Hányféle emlékirat van? Ahányféle emlékező? Ahányféle az, amit a szerző emlékezetében őrizni, megőrizni és to- vábbadni fontosnak tart? Ahányfelől nézi, nézeti, s olvasóival utódaival láttatni akarja? Ahányféleképpen, amennyit, amit mindebből sikerül papírra vetnie? Elég s rendkívül érdemes Erdélyre gondolnunk, az ottani emlékírókra. Önéletírás, memoire, confessio — akár naplószerű pontos kortörténeti regisztrálás, történetírói hiátusok krónikási áthidalása, kortörténeti, nemzedéki számvetés. Mindben a személyes átéltség a rögzítés felelősségtudata; s a személyesben megragadható, személyen túli folyam egy szeletének lehető tárgyilagos megörökítésének törekvése.

Hol a helye mindezek között Czigány Lórántnak? Hova tartozik az ő visszaemlékezésének — reméljük első, kezdő s folytatódó — most megjelent kötete? Ez, a nagyjából 1935-től 1956—57-ig önélet-útra visszatekintő, Sátoraljaújhelytől Szegedig, Londonig, Kaliforniáig megjárt utakat újragondoló írásmű?

Első pillanatra: rendkívül egyszerű, áttetsző, ráadásul igen olvasmányos könyv. "Egyszerű", hiszen a legkövethetőbb kronológia nyomán halad: születéstől tovább, a gyermekkortól diákkorig, egyetemista időszakig átélt eseményeket jegyzi fel. Egy felnövő, cseperedő gyermek — iskolás — fiatalember tapasztalatainak le-szünk tanúi. De voltaképpen milyen tapasztalatoknak — és hogyan? Az életanyag válogatása, rendezése, tagolása kevéssé látványos, de annál meghatározóbb, értékhordozóbb momentuma az egyedi emlékiratnak. Már a címválasztás is távol áll a véletlentől. Igen tudatos, mély ségesen érzelem- és felelősségteli, sőt megvalló jellegű. Kisfaludy Károly verssorát írja önéletrajzi könyve fedelére, — ez kétségkívül a ma oly kevéssé divatos, netán ódonnak ítélt "honszerelem" vállalása. Egyben nemzedéki és hivatásszerű vállalás is. Hiszen, mindazok, akik már nem az 1945 előtti iskolába jártak, s akik nem irodalomtörténészek, vajon mennyire ismerik, s mennyire idézik fejből az idetartozó sorokat: "Szölőföldem szép határa! / Meglátlak-e valahára? / Ahol állok, ahol megyek, / Mindenkor csak feléd nézek." Szemérmes, de nyílt és egyértelmű vallomás.

Az emlékezés történelmi jellege lehet legszembetűnőbb. Hiszen a szülőhelytől távol esés ideje, oka, az 1956-os forradalom. "Történelmi időket élünk..." — idézi könyve utolsó részében a szegedi egyetemi faliújság 1956. október 22-i cikkének kezdetét. De ez a történelmi vonatkozás át- meg átszövi a visszapillantás legkülönbözőbb részeit is, többféle módon. Nemcsak az író apja sorsának alakulását határozza meg az átélt história. Czigány János, aki jogász szeretett volna lenni a piarista gimnáziumi érettségi után, ehelyett karpaszományos önkéntességgel kezdi az önálló életet, majd már ifjú apaként (24 évesen nősül) a sátoraljaújhelyi pénzügyigazgatóságon betöltött állását szűk évtized múltán frontszolgálattal kénytelen felváltani ("11 hónap és két nap"). Amikor 1944 nyarán leszerelik, rövid szabadságot tölthet csak családjával, még az év szeptemberében újra behívót kap. S nem telik el két hónap, a német megszállás, majd Rommel visszavonulása (Újhelyen át is gyerekek által megbámult tevékkel), orosz előrenyomulás után és miatt felkerekedik a család (anya, nagyanya, gyerekek), hogy megkeresse a frontvonal mögött az apát, katonai alakulatánál. Ausztriáig követik kalandos utakat vállalva, ahol Feldkirchenben, átmeneti családi idillként békésen együtt lehetnek 1945 nyaráig. Ezután újra el kell válniuk: a család nő- és gyermektagjai rendkívül viszontagságosan, nagyrészt gyalog, csodával határos módon, épen hazatérnek. Augusztus végére sikerül megtenniük az utat. Az apára hadifogság vár. Mint utólag kiderül: Linzből Jászvároson, Foksányon át a Szovjetunióba viszik tovább a tartalékos hadnagyot. Észtországba kerül, Tallintól délre, Valga nevű helyre. 1947 őszén térhet haza, 37 évesen, 54 kilósan. Az elmondottak hátterében ott a második világháború menete, sodra, a személyi életvezetés puszta életben maradásra korlátozódik. Ez, az apát elragadó történelem persze közvetlenül és közvetve kihat a család minden tagjára. Elsősorban a buzgó katolikus anyára, aki a zárdai nevelés élet-rekészítése, zongorázás, tehetséges rajzolás, festés után s ezek folytatása helyett kalandregényeket megszégyenítő utra vállalkozik férje, családja érdekében. Rendkívüli fizikai, lelki erőre vall az, hogy eközben hordja ki, szüli meg s neveli immár az apáról hírt alig kapva harmadik gyermekét, magát a megnövekedett famíliát. A nagyszülők odaadó segítsége mindebben őket is fokozottan bevonja ebbe a megbonthatatlan körbe, ahol a legegyszerűbb létfenntartás válik tétté. Egyetlen szál kiemelése ez. Czigány Lóránt emlékezéseiben saját családja története nemcsak elszigetelt, kiemelt módon szerepel, hanem éppen az adatok (többször okmá-nyok) pontos megidézésével, közel hozott, jól követhető kortöréneti példaként is.

"Történelmi időket élünk..." — idéztem. Miért, mikor nem történelmiek az átélt idők? — mondhatja bárki. Igaz, mégis, nem minden időszakra, nem minden földrajzi színhelyre jellemző az, hogy a benne élő számára mintegy feltárulhat (a sűrű és szélsőséges fordulatok során) nemcsak az események mozgása, hanem a mozgatórugók működése is; nemcsak a színpad, hanem a kulisszák mögötti okok, süllyesztőbe utasított következmények ösz-szefüggése is. A kötetben szereplő évtizedekre, színhelyeire adott megvilágításukra ez a jellemző.

A megélt idők természetéből mintegy magától adódik az, hogy Czigány könyve felépítésénél egymásba fonódnak a saját nevelődéstörénetnek (mondhatnám: eszméléstörténetnek) és a gyors ütemű társadalmi változások történetének szakaszai. A római számmal jelölt három nagy fejezet időhatárait így adhatnánk meg: I. 1935—1947/48: gyermekkor, általános iskola, illetve a második világháború alatt, után — koalíciós kormány; II. 1948/49—1954: középiskolás évek, érettségi, illetve párt-egyesítés, Rákosi-korszak, III. 1945—1956/7: egyetemi tanulmányok, kezdő diákújságírás, illetve a Rákosi-kor vége, a forradalmi mozgolódások kezdetei, maga a forradalom, emigrálás. Földrajzilag is meghatározhatóak a három fő fejezet színhelyei. Az első kettő főként Sátoraljaújhelyen és Gyöngyösön játszódik — mintegy ingajáratban, sokszor —, közbeiktatva az emlékezetes, háború végi, családi kény-szerkalandozást Újhely és Feldkirchen közt (1944 novemberétől 1945 augusztus végéig). A harmadik Szegeden (pesti kirándulásokkal). S úgy vélem, hogy a három fő fejezet irányát, lényegét nem véletlenül jelölik a gondosan kiválasztott mottók; Wordsworth és Seneca mondataitól Arany Jánosig: a világirodalmi, ókori maradandó szentenciáktól a talán legkorábban bevésődött hazai verssor felidéződéséig.

Mindhárom nagyobb időszakon belül a közvetlen élmények, részletes megfigyelések, ezek történeti előzményeinek, ösz-szefüggéseinek felderítése igen sokrétű. A szerző figyelme kiterjed persze saját családja előtörténetére, apai ágon a 48-as honvédtiszt ükapáig, a Zala megyei ősökig; anyai ágon a gyöngyösi dédanyáig. De nem kisebb figyelmet szentel szülővárosa múltjának, nevének, épületeinek nevesebb intézményeinek eredetére; a hajdani Zemplén megye hajdani székhelyére. Franz Kafka naplójának újhelyi bejegyzéseiről is említést tesz (1915-ből), de természetesen elsőként a város, a piarista gimnázium jeles diákjait idézi meg. (Kossuth Lajost, id.Andrássy Gyulát, Trefort Ágostot). Felvázolja Sátoraljaújhely fénykorát és hanyatlását, vasúti csomópontból végállomássá változását, az ismert történelmi döntések nyomán. A színháznak tervezett épület építőinek nevét is megörökíti, büszkén arra, hogy a moziként működő belső tér s központi légfűtéses rendszere olyan kiválóan működik, hogy míg a technikai megoldásnak az Országházban találhatjuk megfelelőjét, a belső térkiképzés eleganciájára legközelebb a londoni Odeon-láncolat filmszínházaiban látott csak példát. Hasonlóan nyomon követi a pénz-ügyi palota és címerének sorsát, a reformkorban épített saját családi házat, a Koháry István gimnázium 1761-es épületét és sorsát — névadójával együtt; a gyöngyösi "juhhodálynak" nevezett bányászházat, az egri érsekség 18. század végén épült magtárát, immár műemléket; a tárogató hang-szerek közötti ritkaságát, különlegességét és még sok mindent. Egymástól aligha elválasztható ez a történelmi, illetve földrajzi nyomozás. Mindkétféle fürkészés szerepet kap Czigány egyik legkedvesebb s következetesen végigvitt nyelvi fejtgetéseiben. Családi, földrajzi nevek, helyi elnevezések kideríthető eredeténél, elfogadott vagy feltételezett etimológiájánál nagy kedvvel elidőzik. Mindezeknél két terület élvez még kivételesebb, állandó figyelmet: az iskolák és a könyvek világa.

Ez a két utóbbi vonulat, akár önmagában is értékes kortörténeti felvételeket, egyben folyamatok rajzát nyújtja. Az iskolák, — nem csupán azért, mert a római katolikus elemi fiúiskolától a volt piarista gimnázium államosított változatáig, majd a volt polgári iskolába telepítéséig, átalakításáig, tanterv-változásokig kicsiben az or-szág (illetve Kelet-Európa) átváltozásának élményéről számolhat be érzékeny, figyelmes kamaszként. Még azért sem, mert a fentiekhez — esetében — más, külön utak is járulnak: a Szív-gárdistaságtól az illegális apologetika-órákra lopakodásig; a (hivatalos betiltása után évekkel, vidéken még működő) cserkészcsapat tagságától az "önkéntes", "spontán" úttörő- és DISZ-sze- replésekig, megrendezett fényképfelvételekig, gyűlésekig. Mindez kibővül Czigánynál a mindenkori tanárok portréival. Történelmi képtárrá válik ez is, a nagyrészt erőszakos átváltozások emberi példatárává. Nemcsak Kiss Szaléz atya (1904—1946) nagy hatású tudós ferences hitszónokból lesz letartóztatott politikai bűnöző, államellenes összeesküvő — az első koholt perben. Kalmár Anna rajztanárnő bélistázott bankigazgató férje miatt retteg, míg az új címert rajzoltatja, színezteti diák-jaival. A visszatekintve is nagy elismeréssel megjelenített Kecskés Péter magyartanár impozáns személyiségét választékos öltözködése aprólékos rajzával is élénken elénk állítja, összevetve akár a kaliforniai egyete mi tanáröltözetekkel, az előbbi javára. Húsznál több arckép vonul fel az emlékezés során az első tanítótól ("tohonya fiatal-ember") a szegedi egyetem lexikonban is megtalálható jeles tudósaiig (s a közéjük keveredett pártemberekig). A mindig élesen figyelő diák szemével láthatjuk a képsort. Az életrajzíró megeleveníti a mindenkori tanárminőség életre szóló hatását. Itt jegyzem meg: Czigánynál a családi port-rék — meg a barátok, társak, szerelmek megörökítései — szintén történeti keretet és plasztikusságot nyernek.

A könyvek kezdettől különös, alapvetően fotnos szerepet játszanak. Itt a nevelődés folyamata és a korrajz egybeszövődik. Hiszen az első könyvélményektől a magasabb önképzésig döntő tényező az az egyszerű, fatális esély, hogy mi kerül, mi kerülhet az olvasó kezébe. Czi-gány kitűnő példa arra: mindez attól is függ: mennyire és hogyan ragad meg minden alkalmat ez az olvasó. Saját eredendő (és maradandó) tudásszomja részben azonosítható az ifjúkor természetes, mohó kíváncsiságával, világfelfedező vágyával. A minden elérhetőre kiterjedő érdeklődés — ha úgy adódik az első meséskönyvtől a kémiai, régészeti kísérletekig, a helyi börtönfelkelés mozzanataitól a felállított, majd letakart jugoszláv partizánszobor történetéig, a katyni vérengzés, a Kolomea környéki iszonyú kegyetlenség híreitől a lőszerek, gránátok szétszereléséig — életkori s a fiú kortársakkal azonos jellegű. Ám messze meghaladja ezt az az állandó, ösztönös-tudatos (eleinte talán játékos, de véresen komoly játékos) szenvedélyesség, ahogyan Czigány mindezeket megjegyzi, helyükre illeszti, rendszerezi, megőrzi. A bélyeggyűjtés, sakkozás szokásosabb rétege, megnyilvánulása e hajlamnak. (Bár ez utóbbinál nem véletlenül jut el a versenyzés szintjéig.) Saját könyveinek gyűjtése, gondos nyilvántartása szintén nem ritkaság. De az a mód, ahogyan eszmélésétől fel- kutatja, regisztrálja a pincétől padlásig fellelhető olvasnivalókat különös és egyéni "bogarassága", úgy vélem: értéke. A Boszporuszi tündérvilág török népmeséitől a Pesti Izé 1945 utáni kiadványáig, a szülők hajdani tankönyveitől a keresztapa görög iskolakönyveiig, a nagyszülők könyvtárának felleltározásától, századvégi bekötött folyóiratoktól Pethő Sándor történelmi munkájáig, majd ponyvaregényekig, amihez hozzájut, mindent felkutat, szelektál. Nála idősebb barátaival "elméleti hadijátékot" játszanak, a nagyhatalmak szerepét személyekre kiosztva s a pontos statisztikai, földrajzi stb. adatokat kézi- könyvekből elsajátítva. Az önéletíró továbbfejleszti ezt a fajta pontos nyilvántartási, feltárási, megörökítési rendszert. Moziba járása időszakában nemcsak "mozinaplót" vezet, de a látott filmekről statisztikát is készít, s mindezek alapján emlékezésekor szellemes tipizálást nyújt, a tapasztalatok mai mérlegelését. A kény-szerű és titkolni való viszontagságos Új-hely—Feldkirchen út idején minden este térképre rajzolja a megtett kilométerek irányát, állomásait. Zsebnaptárába készített jegyzetei közé 1946.II.1-jei dátummal beírja: köztársaság kikiáltása, elnök: Tildy Zoltán. S elhatározza, hogy ezentúl minden pontos politikai eseményt feljegyez.

Az írásos emlék nagyrabecsülése magától értetődővé teheti, hogy különösen szenved a könyv- és könyvtárbezúzások idején. Bizarr élmény: diákként nekik kell szállítani a megsemmisítésre ítélt tankönyveket, s hiába töri a fejét, hogyan csenhetne el legalább egyet, a kosár másik fülét markoló fiú feljelentheti. Az esemé-nyek után, húsz évvel később, már a British Museum könyvtárában dolgozva tudja meg pontosan, hogy milyen értékek pusztultak el akkor, amikor a piarista rendház könyvtárát lapátolták teherautókra a SZIT-esek, szeme láttára. Visszatérő, nyomatékos momentum: akár a fentieknél, úgy a politikai, származást illető elítélés miatt nagy tudású emberek vagy jó képességű, de tanulásban megakadályozott fiatalok segédmunkássá lefokozásánál a felmérhetetlen értékű "szürkeállomány esztelen pazarlását" többször hangsúlyozza.

Hová sorolható Czigány Lóránt könyve? Én egyedi, önmaga és a kora alakította műfajnak gondolom. Olyan tár- gyias, de személyességét sem megtagadó önéletírásnak, amely pontosságával krónikási erényeket hordoz, könnyed, szellemes elbeszélésmódjával pedig regényes elemeket. Kor- és kultúrtörténeti körkép a benne rejlő akart-akaratlan önarcképpel: az en- ciklopédikus kíváncsiságát megőrző, a tényeket, feltárásukat, pontosságukat tisztelő professzor, az emlékeihez, szülőföldjéhez, vallott, vállalt, művelt, gyarapított nemzeti kultúrájához szellemi, lelki hűséget tanúsító ember képével.

Kortárs Kiadó, Bp., 1998.