Simon Judit
Hivatásos bámészkodó vagyok
Vízöntő. Jó ez a jegy Önnek?
Nekem szűz az aszcendensem, és az egész életemet ez a kettősség hatja át. A szűz, az a kis ügyes szervező, tévéműsor-készítő. A vízöntő a prózaíró, és másra sem törekszem, mint hogy a vízöntő nyerjen. Nekem nagyon jó a vízöntő, a szűz nem annyira.
Pedig sikeresek voltak a tévéműsorai, meg sikeres volt a színházszervezésben, a könyvkiadásban is.
Igen, de ez olyan, mint amikor valaki elhatározza, hogy öttusavilágbajnok lesz, éjjel-nappal edz, és délután pihenésképpen leül sakkozni. Egyszer csak észreveszi, hogy sakkvilágbajnok lett. Biztosan nagy öröm, de nem azt akarta. Valahogy én így vagyok az íráson kívül minden tevékenységgel. Az csak olyan szenvedély vagy szórakozás, kikapcsolódás, de nem fontos.
Ezért hagyta abba a tévézést?
Több oka van, hogy abbahagytam. Az első: úgy éreztem, már nem tudom jobban. S ha valamit nem tud az ember egy kicsit job-ban, az az a pillanat, amikor tudja rosszabbul, és akkor nem érdemes. A másik ok az, hogy – bármilyen undokul hangzik ez – a tévézésbe véletlenül keveredtem, de amikor észrevettem, hogy a tévés ismertségnek köszönhetően megszeretnek az emberek, és a könyveim olyanokhoz is eljutnak, akik nem is vennének könyvet a kezükbe, akkor elkezdtem ezt tudatosan használni. Rég abbahagytam volna a tévézést, ha ez nincs. Viszont egy ponton azt éreztem, nem lehet ezt fokozni. A magyar olvasóközönség egy szám, amit én körülbelül el tudok érni. Akkor viszont nem érdemes tévéműsorokat készíteni, mert egy tévéműsor nem a világ hét csodájának egyike. Az egy szórakoztatóipari termék, amit lehet esetleg ízlésesen vagy valamivel mélyebben csinálni, mint ahogy szokták, de nem sokkal. A műfajnak megvannak a maga korlátai, semmiképpen sem művészet. Úgy éreztem, ezzel nem érdemes tovább húznom az időt. Még olyan sok regénytervem van, és legfontosabb a felelősségem a saját terveim iránt, hogy megírjam őket. Persze tudom, sokszor mondják a nézők, hogy cserbenhagytam őket. Ez is igaz, de megtanultam, az a legfontosabb, hogy az ember saját magát ne hagyja cserben. Az, hogy másokat hagy cserben, az utána következik. Mindig igyekeztem nem cserbenhagyni senkit, de ha összeütközésbe kerül ez a kettő, akkor legfontosabb, hogy az ember a saját eszményeihez ragaszkodjék.
Mindig ilyen bölcs és nyugodt?
Nem, most sem vagyok bölcs és nyugodt, csak jól játszom a munkadarab szerepét az ön kedvéért.
Köszönöm, nagyon kedves. De én nem tekintem munkadarabnak, azok a politikusok. Õk mégis más kategória, vagy nem?
Én nem pejoratívan értettem ezt. Az interjúkészítésben az, akit kérdeznek, mégiscsak munkadarab, és aki kérdez, az a marógép vagy esztergagép.
A könyvei is nyugalmat sugallnak.
Egy évet töltöttem Goethe társaságában, azaz olyan regényt készítek, amelynek az első változatát két hete fejeztem be. Azt mondhatnám, hogy megvan, csak még át kell írni. Mindig félreteszem a munkámat pár hónapra, hogy kihűljön, aztán újra előveszem. Október 1-jén fog megjelenni, ezt tudom. Az lesz a címe: Utazások Erotikában, nagybetűvel, mert ez egy ország lenne. A nagyon művelt olvasók számára ez összecseng az Utazások Itáliában című Goethe-művel, és az alcíme az lesz, hogy Ki a franc az a Goethe? Erről majd később, ha akarja.
Goethe azt mondta, hogy „az olvasók soha nem az írói fortélyaidat szeretik meg, hanem az egyéniségedet. Ha a könyvedből nem tükröződik az egyéniséged, az nem szerethető, tehetsz, amit akarsz, nem jutsz el az olvasókhoz”. Ezt mindig is tudtam, csak nem tudtam így megfogalmazni, mint a mester. Persze vannak írói fortélyaim, és néha számomra sokra tartott könyveimben ezek nem eléggé engedik az egyéniségemet érvényesülni. A cél mégiscsak az volna, hogy ha én egyáltalán szerepelek bennük – és ez írásfilozófiai kérdés –, akkor olyan legyek, mint az életben.
Az Ön könyvei nagyon szerethetők. Akkor Ön is ennyire szerethető?
A szerző további írásai
