Szeretem, ha mutathatok új képet, új világot: 2/2

Az, hogy fiatalon sikerült bekerülnöd az irodalmi körforgásba, mennyire érint, mennyire követed nyomon a munkáid recepcióját?

A hatás érdekel, ez benne van a recepcióban. Nehezen tudnám meghatározni, hogy mi a siker. Felfedeztem, hogy az irodalom is egy szakma, az író, a költő, bármilyen szöveget termelő ember szakmája. A siker fel se merült bennem, az úgy, mellékesen jött. Én nem tudtam, amikor megjelent az első verseskötetem, hogy azzal forgolódni kell, abból fel kell olvasni és így tovább. Az utóbbi egy-két évben sikeres lettem a költészetben. És látom, hogy a siker mennyire fontos, és mennyire hiányzik egyeseknek. Hozzájuk képest én nagyon el vagyok kényeztetve. Megyek Pesten az utcán, megállítanak egy versért, egy buliban vagy egy kocsmában megkérnek, hogy mondjam el egy versemet, vagyok ők elmondják nekem. A siker annyiban érdekel, amennyiben legitimál, hogy mennyire tudok megküzdeni egy irodalmi kánonnal, akár versben, akár prózában.

Számomra élvezetes foglalatosság volt a blogodat ízlelgetni, mások, általad kiválasztott szövegeit vagy a sajátjaidat, illusztrációnál többet jelentő fotókkal váltakozva. Úgy érzem, mindez együtt legújabb korunk egy sajátos műfaja. Jól gondolom ezt?

Valóban, próbálok közvetlen kapcsolatot teremteni a közösséggel, a közönséggel, és keresem, hogy a médiumok közül melyek a leghatékonyabbak. A papír alapúak már nem annyira, mint amit az internet biztosít. Újfajta lehetőségek, ezeknek vannak hátulütői, előnyei is, ilyen a késleltetettség nélküli reakció. Ez valóban egy külön világ, de akármennyire körül van cicomázva képekkel, egyebekkel, mégiscsak a szöveg a fontos, ki kell tűnnie e „kellékek” közül.

Mennyi időd, lehetőséged van kortárs magyar és világirodalmi művek olvasására?

A költészetet nyomon követem, a prózát annyira nem. Sokkal több időt töltök írással, de ha olyan szöveg akad a kezembe, ami jobban izgat, megtörténik, hogy hosszabb távon is az olvasást választom. Nagyobb lélegzetű próza írása esetén nem szívesen szakítom meg a munkát, zavaróan hatna egy „idegen” szöveggel való találkozás.

Amikor Esterházy Péter Herder-díjasként téged ajánlott a Herder-ösztöndíjra, hogy fiatal alkotóként egy évet Bécsben tölthess, mennyire ismertétek egymást?

Addig nem találkoztunk. Több jelölt volt a nemzedéktársaim közül, de a barátai, akik olvasták az írásaimat, engem is a figyelmébe ajánlottak. Az ő szempontja nem az volt, hogy a legtehetségesebbet, a legsikeresebbet válassza ki, hanem az, hogy kinek használ leginkább ez az alkotói ösztöndíj? Felmentünk a lakására beszélgetni, elolvasott néhány szövegemet, mondta, hogy a versekhez nem ért, de a beszélgetésünk befejeztével kijelentette: nem válogat tovább, engem fog ajánlani. Bár nyelvi gondjaim nem voltak, hiszen jól beszéltem németül, de Bécsben nem igazán találtam a helyem, sokat ingáztam az osztrák és a magyar főváros között. Keveset írtam, de nem ültem tétlenül, végül csak megszületett egy számomra fontos elbeszélésem.

Javasolom, ugorjunk vissza egy kicsit a pályád elejére. Műszaki tanulmányaidat követően szanszkrit stúdiumokat is folytattál. Ez hogyan jött össze?

Előbb informatikát tanultam, a rendszerépítési, programalkotási és matematikai ismereteimet a köznapi gyakorlatban és a költészetben is kamatoztattam. A buddhista főiskolán tanultam keleti filozófiát, s ehhez egy keleti nyelvet is fel kellett venni. Én a szanszkritot választottam a holt nyelvek közül. Beszélni nem beszélem, de a szövegeket értem, fiatalabb koromban szótárral még a műfordítással is próbálkoztam, de rájöttem: Weöres Sándor remekléseinek szintjét képtelen vagyok utolérni. Arra viszont jó volt, hogy megismerkedtem egy másik nyelvvel, egy másik világgal. Ha a nyelvről beszélek, nem csak az írott, beszélt nyelvi kommunikációra gondolok, hiszen a testbeszéd is nyelv, nem is szólva az informatika sajátos nyelvrendszereiről, melyeknek oly sok köze van a költészet nyelvéhez is.

Engedd meg, hogy önös legyek: jómagam nagyon szeretem a sakkot, annak is megvan a maga nyelve, sok matematikai vonzata van, és sok-sok szépsége, eleganciája, meglepő fordulata…

Ezt elfogadom, bár a sakkot nem nagyon szeretem, főleg amióta elolvastam Zweig Sakknovelláját. Éppen a versenyszerűsége miatt nem kedvelem. Így vagyok a pingponggal is, bár nagyon jól tudok asztaliteniszezni, nem szeretek játszani, mert mindig vannak győztesek és vesztesek. Ha alkalmasint mégis kezembe veszem az ütőt, titkolom, hogy mennyire jártas vagyok ebben a sportágban. A gyengébb játékosokat nagyobb arányban engedem győzni, hogy önbizalmat kapjanak.

Egy évtizeden keresztül a népszerű DOKK.hu irodalmi portál egyik alapítójaként annak szerkesztője voltál. Bár sejtem a választ, mégis megkérdezem: milyen céllal hoztátok létre?

Amikor elkezdett terjedni, fejlődni az internet világa, hamar rájöttem, hogy sok lehetőséget kínál, egy újfajta publicitást, ami más, mint az írott sajtóé. Előbb egyedül indultam egy szerény kezdeményezéssel, a kezdő poéták házi használatra írt verseit be lehetett küldeni, s az akkori tudásom szerint megtettem a javaslataimat, s igyekeztünk a szerzővel közösen elérni a közölhetőség szintjét. Aztán Lackfi János barátommal – miután megállapítottuk, hogy a kritika hiányzik a legjobban az internetes irodalomból, létrehoztunk egy versfórumot, egy interaktív orgánumot, mely egyrészt a tehetségesnek bizonyuló dilettánsok számára biztosított közlési, formálódási lehetőséget, másrészt olyan bővülő versrepertórium létrejöttét szorgalmaztuk, amelyik az egyre kevésbé olvasott nyomtatott folyóiratok helyett eljuttatta a verset az olvasókhoz. Másként kezeltük a kezdőket, a haladókat, s akik profi szintig jutottak el közülük, azokat „tovább adtuk” az irodalomnak. Amikor úgy éreztük, hogy a nálunk jelentkezők túljutottak egy bizonyos szinten, megkértük, hagyják el a DOKK-ot.

A nevedhez fűződik a Demokrácia internetes játék programjának kidolgozása is.

Többet is készítettem, hiszen ez volt a szakmám, s azok a játékok nem csak szórakoztatóak lettek, hanem közösségteremtők is. Olyan játékokat igyekeztem teremteni, ahol nem gyilkolják egymást halomra, hanem a játékosok országot, foglalkozást választhatnak, belakhatják az államot, és közösen segíthetik a fellendülését. Kellemes meglepetés volt számomra, amikor összefutottam egy fiatal párral, elárulták, hogy a játék résztvevőiként ismerték meg egymással, s a frigyükből már egy gyerek is született.

Szakmabeliként hamar eljutnak hozzád az újdonságok?

Igen, és rögtön megtanulom és használom őket. Mi már 2002-ben kidolgoztunk egy Google-rendszert, csak pénzünk nem volt a fejlesztésre, nem találtunk befektetőket. És számtalan olyan projektem van, amit befektetők nélkül nem tudok megcsinálni. Az új eszközök, az új kommunikáció révén a játéklehetőségek is gazdagodtak, a játéknál több, a költészettel rokonítható kínálatról van szó. A DOKK-ot is kihelyeztem az I for-ra, olyan módon, hogy írtam egy programot az Apple Store-ba, ami annyit csinál, hogy naponta elküldök neked egy verset a DOKK-ról, rákattintasz, hogy tetszett vagy nem. Így szélesebb körbe szórhattam olyan verseket, amelyek talán soha nem jutottak volna el az olvasóhoz. Kipróbáltam – teszem azt –, hogy egy üzletember miként reagál egy szerelmes versre. Kiderült, elképesztően jól. Annyira, hogy egy vállalkozó felkért: írjak neki egy egész kötetnyi (!) szerelmes verset, még a kedvese fényképeit is megmutatta, hogy ki volna a versek címzettje. Elképesztő, mekkora összeget ajánlott fel, én meg közöltem vele, hogy magamnak tartogatom a szerelmes verseimet, de támogathatná a kiadásukat…

Írásaidban több ízben emlegetted a gyermekeidet. Mennyire vagy családcentrikus?

Az vagyok. De mióta elváltunk, szét vagyok esve. A cigányok szeretik a gyermekeket. Én miközben elhúztam ebből a kultúrából, sokáig azt hittem, nem is vagyok cigány. Hatéves koromig nem is hallottam arról, hogy van olyan. Meg kellett tanulnom, hiszen a gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni. Aztán megtanultam, mi az a cigány, s megpróbáltam végképp elfelejteni. Abban a kultúrában a család nagyon fontos. Most, hogy elváltam, afféle Penelopé nélküli Odüsszeusznak érzem magam. És gondolkodom így harminckilenc évesen, hogy lehetne-e újabb családot alapítani?

Édesanyádról írtad halálakor az egyik legszebb versedet. Ő volt az egyik legfontosabb lélek az életedben?

Nem azt mondom, hogy tőle kaptam a legtöbb szeretetet, ez nem igaz. Hideg nő volt, hat gyermeket szült, és gyakran kijelentette, hogy „téged nem szeretlek, téged sem, hanem az Árpit szeretem”. Tudom, hogy egy ilyen mondatnak, ha elhangzik, nem biztos, hogy igaznak kell lennie, de egy gyerek hogyan érti ezt? Nem az volt a reakciónk, hogy megsértődtünk, hanem kutattuk: ha anyánk nem szeret, akkor ki szeret bennünket? És nagyon hamar eljutottam addig, hogy nem az a fontos, ki szeret, hanem hogy én kit szeretek.

Gondolom, a szeretet nagyon fontos számodra…

Mindennek ez az alapja. Ha nem lenne a világon szeretet, akkor nagyon nagy baj volna, hiszen az tartja össze. A mi kettőnk beszélgetése is szeretet alapú. S ha valahogy közénk férkőzne a sátán, akkor ez a beszélgetés nem jöhetett volna létre.