Péter I. Zoltán
95 éves a nagyváradi Apolló palota
A 20. század első évtizedében a Fő utca 12. szám alatt, a mostani Apolló palota helyén még a hasonló nevű fogadó állt. (Nagyvárad, 1878. május 25.) Máig megoldatlan rejtély, hogy a fogadó nevéről kapta-e a mostani Eminescu (előzőleg 1868-tól Szaniszló Ferenc) utca a nevét, vagy éppen fordítva, az utcáról nevezték el a fogadót. Az utcanévvel ugyanis legelőször az 1859-ben kiadott Halácsy-féle térképen találkozhatunk, de ez nem zárja ki azt, hogy már régebben is így nevezték volna az utcát.
Az Apolló fogadót a 19. század második évtizedében építették, a vele szomszédos, hasonló nevű kávéházat pedig ugyanezen század második felében. Abban az időben a kávéház, melynek bejárata az Apolló utcára nyílt, egyúttal a fogadó vendéglőjének a táncterme, vagy ahogy még nevezték, szálája is volt. Táncmulatságok idején a teremben levő két tekeasztalt az egyik sarokba tették. Az 1870-es évekre ezt a részt kávéháznak választották le.
Várad-Olaszi polgársága 1827-ben támogatásért esedezett a megyénél egy színház építése ügyében. Bizottságot alakítottak, hogy tárgyaljon a város hűbérurával, a római katolikus püspökkel, és készíttesse el a színház tervét, a költségvetéssel együtt. Javasolták, hogy a város tulajdonában levő Apolló vendéglőt építsék át színházzá úgy, hogy a hátsó rész maradjon meg vendégfogadónak. Elkészíttették a tervet, de 1829 márciusában Lajcsák Ferenc püspök, földesúri jogaira hivatkozva, ellenezte a színházépítést. Több mint két esztendeig tartott a huzavona, mígnem 1832-ben a kedvezőtlen pénzügyi helyzet miatt a színház építése amúgy is elmaradt. Kompromisszumos megoldásként kiütötték az Apolló nagytermének a falát, és a mellette levő kisebb termet színpaddá alakították. Az átalakítás ellenére havonta egyszer továbbra is családi estélyeket, mulatságokat szerveztek ugyanitt. Miután a Fekete Sasban vasárnaponként tartották a „redoute-bálokat”, az Apollóban csütörtökönként rendeztek bálokat ugyanannak az úri közönségnek. Később vasárnaponként polgári bálokat is szerveztek.
Nagyvárad közgyűlése 1887 elején elhatározta, hogy az Apolló fogadóval szemben levő sarkon, a Bárányka fogadó helyett egy új szállodát építenek. Ezzel egy időben arról is döntöttek, hogy a régi Apolló fogadót bérházzá alakítják. Erről 1887 novemberében született végleges tanácsi határozat. 1891-ben a Széchenyi (ma Traian) téri régi városháza épületéből (a mai Oltea Doamna iskola helyén volt) kiköltöztetett mérnöki hivatal és tiszti ügyészség az Apolló épületében kapott helyet. 1893 őszén az épület bal szárnyát ideiglenesen törvényszéki tárgyalóteremmé alakították át, az épülő Igazságügyi Palota átadásáig. Ideiglenesen költözött ugyanide a járásbíróság is, majd sorra a főügyész hivatala és a királyi ügyészség is. A városi tanács határozata szerint a főügyészség távozása után az általa elfoglalt helyiségeket is bérlakássá kellett átalakítani. Így is lett, és miután a polgármesteri hivatal is átköltözött az új városháza épületébe, 1903 szeptemberétől az ódon falak között már csak lakások és egy női ipariskola kapott helyett.
Az egykori Apolló fogadó épületének sorsa 1910-ben pecsételődött meg. A város értékesíteni akarta a telket. Két lehetőség közül választhattak a tanácsosok: vagy eladják örök áron, vagy a város épít oda szállodát vagy lakóházat, amit majd bérbe adnak. Végül a városatyák az utóbbi változat mellett döntöttek. (Nagyváradi Napló, 1910. február 25.)
1911 tavaszán ifj. Rimanóczy Kálmán beterjesztette az új Apolló tervét, amit a város törvényhatósága elfogadott, megbízta az építészt a részletes tervek elkészítésével. „Tudásának és tervező talentumának legjavát öntötte bele ebbe az alkotásba. A terv maga egészében mindenesetre impozáns és megkapó, s valószínű, hogy a kivitelben sem torlódnak fel akadályok” – írta a törvényhatósági méltatás. (Nagyváradi Napló, 1911. március 3.) A hatalmas Apolló palota négy szintjére Rimanóczy 22 lakást és 10 üzlethelyiséget tervezett. A lakásokat az akkori nagyváradi szükségleteknek megfelelően három-, négy- és ötszobásokra tervezte. A Fő utca és a Szaniszló (ma Eminescu) utca sarkára egy nagy és díszes kávéházat képzelt el, teljesen modern formában, a budapesti New York kávéház mintájára, külön kártyaszobákkal, lépcsőkkel összekötött biliárdtermekkel és félemeleti páholyokkal. A tervet a bizottságok jóváhagyták, ezt követően Rimanóczy árajánlatot tett az építésre is.
A mérnöki hivatal és a bizottságok véleményezése alapján a tanács javasolta a közgyűlésnek, hogy hirdessen nyilvános pályázatot az Apolló palota felépítésére. A közgyűlés 1911 júliusában a javaslatot elfogadta, a következő év márciusában megtartották a versenytárgyalást is. A legelőnyösebb ajánlat beterjesztőjeként ifj. Rimanóczy Kálmán kapott megbízást 1912 tavaszán. Júliusban a Belügyminisztérium is jóváhagyta azt, hogy a város felépíthesse saját költségén a palotát, de ifj. Rimanóczy Kálmán ugyanebben a hónapban váratlanul elhunyt. Özvegye az iránta való kegyeletre hivatkozva arra kérte a városi tanácsosokat, hogy néhai férje legkiválóbb munkatársára, Krausze Tivadarra bízzák az építést, mivel „férje vele együtt dolgozta ki az Apolló építkezésének eddigi terveit, és vele állapították meg azokat a még szükséges műszaki munkákat, amelyeknek elvégzésében a tragikus halál gátolta meg. Mindenképpen méltányos a város érdekében is levő tehát az özvegy kérése: Rimanóczy Kálmán életének utolsó alkotását, az ő eszméit, intencióit közvetlenül ismerő Krausze Tivadar okl. műépítész fejezze be, aki erre a leghivatottabb.” (Nagyváradi Napló, 1912. július 24.)
A szerző további írásai
