Az írás egy kotta. Vizuális kódrendszer

K. P. J.: Mai vendégünk 1962-ben született költő, intermediális művész, performer, 1977-ben az ELTE magyar-olasz szakán diplomázott. A régi Mozgó világ szerkesztője volt, experimentális színházi munkákat folytatott. Megalapítja a Fölöspéldány című társaságot. Hangköltészettel is foglalkozik, az Új Hölgyfutár revü alapító tagja. Világgége címmel a Magyar Rádióban vezet olyan műsort, ami példa nélküli. Egy réteget szólít meg, mégis népszerű tudott lenni. Rengeteg helyen voltak kiállításai, Londontól Mexikóig, sokat utazik. Egy olyan művésszel van dolgunk, aki nem csak nálunk otthon ismert. Azzal, amit teremtett, bejárta Európát.

Menjünk sorba és kezdjük a neveddel. Az eredeti neved Horváth Endre, de Szkárosi néven publikálsz nagyon régóta. Miért Szkárosi?

Sz. E.: Ez egy gyakorlati döntés volt, 1974-ben kezdtem rendszeresen publikálni az akkori Magyar Hírlapban, Alexa Károly, tanárom vezette a kulturális rovatot. Rendszeres kritikai tevékenységet folytattam akkor, és ő mondta, hogy kellene egy név. Éreztem, hogy ebben van valami. Szkhárosi Horvát Andrásra gondoltam, református prédikátor költő, ez egy jó analógia volt. Ráadásul érzékeny kérdés is volt akkor, apám nem nagyon örült annak, hogy nevet változtatok, vagyis más néven írok. Viszonylag különleges, jól hangzó név, kulturális analógiával. Amikor az első gyermekem született, a feleségem újságíró volt, Görög Athéna, neki is két neve volt, mert görög neve volt, újságíróként egy másikat használt, valami rendet kellett vágni, annyi név van a családban. Akkor változtattam meg a nevem hivatalosan is, a gyerekeim a Szkárosi nevet kapták. A lányaim Szkárosi Niké és Agapé, jól jártak, mert ugyanez Horváthal…

K. P. J.: Azt hittem, Szkáros után van ez a név neked. Jártál te ott?

Szűcs László: Nem jártam ott, Tóth Gábor barátom járt ott. Én nem is tudtam ezt. A mai szlovák határ után egy falu.

K. P. J.: Mondtad, hogy édesapádnak nem esett jól a névváltoztatás. Ő mivel foglalkozott, miért volt fontos neki, hogy a nevet továbbvigyed?

Sz. E.:  Általában hagyományosan fontos az embereknek, amellett ő egy elsőgenerációs értelmiségi volt. Paraszti környezetben született, falun. Ő volt a legnagyobb fiú, iskoláztatták, jogász lett. Feltételezem, hogy ehhez nem voltak hozzászokva.

K. P. J.: Miért a magyar-olasz szakot választottad Szegeden?

Sz. E.: Szegedre később kerültem, azt leszámítva, hogy voltam tudományos diákköri konferenciákon, nem jártam oda. Pesten jártam a magyar-olasz szakra. Az olasz egy véletlen eredménye volt. Mindenképpen magyar szakra akartam menni az írói érdeklődésem miatt, és akkor csak kétszakosként lehetett jelentkezni. Olasz tagozatos voltam a gimnáziumban, így esett erre a választás. De az is véletlen volt, hogy a gimnáziumban olasz tagozatos voltam.

K. P. J.: Olasz irodalomból is fordítasz. Egy nagyot ugorva most beszéljünk egy kicsit a Mozgó világról. Már akkor teljesen más szemléletet tükrözött és más politikai attitűdöt is. A kettő nagyon együtt járt, miközben a KISZ lapjának indult, nagy tüske lett a hatalom szemében. Abban a szerkesztőségben olyan hangulat uralkodott, és olyan emberek dolgoztak ott, akik ma már nem állnak szóba egymással, és ennek politikai oka van. Ott ti egy totális ellenállást képviseltetek, Csoóri Sándortól kezdve Pilinszkyig mindenki képviseltette magát.

Sz. E.: Kezdjük az utóbbival. Nekem egyetem után fél évvel adódott lehetőség, hogy az akkori olvasószerkesztő, Jankovics József elment az Irodalomtudományi Intézetbe. A megüresedett helyre engem hívtak. Fiatal íróként, amikor elkezdtem publikálni verseket, kritikákat, akkor alapították meg a Mozgó világot. Nagyon szerencsésen érkeztem ’78-ban, rendszeresen publikáltam különböző műfajokban, valamiért alkalmasnak láttak erre a pozícióra. Nekem ez azért volt jó, mert a kulturális szocializációm egy kollegiális térben indult el és ki tudott bontakozni. Akkor az irodalmon belül már régóta rengeteg új író jelentkezett, akik nem tudtak a fennálló irodalmi lapokba íni, új szemlélet kezdett el kibontakozni, ugyanígy a zenében is. Olyan nagy volt a nyomás, hogy a Mozgó világot, ami tulajdonképpen antológia volt, más szerkesztésben, de évente megjelent. Első években a KISZ felügyelte, irodalmi és művészeti lap volt, szándékosan az egyharmada kép. Kulturális összképet adott, ami akkor szokatlan volt. Ebben a környezetben az akkori fiatal képzőművészek már nagy nevek.

K. P. J.: S ők nem csak grafikusok és képzőművészek voltak, hanem keresték az alternatív utat, ami az irodalomban is volt. Ezt csak a Mozgó világban lehetett megvalósítani. Ezt a fiatalok csatornájának szánták.

Sz. E.:  Pontosan. Viszont ebbe a csatornába annyi víz, annyi áramlás került, hogy rendszeresen kicsapott a mederből. Ebből jöttek a konfliktusok, például a szociográfiai írás, amit nem engedtek megjelenni, pedig első díjat nyert a szociográfiai pályázaton. Tar Sándor megrázó műve volt ez a magyar vendégmunkásokról.