Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel. Ma gyermekek betörnek a hadügyminisztérium adatbankjába, és "csak" ügyesek, jól jár az eszük a kor képzési lehetőségei, sőt: egyre inkább elvárásai, követelményei szerint. "Gyerekjáték" — mondható, a szélsőséges esetet emelve metaforává. És nincs bűnbakja, Dreyfus-íze, nincs megvádolt áldozata a dolognak, mivel a számítógép csínját-bínját bravúrszinten kézenfekvőbb és kötelezőbb ismerni ma, mint nehezebb felfogású ősembereknek azt, hogy ha a bunkójuk végébe egy követ erősítenek, az már veszedelmes fegyver.

— Tudod, mi vagy te, kiabált rá a csiszolatlan kőkorszaki tanító bácsi a szünetben verekedőre. Te kis Káin vagy, és akasztófán fogod végezni! (Ahogy később leangyalbandizták, lerózsasándorozták a soron következő pernahajdereket.)

A számítógép s annak csúcsa-hegye, koronája, az internet sem bankok vagy hadititkok feltárására való konzervnyitó, mégis kénytelen vagyok felsóhajtani: micsoda idők! Gyermekkoromban még annyi minden nem volt általános, de még ma is azok vannak többségben, akik a fogyasztási javakként már elérhető, percenként reklámozott dolgokat, kencéket-ficéket nem tekinthetik életmenetük részének. Mégis jól megvannak.

Ilyen szempontból például a fejlődés megrekedt, mert legfennebb finomabb és tartósabb az anyaga, ám a toalettpapír, ha egyáltalán eljutottak a használatáig, a hiperfejlett országokban s a maradék vadonokban ennél a funkciónál messzebb nem jutott (kivéve Romániát, ahol a tudományos táplálkoztatás idején a rózsaszínebbje beleőröltetett a parizerbe). Így van valahogy az internettel is. A fejlődő technika és a makrobanditizmus eszköztárában már nem nő fű nélküle (sajnos pontosan nem is tudható, milyen arányban hasznosítja egyik, s milyenben a másik), de azért Arkhimedész, Fermat, Bourbaki, Bolyai, Gauss valamivel többet, nagyobbat hozott létre — előtte, mint ma, amikor hülyegyerekeinket (már ott, ahol ezt játék gyanánt is ismerik) nem lehet levakarni róla.

Erről jut eszembe egy évekkel ezelőtti beszélgetés, amikor állandó, mindig izgató szenzáció volt még a térhódítása, nem holmi kufáros "nekem pénzt hoz fájdalmas énekem", amivé mára sekélyesedett, amikor nem képesség, hanem státusszimbólum kérdése, hogy van-e a házban komputer, fax, printer és más, enyhébb lefolyású divatbetegség. Azt kérdeztem vagy két évtizede egy Nyugatról hazaszakadt szakembertől: hogyha egy kicsi Einstein gumis végű ceruzával kimegy Amerikába, s megmérkőzik vele a gépesített elemek lovagrendje, ki van fölényben? Természetesen a zseni. Ugyanerre a kérdésre nemrég mélabúsan azt felelte, hogy az Einsteinoknak kisebb esélye maradt... Az állig felszerelkezett középszer ideje van itt. Ez nekem elég, hogy megerősödjék bennem a tézis, hogy a legjobb protézis sem helyettesíti a lábat. Annál is inkább, hogy a tehetségről most már alig esik szó a sikerszelekciók komponenseinek sorában.

Mi mindent fedett le, oldott meg a múlt műveltsége! A káldeusoké s a főgimnáziumoké. Pedig nemrég alig érettségiztek. Van egy ceruzavégem. Radnóti "komputere". Thalészék felszereléséhez képest — akinek csak került egy gumisvégű ceruzája, az már az internetnek megfelelő lovagrend tagja. Ahhoz képest, amennyit személy szerint interneten olvastam hozzá a cromagnoni ceruzavég-kultúrából szerzett "információimhoz", az elenyésző. Sajnos így, naponta, kopva felejtve és hülyülve is, elégikusan konstatálnom kell, hogy amit egyesek az internetről lehívott (finoman:) információbélésükhöz a cromagnoni ceruzavég-kultúra révén szereztek előzőleg, az az igazán elenyésző! Adja az Isten, hogy minél hamarabb megdőljön a nullaszornullaegyenlőnulla troglodita kalkulusa (mely csak a pénzvilágban működteti zavartalanul a maga leállíthatatlanul érvényes "bosszús-" és haszonkulcsait), különben nagyobb baj lesz a globalizációra hangolódással, mintha csak globális felmelegedés jönne.

Mikor minden látszat szerint az emberiség álláspontja az igazságokat és egyéb kétszerkettőket illetően a legmesszebb állhat az emberiség egy másik álláspontjától ugyanazokról — egyszercsak befut, kézügybe kerül, itt van a nagy, felülmúlhatatlan technika mint megoldás. Először is a technika sosem megoldás. Mikor önvédelemből, mert a természet képviseletében valami sarokba szorította, s ez a különös, kozmikus karrierre ítélt lény felkapta az első követ mint megoldást, azzal nemcsak a kalapács, hanem a buzogány irányába is megnyílt az elágazás. A keréktől pedig nem csak a közlekedésügyi minisztériumba, hanem a kerékbetörés felé is.

Úgyhogy még várok ezer évet, és akkor bemegyek az osztályba, és elkezdek kérdezősködni a nebulóktól: Ti melyik fán laktok? És a szomszédok nem haragudtak, mikor véletlenül beindítottátok a befőttnek eltett világháborút? Mintha csak a Niagarát húztátok volna le. És ceruzavéggel vagy notebookkal könnyebb megírni a Hetedik eclogát? Vagy tökéletesen mindegy, csak tehetség is akadjon hozzá?