Dr. Pálfi József
A zakariásság vállalói közt (méltatás Dr. Fekete Károly könyvéről)
Fekete Károly könyve, mielőtt a Nyilatkozat magyarázatához kezdene, a zsinat történeti hátterét vázolja fel, széles körű kortörténeti kontextusba helyezve azt. Ezt követi a konfesszió magyar nyelvű fordítása, amelyet az 1945 utáni másik nagy totalitárius rendszer, a kommunizmus üldözött el belső exiliumba. Jelzésértékű, hogy a dr. Török István által 1954-ben lefordított Nyilatkozat egy olyan korszakban készült el, amely ugyan más „színben”, de teljesen magán viselte az istentelen és embertelen diktatúrák jegyeit. A fordítás is kiáltás és zakariás-tett volt a maga korában.
A Barmeni Hitvallás mély hitből és elkötelezettségből fakadó szisztematikus és világos alaposságával túlmutat a maga korának kontextusán és olyan üzenetet fogalmaz meg, amely bármely totalitárius diktatúrában érvényes korszerűséggel és aktualitással szólal meg. A mai egyházat és a mai uralkodó ideológiákat is megszólítja határozott egyértelműségével. Ma ugyan nincs nagypolitikai és országos szintre emelt vagy gyakorolt fasiszta, kommunista diktatúra, ám jelei, nyomai, múltja mindenütt ott kísértenek mind a nemzetiszocialista, mind az internacionalista, vagy újszerűen a globalista törekvéseknek. Egykor a nácizmus, a kommunizmus igyekezett uniformizálni, standardizálni, egységes sorba állítani az embereket, a társadalmat, és benne a sokszor megalkuvó hivatalos egyházat, ma pedig az ál-liberalizmus szócsövén keresztül megnyilvánuló médiumok sietnek, centralizált módon, azonos kaptafára húzni az embereket. A teológiát művelő vagy sokszor nem helyesen, biblikusan művelő egyháznak ma is komoly problémákkal kell szembenéznie. Ilyenek többek között „az Isten új jelképekben/szimbólumokban való kifejezése, a Biblia tekintélyének kipusztulása, és a megváltás új fogalmakkal való kifejezése, amely megmutatkozik az evangélium politikai vagy pszichológiai színezettel való megtöltésében… sok hittételbeli és etikai elhajlás mögött ma a szekuláris humanizmus ideológiája áll, amelyet jobb lenne talán technológiai humanizmusnak vagy technológiai pragmatizmusnak nevezni. Ez az a humanizmus, amelyik nem egyszerűen csak az élet perifériájára szorítja ki Istent (ahogyan a felvilágosodás deizmusa tette), hanem nyilvánosan ellenséges egy természetfölötti és szuverén Isten elméletével szemben…”
A fordítást követő fejezetben a hat tételt hármas felépítésű rendszerben mutatja be. E szerint „a tételek elején igei alapvetés áll, majd rövid teológiai érvelés hangzik el az illető Ige igazságának elismerésével, s végül a hamis tanítás elvetése, a tévelygés visszautasítása következik”. A hat tételből az első kettő krisztológiai alapvetésű, a többi pedig ekkléziológiai fogalmazású tétel.
A Nyilatkozat magyarázata a mű eredeti, lényegi, leginkább érdeklődésre és hasznos tanulmányozásra szolgáló része, mintegy vezérfonal a téma iránt fogékony egyén és gyülekezet számára. Már a bemutatkozás rendjén hangsúlyozza, hogy „a leírt állásfoglalás nem magánvélemény, hanem az azt felvállalók, az egyház közössége nevében” kifejtett álláspont. Mind a hat főtétel azonos kommentár-séma nyomán bomlik ki az olvasó előtt. A magyarázat rendjén figyelembe veszi és munkájába beépíti a hitvallásos iratok általános funkcióit (katekétikai, doxologikus, kérügmatikus, elhatároló, közösségi és önmeghatározó feladatkör). Mindegyik tétel esetében először az igei alapvetést magyarázza, ezt követi a teológiai érvelés magyarázata, majd a hamis tan visszautasítása vagy elvetése. Végül pedig az aktuáliákban bővelkedő következtetések segítenek konkrétan, korszerűen és gyakorlatias módon megértetni a mai és mindenkori olvasóval a lényeget, összefüggéseket, az üzenetet.
Hihetetlenül értékes a kommentárt követő rövid, szinte önálló, de a téma kortörténeti kontextusába szervesen illeszkedő tanulmány, amely arról beszél, hogy a Magyarországi Református Egyház sem volt süket a Nyilatkozat megfogalmazódásának korában, és annak téma-recepciója itthon is megtörtént. Ezt elsősorban ifj. dr. Varga Zsigmond mártíriumán keresztül mutatja be, akinek „non videri sed esse” – azaz „nem látszani, hanem lenni” – jelmondata is erről vall. Nyilván, miként azt e tanulmány részben le is írja, mások is (Vasady Béla, Révész Imre, Czeglédy Sándor, Pákozdi László Márton, Török István) konkrét szerepet játszottak a korabeli ideológiai harcokban, s a Református Egyházat igyekeztek egészséges szellemi-lelki öntudattal felvértezni és megőrizni. Ebben fároszi szerepet játszott a Debreceni Egyetem Református Hittudományi Karának tudományos szellemi műhelye, amelynek tanár, lelkipásztor, diák és peregrinus tagjai öntudatos őrállóként álltak a helyükön. Fekete Károly megállapításában ez így hangzik: „A felfokozott nacionalista közhangulat idején a radikalizálódás ellen ható, azt visszafogó, fajelméletmentes nemzeti identitástudat ápolásában jártak élen a debreceni teológiai tanárok.”
A könyv utolsó alfejezete egy olyan 1955-ben megfogalmazott Hitvalló Nyilatkozat ismertetésével zárul, melyet néhány fiatal segédlelkipásztor és lelkipásztor többszöri találkozásának, összejövetelének megbeszélése eredményezett. Ezt a Nyilatkozatot Ritoók Zsigmond fordította német nyelvre. E Hitvalló Nyilatkozat szellemisége az ’56-os idők Magyarországán is széles körben terjedt, hatott, és hozzájárult a „Megújulási Mozgalom” megerősödéséhez. A Nyilatkozat négy tételt fogalmaz meg, melyek a barmenihez hasonlóan épülnek fel. Záróakkordja egy kötelezvény, amelyben szót emeltek „a zsinat-presbiteri elv, az anyagi ügyek tisztaságának ellenőrzése és az igehirdetés szabadsága érdekében”, és munkálkodtak „az Istentől nekünk adott erő és lehetőség szerint”. Ez a Nyilatkozat is, amiként a barmeni is, a Timóteushoz írott második levél második részének egyik kulcsfogalmára épül, ahogy Károli is fordítja: megáll az Istennek Igéje, erős fundamentuma. Ebből a gondolatból merítve írta egykor Luther Márton is egyik szép énekünket: Megáll az Istennek Igéje, és nem állhat senki ellene…
A szerző további írásai
2 / 2