocsis pedig (a képen balra) hiába várja azt: a náluk alacsonyabb Tóth II szinte felrepülve is alig éri el, és kapu fölé fejel. Az Aranycsapat e legendás győzelmének azonban vitathatatanul részese.
A magyar-angol simább meccs volt.
A hétvégi találkozókra elővételben az akkor Népköztársaság útjának nevezett Andrássy út elején valami boltfélében hétfőn kezdték árusítani jegyeket, s ezúttal nem ért az Operáig a sor. És az iskolából se késtem sokat.
A stadion is lazán volt tele.
Az alig több mint 92 ezer (!) néző előtt hét egyre győztünk.
És a sokadik gólt rúgta a Tóth Bozsi.
Emlékszik-e még rá valaki?
Aczél Gábor
| A Kanadai Magyar Hírlap az egyetlen naponta frissülő, szociálisan liberális és demokratikus értékeket valló magyar nyelvű lap Kanadában. Szerkesztőségünk az önkéntes munkára épül, de elkerülhetetlen költségeink így is vannak. Igyekezünk egy nehéz politikai környezetben fennmaradni és tovább fejlődni. Amennyiben szívesen támogatná munkánkat, kérjük nyomja meg a "donate" gombot. |


11:22 de.
Lassan az utolsó klasszis focistánkra, Détári Dömére se emlékeznek, ki emlékezne Tóth II-re? (s hogy Bozsi, ez nekem is új)
11:30 de.
Emlekszem amikor a magyarok meg tudtak es szerettek focizni. De rem ellustultak, s tobbe az mar nem a magyarok sportja.
De miert nem? Ne mond mert nincsen panz ! A foci am oriasi jovedelmezo, igazi aranybanya.
Hogyan volt kepes a Real Madrid foci csapat tulajdonossa 325 millio US dollart fizetni egy evre a Portugal Christiano Ronaldo-nak ?
Oriasi osszegek a fociban, azert a FIFA valt gazemberre.
4:26 du.
Én még emlékszem az “Arany csapatra”!
Még emlékszem , hogy Budán az angol-magyar meccskor minden ablak nyitva volt és hallottuk ki a rádióban adott meccset. Sokan megálltak ezeknél az ablakoknál…….
8:35 du.
Bendeguz79
2017 augusztus 20
11:30 de.
Minden csapat más és más játékosokból áll. Az akkori csapat egy kivételesen tehetséges válogatás volt. Puskás még a spanyol csapatnál is híres lett!
Akkoriban nem sok jót lehetett mondani a világban a magyarokról.Akkor ez volt magyar a hírnév, ami nem is olyan rossz!
10:00 de.
Nagybátyám aki Canadában él jelenleg járt az aranycsapat meccseire.Én személyesen találkztam ,és abban a megtiszteltetésben volt részem hogy a Kútvölyi-klinikán kezet foghattam Öcsi bácsival.Egyébként én is nyomdász volnék.