Dr. Pálfi József
A zakariásság vállalói közt (méltatás Dr. Fekete Károly könyvéről)
Nagyon sokféle szellemi, lelki, fizikai vírussal, kórral kellett szembenéznie az embernek történelme során. Legtöbbjük maradandó nyomot hagyott, mutálódott vagy eltűnt. Ám volt és sajnos van olyan, amelyik rendszeresen visszatér és szisztematikus, totális igényű pusztításra rendezkedik be. Ilyen az Isten-amnézia is, amely bizonyos időszakonként alattomosan, szinte észrevétlenül kúszik be az ember, az Anyaszentegyház, a társadalom mindennapi életébe, valóságába. Sok esetben alig leleplezhető módon, és sokan talán sohasem veszik észre, hogy mi történt velük, csak nagyon későn, de azért Istennek hála, „némelyekben” mégis „megzendül a lélek”. A megzendülő lélek aztán „teljes torokból” kiált a mélységből. Kiált, ahogy csak tud. Kiáltásával ébreszt és emlékeztet. Zakariás-tett ez a javából. Igen. Zakariás, azaz Isten megemlékezik róla, folytathatnánk magyarul. Megemlékezik. Róla? Igen, róla…, rólad…, rólam…; általa minden kor, korszak bármely tékozló fiáról. Az ember sokszor elfelejti Istenét, Teremtőjét, de örök evangélium az, hogy Isten, még ha olykor sokáig hallgat is, akkor sem felejti el teremtményét. Némelyeknek azonban a zakariásságot rekesztette csontjaikba, s azok emlékeznek és emlékeztetnek, és a nem felejtő Istentől kapott mandátummal, a maguk korában örök érvényű próféciás evangéliumot szólnak.
Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológia tanszékének vezetője, a Református Tiszántúl című egyházkerületi periodika főszerkesztője, illetve megannyi könyv, tanulmány, írás, cikk szerzője legújabb könyvével belépett a zakariásságot vállalók sorába. Fülbesúgva hallotta és az üzenetet zakariás-tettként most e könyv* háztetejéről továbbkiáltotta. Ezzel, a sorban utoljára megjelentetett munkájával egy reformátori tartalmú és hangvételű konfesszióra emlékezteti a mai megzsibbadó és elszunnyadó Anyaszentegyházat, egyenkénti tagjaiban és gyülekezeti közösségében, pontosan úgy, miként azt a könyv témáját adó szerzők is tették a barmeni zsinaton. Emlékeztet tehát a barmeni emlékeztetők Zakariás-tettére, emlékeztet arra és azokra, akik ott és akkor lelkiismeretesen és öntudatosan tették a feladatukat, végezték küldetésüket, ellentmondást nem tűrő határozottsággal és következetességgel.
A könyv cantus firmusát jelentő alapgondolatot, alaptémát a Barmeni Teológiai Nyilatkozat hittételei adják. Az Ajánlást jegyző dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke „hálaadó adósságtörlesztésnek” tekinti a művet, amely szerinte „egy olyan sűrített tanítás megfogalmazása, amelyik félreérthetetlenül világossá teszi az egyház, s egyszersmind a világ számára az egyház egyházként való megmaradásának alapfeltételeit, s egyben úrrá lesz az egyházat fenyegető legnagyobb kísértéseken”.
A Barmeni Teológiai Nyilatkozat egy olyan huszadik századi újreformátori tartalmú és hangvételű hitvallás-kiáltás, amely 75 esztendővel ezelőtt egy nagyon sajátos történelmi-politikai élethelyzetben született, a harmincas évek Németországában. Olyan körülmények között fogant és fogalmazódott meg, amikor az Anyaszentegyház lelkiismeretes Krisztus-hívő tagjai már nem tehették tovább, hogy ne kiáltsanak, hogy ne foglaljanak állást. A mélységből kiáltók ajkán megszületett a hat biblikus alapvetésű tétel, amely orientációs mutatójává vált mindazoknak, akik a legsúlyosabb kísértések és kételyek hullámai között hányattattak.
A tan-koncentrátum megszületésére tehát mintegy háromnegyed századdal ezelőtt került sor, a Harmadik Birodalom vészterhes dühöngésének időszakában, amikor a Führer és a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt erős, egységes, centralizált Németország átgyúrásán, felépítésén dolgozott gőzerővel. A naptárak 1934-et írtak, amikor Wuppertal város Barmen negyedébe május 29–31. között zsinatot hívtak össze azok, akik nem értettek egyet a korabeli állampolitika ideológiájával, valamint az egyház megalkuvó és a diktatúrát kiszolgáló álláspontjával. A Führer fasiszta ideológiáját elfogadó Deutsche Christen elnevezésű csoport olyanokból állt, akik meghasonlottak eredeti keresztyén önmagukkal és teljesen fejet hajtottak a deizált és misztifikált vezér és fasiszta ideológiája előtt. A Barmeni Nyilatkozatot megelőző vérzivataros hónapokban született meg a Német Hitvalló Egyház (Bekennende Kirche) is, amely „szemeit a hegyekre” függesztő istenes és biblikus hittel, konkrét egyértelműséggel foglalt állást állam és egyház viszonyának tárgyában. Jézus Krisztushoz való hűségük, szoros hitbeli kötődésük nem engedte meg, hogy a földi hatalmak kínálta kor diktatórikus ideológiájához igazodjanak, idomuljanak. Visszautasítottak minden olyan politikai és vallásos téveszmét, amely tévútra vezethette volna az embereket, amely egyenlőségjelet tett a kor aktuális politikai eszméi és a keresztyénség alapdokumentumát jelentő Szentírás közé, vagy azt bármely szempontból is megkérdőjelezte. Nemet mondtak minden olyan hatalmi törekvésre, megnyilvánulásra, amely politikai vagy „egyházi” oldalról érkezett és a Szentháromság egy, örök, igaz Isten elé akart befurakodni, betolakodni. Tény, hogy az élő Isten helyére soha senki és semmi nem tolakodhat be, a sorrendet nem írhatja felül senki, aki abszolút uralkodni akaró szándékkal próbálná meg a teremtő és gondviselő Urat letaszítani a trónjáról.
A 18 tartományi egyház képviselői, akik az evangélikus, református és uniált felekezet küldöttei voltak, konszenzusos döntés alapján, Nyilatkozatban foglaltak állást a Gemarche Kirche falai között. Elutasították azt, hogy az államhatalom tévtanaival beavatkozzon az Anyaszentegyház belső életébe és azt az ország népével együtt tévútra vezesse.
* Dr. Fekete Károly: A Barmeni Teológiai Nyilatkozat. Vezérfonal a dokumentum tanulmányozásához. Budapest, 2009, A Magyar Református Egyház Kálvin János Kiadója.
A szerző további írásai
